Szabadnak lenni!

Textus: 1 Péter 2, 15- 17 „Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok, nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.”

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Nekünk, embereknek rettenetesen nagy az igazság érzetünk. Isten valahogy úgy teremtett meg bennünket, hogy szívünket, lelkünket nyitottá tette az igazság keresésére és megtalálására. Azt is mondhatnám, hogy az egész emberi életünk egy hatalmas nagy keresése ennek az igazságnak. Hiszen ezen a földön ezt megtalálni a maga valóságában, szinte lehetetlen. Sem a tudás, a hitvilág, vagy éppen a társadalmi származás nem befolyásolja éhségünket, szükségletünket a mély igazságok keresésére, és felfedezésére. Így keressük létünk okait, életünk célját és értelmét, s ahogyan telnek az évek, ennek tekintetében akarjuk önmagunkat megvalósítani. Isten igazságából valamit, egy részt, egy fénynyalábot, a földre lehozni. S ma, amikor a vasárnapi iskolás gyerekeinkkel és a konfirmációra készülőkkel az 1848- 49- es szabadságharcosokra emlékezünk, én erről az igényelt és részeiben meg talált igazságról szeretnék beszélni. Hiszen ez a forradalom is abból a vágyból született meg, hogy végre érkezzen meg az igazság. Magyarország nyerje el önállóságát. A 12 pont megfogalmazása és igénye, mind ezeket az igazságokat foglalja magába. A Nemzeti Múzeumnál, 1848. március 15- én, tíz ezres tömeg zúgja Petőfi után, „Rabok tovább nem leszünk.” Követelik a jobbágy felszabadítást, a közös teherviselést és az önálló nemzeti kormány felállítását. Csak egy néhány azon követelések közül, amelyek kirobbantják a forradalmat, s mely eszmékért, összefognak a különböző nemzet fiai, s fegyverrel a kézben akarják ezeket az értékeket védelmezni. A politikai foglyok szabadon bocsátása szintén napirenden volt, hiszen az nem lehet, hogy valakit politikai nézőpontja miatt ítéljenek el, s akárcsak a gonosztevők a börtönben sínylődjenek. Ma már tudjuk, hogy az igazságért való küzdelemben sokan elestek, életüket áldozták, sőt a fegyverletétel után is, inkább a halált választották, mint a becstelen életet. Nagy költőnk így vall erről:

 

Petőfi Sándor: 15-DIK MÁRCIUS, 1848

 

Magyar történet múzsája,

Vésőd soká nyugodott.

Vedd föl azt s örök tábládra

Vésd föl ezt a nagy napot!

 

Nagyapáink és apáink,

Míg egy század elhaladt,

Nem tevének annyit, mint mink

Huszonnégy óra alatt.

 

Csattogjatok, csattogjatok,

Gondolatink szárnyai,

Nem vagytok már többé rabok,

Szét szabad már szállani.

…………………

A rab írót oly örömmel

S diadallal hoztuk el,

Aminőt ez az öreg hely

Mátyás alatt ünnepelt! -

 

Magyar történet múzsája,

Vésd ezeket kövedre,

Az utóvilág tudtára

Ottan álljon örökre.

 

Igen. Az igazságért való nyugtalan küzdelem, őket tettre serkentette. S nemcsak a jelennek, hanem a jövendőnek alkották meg az a vágyat, óhajt, hogy a szabadságra óriási szükség van. Ennek a szabadságnak igényében születtek meg a 48- as katonadalok, érezte a nemzet, hogy képes, erős, és hajlandó letörni, ha kell még a rabigát is.

A tegnap otthon voltam szülőfalumban. S miközben hazafelé tartottunk eszembe jutottak gyermekkori emlékeim. Az 198o- as években kenyér hiány volt még falun is. Több alkalommal édesanyám puliszkát főzött, hogy nélkülözni tudjuk, az amúgy is hiányzó kenyeret. Akkor még gyermekként talán fel sem fogtam, csak jóval később jöttem rá arra, hogy mennyire korlátozott volt is az élet. Nem volt sok televízió adás, s azt is esténként lehetett nézni, főleg a híreket, hogy merre járt a Kárpátok géniusza. Szinte rendszeres volt az áramszünet, s a petróleum lámpa mindig a gerendában lógott, hogy bármikor fényt lehessen tőle szerezni. Kötelező volt a szombati munkanap, gyerekeknek az iskola, sőt még a vasárnapi foglalkozások is, hogy a gyerekek, felnőttek, templomba, vallásos tevékenységekre ne tudjanak járni. De amiről ma említést szeretnék tenni, az a kenyér szállítása és porcióra való osztása képezi. Hetente kétszer hoztak kenyeret a faluba. A kenyér lapos és barna volt. Látszott rajta a szegénység minden jele. Öreg, megterhelt ló húzta a szekeret. Deszkából a szekeret kibélelték, hátul fából lezárást készítettek, s úgy ömlesztve a pékségben a kenyeret mindenféle csomagolás nélkül ide bedobálták, s ezzel szállították ki a falvak lakóinak. Szinte minden alkalommal sorokban álltunk az üzlet előtt, volt, amikor több órát is várakoztunk. S amikor a megterhelt, magát alig vonszolni tudó ló megérkezett a szekérrel, készségesen sorba álltunk s kézről- kézre adva egy szempillantás alatt a kenyereket a bolt polcaira helyeztük, hogy gyorsabban kiszolgálhassanak belőle. De nem jutott igény szerint sem személynek, sem családnak, porcióra kaptuk, mintha tudta volna a rendszer, hogy mennyire van szüksége egy állami rendszerben, vagy éppen a kollektív gazdaságban dolgozónak. Mindez csak alig 35- 4o éve történt, s ha megosztjuk ezeket a tapasztalatainkat gyermekeinkkel, unokáinkkal értetlenül néznek ránk, és csodálkoznak, hogy honnan volt ennyi tűrőképessége az embernek. Mert a forradalmak először mindig elvekben születnek, s csak azután bomlanak ki a világban, miután már a többség azt érzi és tapasztalja, hogy ezt a fajta megalázottságot többé már nem lehet elviselni. S már nem élet az a forma, ahogyan a rendszer korlátok közé akarja szorítani az emberi szükségletet. Péter apostol is a felolvasott versekben erről beszél a rabszolgákból lett keresztényeknek. De hadd értelmezzük a szentírás eme üzenetét:

I.” Mert Isten akarata az.” Olyan szép és sokatmondó ez az apostoli gondolat. Én már többször elgondolkoztam azon, hogy vajon betöltöm- e életemben az isteni akaratot? Lehet azért is, mert közösség szolgálatára szegődtem el, sokszor ott van a kérdés bennem, engedem- e az istenit, az ő világát létrejönni, azért tenni is ebben a világban. Nem tudnék tökéletes választ adni, még az általam feltett kérdésekre sem. De úgy gondolom, jó magunkkal szembe nézni, ilyenkor március 15- e környékén, feltenni magunknak a kérdést, hogy mi miképpen járulhatunk hozzá, hogy az emlékezésen túlmenően a forradalom eszméje éljen lángoljon a szívünkben! Akárcsak 1848- 49- ben, úgy ma is vannak kételkedők, a hatalmasokkal kibékülők, a zsarnokság uralma alatt fejet hajtók, a rendszert, pénzért, anyagiakért kiszolgálók.

Ez az apostoli gondolat, hogy Isten akarata, megállásra késztet. Elgondolkodtat. Elrettent, meggyőz, lekötelez Isten ügyének felvállalására. Folytonos kapcsolatra hív az Istennel való találkozásban. Mert amikor magunkon érezzük Isten tekintetét, halljuk a szavát, akkor nemcsak esetlegesen megrettenünk, hogy mi kell, legyen a mi feladatunk, hanem erőt, energiát is kapunk. Ezt az isteni akaratot fogalmazza meg Petőfi Sándor: Magyar vagyok című versében:

 

 

 

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám

Az öt világrész nagy területén.

Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,

Ahány a szépség gazdag kebelén.

Van rajta bérc, amely tekintetet vét

A Kaszpi-tenger habjain is túl,

És rónasága, mintha a föld végét

Keresné, olyan messze-messze nyúl.

 

II.”Jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok” Péter apostol három lényeges dolgot fogalmaz meg ebben a gondolatban. A jót cselekedni, a tudatlan emberekkel foglalkozni, és a szabadságot használni kell.

