Vetés és aratás Isten világában

Textus: 2 Kor 8, 6-9 „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jó kedvű adakozót szereti Isten. Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Úgy gondolom ilyenkor a szejkei unitárius találkozó közelében illik megemlékezni Orbán Balázsról. Arról a személyről, aki bár rangos családba született, mégis felvállalta a székelység sorsát, s úgy képviselte a közösség érdekeit, hogy azokat minden alkalommal, mikor tehette napirendre tűzette. Nemrég egy kissé én magam is elmélyültem az ő tevékenységében és tüzetesen elolvastam két beszédét, melyet 1871. december 12- én, a kincstári erdőkről, s szintén 1871. december 15- én a Héjjasfalva- Gyímesi útvonal építése és javítása érdekében mondott el. Mindkét esetben Orbán Balázs azt nehezményezi, hogy például a kincstári erdők kezelésében alig vannak magyar ajkú vezetők, többségében osztrák, német ajkú igazgatók vannak, akik a magyar állami és közösségi érdekeket szinte semmibe veszik. Sőt még az erdő, a fa kitermelésénél is különbséget tesznek a fizetések tekintetében a magyar és a német ajkú munkások között, a német ajkúakat magasabb díjban részesítik ugyanazért a munkáért.

Az út építésénél pedig felrója a minisztereknek, hogy nem fordítanak kellő figyelmet az utak javítására és építésére, s így ezek leromlása által Erdély gazdasági, kulturális élete is lankadóban van. A meglévő bányák tekintetében inkább használják a nyugaton levőket, mintsem a keleti részeken felé jó utat készítsenek, s így lehetővé tegyék a só, vagy éppen vasérc szállítását.

Mindannyian tudjuk Orbán Balázsról, hogy egyszerű életet élt, több Budapesten tanuló diákot támogatott, s minden javát a székelyekre és ezen belül az unitárius egyházra hagyta. Javainak nagy részét felemésztette az idő vasfoga, de szellemi és lelki hagyatéka ránk maradt. A székely népért való tenni akarása, áldozata számunkra is követendő példa. Igaz gondozzuk és lerójuk a kegyeletünket emléke előtt minden alkalommal, de amikor a héten, csütörtökön a temetés után csatalakoztam a Szejkén a síremlékét takarító asszonyokhoz, utána azon gondolkoztam, nem kellene- e ezt a szívben és lélekben is megtenni. Mert a por, a szemét, a feledés közönyébe kerülhet valaki még akkor is, ha szobor, síremlék hirdeti egykori életét és tetteit. Ezért is akarok a felolvasott szentírási versek alapján egy kicsit elmélyülni a felolvasott gondolatokban.

 

Dénes Ferenc: Vetés és aratás versében írja

Életünk e földön magvetés,

Születés legyen, vagy temetés,

Bölcső van nálunk vagy koporsó,

Vagy kútba tört a vizeskorsó,

Összeomlott minden cél és terv,

Öröm fog el, vagy fájó keserv,

Mind vetés ez, biztos és igaz,

Tiszta búza, avagy szennyes gaz.

…………………………………..

Ezért vigyázz! Vess tiszta magot:

Szeretetet, mit Isten adott.

El ne hibázd életed útját,

Oly úton járj, melyen Jézus járt.

Légy az Övé végig, igazán,

Boldogságra így számíthatsz ám!

 

Milyen csodálatos, tömör és tartalmas szavakban fogalmazza meg a költő az emberi élet lényegét. Mintha mi magunk is, életünk által vetés és aratás lennénk ezen a földön. Ezért is értelmezzük ma a szentírási szavakat.

I.” „ Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.” Én gyermekkoromban még láttam, ahogyan búzát vagy éppen más szalmásgabonát vetettek. Csodálatos az, ahogyan a szántó- vető ember tudta és ujjai között érezte, hogy mennyi magot kell, elhintsen, ahhoz, se túl sűrű, se túl gyér ne legyen a vetés. De még ezt a vetést is sok minden befolyásolhatta. Kifagyhatott, ha nem került elég mélyre a mag, vagy éppen nem erősödhetett meg, s a gyenge vetés nem tudta átvészelni a kemény, fagyos, hideg telet. S reménykedni lehetett, hogy majd májusban csokrosodni fog a búza, s meg lesz a család számára a kenyérgabona.

Ma már gépekkel végzik a vetést, értelemszerűen minden ki van számítva. A talajhoz, időjáráshoz, az adottságokhoz viszonyítják az elvetett gabonafajokat. És mégis most a háború közepette és a pandémia után azzal riogatnak, hogy nem lesz elegendő élelem az emberiség számára, és óriásit fognak az árak emelkedni, amit már lassan tapasztalunk is.

Amikor 2o16- ben legutoljára az Egyesült Államokban jártunk, amerikai barátaink Iowa államban, Davenport városában elvittek a John Deere mezőgazdasági gépeket gyártó cég bemutató üzletébe. Nagy és korszerű gépeket csodálhattunk meg, s megállapítottuk, hogy a mezőgazdasági gépek ellátottsága nagyobb kényelmet biztosít a dolgozóknak, mint itthon, amilyen személy gépkocsijaink vannak. Szinte már nem is kell gépvezető és kezelő ezekre az eszközökre, annyira fejlett a műholdas megvezetésük. S bizonyára rengeteg termést is hoznak a munkájukkal.

De amikor itthon azt látjuk, hogy egyre kevesebben dolgoznak a mezőgazdaságban, s nehezebbé válik a termelés a jelenlegi üzemanyag árakkal, akkor érthetővé válik, hogy fiataljaink inkább máshelyt keresnek megélhetést, mert itthon minden bizonytalan. Mi mégis azt szeretnénk, ha itt lennénk boldogok minél többen, s megélhetésünket itthon szereznénk meg. Mert akkor az elhanyagolt föld megművelődne, s bő lenne minden esztendőben az aratás is.

A vetés és aratás nemcsak a fizikaikra értendő, hanem a lelkiekre és szellemiekre is. Nemcsak a földjeinket veti fel a gaz és a bozót, hanem a lelkünket, szellemvilágunkat is. Be kell látnunk és észre kell vennünk, hogy nem elégséges hetente egy istentisztelet az egyházközség részéről, hanem örök szervezésben kell állnunk. Gyerekekkel, fiatalokkal, felnőttekkel kell foglalkoznunk nap, mint nap, hogy közelebb hozzuk magunkhoz az Isten világát. Naponta olvasnunk és tanulmányoznunk kell a szentírást, hogy abból megérthessük Isten hozzánk szóló üzenetét. Mert Ő ma és mindenkor elveti önmagát bennünk, szentlelke által, és tőlünk várja, hogy termést hozzunk. De erre a vetésre nekünk kell vigyáznunk, mi kell, óvjuk és szívünk, lelkünk talajáról nekünk kell gondoskodnunk.

Nemrég a kiégésről, és a közönyről beszélgettünk. Aki emberekkel foglalkozik, annak mindig először önmagát kell táplálnia, hogy szívéből, tudásából adni tudjon. És vigyáznia kell, hogy ne keseredjen meg az élete és szakmai elhívatottsága. Minden keresztény ember az imádság forrásából kell, merítsen erőt a tovább lépéshez, a vetéshez és az aratáshoz. Ezért jó, ha időről- időre számadást készítünk személyes, családi vagy éppen közösségi életünkben. Mit és hogyan sikerült elérnünk? Mik voltak a buktatók? És hol kell esetlegesen újrakezdenünk. Mert az Isten világában éppen az a szép, hogy mindig újra lehet kezdeni, ki lehet javítani, meg lehet térni és változni. Számára nincs elveszett ember, s ő időt és lehetőséget ad a megváltozásunkra.

II.” Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jó kedvű adakozót szereti Isten.”  A keresztény gyülekezetek ereje nem annyira az épületekben, s még csak nem is az anyagi javakban, hanem az összefogásban van. Abban a szándékban, hogy mi gyülekezeti tagok tehetünk valamit Isten dicsőségére. Ez az adakozásban, a perselyezésben, az adományokban nyilvánul meg. De nem ez a lényege, hanem az az érzés, az a szándék mely bennünket erre késztet. Az adomány külső megnyilvánulása a mi emberi elkötelezettségünkben. Mi örömünkben és bánatunkban és teszünk adományokat. Istennek fejezzük ki hálánkat, amikor siker van az életünkben, de még szomorú szívvel akkor is adományt teszünk, ha éppen elveszítjük egy szerető családtagunkat.

Pál apostol éppen ezt a kérdést tárgyalja ebben a mondatban, és ebben ad eligazítást a korintusi gyülekezetnek. A szív legyen a döntés színhelye. Kedvetlenül, vagy kényszerből nem lehet Istennek ajándékozni. Sem imádságot, sem áldozatot hozni. Mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Ha megnézzük a keresztény társadalmunkat minden erre az egymásért aggódó és felelősséget vállaló szolidaritásban nyilvánul meg. Az most már más kérdés, hogy nagyon sokan az adókat és terheket szükséges rossznak és nem megfelelőnek tartja nagyon sok ember. Pedig nélküle nem létezne sem oktatás, sem egészségügyi rendszer, de még maga az egyház sem.

A keresztény egyház éppen Jézus tanítása nyomán azt tanítja, hirdeti és hangsúlyozza, hogy nemcsak az előírtakat, hanem még ennél is többet kell tenni. Jézus mondja, ha valaki egy mérföldre kényszerít, menj el vele kettőre, vagy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az istené.

Aki szívéből, lelkéből ajándékozott időt, tudást, foglalkozást, figyelmességet, anyagiakat, azt tudja, miközben adunk, annál sokkal többet kapunk, és annál gazdagabbak leszünk. Külön öröm az én számomra, hogy a vasárnapi iskolát, a bibliaheteket vezető pedagógusok a tegnap a Szejkén foglalkoztak az ott levő több mint 6o gyerekkel, és így lelkükbe csepegtethették, vallásunk, népünk sajátosságait.

III.” Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre.” Emberi életünk fölött ott van Isten hatalma. A szentírás arról tanít, hogy ez a hatalom minden időben kiáradt az emberekre. S amikor ettől eltértek, vagy éppen nem ismerték, fogadták el az Isten, az ember magára maradt, és a bűnhődés következett. Az embernek szüksége van Isten kegyelmére. Mert sosem teljes az életünk. Mindig hiányzik valami, valaki. Az ember élete Istennel lesz teljes. S amikor hozzá jövünk, vele beszélünk, hozzá imádkozunk ez a teljesség lesz érezhetővé. Isten minden szükségest elő tud teremteni a mi számunkra. Nincs olyan dolog, ami lehetetlen lenne az ő számára. És mi, aki beléje kapaszkodunk, tudjuk, hogy fizikai és lelki szükségleteinket ő tudja igazán megelégíteni. Isten pedig azt várja el tőlünk, hogy bőségünkből juttassunk másoknak is. És sokan vagyunk, akik meg is tudjuk osztani az életünket másokkal. Mert az ember a jó cselekedetek gyakorlására hívatott el. Mi unitáriusok különösen hangsúlyozzuk az ember jóságát, jóra hívatottságát.

IV.” Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” A szegénység felszámolása egy örökös cél e földön. De nagyon relatív a szegénység fogalma. Mihez viszonyítsuk, hasonlítjuk?  Mert ha valaki nem Iphone-t, vagy éppen Teslát használ, és nem emeletes lakásban laki, de van egy csendes otthona és örvendeni tud a családtagjainak, és le tud borulni Isten dicsősége előtt, az gazdag ember, mert tele van a szíve örömmel és megelégedéssel.

Kedves gyülekezet! Egyszer egy tanár a diákjával vitatkozott arról, hogy miért van rossz ebben a világban. A diákot arról akarta meggyőzni, hogy Isten rossz, mert engedi a rossz dolgok jelenlétét ebben a világban. Végül a fiatalember megkérdezte tanárát:

"Uram, létezik rossz?"

"Persze" - válaszolta, még mindig a tanár.

"Látjuk az ember naponkénti embertelenségében a másik felé, látjuk a bűnözők tömkelegében a

világban. Ez nem lehet semmi más, mint rossz."

"Valójában rossz nem létezik, uram, legalábbis önmagában nem. A rossz Isten hiánya. Ugyanúgy, mint a sötétség és a hideg esetében. Ez egy szó, amivel az ember azt szerette volna kifejezni, hogy kevés van Istenből, hogy hiányzik Isten. Isten nem teremtette meg a rosszat. A rossz annak az eredménye, hogy az ember híján van Isten szeretetének.

Isten szeretete az Ő ajándéka a szívünkbe. Úgy, mint amikor felkapcsoljuk a villanyt, vagy kizárjuk a hideget."

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Isten e mai vasárnapon is önmagát hinti el a szívünkben. Fogadjátok őt be, imádkozzatok hozzá. Adjatok lehetőséget, hogy az ő világa szárba szökkenjen és örökéletet, boldogságot, megelégedettséget teremhessen. Így segítsük Isten munkáját ebben a világban. Ámen.