Őrhelyemre állok

Textus: Habakuk 2, 1- 4 „ Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra. Válaszolt is nekem az Úr, ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! Eldöntött dolog, már amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást. Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.  Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, és az igaz ember a hite által él.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A 2o24- es esztendő utolsó vasárnapján jöttünk el ma a templomba. Még csak egy pár óra választ el bennünket a következő évtől. A karácsonyi ünnep után engem az a gondolat foglalkoztatott, hogy hol van az ember helye ebben a teremtett világban? Miképpen hogyan értékeljük az életünket? Mennyit adunk az egészségünkre? Tudatosan, megtervezetten, vagy pedig ösztönösen éljük az életünket? Meghatározunk- e, kijelölünk- e egy irányt, s belső értékeink mentén szervezzük az életünket, vagy pedig engedjük, hogy csak úgy történjenek a dolgok? S ha éppen nem jó irányt vesznek, akkor siránkozunk, panaszkodunk, búsulunk.

Nemrég alkalmam volt közelebbről is megtapasztalni az egészségügyi rendszer működését. Láttam türelmetlen embereket, a váróteremben szeretteikért aggódó családtagokat, a leterheltség, túlhajszoltság okozta fáradtsággal küzdő szakembereket, s aztán természetesen a saját betegségük által okozott fájdalmakkal élő betegeket. Engem végig az a gondolat foglalkoztatott, hogy mindegy milyen rendszer van körülöttünk, de a benne szolgálatot teljesítő személynek milyen fontos a hozzáállása. A legtöbbször tőle függ a beteg gyógyulása, a kezelés minősége, a betegek megelégedettsége. Minden precízen elvégzett vizsgálat után óriási fontossága van, a kezelő személyzet és a beteg kapcsolatának.

És arra jöttem rá, hogy az egészségünk megőrzése érdekében egyre több időt kell, szenteljünk a megelőzésnek. Oda kell, jobban figyeljünk jobban az egészségünkre. Észlelnünk kell a legkisebb jeleket, melyek a testünk, szerveink bárminemű hibáit jelzik. Mert az időben nem diagnosztizált akár apró betegség is hosszú távon károsan befolyásolhatja az egészségünket. Mi pedig mindannyian jól, egészségesen, örömteljes, boldog életet szeretnénk élni.

Talán így vagyunk a lelki- szellemi életünkkel is. Hosszú éveken, akár évtizedeken nem foglalkozunk kellő mélységgel vele, s amikor menni kell, indulni ebből a földi létből, akkor vesszük észre, hogy nem is éltünk igazán. S rájövünk, mennyi lehetőséget hagytunk ki, melyek az élet minőségét, a lélek gazdagodását készítették elő.

Kívülről, de ugyanakkor belülről is látom az egyház életét. S tapasztalom, hogy óriási szükségünk van elkötelezett, az Istent és a nemzetünket, híveinket szerető lelkészekre, akik odahajolunk, ha kell, megsimogatjuk azokat a sebeket, melyek talán sosem gyógyulnak be igazán, de elviselhető lesz azoknak fájdalma éppen a hallgatás, átérzés és eligazítás által.

Bizonyára kevés időszak volt a keresztény egyház életében, amikor ennyi lehetőség lett volna, hogy az örömhírt terjesszük óvodában, iskolában, egyetemeken, kórházakban, a szociális és gyermekvédelmi intézményekben.

Ezért úgy hiszem, óriási felelősségünk van, s egyre jobban kell, képezzük magunkat, azért hogy hirdessük, bizonyságot tegyünk az Istent létéről és szentségéről. Ma azért is választottam Habakuk próféta könyvéből a felolvasott sorokat, mert úgy érzem, ilyenkor esztendő végén mélyen csengnek rá az életünkre, és hívnak egy belső, szenvedélyes vallásos életre.

A felolvasott szentírási versek alapján ma a következő gondolatokról fogok beszélni: az őrhelyről, a panaszról, az Úr válaszáról, a kijelentésről, a türelemről, az elbizakodásról és a hit által való élésről.

I.” „ Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek” Mielőtt ezeket a szentírási gondolatot kibontanám, el szeretném mondani, hogy Habakuk prófétát a kispróféták csoportjába szoktuk sorolni. Jézus előtt a VII- ik században élt. Jeremiás próféta kortársa. Átélte Jeruzsálem pusztulását. Ott van a menekülők között. Nevének jelentése, Isten átölel, átkarol, egyik részben, egy másik értelmezés szerint, az asszír „hambakuku”, amit a bazsalikomnak a megfelelője, ami egy illatos kerti növény, ez értelmezés szerint a pusztulás közelében jó az illat, az élet illata a népek között. Jósiás király vereséget szenved Meggidónál, Nékó fáraó Karkemisnél, és az asszírok elfoglalják az országot. Hakabuk megéri az ország pusztulását és együtt sír a néppel Júda romjai felett. Ebben a történelmi és zűrzavaros időben mondja Habakuk próféta ezeket a szavakat.

Én három képet szeretnék ebből a mondatból kiemelni. Az első az őrhelyemre állok. Ez egy óriási, kulcsfontosságú pozíció. Aki őrhelyen áll, annak őrködnie, védelmeznie kell a rá bízottakat. Erre készülni kell, ezt a megbízatást Istentől, embertől el kell nyerni. De főleg tudással, hittel kitartással meg kell tölteni. Aki itt elalszik, vagy akár a rá bízottakat átjátssza az ellenség kezére, az nem méltó erre a szerepre. Átvitt értelemben az őrnek, erős jellemre, szilárd alkatra, és fáradhatatlan kitartásra van szüksége. Itt nem lehet meginogni, hajlongani, megalázkodni.

A második kép a bástyára valló állást jelenti. A bástya a várfal azon részét jelenti, ahol kiszögelésnél fogva széles a látómezeje, és bástyától- bástyáig képes az ellenség visszaverésére. A bástya egyfajta védelmet ad, de annak tartalmát a várat védelmező személyzet adja meg. Vagyis nem mindenki állhat a bástyára, csak a kiválasztottak. Isten őket bízza meg minden korban a várban élők védelmezésére.

És a harmadik kép, ami ebben a mondatban megjelenik, az a figyelés. Minden nesz, zaj, fény, hozzásegít az ellenség érkezésének észlelésére. A figyelem itt Istenre összpontosít. Amikor a világ éjszaka elcsendesedik, az őrnek ideje van, alkalom és lehetőség a Teremtőjével való kapcsolat ápolására, a töltekezésre.

II.” várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.”  A várakozás egy nagyon fontos dolog. Az idő lehetőséget ad a gondolkodásra. Alkalmat biztosít az életesemények összegyűjtésére. A várakozó ember általában türelmetlen, de annál nagyobb önuralomra tanít bennünket. A várakozásnak megvan a maga lelki mélysége, mert ilyenkor át tudjuk értékelni az életünket. A szentírás szerint a próféta nem egy emberre vár, hanem az Istenre. Rá figyel. Tőle várja a választ. Istenre összpontosítja a figyelmét. Várja Isten szavát. És egyben ki is fejezi reménységét, várja a gyógyírt a panaszára. Nyitott az isteni sugallat befogadására.

III.” Válaszolt is nekem az Úr, ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! Isten válasza nagyon egyértelmű. Utasítást fogalmaz meg. A próféta Istent ítéletét hirdeti. Neki közvetítenie kell az isteni döntést és akaratot. A VII. században Jósiás király több reformot vezetett be, a deuteronomiumi törvényt kötelező érvényre emelte, felújították a jeruzsálemi templomot, eltörölte országában az idegenek isteneknek való áldozást, az asszír birodalom gyengülése folytán elképzelte a dávidi állam megerősítését, javult a közerkölcs.  Azonban korai halála nem tette lehetővé álma teljes megvalósulását.

Habakuk próféta az isteni választ a kor szokása szerint táblákra írja fel, hogy az érthető legyen minden számára.

IV.” Eldöntött dolog, már amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást.” Isten a döntését közli a prófétával. Elhatározásában benne van a büntetés. Jeruzsálem el fog pusztulni. A cél meg fog valósulni. Mert Istennek nincs csalódása az emberekben. Isten kijelentése és kinyilatkoztatása egyetemes, mindenkire érvényes.

Ezt az isteni döntést vizsgálja a mindenkori ember, hogy felfogja, megértse, és főleg alkalmazza személyes és közösségi életében. S mi is ezt tettük ebben az esztendőben, hogy Isten akaratát fürkésszük. Ezért olvassuk a szentírást, mondjuk el imádságainkat, foglalkozunk a lelki világunkkal. Mert érteni akarjuk Istent, Őt hallgatni, személyes életünk gondjait rá bízni. Mert benne sosem csalódunk. Ő megsimogat, felemel, átölel.

V.” Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.” A türelem keresztény erényeink egyike. A mai ember pedig türelmetlen. Ma és most akarjuk. Nem holnap, nem ezután. Most akarunk elégedettek, boldogok, egészségesek, lenni. S néha oly keveset teszünk ezek megvalósulásáért. Türelmetlenek vagyunk a várakozásban, az embertársi kapcsolatainkban. Türelmetlenek vagyunk, mert egy felfokozott, felgyorsított világban élünk, ahol nincs helye a lassú, átgondolt, megszervezett életvitelnek.

Mindig a pillanatnyi lehetőségek tükrében kell döntenie az embernek, és egyre kivesz, vagy elhalványul a hosszú folyamatokban való gondolkodás. Pedig tudjuk az emberi élet, 7o, 8o vagy akár 9o esztendő. S ezekben helye van, kell, legyen a párválasztásnak, családalapításnak, gyermeknevelésnek, karriernek, munkának, a pihenés éveinek. Az Istennel való találkozások meghitt pillanatai éppen ezeket a tervezéseket segítik elő, amikor rájövők, megtapasztalom, hogy az életemet nemcsak én, hanem a Teremtőm is alakítja. Ő is formálni, alkotni, szervezni akarja velem együtt az életem. S amikor átengedem önmagam neki, akkor, akár épségben, akár betegségben, bánatban, tudom, hogy nála vagyok a legjobb helyen.

VI.” Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű” Mennyi minden elrugaszkodunk az Istentől. Távol kerülünk tőle, mert máshelyt találjuk meg a boldogságunkat. Ez a világ csak amúgy szórja az örömforrás lehetőségeit. Egyre több örömfokozó szer lát napvilágot, amit hintenek is elég rendesen törvényesen, vagy éppen a törvénytelenség útján. És egyre több kell belőlük. Nagy a felhasználtsága, mert pillanatnyilag egy másik, az öröm világába repít. Majd következik a zuhanás és egyre nagyobb lesz a kiábrándultság ebből az életből, ebből a világból.

Ma már nem a munka, hanem a pénzszerzés van az emberi figyelem középpontjában. Pedig a jól elvégzett munkának nincs párja. Legyen földművelés, állattenyésztés, oktatás, termelés, idegsebészet, lelki nevelés és szociális ellátás, a hűséggel végzett feladatnak meg van és lesz az eredménye.

VII.” az igaz ember a hite által él.” Sok mindent összegyűjtünk és elraktározunk életünk folyamán. És ez jól is van így. De amiben mindig is gazdagodni kell, az nem más, mint a hitünk és vallásosságunk.

Hogy miként tudtuk ezt a hitvilágot, vallásosságot elmélyíteni, gazdagítani és kamatoztatni személyes és közösségi életünkben, az ti/ Önök a legjobban tudjátok. Minket minden istentiszteleten, vallásos eseményen, egyházközségi rendezvényen az a szándék vezetett, hogy a mi drága istenhitünk, mély legyen, hasznos, kézzel fogható és élménnyel telített. Ezért imádkoztunk, dolgoztunk, építettünk, javítottunk, sírtunk és örvendtünk.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Ma, amikor visszatekintek erre az évre, nekem hála van a szívemben. Öröm azért, hogy ebben a közösségben szolgálhatok. Boldogság azért, mert mellettem van a családom. Köszönet azért, mert sok jószívű érezte meg az elhívást és segít ezt a közösséget építeni. Szorgos és munkáskezek építik láthatóan és láthatatlanul ezt a gyülekezet. Mert van, aki foglalkozzon a gyerekeinkkel, fiataljainkkal, a felnőttekkel, idősekkel. Hálás vagyok azért, mert a sok imádságnak eredménye, s a csoda nemcsak évszázadokkal ezelőtt, hanem ma is megnyilatkozik a gyógyulásban, a családjainkban, az elköteleződésekben.

Így hát arra kérlek, jöjjetek és éljétek át ezt a szentséget. Találd meg az őrhelyedet! Állj meg a bástyán. Hallgasd meg ma és mindenkor mit válaszol az Úr! Figyeld szavait a te panaszodra! És vigyázd, őrködd, védelmezd önmagad, családod és egész közösséged. Egy ismeretlen szerző versével mondom:

 

 Köszönöm, Istenem,

hogy gondod van reám.

Bajban, nyomorban

vigyázol reám.

 

 

 

 

Nehéz próbák közt is

őrzöd gyermeked.

Áldom, magasztalom

szent szent szent neved. Ámen.