Nem elég a jót megismerni. Azt alaposan körül kell járni. Meggyőződnünk kell annak valóságáról. Mert mi a jó az Istennek, és mi a helyes az embernek? Szinte naponta látjuk és érzékeljük, hogy az egyéni jóság néha önzőséghez vezet. Ha csak a személyes jóságra figyelünk, akkor megtörténhet, hogy ártunk a felebarátunknak. Mert ami csak nekem jó, az lehet ártalmas is a másiknak. Így nekünk az egyetemes jóságra kell figyelnünk. Ezt kell megismernünk a Jézusi tanításokból. Ezért az egyetemes jóságért kell, feláldozzuk, ha szükséges a sajátos, kicsinyes jóságunkat. Ahogyan mondja Petőfi: Szabadság, szerelem!

E kettő kell nekem.

Szerelmemért föláldozom

Az életet,

Szabadságért föláldozom

Szerelmemet.

A tudás és ismeret hatalom. Elősegíti az emberi lélek érvényesülését. Ezért tanította Jézus a tanítványait és az őt hallgató sokaságot, hogy Istenről kapott ismeretében vágyakozzon arra a világra, melyről a tanítómester olyan szép beszél a példázataiban. Én ezt a tudást most nem is a könyvekből, tudományból megszerezhető információkra értem, hanem arra az ősi, az élet létértelméből származó ismeretre, mely képessé tesz bennünket a nyitottságra Isten világára. Kell, legyen bennünk egy olyan mély tudás és ismeret, amit senki nem vehet el tőlünk. Még akkor sem, ha megpróbáltatunk. Az értelmetlen emberek tudatlanságát akkor tudjuk elnémítani, ha mi úgy élünk, úgy beszélünk egymásról, közösségünkről és saját magunkról, mint akik tudjuk, hogy Isten szent lelkét birtokoljuk. Mi nemcsak egy teremtmény vagyunk ezen a világon, hanem Isten gyermekei. És Isten bennünket arra bízott meg, hogy a lélek világossága által terjesszük az Ő szeretetét. Hiszen minél nagyobb lesz a fény, annál kisebb a sötétség. Minél többet imádkozunk, annál elkötelezettebbek Isten irányában. Minél többet vagyunk a templomban, annál erősebbek leszünk lelkileg, és válaszolni tudunk hittel a kihívásokra. Ma is sokan hirdetik, hogy szabadok vagyunk. De mire vagyunk szabadok? Mitől vagyunk szabadok? És mit kezdünk a szabadságunkkal? Mert a szabad ember nem lehet foglya ennek a földi életnek. A szabad ember időt ad magának az Istennel való találkozásra. A szabad ember tudja, hogy a földi élet után következik az égi, mennyei világ, s csak úgy kerülünk Isten közelségébe, ha ezt a földi szabadságot megtöltöttük lelkiekkel, élményekkel, isteni és emberi találkozásokkal.

III.” Nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.” A szabadság gonosz takarója a szabadosság zászlaját jelenti, mely több alkalommal megtörtént már a háborúk, népirtások, visszaélések, és manipulációk esetében, s melyek folyamatai ma is fellelhetők még közvetlen környezetünkben is. A vallásos ember mindent megtehet, de Isten törvényeit mindig szem előtt tartja, és azt sosem kerüli ki. Isten szolgálata pedig, nem egy nap, s nem is csak egy hét, hanem maga a teljes emberi alatt valósul meg.

IV. a tiszteletre, szeretetre és Isten félelmére tanít az apostol. Három olyan dologra, melyet, ha követni igyekszünk, az élet tartalmas, teljes, és megelégedett lesz. Egy történettel zárom beszédem. Lássátok a tavaszt!

Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel!

VAK VAGYOK, KÉREM, SEGÍTSENEK!

Arra ment egy újságíró és látta a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát és a másik oldalára írt egy mondatot. Délután visszatért a vak emberhez és látta a kalapban sok pénz van. A vak felismerte lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit.

Az újságíró így válaszolt: - Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam. Mosollyal az arcán távozott. A Vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt:

TAVASZ VAN, és ÉN NEM LÁTHATOM!!!!

Kedves gyülekezet!

Az igazság és szabadság iránt való igényünket egyáltalán nem mindegy, miként fogalmazzuk meg. Jöjjetek, és igényeljük az Istennel való találkozást. Rójuk le kegyeletünket hőseink emléke előtt! S legyünk méltó utódai a szabadságharcosoknak. Ámen.