Vendégvárás

Textus: Mk 11, 7- 11 „Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá. Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat, az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban! Jézus bement Jeruzsálembe, a templomba, mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.”

Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!

Határtalan öröm van ma a szívemben és ezt az érzést két dolog táplálja. Az első maga a virágvasárnap, ahogyan ebben az évben is hozzánk megérkezik Jézus. Mert ő jön a böjt időszakában, a nehézség pillanatában, a boldogság perceiben. A másik pedig attól van, hogy a hosszas javítás, festés és meszelés után ma itt lehetünk ebben a csodálatosan szép templomban. És ennek tisztasága, frissessége, áhítatos volta közel emel bennünket Istenhez. Aki látta ezelőtt egy héttel, talán azt mondhatta, nem sikerül egy pár nap alatt rendbe tenni, kitakarítani és virágvasárnapra a maga pompájában bemutatni az ide érkezőknek ezt a szép isteni hajlékot. Még nekem is aggályaim voltak, lesz- e elegendő személy, segítség a takarításban! De ma már tudom, a jó Isten úgy rendezi a dolgokat, hogy a tervek valóra váljanak. Ezért ma először is végtelen hálámat szeretném kifejezni azoknak, akik segítettek, akik kétkezi munkával, adománnyal, természetbeni segítséggel hozzájárultak ahhoz, hogy ez a belső templomtér ilyen fennkölt és magasztos legyen. Egyházi közösségünk összefogásának ereje leírhatatlan és szavakkal kifejezhetetlen. Mert erőnk, tenni akarásunk és imádságunk korlátait maga Isten táplálja és szabályozza.

Mai beszédemnek ezt a címet és témát adtam: vendégvárás. És engedjék meg, hogy egy képpel vezessem be ezt a gondolatot. Előző szolgálati helyemen több alkalommal fogadtunk vendégeket. Voltak, akik közelebbről, mások távolabbról, akár a tengeren túlról érkeztek. Évszaktól függetlenül megnyitottuk a lelkészi lakás ebédlőjét, konyháját és igyekeztünk a lehető leggazdagabb, de sajátosan a magyar konyha ínyencségeivel őket megkínálni. Volt, aki egy pár napot, mások pár hetet, de voltak olyanok is, akik egy nyarat, sőt egy évet is eltöltöttek nálunk. Mindig alaposan készültünk a vendégfogadásra, a feleségemnek bent, nekem kint jutott a munka oroszlánrészéből. És ebben a készülődésben nemcsak az ajtót, hanem a szívet és a lelket is megnyitottuk a hozzánk érkezőknek. Annyira, hogy egy életre szóló barátságok szövődtek ezekkel az emberekkel, közösségekkel. Mert mi emberek rendelkezünk egy olyan érzékkel, amit igazán nem is lehet szavakkal megfogalmazni. De tapasztaljuk, hogy kedves vendégek vagyunk- e, vagy csak megtűrt személyek. Nem kell ahhoz, diploma, vagy éppen sok ismeret, hogy érezzük az előzékenységet, a megbecsülést, és a feltétel nélküli szeretetet.

Ezt a vendégvárási képet azért is emeltem be a beszédembe, mert úgy érzem, Jézus Jeruzsálembe való bevonulása erről szól. Ez minden évben megismétlődik, s nekünk készülnünk kell az ő fogadására. Aki vendéget vár azt tudja, különleges személy érkezik, hozza. Kitakarítja otthonát, szobáját, helyet készít az ő számára. Olyan ételek és italok közül választ, mely feltételezése szerint a legjobb és legtáplálóbb lesz az érkező számára.

Az elmúlt napokban azon gondolkoztam, ebben a rendkívüli helyzetben, miként tudjuk Jézust befogadni. Egyáltalán készülünk- ezen az ő érkezésére? Mert a mai ember nem szeret várni? Türelmetlenek vagyunk! Annyira el vagyunk foglalva a saját gondjainkkal, hogy már nem is akarunk másokra figyelni. Sőt mi több, néha azt is megfogalmazzuk, nincs is szükségünk egymásra. Van, aki ezt ki is fejezi, sőt úgy él, mintha nem is létezne a jézusi tanítás!

Kosztolányi Dezső: Vigyázz verséből idézek

 

Vigyázz.Ez a nagy pillanat.

Egy ember jön feléd, bemutatkozik,

már tárja kezét, most lát legelőször,

rád néz,

és elviszi majd az arcod, a hangod

s őrzi.

Lélek csak az ember a többi

emberek lelkében,

törékeny gondolatokból faragott,

száztitkú, halovány emlék,

mely néha a fellegekig magasul.

Légy méltó e testvér

áhítatos várakozására

s remegjen által a tudat,

hogy most történhet valami,

ami még nem volt,

mióta áll a világ.

 

Amikor minden évben ezt a történetet végig olvassuk, az események sora mindig ugyanaz. De az ünnepben mindig mi is benne vagyunk. Hiszen velünk, késői tanítványaival érkezik Jézus Betániába, Betfagéhoz. Minket bíz meg azzal, hogy menjünk el a szemközt levő faluba, és onnan hozzunk el egy szamárcsíkot az ő számára. Ma is Jézus az életünket célozta meg, és oda akar megérkezni az ő tanításaival. Életünk fővárosába, a lelkivilágunkba úgy érkezik meg Jézus, ahogyan előkészítettük ezt az ünnepet. A virágvasárnapi bevonulás bár részben a dicsőséget és Jézus dicsőítését jelenti, ő mégis szamárháton érkezik Jeruzsálembe, ami az egyszerűséget, és alázatot jelképezi. A szentírás megható szépséggel tanít bennünket a következőkről:

I.” Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá.” A tanítványok véghezvitték Jézus kérését. Elmennek, elhozzák a szamárcsikót. Az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi, ismételik Jézus szavait. Felsőruháikat ráterítik a szamárcsikóra, Jézus pedig felül rá. Három fontos gondolatot fogalmaz meg itt az evangélista. A tanítványok hallgatnak Jézus kérésére és teljesítik azt. Nem idegenkednek a kéréstől, nem mondanak neki ellen, hanem hallgatnak a szavára. Jézus a tanításain keresztül bennünket is int, buzdít, ösztönöz. A kérdés az, hogy hallgatunk- e rá? Figyelembe vesszük- e a tanításait. Akarjuk- e, hogy hozzánk közeledjen, életünk jeruzsálemei felé? A tanítványok megválnak a felsőruháiktól, amelyek főleg éjszaka a hideg ellen védték őket. Képesek a lemondásra, azért, hogy Jézus akarata érvényesüljön. A mai embernek is le kell mondania, ahhoz, hogy Jézus tanítása szétáradjon, irányadó legyen az életében. Nekünk, nem passzívnak, hanem igenis aktívnak kell lennünk, mert ez által válik nyilvánvalóvá Isten dicsősége.

II.” Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat, az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották:” Márk evangélista a főváros lakosságnak Jézushoz való viszonyulását írja le nagyon szemléltetően.  A felsőruha mellett, virágot és zöld lombot hintenek az útjára. Micsoda megtiszteltetés övezi Jézust, aki eddig el csak vidéken tanított Isten csodálatos tetteiről. Mekkora elismerés egy vidéki prófétának, aki a királynak kijáró tiszteletnek örvend a jeruzsálemi lakosság részéről. A nép elnyomásban élt, a rómaiak uralma alatt. És úgy fogadják Jézust, mint a Messiást, aki felszabadítja majd a népet a római elnyomás alól.

 Igen, ma is szükségünk van Jézusra, aki eloszlatja a sötétséget. Megszabadít a félelmeinktől. Visszaadja önbizalmunkat. Megerősíti hitünket Isten atyai szeretetében. Hozzánk érkezik, hogy megváltoztassa a mi életvitelünk, és Istenben bízó gyermekeivé tegyen az Atyának. Felszabadít a mindennapok súlya és terhe alól.

III.” Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!” A jeruzsálemi lakosság Istent dicsőíti. Ujjongó felkiáltással fejezi ki háláját és szeretetét Jézus irányában. Isten küldte őt el, a szabadítót. Az eljövendő ország boldogságáról beszélnek az emberek. S ez az örömujjongás nemcsak a földön, hanem a magasságban is jelen lesz. Határtalan az öröm és a megelégedettség.

IV.” Jézus bement Jeruzsálembe, a templomba, mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.”  Jézus ma is templomba érkezik. Az életünk, szívünk és lelkünk templomába. És mindent megnéz. Örömöt, bánatot, szenvedést, nélkülözést. Ma is gyógyít, sebeket kötöz, tápláléka lesz az éhezőknek.

Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!

Érzitek- e, hogy Jézus hozzánk érkezett! Elő készítettétek- e a szíveteket, hogy ott otthonra találjon? Kitartóak vagytok- e a jézusi úton járni és élni? Ezek nem költői kérdések, hanem az életünkkel együtt járó bizonyosságok, és cselekedetben megadott válaszok. Aki nemcsak az otthonát takarította ki, de a szívét is készítette e virágvasárnapra, ahhoz meg fog érkezni Jézus. Aki nemcsak megszelte az élet kenyerét, de hálát is adott érte, ott Jézus is ott lesz az asztalfőn. Aki embertársaiban a Jézus tanítása szerint hirdetett testvért ismeri fel, az segíti a nélkülözőt, együtt érez a szenvedővel, és elkíséri egy héten keresztül Jézust élete megpróbáltatásain.

Ady Endre: Egy kevésnyi jóságért

versét idézem

 

Ha van még Jó bennem, óh, uram,

Kérlek és nem is szomorúan,

Óh, mentsd meg belőlem.

 

Hiszen annyi jósággal jövék,

Ám lelkemnek szemérem-övét

Letépte világod.

 

Valamikor voltam örömöd,

Ne hagyj itt ocsmány, bús végek között,

Nagy gyalázatomban.

 

Most, hogy Bűn és Idő elszaladt:

Úgy menjek el, mint kiben maradt

Egy kevésnyi Jóság.

 

Beszédem végén egy történetet osztok meg, melynek címe: Megvilágítás

Megvilágítás:

 

Éjszakai repülő útaimon gyakran nézegetem az alattunk levő országutakon haladó gépkocsikat. Az út nagyrészt sötétben van, csak helyenként világítja meg azt a járművek lámpáinak csupán néhány méternyire terjedő fénye.

A vezető nem lát tovább a kocsi lámpájának fénykörén túl, mégis tapasztalata és rendelkezésére álló információk alapján biztosan vezeti kocsiját célja felé.

Földi vándorlásaink során sok ismeretlen, sötét helyen kell keresztülhaladnunk, hogy mennyei rendeltetésünk célját elérjük. Isten a Szentírásban égi lámpást gyújtott lábaink elé, hogy el ne tévelyedjünk, ingadozó lábaink meg ne botoljanak. Ennek a lámpásnak a fénye rövid távú. Nem tudjuk, mit hoz a holnap.

Isten azt akarja, hogy mindenben kizárólag Ő irányítsa az életünket.

Ne aggasszon túlságosan, hogy anyagiakban mit hoz egy-egy év. Amit itt gyűjtünk, egy szempillantás alatt elveszhet. Arra összpontosítsuk minden erőnket, tehetségünket, hogy azt gyűjtsük, ami örökké megmarad; lelki kincseket, Istent és embertársaink javát szolgálva.

Döntenünk kell!

 

Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!

Hitünk lámpájának fénycsóvája mutatja az utat Isten felé. Nagyhéten elkísérjük Jézust az ő útján. Jöjjetek a templomba, hogy virrasszunk Jézus mellett. Vele imádkozzunk! Mellette kitartsunk! És majd, ha eljön, húsvét ünnepe hirdessük a lélek üdvösségét, az örök életet! Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc