Tiszta forrásból

 

Textus: Jn 4, 13-14 „Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

 

Orbán Balázsra, a legnagyobb székelyre emlékezik ma ez a város, s nem csak az itt lakók, hanem mindazok, akik értékelik az ő munkáját és éltetik az ő emlékét. Így én is e szószékről is szeretnénk kegyelettel megállni életműve előtt, és díszesen fejet hajtani azon beszédei és cselekedetei előtt, melyek hasznára voltak az egész Székelyföldnek, és ugyanakkor az egész magyarságnak. Egy rendkívülien rendszerető, népét és nemzetét támogató egyéniségről beszélhetünk. Hiszen egész élete azt támasztja alá, hogy ő bízott a nemzetek együttélésében. Társadalmi rangját nem kevélységre, az úri életre, hanem népe szolgálatába állította. A héten elolvastam egy néhány beszédét, melyeket elmondott a magyar parlamentben az 1875-1876- os években. És úgy rácsodálkoztam, hogy 2-3 naponta felszólalt különböző témákban, az országházban és minden alkalommal azt a közösséget védte a kormánypárttal szemben, aki az országot fenntartotta. Azért életét adta és vérét ontotta.

Tudnunk kell az ő életéről, hogy 1829. február 3- án született Lengyelfalván. Az édesapja magyar, mígnem az édesanyja félig magyar, félig görög származású. Édesapjának köszönhetően magyar nevelésben részesül, és eléggé viszontagságos körülmény közepette ismerkedik meg az édesanyja Knechtel Eugénia az ő férjével, Orbán Jánossal. Édesanyai nagyszülei dúsgazdag görög kereskedők, akiktől távol él a család Lengyelfalván. De végre is egymásra találnak és a nagymama arról győzi meg őket, hogy menjenek el és keressék fel őket Törökországban. A család el is indul, azonban már Galacon értesülnek róla, hogy a nagymama időközben meghalt. A gyerekek kívánságára azonban tovább folytatják útjukat, a mesés vagyonra azonban ráteszik a kezüket a török vallási vezetők és hosszú éveken keresztül perelnek, melynek eredményeképpen csak a vagyonnak tizednyi részét kapja vissza a család.

Orbán Balázs közben bejárja a közel Keletet. Tanulmányokat készít. Eljut hozzá a forradalom híre. Csapatot szervez és velük érkezik, hogy beálljon a szabadságharcosok sorába. Azonban Vidinnél tudomására jut, hogy megtörtént a világosi fegyverletétel. Találkozik Kossuth Lajossal az emigrációban, Victor Hugo barátja. 1872- től élete végéig tagja az Országgyűlésnek, az 1848- as függetlenségi programmal az ellenzékhez tartozott. A parlamenti beszédeit 6 kötetben adja. Elolvasván egy pár beszédét arra jöttem rá, hogy rendkívülien szereti az ő népét. Nemcsak egy társadalmi réteget támogat, hanem a székely népet a maga teljességében. A székelyudvarhelyi kövezetvám ügyében írja, hogy a magas adó miatt az udvarhelyszéki és csíki emberek a gabonakészletüket nem Székelyudvarhelyen, hanem a szomszédos szász városokban szerzik be. Hiszen ahányszor átmennek, szekérrel az városon annyiszor kell adót fizetni. De még a környékbeli gazdákat is annyira sújtja a kövezetvám, hogy lassan a tüzelésre szánt fáért nem lehet a Hargitára menni, hiszen olcsóbb lesz máshonnan beszerezni. 1875. november 20- án egy teljes beszédet szentel az Országházban ennek a témának. De hasonlóan ostorozza az akkori kormányt, hogy az állami tulajdonban levő Budapesti Közlöny nyomda, elherdálja a kincstári pénzt, míg egy magánnyomda annál sokkal jobban és költségkímélőbben működik. Bizonyára nincsen és nem is lehet nemzetnek gyümölcsözőbb befektetése, mint amit a közműveltség előmozdítására tesz. Az államsegély megvonását a községi iskoláktól elrendelő kultuszminiszteri rendeletre nagyon élesen és hangosan reagál. A kormányok segítik, mondja Orbán Balázs, hogy a kezdetleges magyar ipar Bécs által megfojtassék. A gyümölcshőz jutásért kivágták a fákat, és nincs, aki eleget adózzon az államháztartás számára. Támogatja az 1849- 1867, a forradalom és a kiegyezés közötti időszak elmenekültek visszatérését, aki politikai üldözöttei is voltak az osztrák rendszernek.

Csak egy néhány tényt említettem a beszédeiből, amelyek mind bizonyítják Orbán Balázs hozzáértését, hűségét a népéhez és elköteleződését hazája irányába. Milyen jó lenne, ha a társadalomban, akár az egyházban lennének hozzá hasonlók, akik a közösség szükségletét, az egyéni igények fölé helyezik. Hiszen ő a forrás mélységébe tekintett, és onnan látta azokat a lehetőségeket, kincseket, értékeket felhozni, melyek az ország felemelkedését szolgálhatták. De hát mindig is voltak, vannak és lesznek, akik a zavarosban szeretnek halászni. És félnek a megtisztulástól, az igazság kútjainak fölbuzgó vizétől, azoktól az erektől, melyek mindig is táplálták a bővizű forrásokat. És itt szeretném beszédem fonalát összekötni azzal a képpel, amit a szentírásból olvastam fel e mai alkalommal.

 Három fontos tanítása vannak ennek a bibliai gondolatnak:

I.„ Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik. Jézus nyitottságát jelzi ez a mondat arra nézve, hogy a zsidók és a szamáriaiak nem érintkeztek egymással abban a korban. Főleg férfi és nő számára tilos volt ez a kapcsolat. A zsidók lenézték, megvetették a szamáriaiakat. És Jézus ettől az asszonytól vizet kér a felolvasott verseket megelőzően. És erre mondja Jézus, hogy aki ebből a vízből iszik, az ismét megszomjazik.

Gyermekkoromban a mezőre még korsóban vittük a vizet a mezőre. Ebben jobban állt, megtartotta frissességét, hidegségét és tápláló voltát. Azonban ezek törékenyek voltak, és biza megtörtént, vízhozás közben eltörtük, meghasadt, kipattant a szájából egy- egy darab. Ezért elég gyakran kellett újat vásárolni, vagy éppen a régit újból vesszővel beköttetni. Később aztán felváltják ezeket a műanyagból készült vízhordó edények, ahogyan mi neveztük ( bidonok ). Azért, hogy ne kelljen minden nap a mezőre vinni őket, eldugtuk egy- egy bokor, fa, vagy éppen a kaszáláskor a rend alá. De, amit igazán mondani akarok ezzel kapcsolatosan, az az, hogy szinte minden dűlőben, mezőrészben volt egy forrás, amit mi minden tavasszal kipucoltunk, megtakarítottunk. Akár betonnal, akár fával ez a kút, forrás ki volt rakva, ahol munkaidőben az ivóedényt mindig meg lehetett tölteni vízzel. Talán az idősebbek még emlékeznek, hogy ezeknek a forrásoknak, mindegyik külön íze volt. Emlékszem a nagyszüleim annyira ismerték a forrásokat, hogy mindig meg tudták mondani, melyik forrásból származik a víz. Talán kémiailag nem volt annyira tiszta az a víz, amit ma mi használunk. De a megfeszített munka miatt, naponta akár többször is megjártuk ezeket a forrásokat és tiszta vizet vittünk a családtagoknak. És ezt a vizet lehetett szomjazni. Mert üdítő, szomjat oltó, a fáradtság és fásultság ellen jó ital volt a víz. Aki abból a vízből ívott, az újból megszomjazott. És jó is volt ezt a szomjúságot érezni, és ezt oltani a forrás vizével.

II.” De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik” Jézus itt egy másik vízről beszél. És egy másik szomjúságról. Arról, amit ma is érzünk, amikor a lelkünkre és szívünkre tesszük a kezünket. Egy olyan belső szomjúságról, amit minden istenhívő, buzgó vallásos ember érez. A lelki élet felüdüléséről. Mert ő az, aki tanítása nyomán életünk mélységeiben megmozdulnak a vízerek, összegyűlnek egy helyre az érzések, forrás buzog föl a lelkünkben.

Emlékszem testvéreim, hogy kislányunk betegsége alkalmával mennyire szomjúhoztuk, hogy minden sérültsége ellenére is fel fog ülni, elkezd beszélni, fog járni. Egyszer a Pethő Intézetbe vittük, ahol a kisbabákat/ gyerekeket tanították kúszni. Cukros kakaót helyeztek eléjük, az édesanyák hátulról tolták, és minden megvalósítás után a sikerélményt a finom cukros kakaó tetézte, amit a gyerek benyalhatott.

Bizonyára mindenkinek van ilyen emléke, amikor szomjúhozott valamire, valakire, szerető családtagra, embertársra. És olyan jól esett, ha szomjúságunk oltódott, ha a hőn áhított vágyunk valóra vált. És ma is a Jézus által kínált víz a lélek balzsama. Ez egy olyan csodagyógyszer, amelyre ma is nagy szükségünk van. És hol lehetne jobb forrásra lelni, mint itt a templomban, az imádságunkban. Isten válaszaiban. A szamáriai asszony is megrettent attól, hogy Jézus ilyen vizet képes adni. És néha mi is félünk ezen víz használatától. Mert ez a víz bennünket más emberekké tesz. Úgy, ahogyan fizikailag is a testünk nagyobb százaléka vízből áll, úgy ez a víz a lelkünket is Isten irányába hangolja. És ilyenkor már nem a földi dolgok az irányadóak, hanem Isten dolgai. A nagy emberek, akár Orbán Balázs is, ezért tudtak különlegeset alkotni. Mert nem a pillanatnyi hasznukat, s csak ennek a világnak örömeit nézték, hanem az örökkévalóság törvényeit kutatták.

II.Mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. Az emberi élet, az értelem, az érzelem és akarat egy forrás. Amiből lehet táplálkozni, valakinek/ valakiknek a szükségletére válaszolni. A keresztény ember hívatása mindig az, hogy lehetősége szerint adjon önmagából olyat, ami az isteni lélek kiárasztását jelenti. És nincs olyan ember, akinek ebből a belső adományból ne lenne elegendő.

Egyesek sokat szoktak panaszkodni. Minden perc és minden órájuk, sőt lehet az egész életük is egy egész panasz áradat. De, ki megtapasztalta az Istent, aki kapcsolatát fenntartja az Istennel. Aki imádságában Istenre figyel. És néha megkérdi, hogy mivel tudná jobbá tenni a saját maga és a mellette élők életét, az forrásra lel. És az önmagában fedezi fel a forrásokat. Az egyéni életünk egy apró vízcsepp Isten világában. De ha összeáll, ha engedjük, hogy Isten eggyé olvasszon, akkor csermelyek, források, patakok, folyók leszünk, akik Isten végtelensége felé haladunk. Szoktam gyönyörködni a kórus próbáin, sok apró, halk hang, milyen színes, szépen csengő, Istent dicsőítő zsoltárokat tud énekelni. És, aki énekel, az kétszeresen imádkozik.

Juhász Magda: Mese a vizek őrzőiről című írásában szépen ír a forrásról. Egy falu víz forrásai teljesen kiapadtak. A település lakói kutatják a víz hiányának az okát. Egy kislány vállalja fel, hogy felmegy a hegyekbe és megkeresi a vízhiány okát. Útközben találkozik állatokkal, akiken segít. És mindegyik állat, egy eszközt ad a kezébe, amelyet, ha elővesz, majd segítségére sietnek. A hegy oldalában van egy barlang, jégbarlang. Amelynek volt egy úrnője, aki a vizet jéggé fagyasztotta, a maga számára jégkertet készített. A lány csábításnak van alávetve, arany és ezüst, igazgyöngy, halhatatlan élet van felajánlva, csak éppen ne keresse a vízhiány okát. De a kislány nem tágít. Végül a sárkány siet segítségére. És a jégbarlang elolvad, vízzel telnek meg a patakok és a kutak ontják magukból  a szomjat oltó vizet.

Kedves Gyülekezet! A mi szívünk is néha ilyen jégbarlang. És szükségünk van az isteni melegségre, szentségre, jóindulatra, hogy források lehessünk. Patakokká váljunk, és éltető vízként szolgáljuk családjainkat és közösségünket. Ámen

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc