Napszámosként Isten aratásában

Textus: Mt 9, 35- 38 „Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának az evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Ekkor így szólt tanítványaihoz:” Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Egyre jobban érződik nálunk is a munkaerő hiány. Talán sosem volt ilyen erős nagy hatással a társadalmunkra a kivándorlás, mint manapság. Most már nem a diktatúra elől menekülnek, hanem a jobb élet reményében hagyják elől nagyon sokan a szülőföldjüket. Ez a mozgalmas élet nemcsak a munka területére hat ki, hanem jelen van a családok, az oktatás, a gazdaság, az idősek ellátásában, de még bennünket, az egyházakat is érint. Egyszóval valami van, mert onnan mennek el az emberek, ahol már nem lehet megélni, vagy máshelyt jobb életkörülményeket biztosítanak az ők számukra.

Sokunkban megingott a munkába, a feladatvégzésbe vetett hit és becsület is. Mert úgy látszik nincs elég értéke a földnek, erdőnek állatnak forrásnak. S miközben egyre jobban kihasználjuk a természetet, az a legtöbb alkalommal, még ha nem is mindjárt, de vihar, árvíz, földrengés formájában az ember által alkotott települést, otthont, értékeket tönkre teszi.

Egyre nagyobb a tudomány, rengeteg tanulmány születik arra nézve, hogy miképpen kell élni, és mégis, biza valljuk, be tönkre tesszük ezt a földet, melyen élnünk kell, és mely az utánunk következő nemzedéknek is teret kell, biztosítson az életre. Mintha egy fejét vesztett világban élnénk, ahol a ma örömeit és lehetőségeit kihasználjuk még annak tudatában is, hogy lehet, ezzel szűkítjük gyerekeink, unokáink érvényesülési lehetőségeit.

Egy fajta öröm hajhászás történik szinte minden szinten, s iparágak születnek és tűnnek is el az élet süllyesztőjében, melyek fokozzák, kielégítik a mai ember igényét és szükségletét. A külső világ gazdagsága, sziporkázó fényessége és pillanatnyi örömöt osztó eszközei mintha több sötétséget, rosszindulatot, meg nem értést szülne sajátos világunkban. S miközben az életterünk egyre fejlettebb és jobbak még itthon is az életkörülményeink, azonközben elhanyagoljuk, nem foglalkozunk lelki életünk mélységeivel.

Lassan elfeledkezünk az önkéntességről, a közmunkáról, a kalákáról, de még a pihenésről is. Mert a hétvége a pihenés ideje. Talán a kommunizmus idején nem is gondoltuk volna, hogy szombaton, de akár vasárnap is még többet dolgozunk, s egyre nagyobb teret hódít meg az önzőség.

Én ebben az összekuszált, felgyorsult, babérokra törő világban, az egyház szerepét éppen abban látom, hogy meg kell erősíteni azt a nézőpontot, mely szerint az ember lelkisége, erőforrásai kerülnek a középpontba. Nem a házért, munkahelyért, az eredményért van az ember, hanem fordítva, minden az embert kell, szolgálja. És az embernek tudnia kell ezeken uralkodni. De főleg nemcsak a dolgokon, hanem saját magán is. Reményik Sándor: Tündérfok versében írja

 

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Mely rejtve őrzi boldogságod,

Egy sziklafok, ahonnan Te az élet

Töretlen teljességét látod,

Hol imádkoznál hosszan, térden állva,

Mert onnan végtelen a panoráma.

…………………………….

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Hová a mélyből kibukkan fejed

S a szépség minden gazdagsága, fénye

Megáldja két csodálkozó szemed,

Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok

S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

 

Erről a titkos csúcsról, s a szívünkről, mint egy ablakról szeretnék beszélni a felolvasott szentírási versek alapján. Hiszen Máté evangélista is az öröm hirdetéséről, Jézus gyógyításáról, az elesettségről, és az Istenhez szóló fohászáról beszél.

I.” „ Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának az evangéliumát.” Ebben a mondatban három fontos gondolatot fogalmaz meg az evangélista. Jézus bejárja a városokat és falvakat, tanított a zsinagógáikban és hirdette a menny evangéliumát. Először is szembeötlő az a tény, hogy Jézus nem egy szokványos életet élt. Olyan volt, mint egy vándorprédikátor. Meglátogatta a településeket. Találkozott az emberekkel. Foglalkozott velük. Elbeszélgetett a gondjaikról. Ismerte azokat a kérdéseket, melyekkel meg kellett küzdeniük. Ő nem kívülről, hanem belülről ismerte őket. Ez az ismeret elkötelezte őt, gondjaik felvállalására, a tanításra és gyógyításra. Ha egy kicsit ezt a képet a mai világra vetítem rá, és arra gondolok, hogy Jézus ma vajon mit tenne, akkor meg vagyok győződve arról, hogy nem statisztikát készítene, nem is a tudománnyal foglalkozna, hanem segítene, gyógyítana. Mennyi időnk megy rá szinte minden hívatásban, szakmában az adminisztrációra. S mennyivel kevesebb időt töltünk el a szeretteinkkel, vagy éppen saját magunkkal. A legtöbbször a forma, a külső megjelenés fontosabbá válik, mint a belső tartalom, vagy éppen maga a lényeg. A mind szónak, hogy minden várost, mindet falvat bejárt van egy óriási jelentősége. Jézus nem volt válogató. Számára mindegyik település fontos volt. Egyiket sem zárta ki tevékenysége köréből. Ma látni lehet még a települések között is a különbséget. Egyesek fejlődnek, mások a sok vita miatt lemaradnak. Az ellentétek nem előre viszik a közösségeket, hanem felőrlik még a maradék közösségi összefogást is.

A zsinagógai tanítása, a szentírás olvasásáról, és annak magyarázatáról szólt. Az igemagyarázat nemcsak filozófiai értekezésről, hanem a gyakorlati életben való eligazodásról szólt. Jézus életével és tanításával, nemcsak az ószövetséget mélyítette el hallgatói szívében, hanem egy újszövetség kialakításán dolgozott, mely most nemcsak a héber, zsidó népre volt érvényes, hanem mindenkire, aki szereti és tiszteli az Istent. Tanításaiban egy olyan istenképet hozott létre hallgatói szívében, ami a szeretettel és ragaszkodással volt átitatva. Tanításaiban a hallgatóságot nem a földbe döngölte a bűneiért, hibáiért, hanem felemelte, gyámolította, szerette és oltalmazta. Nem ítélkezett, nem kritizált, hanem a jóságot hozta elő az emberekből. És ezzel a magatartásával elkötelezte az ő hallgatóságát egy istenes élet megélésére. Egy olyan világról, a mennyről beszélt, ahol mindenki boldog, megelégedett és örömteljes életet él.

II.” Gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.” Ma a testi és lelki betegségek kezelésére intézmények és rendszerek vannak. S bár nagyon fejlett úgy az orvostudomány, mint a lelki eredetű gondokkal foglalkozó lélekgyógyászat, mégis olyan nehéz a betegségek okait megtalálni és valamiképpen azokat helyrehozni.

Talán a lélek még sokkal összetettebb, mint a test. Hiszen amikor a testünk fáj, annak megvan a szervi bántalma. A fájdalmat lehet csillapítani, mérsékelni, vagy akár éppen megszüntetni. De mennyivel kiismerhetetlenebb maga az emberi lélek. Mert amikor a lélek fáj, akkor a legtöbbször azt nehéz megfogni, akár felismerni. Nem látjuk a legtöbb alkalommal, hogy a mellettünk élő szenved. Pedig ha időben felismerjük, akkor a lelki bajokra is lehet tapaszt tenni, meg lehet gyógyítani szóval, simogatással odafigyeléssel.

S mennyi lelkileg beteg embert lehetne meggyógyítani, ha mi keresztények és benne unitáriusok többet tennénk, azért, hogy a környezetünk ép, egészséges lehessen. Említettem a munkaerő kivándorlását, de minden fiatal felnőtt, vagy éppen család mögött ott vannak a szülők, akik aggódnak, imádkoznak, terveznek, s őket hazavárják.

Milyen jó lenne, ha ma is Isten elé tudnánk hozni minden vasárnap, a gondunkat. Ha benne látnánk a válaszainkat, s tőle kérnénk az erőt kérdéseink megoldására. Még az élet legnehezebb keresztjének a hordozása is teljesen más, ha tudjuk, hogy Isten velünk van földi zarándokutunkon.

III.” Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” Ebben a mondatban van egy enyhe kritika is a népe vezetőivel szemben. Passzívan, de ott van a nép szükségletének a fel nem ismerése, és azokról való megfeledkezés a vezetők részéről. Erős érzelemmel fűtött ez a mondat. Jézusnak megesik a szíve a sokaságon. Nemcsak meglátja őket, és felismeri a szükségletüket, hanem segít is rajtuk. Látta a pásztor hiányát. Érezte a nyáj szétszéledettségét.

Mintha Jézus ma beszélne hozzánk. Mi nagyon könnyen szétmegyünk, összeomlunk, feladjuk, lerombolja az életünket ennek a világnak megannyi kihívása. De Jézussal, Istennel, az imádsággal megerősödik az életünk.

Családok, közösségek s még országok életében is vannak emelkedések, máskor pedig zuhanások. Egyesek ezt a kornak tudják be, de én meg vagyok győződve arról, hogy vannak személyek, akik vonzzák maguk köré a jóságot, mások pedig teljesen eltaszítanak. Vezető nélkül elvész a nyáj. Elvadul még az emberi lélek is. Mindennel foglalkozni kell.

Amikor 2016- ban az Egyesült Államokban voltunk tapasztaltuk, hogy az idősek központjában mennyi kikapcsolódási lehetősége van egy alig 100.000- es lakosságú városban a személyeknek. S a legtöbb esetben ez nem az anyagiak kérdése. Nem attól függ az életünk, hogy mennyi pénzből gazdálkodunk, hanem attól, hogy mire, hogyan költünk. Miképpen használjuk fel tudásunkat, energiánkat?

Szokták mondani a juhászok, hogy a gyepre fejnek, amikor semmi sem megy jól a juhászatban. És ez biza megtörténik családok, közösségek életében is, mert nincs, aki összefogja, vezesse, bátorítsa.

IV.” Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” Amikor én az aratásról beszélek, akkor nekem szülőfalum dűlői jutnak eszembe, ahol sarlóval, kaszával arattuk a vetést. Kalongyába raktuk, majd hazahordtuk, és még a hagyományos cséplőgéppel a gabonát kicsépeltük. A kalongya, az asztag, a szérű még elevenen a lelkemben él. Ilyenkor az étkezéseknek külön rituáléja volt. S a frissen szedett zöldségnek különleges íze volt a szánkban, amikor a szomszédok, rokonok kalákában segítettek a cséplésben.

Jézus itt az Isten országában való aratásról beszél. Sok munka van, talán több is, mint amire erőnk és tehetségünk van. Egyre nagyobbak a kihívások. Nehéz megfelelni az elvárásoknak. S kevesen vagyunk, vagy sohasem elegen arra, hogy Isten világát győztessé tehetnénk ezen a földön.

De nekünk mindent meg kell tenni, ahhoz, hogy az Ő törvénye érvényesüljön. Imádkoznunk kell azért, hogy egyre többen köteleződjenek el Isten szent ügye mellett.

Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe a szokatlan betegség.

A világon elterjedt egy szokatlan betegség. Akik megbetegedtek, azok szíve egyre kisebb lett, erejük csökkent, vidámságuk alább hagyott. Az orvosok tanácstalanok voltak. Rengeteg orvosságot írtak elő, de semmi nem használt. Még szívátültetést is alkalmaztak. Az átültetett szív is pár napra a műtét után kezdett összezsugorodni. Tehetetlen félelem fogta el őket. A betegség tovább terjedt. A kórházak megteltek az utolsó ágyig. Rövid idő után mindenki szívbajos lett. Ágyban fekvő lett az egész világ és a halált várta.

Egyedül egy személyt nem ragadott el a kór. Idős ember volt, szép nagy és egészséges volt a szíve, sőt a szokottnál is nagyobb. Nekilátott a betegápolásnak. Azt vette észre, ha meg fogta a beteg kezét és rámosolygott a kis szív azonnal növekedni kezdett. Amint elengedte a növekedés megállt. Fölfedezett valamit. A szokatlan betegség oka a szeretet hiánya volt. Nekilátott a munkának, betegtől betegig járt. Fogta a kezüket és nevetett. Amikor a beteg szíve kellő nagy lett, ő is képes volt gyógyítani. Az új orvosság gyorsan terjedt az egész világon. Világszerte megszaporodtak a nagyszívű emberek. Mindenkit gyógykezeltek és a szívek nőttek. Elég volt megfogni a kezet és mosolyogni. Ebben a szívgyógyításban segítsen minket az Isten. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc