Várjuk Isten világát!

Textus: Jn 7, 37- 39 „ Az ünnep utolsó napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.”

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Várakozásban telik el az életünk. Mindig várunk valamire, valakire. Amikor kisgyermekek voltunk vártuk az ünnepeket, az ajándékokat. Később vártuk a barátainkat. Vártuk a szerelmünket. Vártuk a gyermekünk, az unokánk, dédunoka születését. És nemcsak a várakozás, de a megérkezés is csodálatos volt. Amikor megláttuk az arcot, meghallottuk a hangot, érzékeltük, hogy valaki, csodálatos teremtés hozzánk közel érkezik.

Én mindig így vártam az iskola kezdést. Diákként azért, mert újból találkozhattam az osztálytársaimmal, tanítóimmal, tanáraimmal. És a találkozásban újból elmesélhettem életem, történetem, de ugyanakkor sokat megtudhattam társaimról, nevelőimről. S ahogy egyre idősebb leszek, jobban elérzékenyülők azokon az eseményeken, melyek megtörténtek, vagy amelyekkel nap-, mint nap szembesülők. Ebben az évben egykori osztálytársaimmal együtt ünnepeltük az érettségink 3o éves találkozóját. Keresztelési szertartásunk volt, majd az egyik gyülekezeti tagunk hívott a 7o éves családi ünnepségére a Küküllő szállodában. S miután mindkét helyen eleget tettem hivatali és baráti kötelességeimnek, igyekeztünk Szováta, egykori középiskolás emlékeim irányába. Alig hagytuk el Székelyudvarhelyt, egykori osztálytársam, máris kérdezte, hol tartunk, mert, hogy a találkozással, az osztályfőnökkel való beszélgetésre, fényképezésre már nagyon- nagyon várnak.

A tegnap házasságkötési szertartást végeztem előző szolgálati helyemen, Homoródjánosfalván. A menyasszony: Krisztina és férje Attila már két éve felkért erre, de a világjárvány mindig elnapolta és tolta a szertartás végzését. Bevallom én magam is vártam, hogy szolgáljak, beszéljek, találkozzak, a fiatalokat, akik már édesanya és édesapa, bíztassam, bátorítsam a boldog családi élet megélésére.

Mi mindig várjuk azt a megálmodott világot, mely a szívünkben és lelkünkben él, és ez így van jól.

Most az iskolakezdés alkalmával erről a határtalan várakozásról szeretnék beszélni. Merthogy a szülő várja gyermekének óvodába, iskolába, egyetemre indulását. S az első évben el is szoktuk kísérni. Elmegyünk a kapuig, az ajtóig, velük együtt izgulunk a vizsgák időszakában. de egyedül nekik kell bizonyítaniuk rátermettségüket, képzettségüket, tudásukat és elszántságukat.

Az elmúlt években Simon Gyöngyike tanítónő meghívott, hogy tartsak egy rendkívüli vallásórát az osztályában. Egy kicsit izgultam is, hogy miről beszéljek úgy azoknak a gyerekeknek, hogy lefoglaljam őket és felkeltsem a figyelmüket. És én magam is meglepődtem, hogy azok a gyerekek mennyire figyelmesek voltak, érdeklődtek Istenről, Jézus tanításairól, példázatairól, és a mi emberi kötelességeinkről.

Én ezért ma is vallom, hogy minden tárgy mögött Isten áll, aki önmagát nyilatkoztatja ki az ismeretben, tudásban, szorgalomban és elkötelezettségben. Ezért is szeretnék Istenről ma úgy beszélni és tanítani, mint az ismeret forrásáról. Mert a vallásos ember azért akarja minél jobban megismerni a környezetét, hogy annál jobban elmélyülve felfedezze Isten szándékát és akaratát benne.

Nemrég mi is, lelkészek és vallástanárok az iskolákban való oktatásról beszélgettünk, hogy szakképezettségünk és elkötelezettségünk alapján hozzájáruljunk diákjaink istenhitének és vallásosságának elmélyüléséhez. De képzeljék el azt az áldatlan helyzetet, amikor esetlegesen nem tudjuk biztosítani minden diák számára a vallásoktatást, mert éppen a vallásórák tartása helyett egyébbel foglalkozik az illető szakember. Milyen példát lát a diák, a szülő, de akár maga az iskola is.   Hova kerülünk, amikor Isten ügye és országa helyett egyébbel kezdünk el foglalkozni. Micsoda lecsúszott világba kerülhetünk, ha nem Istenre nézünk, és nem az erkölcsi normák adják meg a tartásunkat.

A nevelés, tanítás egy csodálatos tevékenység. Minden munka, hívatás csodálatos, de amikor el tudunk ültetni a diákok lelkébe egy gondolatot, eszmét, ábrát, verset, az valami csodálatos. Annál szebb semmi nincsen, amikor egy diák ráköszön a nevelőjére, s hálás a tudásáért, eredményéért, sikeréért. Ezért ma beszédem középpontjában a nevelők és a diákok vannak. Ők azok, akikhez közelebbről szól Isten, az evangélium, ez a mai prédikáció. Ma ezeknek fényében szeretném a szentírási verseket boncolgatni és az életünkre helyesen értelmezni.  Reményik Sándor: Meg van, írva versében írja

 

Keményen nem beszéltem senkivel,

És szigorún sem szólottam soha.

Nem háborított fel a vétkes vétke

S nem ingerelt az ostoba.

És legkevésbé az ügyefogyott,

Aki két balkézzel és két ballábbal

Csak csetlik-botlik a világon által.

 

 

S most Dsida Jenő: Gyöngék Imája versével

 

 

Jó Uram, aki egyként letekintesz

bogárra, hegyre, völgyre,

virágra, fűre, szétmálló göröngyre, –

Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz

csak nagyon-nagyon gyönge.

 

Mert pókháló és köd a szív,

selyem szőttes az álom,

pehelykönnyű és szinte-szinte semmi

s én erőtlen kezem

még azt sem tudja Hozzádig emelni.

 

 

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,

ami az Óceánnak

legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!

Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,

csak gyönge, nagyon gyönge.

 

Ezt az embert, személyt neveli Isten a neveltben és nevelőben, hogy ez a világ szép és felemelő legyen.  S hadd szóljanak a szentírási versek és visszhangozzanak a mi életünkben.

I.” „ Az ünnep utolsó napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!”  János evangélista írása szerint Jézust tanításai és gyógyításai miatt gyűlölni kezdik a nép vezetői. Igyekeznek mindent megtenni, hogy kelepcébe csalják őt. Vádolják a szombati törvények megszegésével. Jézus azonban magán hordozza Isten tekintetét, és bizonyságot tesz az ő küldetéséről. A jeruzsálemi templomban van a lombsátrak ünnepén. Az ünnep végén Jézus felállt és szólásra nyitotta száját. Ez a mozzanat azért fontos, mert abban a légkörben, ahol őt keresik, vádolják, s az életét akarják kioltani, ő feláll. Nem marad a névtelenségben. Van bátorsága arra, hogy megmutassa magát. Ez a mondat négy fontos dolgot tartalmaz, az első, hogy felállt, másodszor szólt, ugyanakkor van egy kijelentése, melyet feltételes módban fogalmaz meg, aki szomjazik, és mondja negyedikként, az jöjjön hozzám és igyék.

Jézus kiáltása és hangja utat tör magának a tömegben. Érvényesül a meglátása. Felajánlja azt a lehetőséget, melyre sok embernek szüksége van. A kiáltás azt jelenti, hogy a megszokott alapszintű zajokat és hangokat legyőzi és érthetővé válik Jézus jelenléte ebben a környezetben. Ő nem önmagáért, hanem az Istenért van jelen ebben a közösségben, Isten pedig segíteni kíván a szomjazókon. Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék mondja Jézus és ezzel felajánlja azt az italt, melyet csak Ő tud szolgáltatni.

Mennyi mindenre szomjaznak a mai gyerekek, vagy akár a nevelők?! Én, amikor kisdiák voltam, sokszor gyalog, máskor biciklivel jártunk a szomszéd faluba Székelyvéckére az iskolába. A közlekedési eszközökben nem válogattunk, sőt olyan is volt, hogy traktorral, vagy éppen a kollektív kocsijának fedélzetén utaztunk. Az már nem is volt olyan rég, mikor fiatal lelkész voltam Homoródjánosfalván, a szülők, nagyszülők, a gyerekeket lovas szekérrel vitték Darócra az óvodába.

Ezekkel összehasonlítva ma már azt látjuk, hogy a diákok a szülők által vásárolt és fenntartott személygépkocsikkal, minőségi öltözetben, finom élelemmel felcsomagolva mennek iskolába, vagy éppen az egyetemekre. Nálunk a faluvégén, amikor érkeztünk haza kora tavasszal a kertekben lévők gyümölcsfák alól a fagyos almákat összegyűjtöttük és azokat nagyon jóízűen elfogyasztottuk. Nem azt mondom, hogy visszafelé kellene, forduljon az idő kereke, csak úgy magamtól is kérdezem, mire vágyakozik mag a lelkünk. És hogyan tudjuk megtölteni a nevelők, a neveltek lelkét határtalan örömmel, hogy amit tanulnak, azt a legnagyobb odaadással tegyék. Én meg vagyok győződve arról, hogy abból tudunk nagyon sokat adni, amiből nekünk is rengeteg van. És ez nem más, mint az időnk, az energiánk, a szeretetünk, az odaadásunk. Mindig mondom és hangsúlyozom, hogy aki igényli, és szükségét érzi az Istennek, az közeledik hozzá. Nem mulaszthatunk el egyetlen egy napot sem, hogy neki ne legyünk hálásak. Hetekkel ezelőtt láttam itt a templomban egy vak fiatalembert, aki elveszítette az édesanyját, és az óta önmagát tartja fent az anyaország fővárosában. Csodálattal tölt el az a tudat, hogy Isten milyen finom érzéseket ad az embernek, hogy bármilyen körülmények közepette is érvényesülni tudjon, és örvendeni annak a kevésnek, vagy soknak, amivel elhalmozza az életét.

Minden szülő sikeresnek akarja látni és tudni a gyermekét. De az eredmények nemcsak az oklevelekben, a megszerzett képesítésben rejlenek, hanem magában az emberben. Ahogyan én érzékelem, feldolgozom, s ha szükség megváltoztatom a környezetem.

Nemrég olvastam egy cikket a finn oktatásról, Jukka Sinnemäki finn oktató, a Globális Tanári Díjat kapta meg. Róla és az oktatásról szól ez a cikk. Ez a híres szakember azt hangsúlyozza, hogy fontos az iskola ellátottsága, a pedagógiai módszerek kidolgozottsága és használata, de a legfontosabb a nevelő és diák kapcsolata. Mert lehet unalmas is például egy matematika óra, főleg ha nem értem miről van szó benne, de ugyanakkor izgalmas is, mert bennem elindít egy folyamatot. Az osztálynak ahova a diák tartozik, biztonságosnak és inspirálónak kell lennie. A diák nem muszájból, hanem belső igényből, jó kedvvel kell, érkezzen az iskolába.

 

II.” ! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.” A társadalom vezetőinek fel kell ismerniük, hogy a nevelés óriási fontossággal bír. Ezelőtt 5o évvel a családok zöme, kb. 7o %- a mezőgazdaságból élt meg. Volt egy két állat azt megfejték a húsát elfogyasztották. Ma már magas az élelmiszerek előállítása, s egyre több ember mással foglalkozik. A fejlett államokban 3- 4 %- a lakosságnak megtermeli az ország fogyasztását. S a világ a robotika előállításával foglalkozik. Így egyre több idő marad egyébre, mert eszközök helyettesítik az emberi erőt. De miközben az embert a gépek helyettesítik egyre nagyobb a feszültség, akár a családot, akár a társadalmat nézzük. A depresszió és az öngyilkosság felfelé ívelő tendenciát mutat. Az iskola és az egyház arra kell, neveljen, hogy egészséges és boldog diákok legyenek ezekben az intézményekben. Mi nem másnak kell, megfeleljünk elsősorban, hanem a saját magunk értékeit kell, felszínre hozzuk.

Az elmúlt rendszer, majd a 199o- es változások után, a rohamosan fejlődő világ kilúgozta, kimosta az emberek életéből az istenhitet. Pedig Isten nélkül nem lehet élni. Ő benne vagyunk, és Ő bennünk van.

Az oktatás, nevelés érzelmi részével hosszú időn keresztül nem foglalkoztak. A lélekről beszélni szinte egyenlő volt a rendszerellenességgel. Ma már tudjuk, hogy fogantatásunktól fogva a magzatnak, és a megszületett emberi lénynek van érzelmi világa, amely legalább annyira fontos, mint az értelme. Sőt néha még hangsúlyosabb is, mert a legnagyobb döntéseket, mint amilyen a házasság is az érzelmeinkkel döntjük el.

A hit szerepe ma már megkérdőjelezhetetlen. Ez egy rendkívüli ajándék Istentől minden ember számára, amit ápolni, fejleszteni, gazdagítani kell. Erre szolgál a szentírás, a jézusi példázatok, de maguk a mesék és legendák is. Jézusban hinni azt jelenti, hogy mi meg vagyunk győződve arról, hogy Isten tervét velünk meg lehet valósítani. S Ő sosem helyez nagyobb terhet a vállainkra, mint amit el tudnánk hordozni. Amikor idős emberekkel beszélek érzékelem, hogy mennyi jóakarat, szándék és segítségnyújtás, érzelem van a hangjukban. Akinek hite van, annak a lelkéből mély források törnek fel, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Mózes a pálcájával a sziklára üt, és víz fakad a sziklából a vándorlás idején, Jézus csodával határos módon gyógyítja meg a betegeket, adja vissza a látásukat. S ma is erőfeszítéseink árán épülnek az otthonok, a családi házak, lesznek boldogok a családtagjaink és gazdagabb a társadalmunk.

Mindszenthy József bíboros mondta: „Az egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket! Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója is egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk.” 1963. augusztus 28- án Martin Luther King a világ egyik leghíresebb beszédét mondta el. Azzal kezdte, van egy álmom, majd folytatta mi nem akarjuk elhinni, hogy az igazság bankja csődbe ment.

 

Nekünk itt, Székelyudvarhelyen, a belvárosi gyülekezetben élő unitáriusoknak is van egy álmunk. Ezt az álmot őseink álmodták, amikor templomot építettek, istentiszteletre jártak, közösségi épületeket emeltek. Ezt az álmot beváltani akarjuk minden nap és vasárnap imádságainkkal, zsoltárainkkal, közösségi összefogásunkkal. Van egy álmunk, hogy rendbe tesszük az épületeinket, ezt a templomot és környékét, a kántori lakot, s olyan közösséget teremtünk, ahova jó jönni, együtt lenni, istenhitet megélni. Most jött el az ideje, hogy Isten minden gyermeke előtt kinyissák a lehetőségek kapuját. És én hiszem, hogy most van az ideje a felemelkedésünknek. Öt éve annak, hogy szolgálom ezt a gyülekezetet. S ha csak az elmúlt évek kereszteléseire, konfirmációira, házasságkötésire gondolok, több kis gyülekezet jönne ki azokból a családokból, aki esküt tettek Isten és a gyülekezet előtt a hitről, az elkötelezettségről. Az elvégzett munka, a rendezvényeink, programjaink arról beszélnek, hogy ebben az álomlátásban velünk van az Isten. Segít minket az építésben, az együttlétekben.

III.” Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni,” folytatja az evangélista a szentírási gondolatot. Ezt a lelket akarjuk mi magunkban gazdagítani, szavát meghallani, útmutatása alapján élni és dolgozni.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Holnap kezdődik az iskola. Megpendül és felpezsdül a város élete, mert a gyerekek, diákok, szülők mozgalmasságot visznek az utcákra, iskolákba. Isten segítsen minden diákot, hogy álma valóra váljon. Legyen a szülőkkel, akik e fiatal életek mögött vannak. És adjon jó kedvet, erőt és energiát a nevelőknek, hogy szeretettel oktassák hitre, tudásra a rájuk bízottakat.

A hosszú nyár után a mi életünk is irányt vesz. Számunkra is kezdődik egy újabb évad. Amikor a szabadság, a kikapcsolódás után is mi nagyobb figyelemmel leszünk az Istenre, több lesz a rendezvényünk, és fokozottabb ütemben éljük vallásosságunkat. Legyünk hát jó neveltjei az Istennek, akik ebben a közösségbe mindig haza érkezünk, halljuk és érezzük a forrás vizét, s tapasztaljuk annak szomjat oltó nedűjét. Ebben segítsen minket az Isten! Ámen.