Szeressétek az öregeket!

1 Thesszaloniki 5, 12- 14 „Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket. Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket! Éljetek egymással békességben! Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez. ”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Minden év október elsején az idősek világnapját ünnepeljük. Ezért a hozzá legközelebb eső vasárnapon mi a gyülekezetben is ünnepelünk. Mert tiszteljük azokat, akik ledolgoztak egy életet azért, hogy fenn és megtartsák a családjaikat, építsék társadalmunkat. Természetesen mindenki számára annyira egyértelmű az idősek tisztelete, de amikor jobban szemügyre vesszük, akkor biza marad el is az öregek megbecsüléséből. Az elmúlt napokban a nőszövetségi tagokkal arról beszélgettünk, hogy ebben az évben miként szervezzük meg az idősek vasárnapját. Mert eddig el elhívtuk őket a templomba, versekkel és énekekkel köszöntöttük, számukra szeretetvendégséget szerveztünk, cukorszint és vérnyomás mérést végeztünk. Ezen kívül pedig szeretetcsomagokat állítottunk össze, mert egy kedves kis ajándékkal akartunk nekik mi is kedveskedni.

Ez az év éppen a pandémia miatt nem teszi ezt lehetővé, mégis ezt a vasárnapot nekik szenteljük. Értük imádkozunk, rájuk emlékezünk, gondolatainkat feléjük irányítjuk. Hiszen a jó megérdemelt öregkor, áldás a jó Isten részéről. Mert többé- kevésbé egészséggel vannak megáldva, körbe vannak véve gyerekekkel és unokákkal. Látják az élet folytonosságát, annak a munkának az eredményét, melyet ők végeztek el, és most lassan beérnek álmaik és vágyaik. Természetesen vannak akár kirívó életsorsok is, de többségében a gyermekek, unokák szeretik és tisztelik szüleiket-, nagyszüleiket.

 

A költő: Juhász Gyula

Ki tudja? című versében szépen beszél erről az érzésről.

 

Káprázat ez: a régi májusoknak

Szűz orgonái nyílnak újra ki

És mint a sírból a fehér halottak,

Támadnak lelkem bágyadt vágyai.

 

A férfi gordonkáján visszazendül

A fiatalság fojtott dallama,

Mint ahogy alvó kerteken keresztül

Rügybontó május surran újra ma!

 

Valaki újfent szólongatja párját,

A dal a régi, fájó és örök,

Vesztett örömök legszebb örömök!

 

Ki tudja, milyen éjek éje vár ránk,

De addig, sírok és romok felett

Én énekelem az életemet!

 

Márai Sándor az öregségről írja: „Látod így jön majd az öregség, udvariasan. (…) Nem dráma az öregség ne félj. Egy napon hírt kapsz, ennyi az egész. Felnézel a munkából, az életből, s aztán készségesen mondod: Igen, igen, meg kell öregedni. Egy pillanat, még valamit akartam… Mit is? Igen élni. Tudom most már késő. Mehetünk.

Várnai Zseni: Gondolatok az öregségről versében írja:

 

A fáradt, öreg elme zakatol,

körben forog, ismétel szüntelen,

a múltak mély kútja fölé hajol,

hol békalencsés, zöld hínár terem.

Egy-egy emléket megragad, motyogja,

 

és újra kezdi tízszer is naponta,

mint vén malom,

mely már csak szelet őröl,

s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.

 

 

Lev Tolsztoj: Az öreg nagyapó meg unokája írását osztom meg Önökkel.

Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga már egy sem volt. És amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, hanem a kemence mögött adtak neki enni.

 

Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette és eltörte. A menye megszidta: mért ront el mindent a házban, mért töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezen túl egy fatálban fog ebédet kapni. Az öreg csak felsóhajtott, de nem szólt egy szót sem.

 

Egyszer otthon ül az ember és az asszony, s látják: fiacskájuk is deszkákkal játszogat a padlón, s valamit eszkábál.

Megkérdi az apja:

- Mit csinálsz ott, Misa?

Misa azt feleli:

- Fatálat csinálok, apám. Ha majd anyámmal megvénültök, abból a fatálból etetlek titeket.

 

Az ember s az asszony csak egymásra néztek, és sírva fakadtak. Megszégyellték magukat, hogy öregapót megbántották; azon túl mindig az asztalhoz ültették, és gondját viselték.

 

Ezeknek a gondolatoknak a fényében szeretném a felolvasott szentírási verseket értelmezni.

I.„Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek”. Pál apostol három fontos dolgot ír le ebben a mondatban. Elsősorban kéri a thesszalonikaiakat. Úgy kéri őket, mint a testvéreit. Nem parancsol, nem dorgál. Hanem kérést intéz hozzájuk. És ez a kérés nem is akármilyen. Mert a következőkben a megbecsülésről beszél. Elmélyíti azt a kérést, amelyet az imént intézet hozzájuk. Hiszen mindenkinek fontos az értékelés. Annak elismerése, amit elvégeztek. Mert a munkájuk által lehet megismerni azokat, akik tisztelik és szeretik az Istent. Azoknak megbecsülésére biztat, akik fáradoznak közöttük. A közös és a jó ügyet képviselik. A középpontba helyezi azokat, akik munkálkodnak azért a közösségért. Hiszen Pál apostol szerint is különleges tiszteletet érdemelnek.

II.”Akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket.” Pál apostol a gyülekezet vezetőit helyezi előtérbe. Elsősorban nem a földi dolgokra gondol és összpontosít, hanem Isten dolgaira. Mert az elöljárók a közösséget Isten felé vezetik. Ők Isten dolgaival vannak elfoglalva. Azok érdemelnek tehát tiszteletet, akik Isten ügyét képviselik a közösségben.

Isten dolgait mindig nehéz megérteni. Mi is, akik Őt keressük, a szentírás szavain keresztül tudhatjuk meg, mit vár el tőlünk. Az idős emberek különleges bölcsességgel és élettapasztalattal rendelkeznek. Tudják mi a mulandó és mi a múlhatatlan. Az élet apróbb dolgai helyett, azokra a dolgokra összpontosítanak, melyek sarokövekként épülnek bele az ember hívatásába. Ezek az elöljárók az Úrban figyelmeztetik is a gyülekezetet. Felhívják a közösség figyelmét mindarra, amit nem lehet megtenni, anélkül, hogy ne sértenék meg Istent és embertársaikat. Ők felvállalják ezt a tevékenységet még akkor is, ha ezért nem kapnak elismerést.

Az idős, tapasztalt embernek is egyik jellemzője az intés. Mert ez egyfajta védelem is. Megőrzése a rendnek és a fegyelemnek, azért, hogy a közösség jól működhessen. Ebben az intésben benne van a közösség értékrendszere. És az a vágy, hogy átadják az ifjabb generációnak.

III.”Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket!” Két dolgot emel ki az apostol: a munkát és a szeretetet. Ezek a tapasztalt emberek rengeteget dolgoztak ezért a közösségért. Azt is mondhatnánk ők hozták létre ezt a közösséget. Így szívügyüknek tartják ezt a közösséget éltetni. Az én és a mi között szinte alig van elválasztó fal. Magukénak érzik ezt a gyülekezetet. Ezért tesznek is érte. Idős testvéreink is sokat dolgoztak és dolgoznak a családjaikért. Az övék az a család. Ők felolvadnak a család életében. Minden tevékenységük a család és a közösség életéért történt meg.

IV.”Éljetek egymással békességben!” Ez az intés a harmóniáról szól. A belső egyensúlyról. A megelégedésről. Arról a lelkiállapotról, melyben hisszük, hogy Istennel találkozunk. Nagy önuralomra van szüksége az embernek ahhoz, hogy lelki békére találjon. A béke azt jelenti, hogy nem harcolok sem mással, de még magammal sem. Mert annyi békétlenség is lehet az életben. De a bölcs és idős emberek meg tudnak pihenni. Lelki békére tudnak találni, ha azt látják, hogy környezetünkben rend van. Munkájuk meg van becsülve. Az életük nem múlt el a hiábavalóságban.

V.”Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez. ” Ez az utolsó mondat a bíztatásról szól. Ösztönözni és rábírni akarja az apostol a közösség tagjait, hogy legyenek aktívak, munkálkodjanak ezért a gyülekezetért. A reformáció különlegesen felkarolta ezt a gondolatot, hogy nem a meditatív, kontemplatív életmód a legértékesebb, hanem az aktív, tevékeny, cselekedetet végrehajtó, élni akaró közösségek élete. Ezért nem lehet tétlenkedni. Nem lehet elcsüggedni. Bátorságot kell venni, és azt és úgy kell végezni a mindenkori munkát, ahogyan lehet. A bátraknak pedig kötelességük felkarolni az erőtleneket. A kölcsönös segítségnyújtás a keresztény élet velejárója. És mindeközben türelemre int az apostol. Mindezeket úgy elvégezni, hogy nem bántunk meg másokat. És egymást elviseljük szeretetben.

A megdobott autó

 

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új „álomautót”.

Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és hátramenetbe kapcsolta az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés. A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:

„Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!”

„Bácsi kérem, ne haragudjon!” – válaszolta a fiú.

A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:

„Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább.”

És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.

„Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát.”Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.

Az eset után a kocsin sohasem javíttatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.

Isten halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az, amit éppen véghez akarunk vinni, stb.

Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod, míg megdobnak kővel?

 

Jöjjetek, és ma úgy tiszteljük, szeressük, és ha kell, ápoljuk idős testvéreinket, hogy a Pál apostoli intés mindig felfedezhető legyen. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc