Rettegés és félelem nélkül hirdetni az evangéliumot!

Textus: Mk 16, 14- 15 „Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. 15Ezután így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. “

Ünneplő Gyülekezet! Keresztény Tesvéreim!

Ez a húsvéti másodnapi ünnep, más sok ez előtti ünnepszentelésünktől. Mégis jó alkalom arra, hogy a világháló segítségével el tudjam mondani gondolataimat és elmélyítsem hitünket Isten atyai szeretetében. Nemrég megkérdezték tőlem, milyen az üres templomban prédikálni? S miután elgondolkoztam ennek a kérdésnek a mélységén és egyeztettem érzésvilágommal. Azt kell elmondanom, hogy az első vasárnap rettenetes volt. Soha életemben nem prédikáltam úgy, hogy ne lett volna hallgatóság. De aztán megerősített az a tudat, hogy Isten mindig is meghallgat engem. S a világháló segítségével eljutok azokhoz az emberekhez, akik meg tudnak és meg akarnak hallgatni. Ezért különösen is hálás vagyok azoknak, akik rendszeresen követtek bennünket. Az istentiszteleteket, az áhítatókat, vagy egyéb bejegyzéseinket a világhálón. Ez ma egy kicsit olyan is, mint akik csak ezzel a lehetőséggel tudjuk fenntartani a kapcsolatunkat Istennel és egymással. Meg vagyok győződve, Isten mindig is velünk volt és lesz, bármilyen idő és félelem legyen is körülöttünk. A tegnap egy kicsit az volt az érzésem, amikor megterítettük az úrasztalát, hogy úgy tesszük, mint a családban, amikor tudjuk, már nem lehet jelen a családtag, de azért az ő számára is jön az ajándék, vagy számára is van hely az asztal mellett.

Nem volt olyan nap, hogy ne ültem volna az íróasztalom mellett és ne elmélkedtem volna azon, hogy hova is akarunk jutni ezzel a gyülekezettel? És hogyan tudjuk átvészelni ezt a szörnyű időszakot. Mert az embertársas lény, és nekünk különösen szükségünk van egymásra. Arra, hogy beszélgessünk, gondolatainkat kicseréljük, egymást lássuk az életünkről, sorsunkról érdeklődjünk.

Nemcsak a társadalmi élet, hanem a közösségi életünk is mintha megbénult volna. Alig látjuk egymást, a közösségi életünk programjai felfüggesztődtek, s néha úgy tűnik, teljesen haszontalanok vagyunk. De valahányszor megkondulnak a harangok, Istenre tekintek, őt keresem ebben a változó világban. És lelkem minden rezdülésével rá figyelek, hogy felfogjam azt az üzenetet, melyet tolmácsolnom kellene.

Ez a húsvéti ünnep azonban jó alkalom az elbizonytalanodás megfékezésére, hitünk megerősítésére. Köztudott az a tény, hogy mi nem hiszünk a testi feltámadásban. És így Jézus feltámadását sem fogadhatjuk el fizikai tényként. De, akkor mi az, ami bennünket a húsvéti ünnep lényegéhez köt. Hiszen, ha szó szerint értelmezzük a szentírást, akkor mindegyik evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus megjelent a tanítványainak. Ezért is választottam a felolvasott szentírási verseket, hogy ezek alapján hitem és tudásom szerint kibontsam meglátásomat húsvét igazi lényegével kapcsolatosan. Mert nekünk, unitáriusoknak is húsvét a leglényegesebb és legtartalmasabb egyházi ünnepünk. Jézus életének utolsó epizódjai is arról tanúskodnak, hogy a fizikai világnak törvényszerűségei vannak, melyeknek mindenki alá van vetve. Még maga Jézus is. Így nem tudja elkerülni a főpapok és a nép vezetőinek a haragját, melyet éppen a nép felbujtásával, Barabás és Jézus között választással érnek el. Messzemenően kiviláglik, hogy Jézus a tanításaiban nem erről a világról beszél és tanít, hanem egy isten közeli, olyan országról, ahol Isten az Úr. Weöres Sándor: A világ visszanéz, című versébe írja

 

Ha nézem a világot,

A világ visszanéz,

Azt mondom, összevisszaság,

Ő feleli, teljes egész.

 

Azt mondom, csupa valótlan,

A semmiség ragyog,

Ő feleli, nézz meg jobban,

A valóság én vagyok.

 

S mi, akik vallásos embereként járjuk, a világot sokszor kérdezzük meg önmagunktól, másoktól, mi ez, ki az?

Márk evangélista nagyon szépen és sokatmondóan tárja fel a lélek legbelső rejtelmeit a felolvasott mondatokban. Mintha a feltámadt Jézus vitatkozna, vagy legalábbis tanítaná az ő követőit.

I. Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is. Érdekes az a tény, hogy Jézus először nem a közeli tanítványainak jelenik meg. És maguk a tanítványok is félelemmel vannak eltelve nagypéntek után. Nem mutatkoznak. Félnek a haláltól. És Jézus tágabb tanítványi köréből kerülnek ki azok az asszonyok, akik nem rettennek meg a hatalom ereje előtt, és merik vállalni, hogy elmennek a sírbolthoz és bekenik Jézus testét balzsammal. Mintha lenne ebben a megjelenésben egy kis megrovás is a tanítványok irányába. Vagyis kételkedtek az ő tanításában. Nem tudták felfogni és elfogadni, hogy halála után fel fog támadni. Meg fog jelenni nekik. Vajon hogy állunk ezzel a megjelenéssel ma, mi unitáriusok. Miként és hogyan érkezik hozzánk Jézus? Húsvétról- húsvétra. Mert mi is ma egy közösséget alkotunk. És a tanításaiban való hit, vajon feljogosít- erre az arra bennünket, hogy hozzánk is elérkezzen? Ha testileg nem is, de miképp érkezhet meg Jézus hozzánk e mai világunkban?  Ma egy rendkívüli helyzetben élünk. Ebben a liberális addig hangsúlyozták az egyén és a személy elsőbbségét, hogy nincs is más senki, csak én, megint én, és sokadik alkalommal, akár a család és a közösség. S miközben a személy felelősségére várunk, látjuk és tapasztaljuk, hogy sem szellemileg, sem lelkileg nem érte el az ember azt a szintet, amikor felelősen tud gondolkodni és élni. Az utóbbi két évszázadban leépítették tudatosan a család és közösség fogalmát. Azt sulykolták belénk, hogy a boldogság az csak egyedül tőlünk függ. Előttünk lebegtették az örömszerzés minden lehetőségét, s most mikor magunkra maradunk, s csak magunkra számíthatunk, rájövünk arra, hogy igazán a család az, aki számít. A legközelebbiek vigyáznak ránk. Ők aggódnak értünk. S az a nagy álom, hogy az egyén annyira erős és tehetős elve, éppen ezekben a napokban látszik megbukni. Különlegesnek tartom az a tényt is, hogy a mai ember fél a haláltól. Úgy állítja be a média, hogy most elérkezett a végelszámolás, és apró betegségben meg kell halni. Ami teljesen ellentétes a hívő ember felfogásával. Mert ahogyan elfogadjuk Isten kezéből az életet, úgy meg vagyunk győződve, hogy az elmúlásunkkal is Istennek terve és célja van. Én meg vagyok győződve, hogy Jézus ma is megjelenik nekünk. Életre kelti bennünk mindazokat a tanításokat, melyek meghalni látszottak, és érvényesíti, hangsúlyozza azoknak a helyét az életünkben. S bár megtörtek vagyunk, elfáradtunk, nincs élelmünk, vagy elfogyott a ruházatunk, vagy éppen kilátástalan a munkahelyünk, hiszem, késői tanítványokként úgy jelenik meg nekünk Jézus, akivel újra lehet tervezni az életet. Újból el lehet indulni.

II. Szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. Három fontos dolgot szeretnék kiemelni ebből a mondatból: hitetlenség, keményszívűség és a látás kérdése. Ezt a három gondolatot külön fogom kezelni. Az első és a legfontosabb a hitetlenség. Egy keresztény világban élünk, vallásos értékek mentén. De talán soha ennyi hazugság, ennyi kapzsiság nem volt az igazság és az együttérzés köpenyébe öltöztetve, mint ma. Igaz nálunk még fennállnak még a keresztény egyházak, s nem áruljuk a templomainkat. De sok embernek Isten és az egyház a n- ik kérdés. S amikor rászorulnak a szolgálatra, akkor alkusznak, mellébeszélnek, s még csúnyán is beszélnek, mert ezt szokták meg az érvényesülés trendjének. Pedig a hit egy isteni ajándék. És ezt az ajándékot értékelni kell, ápolni, védelmezni. A hit olyan, mint egy növény szüksége van a táptalajra, a vízre, élelemre és harmadikként a fényre. Átvitt értelemben a mi hitünknek szüksége van a lelkünkre, mely adja a táptalajt. Ezt adja a hit a terét és érvényesülési lehetőségét. Miként a növénynek a vízre, úgy szükségünk van az imádságra, fohászkodásra,  mely viszi és szállítja a növénynek a tápanyagot. Ez a tápanyag a hívő embernek az Istenből táplálkozó kapcsolata. Ez a fohász adja a kibontakozási lehetőséget a hívő embernek. És a fény adja meg az irányt, mely felé haladni, hozzá elérni. E három nélkül nincs Isten felé való növekedés. Amikor a keményszívűségről beszélünk bibliai értelemben, akkor nem a biológiát és a fizikát értjük. Hanem azt a lelki állapotot, amikor nem hat meg, nem érzek rá a mellettem élő ember sorsára, sajátos helyzetére. Kemény a szívünk, csak magunknak, vagy éppen a családunknak élünk, de a többi már nem érdekel. Kemény a szívünk, mert senki más nem érdekel csak saját magunk. És a vallás, a hit éppen ezt a szív kérget akarja megvékonyítani, feloldani. Érzékennyé tenni minden embert a közösség problémáira. Sokan ma is úgy gondolják, hogy aztán elvonul ez a betegség, és nem fogja őt érinteni. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy mindenkit el fog érni, személyt, családot, vállalkozót. Mert ez olyan, mint egy dominó, ha egy esik, úgy sorozatban mindenki esni fog.

Szoktuk mondani, hiszem, amikor látom. Ameddig távol volt ez a betegség tőlünk, senki nem gondolta volna, hogy hozzánk is elér. Aztán többen feltételeztük, hogy ezt a megyét el fogja kerülni. És többen csalódtunk ebben a látásunkban. Az emberi látás azonban végez. Mind fizikaiakban, mind pedig szellemiekben, lelkiekben a látásunk determinált. Jézus tanításai és maga Isten az, aki a hitünk által egy új látásra tanít minket. Ez a látás, olyan, mint egy távcső közel hozza a dolgokat. Felnagyítja és a láthatatlant valóságosság teszi. És a húsvéti hit is így teszi a láthatatlant igazi Isteni csodává, valósággá.

III. Ezután így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Ebben a mondatban három lényeges elem fogalmazódik meg:A világba való utazásunk Isteni parancsra történjen. Vagyis küldetést kapunk Istentől, arra, hogy bejárjuk ezt a világunkat. A mai ember különösen sokat utazik. Szeretné megismerni a világmindenséget. Élvezni a világ nyújtotta előnyöket. De itt nem erről van. Ez az utazás Istenért van.

Minden teremtménynek hirdetni kell az evangéliumot.  Vagyis az örömüzenet nem maradhat meg csak a keresztények körében. Hírül kell vinnünk az egész világnak. Beszélnük kell ott ahol élünk és dolgozunk azokról a dolgokról, melyeket Jézus tett. S főleg ilyenkor húsvétkor az ő feltámadásáról.

Kinek kell hirdetnünk az evangéliumot? Minden teremtménynek. Vagyis nem elégedhetünk meg azzal, hogy úgy ahogy megtartjuk híveinket, elvégezzük az szertartásokat, fenntartjuk az egyházat. Hanem hirdetnünk kell az evangéliumot minden teremtménynek. Ez a mai húsvétnak az üzenete, és nem is kevés Jézus feltámadásáról. Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe az Újrakezdés

A liget területén lévő pázsit közepén kinyílott egy pár pitypang.

Az egyik szép sárga virágú,  fejlettebb volt, mint a többi.

Derűs képet nyújtott, mint a májusi este. A virág hamarosan magba szökött.

Hópehelyhez hasonló, könnyű kis ejtőernyők övezték a magjait.

Terveket szőttek és találgatták:

- Hol tudnak majd gyökeret verni?

- Ki tudja?

- Csak a szél tudja.

Egy szép napon elragadta őket a szél. A magocskák belekapaszkodtak az apró kis ejtőernyőkbe és tovarepültek.

- Sziasztok... Sziasztok.

Többségük sikeres repülés után mezőkön, kertekben kötött ki. Csak egy volt közülük, amelyik nemsokára egy járda szegélyében lévő kis hasadékba esett. Csak egy jelentéktelen kis rögben kapaszkodott meg.

- Ez mind az enyém - mondotta.

Fontolgatás nélkül helyet foglalt. Csírát és gyökeret engedett a szűk kis repedésben. Pár méterre tőle egy düledezõ padocskán egy fiú üldögélt. Tekintete zavart és felindult volt. Nagy gondja lehetett, mert kezét ökölbe szorítva, kétségbe esve hadonászott. Észrevett két gyenge kis levelet a cement közötti repedésben.

- Kár a gőzért, nem fogsz boldogulni, úgy jártál mint én - és eltaposta a fiatal hajtást.

Másnap észrevette, hogy a megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levélből négy lett. Hosszú ideig szemlélte a bátor kis hajtást. Sőt, naponta visszatért hozzá. Föltűnt neki, hogy rövid időn belül kinyíltak a sárga virágok és virítottak mintha boldogságukat hirdetnék. Az idő múlásával a fiú úgy érezte, hogy a harag és a megalázás fájdalma enyhülni kezd benne. Kiegyenesedett és teleszívta tüdejét friss levegővel. Érezte, hogy a gondjai tovaszállnak. Megvan! Nekem is lehetséges egy újrakezdés.

Nevetni és sírni szeretett volna. Megsimogatta a virágokat. A növények is megérzik, ha szeretik őket. A pitypangnak is ez volt élete legszebb napja.

Ne kérdezd a széltől, miért ragadott magával. Küzdj, dolgozz akkor is, ha a cement rideg keze fog tartva.

Isten adjon nekünk áldott húsvétot. Ámen.

 

 

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc