Szemben a hatalommal

Textus: Ap Csel 3,6-8 „Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!” Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába. Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent.”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Mai beszédemnek azt a címet adtam: Szemben a hatalommal. Mert ma egy olyan érdekes témáról szeretnék beszélni, ami mindannyiunkat érint. A szabadság fogalmát helyezem beszédem középpontjába, azért is, mert az elmúlt héten ünnepeltük október 6- án az 1848- 1849- es szabadságharc végét, az aradi 13 vértanú kivégzését. És bennem azt a gondolatsort indította el ez az emlékezés, hogy vajon a mai ember mennyire szabad. Szabad e gondolatában, hazájában, önrendelkezésében?  Egyszóval tudunk- e szabadon élni, és az életünket szabaddá tenni?

 

Petőfi Sándor 1847. január 1- én írja ezt a versét:

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

 

A költő két lényeges elemét fogalmazza meg az életnek. Az első a szabadság, a szabad rendelkezés. Az első a haza. És a második a szerelem. A család. A társadalom kisebb sejtje. Az az életközösség, ahonnan mindig el lehet indulni és vissza is lehet térni, ahol mindig töltekezni lehet.

Györffy Endre, honvéd főhadnagy írja naplójában: „4/25 (1849. április 25. – H. Sz. L.)A drága időt még mindig Váczon pazaroljuk. Pedig annyira meguntam már az itteni örökös egyformaságot, hogy kivált a németeknek az szigetből s Pestrőli elvonulásuk óta, szinte börtönben érzem magamat a váczi falak közt. Mennyivel jobb, ha bár nyomorúságosabb volt is életem a téli zivatarokban a Kárpátok fenyő koszorúzta bércei közt midőn nem csak a tájék változatosságai, hanem gyakori győzelmeink is oly bő anyagot nyújtottak lelkemben az élvezésre.”

 

FINTA KÁROLY: Kérdések kérdése

„Egy a magyar eredete,

Egy halála, egy élete;

Egy istene, egy királya:

Mért van mégis két hazája?

 

Ősapáink együtt győztek,

Egyetértve hont szereztek;

S mért hogy késő maradéki

Nem tudják azt boldogítani?

 

Lesz e egy a két magyarhon?

Lesz e boldog nemzetem?

És ki tart e kínom addig,

Ah! ki mondja meg nekem. 1841.

 

A szabadságharc és maga az e köré fonódó érzések, gondolatok, nekünk magyaroknak meghatározzák az életünket. Mert belénk Isten egy olyan szikrát ültetett el, melyet még senki nem tudott kioltani. Olyan nagy vágyunk és igényünk van az önrendelkezésre, szabadságvágyra, mely talán kevés nemzetben található meg. A költészetünk, az irodalmunk, a népdalaink, a történelmünk mind arról szól, hogy nekünk le kell ráznunk a vasigát. Hogy ez ne mehet így tovább. Ezért élünk, és ennek a célnak vetjük alá az életünk.

 

 

Újból Petőfit idézem: A szabadsághoz

 

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!

Oly sokáig vártunk rád epedve,

Annyi éjen által, mint kísértet,

Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged

Egyetlenegy igaz istenséget,

 

 

S mint, ahogy a költő mondja, a szemébe akarunk nézni a szabadságnak. S földi bolyogásunk között reméljük, azt megtaláljuk.

Aulich Lajos, német honvédtábornok utolsó szavai ezek voltak: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”

Vécsey Károly, magyar honvédtábornok mondta: „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

A szabadság ezért is fontos nekünk, mert őseink életükkel fizettek érte. S ha a szabadságharc nem is hatalmas győzelemmel végződött, utána még az osztrákok sem tehettek meg bármit a magyarokkal. Az 1867- es kiegyezés után, már több szabadságjogot, és szélesebb döntési lehetőséget kapott a magyar állam.

Ezeknek a fényében szeretném a felolvasott szentírási verseket kibontani és a mai világunkra értelmezni. Péter és János Jeruzsálemben délután három óra tájban felmennek a templomba és imádkozni akarnak pünkösd ünnepe után. Isten kiárasztotta az Ő szentlelkét és a tanítványok már meg mernek mutatkozni. Nem rejtőznek el. Érzik, hogy Isten rájuk bízta azt a közösséget. A templomban pedig erőt akarna gyűjteni ehhez a munkához, küldetéshez. A templom bejáratánál találkoznak egy béna emberrel, aki születésétől fogva sánta ember volt. Családtagjai és ismerősei azért vitték oda minden nap, hogy koldulásból, alamizsnagyűjtögetésből fent tudja tartani az életét. Minden nap letették a templom bejáratánál az Ékes kapunál, és ott szólítgatta ez a beteg ember az arra járókat. Amikor Péter és János arra halad el, ez a sánta ember őket is megszólítja: alamizsnát kért tőlük. Péter Jánossal együtt rátekintett és azt mondta: Nézz ránk! Ő felnézett, remélve hogy kap tőlük valamit. Erre mondja el Péter azokat a szentírási verseket, amelyeket beszédem alapgondolatául felolvastam. Mielőtt belekezdenék a versek értelmezésébe, hadd vonjak egy párhuzamot e történet és saját történelmünk között. Ha nézzük a mohácsi vészt 1526- ban, az 1848- 49- es szabadságharcot, az 1956- os forradalmat, de még az 1990- es eseményeket követően is, több helyzetben azt tapasztalhatjuk, hogy országunk, nemzetünk testéről levágtak testrészeket. Megsemmisíteni akarták azt az élő és tevékeny országot, melyet mi őseinktől örököltünk. És mindig elméletek születtek, tervek készültek, hogy miképpen lehetne ezt az állapotot megszűntetni, a régit visszaállítani. De az élet halad, és ami elmúlt, azt már a maga teljességében semmiképpen nem lehet újraformálni. A nagy kérdés ennek a nemzedéknek, hogy mit kezd a tudásával és lehetőségeivel, hogy az a szabadság, mely ma még megvan, használja, lehetőleg a jogokat szélesítse és elültesse a gyerekek, unokák szívében. Mert ma egy láthatatlan hatalom, a fogyasztó, az elidegenítő, bennünket egymástól eltávolító hatalom veszi el lassan- lassan a szabadságunkat. És mi is a szabadságból átesünk a szabadosság, a liberalizmus világába, ahol mindent szabad, ami nekünk jól esik.

Én egyetlen egy utat, ösvényt látok mindannyiunk számára, hogy a szabadságunkat megtarthassuk. Ez pedig nem más, mint közeledés Istenhez. A hitünk elmélyítése, az élet értelmének a keresése. Az imádkozás alkalmainak a kihasználása. Az elszakított közösségi szálaink újra kötése. Nemzeti szövetünk is megfeslett, elhasználódott. Szükségünk van arra, hogy újraszőjük, újravarrjuk nemzeti azonosságunkat. Mert ezek értékek mentén vannak elkészítve. Székelynek és magyarnak lenni kiváltság. De csak annak, aki ezt a szintet meg is tudja élni. Azt tudja gyakorolni.

Nem véletlenül újulnak meg az iskolák és a templomok a hívek és pályázatok jóvoltából. Ma már minden ember látja, hogy úgy ahogyan a török tatár betörések alkalmával a templom köré várfalakat építettek, hogy élelmet és vizet tároljanak azokban az ínséges időkben, ma egy olyan világban élünk, és afelé haladunk, ahol a templomok azok és még inkább lesznek, nemzetünk megtartó bástyái, kultúránk helye és szorgalmazója.

I.„Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!” Vagyis nem az anyagiak árán, és abból fog megváltozni ez a világ. Hanem az imádságból, könyörgésből, Isten kegyelméből. Abból a mély hitből, és tudásból, hogy nekünk itt helyünk van a Kárpát medencében. A hatalom, legyen az bármilyen mindig is gyakorolja a hatását. A legkisebbtől és legnagyobbig mindig az hirdeti, hogy nála nélkül nem tudsz élni. Nála nélkül nem tudsz létezni. De ez nem igaz. Isten szabadnak teremtett. Önállónak személyt, nemzetet, hazát. Csak szabad emberek tudnak álmodni, és az álmot valóra váltani. Mások le vannak kenyerezve, ki vannak szolgáltatva, alá vannak rendelve. Így nem saját gondolataikat, a saját érzéseiket mondják el, hanem a szerint beszélnek, és azt szajkózzák, amit hallani szeretne a hatalom. A külső erőnél azonban mindig, erősebb a belső erő. S a belső erőt az imádság és fohász táplálja. Így hát itt az ideje, hogy ne sírjunk, jajveszékeljünk, hogy miképpen nem lehet, hanem keresnünk kell azokat a lehetőségeket, amelyek utat engednek a kibontakozásnak.

II. „Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába.”  Erről a képről nekem az jut eszembe, amikor még jobban ismertem a sérültek világát, hogy mennyi eszközt kitaláltak, megépítettek, hogy a nélkülöző emberek hasznára lehessenek. És milyen fontos minden fogódzó, támasz, bot, segédeszköz, hogy valaki fel tudjon állni, járni tudjon. És milyen felemelő az élmény, ha hetek, hónapok, vagy éppen évek után valaki fel tud állni és járni tud. Mert ez által megsokszorozódik az ereje. Visszanyeri önbizalmát. A kalákák, a közmunkák is mind ezt a célt szolgáltál, hogy erőt öntsenek egy családba, egy közösségbe. Én ennek a közösségnek az életében is ez látom, amikor újabb és újabb terveink vannak, nem az az általános megállapítás, hogy nem tudjuk, hanem hogy minden munkánkkal azon leszünk, ez megvalósuljon. És ezért is jó érezni a közösség segítő készségét.

III. „Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent.”  Az Egyesült Államokban van egy szokás az unitárius gyülekezetekben. A „Joy and sorrows”, hogy aki akarja, az istentisztelet keretében megosztja a közösség tagjaival az örömét és bánatát. Nálunk ezt a szószéken a lelkész hirdeti ki, de náluk az érintett személy tesz vallomást róla. És az személyesebb, meghatóbb. Minden istentisztelet ilyen öröm kell, legyen a mi számunkra, hogy itt lehetünk szabadon, gondolkozva, cselekedve és imádkozva. Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe Tanmese a kitartásról.

Három béka beesik egy nagy, félig teli tejes hordóba. A hordó fala síkos, pereme magasan van, így sem kimászni, sem kiugrani nem tudnak. Tapossák, csak tapossák a tejet, a legkevesebb akaraterővel rendelkező béka hamar feladja, elmerül és megfullad. A másik két béka tovább tapos, tanakodik, hogy mi tévők legyenek, de a helyzetet kilátástalannak ítélve a második béka is feladja és elmerül. A harmadik béka -bár nem tudja, hogy miben is reménykedhetne-, csak tapos, tapos tovább. Egyszerre csak a lába alatt egyre szilárdabb talajt érez - addig köpülte a tejet, míg vaj nem lett belőle!

A jó Isten nekünk is erőt ad, hogy kilábaljunk a Trianon szindrómából, hogy ne csak sírjunk, hanem cselekedjünk is. A mi Atyánk segítsen még a legkilátástalanabb élethelyzetünkből is megtalálni a kivezető utat. És adjon nekünk döntési helyzetet, életsorsunk megválasztásához. Ámen.

 

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc