A feltámadás bizonyossága

Jn 20, 4-8 „Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.”

Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!

A keresztény hit és vallás Jézus feltámadásával kezdődik. Az evangélisták mindegyike leírja Jézus szenvedésének történetét, majd a feltámadását. S a jézusi feltámadás mindegyik evangélistánál abban hangsúlyosodik ki, hogy amikor a hét elején az asszonyok elmennek Jézus testét bebalzsamozni, akkor nem találják a testét a sírboltban. Ezen az ünnepen is azért gyűltünk egybe, mert mi is vallásosságunkból kifolyólag hiszünk Jézus feltámadásában. Bár mi tagadjuk, és nem tudjuk elfogadni a testi feltámadást, mégis itt egy olyan ténnyel állunk szemben, amit minden húsvét alkalmával értelmeznünk, magyaráznunk kell. És a hitünk, bizalmunk erősségén keresztül önmagunkban elmélyíteni, hogy Isten Jézus életében és halálában valami különlegesre akarta és akarja tanítani az embert.

Az evangéliumokból kiolvassuk az a tényt, hogy két tanítványa Jézusnak Péter és János, különleges szerepet töltenek be az életében. Péter, ahogyan nevezni szoktuk az apostolok, tanítványok fejedelme, közösségszervezése, valamint kiállása miatt is elismerést váltott ki a közösség részéről. Ugyanakkor János életvitelében, személyiségében közel állott Jézushoz. Mert amikor a keresztfa mellett ott állnak, akkor az édesanyját, akit nagyon szeretett, s akiért aggódott János bízza, és ugyanakkor Jánost is Máriára, az édesanyjára, amikor azt mondja, asszony, íme, a te fiad, és János, íme, a te anyád.

Amikor az asszonyok megijednek a korai reggeli sötétségben a sírbolt bejáratánál, mert a kő el volt hengerítve, valamint a két férfi melléjük lépett és tudomásukra hozta, hogy Jézus feltámadott, ők azonnal haza rohannak és a tanítványok tudomására hozzák a megtörtént eseményt. S bár a tanítványok félnek és rettegnek, hogy nehogy ők is Jézus sorsára jussanak, Péter és a másik tanítvány, akit Jézus szeretett gyorsan a sírbolthoz sietnek. Amire ebben az ünnepi órában veletek/ Önökkel együtt keresem a választ, az a bizonyosság keresés. A mai ember is, kézzel fogható dolgokat keres. Egy olyan világban élünk, amikor minden megkérdőjeleződik. Maga az emberi gondolkodás is azzal indul el, amikor kérdőjellel illetünk egy jelenséget, magyarázatot keresünk olyan témákra, amelyek mélyen érdekelnek. A filozófusok, mint Platón, Descartes, Arisztotelész, Spinoza vagy éppen Kant is foglalkoznak ezekkel a dolgokkal. És meg is adják a maguk saját egyéni válaszát, a gondolkodás származására, vagy éppen mikéntjére. Platón például azt tanította, hogy a gondolkodás egy kozmikus adottság, a lélek birtokolja, még mielőtt belépne a testbe, s így a gondolkozás, nem más, mint az elfelejtett tudás felidézése. Az emberi gondolkodás ma már ott tart, néha tévesen, hogy meg akarja változtatni Istentől rendelt hívatását és küldetését, s ezért torz elméletek látnak akár napvilágot is.

A tanítványoknak Jézus többször kijelenti az ő feltámadását, de ennek megtörténtéről nekik is kétségeik vannak. Sőt többen közülük nem is mernek mutatkozni, hiszen félnek a hatalom képviselőitől. A felolvasott szentírási versekkel ezt az életeseményt szeretném elmélyíteni ezen az ünnepen.

I.” „ Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz.” Ez a mondat három lényeges dolgot közöl az olvasóval. Az első az, hogy a két tanítvány együtt futott, a másodikban közli, a második tanítvány gyorsaságát, előrefutott, mondja az evangélista, és harmadikként értesít arról, hogy elsőként és a sírhoz. Az együtt szónak mély jelentése van ebben a szövegkörnyezetben. Mert ebben a szándékukban egyek voltak. Ugyanazt hitték, és akarták. Megbizonyosodni Jézus feltámadásáról. Látni és tapasztalni mindazt, amit az asszonyok értésükre adtak. Péter és János, mert róluk beszélünk legyőzték kétségeiket, félelmüket. Kiléptek az ismeretlenségből. Vállalták akár a kockázatot, hogy felismerik és ők is Jézus sorsára jutnak. Saját magukban vívták meg a legnehezebb harcot. Feladni mindazt, ami a jézusi, vagy felvállalni azokat a tanításokat, példázatokat és gyógyításokat, melyeket Jézus gyakorolt és mutatott nekik. Az, hogy együtt voltak, jelenti az összefogást. Bár megrettentek, elfutottak, megrémültek. Mégis az asszonyok hívására és hírére, legyőzik az akadályokat. Ez húsvét üzenetének egyik igen mély tanítása. Amikor már mindenki a halálról, az elmúlásról beszél, akkor is történhetnek csodák. Ez a csoda azonban nem kívülről jön, hanem a lélek és a szív mélységéből. Ezt nem lehet soha szavakkal megmagyarázni, hogy miért történnek dolgok az életükben, csak hittel, mert belül a lelkünkben kavarog, tisztul, megbizonyosodik, és erőssé válik az istenhit. Péternek és Jánosnak igen nagy erénye ebben a történetben, hogy együtt szaladnak a sír felé. Nem két külön úton, nem egymás ellenében, hanem együtt. És ebben nekünk is tanulnunk kell, egymás ellenében nem lehetünk sikeresek. Közös utakon kell, járjunk, és világos kell, legyen a cél, amiért megyünk, zarándokolunk, szaladunk ebben az életben. Nemcsak személynek lehet feltámadása, hanem közösségeknek. Mi is együtt úgy tudjuk együtt ünnepelni a feltámadást, ha imádkozunk és teszünk azért, hogy ez a közösség, úgy életében, mint gazdasági javaiban újjászülessen. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy amikor együtt tudunk Schvalm Rózsa: GYŐZELEM

 

 

Alig múlt Uram, a gyönyörű vasárnap,

mikor lábad elé pálmaágat szórtak,

és ünnepelve hozsannát kiáltottak,

most már kegyetlenül halált kiáltanak.

Kiknek szemében szeretet csillogott,

már sötéten, vak gyűlölet lángja lobog,

s Te némán tűröd, hogyan tombol a gonosz,

ártatlanul kínoz, megaláz, ostoroz.

Tudtad, hogy hatalma csak ideig való,

megdöntötte azt, Te keresztáldozatod,

mert eljött Húsvét, dicső feltámadásod,

és a halál felett győzelmet aratott.

 

A felnőttek, idősebbek tudják, hogy a virágvasárnapok után, mindig a nagypéntekek következnek, de akiket nem tör le a nagypénteki kereszt árnya, annak húsvét hajnalán mindig eljön a feltámadás.

Az egyik tanítvány előre futott tanítja az evangélista. Ha úgy tekintünk, az élet egy verseny. Bár egyformák vagyunk, mégis más a vérmérsékletünk, más az energiánk. Köztünk is vannak lassúbbak és gyorsabbak. De ami szép ebben a történetben, hogy bár János hamarabb ér ez a sírbolthoz, mert gyorsabban futott, megvárja, hogy Péter is megérkezzen. Ez is azt szemlélteti, hogy magához Istenhez sem egyszerre érkezünk el. Van, akinek több idő, lehetőség kell, az Istennel való találkozásra. Ezért mi nem ítéljük el, nem szóljuk meg, nem vádoljuk, akik, úgy tűnhet, nem vágyakoznak eléggé az Istennel való találkozásra.

És milyen szép János apostol gesztusa, habitusa, hogy megáll és bevárja Péter. Milyen jó lenne, ha ebben az életben mi is bevárnánk egymást. Hogy mindenki megérkezzen, aki elindult Jézus és Isten felé. János szeretete Jézus irányába nagyobb hőfokon égett, mélyebben érezte, mint akár Péter, hogy neki mielőbb találkoznia kell Jézussal, de amikor ott van a sírbolt előtt, akkor megáll és bevárja Péter. Igazi, mély emberi és keresztényi érzés születik meg benne.

Ez az elsőbbség őt nem jogosítja fel semmire. Csak jelzi az evangélista, hogy elsőként egyedül érkezett meg a sírbolt bejáratához.

II.” Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be.” Látásával megbizonyosodott a felől, hogy igaz, amit az asszonyok mondtak. De nem tett semmit. Milyen szép ennek a mondatnak az a mondanivalója, hogy az élményt, a közös felfedezést megtartja a társának is. Látta a lepedőket, ott volt számára a meglepetés. Hiszen nem erre számított. Látta a lepedőket. Behajolt, előrehajolt. Megtapasztalta azt a másik világot, de nem ment be. Mert együtt érzett a társával. Néha ma is hallható, amint mi emberek hangsúlyozzuk az egyén, a személy fontosságát. De tudnunk kell, Isten bennünket közösségi lénynek teremtett, és a személyes élménynél, eredménynél, a közösségi mindig többet jelent, mert az sok ember életét teszi boldoggá. És sok ember lelkét tölti el örömmel. Ezért külön öröm volt ebben az évben, hogy is el tudtuk énekelni Önöknek a passiót. Mi többször próbáltunk a lelkészi irodában, a templomban, de együtt akartunk elmenni, érzésben Jézus keresztfájához, átérezni szenvedését, megtapasztalni Isten csodáját.

III.” Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Ma húsvét van, és sokan a nagycsaládban, de akadnak, akik egyedül, öreg és időskorukban ünnepelnek. Sok embernek gondot jelent ma is, hogy nyomukba senki nem lépik. Gaz és dudva veri fel szülőföldet, a tájat, de sokszor még az otthon udvarát, a háztájat is. Fájdalmat jelenthet sokunk számára az a tény, ha nyomunkban nincsenek családtagok, ismerősök és barátok. A kereszténység nagy tanítása, ilyenkor húsvétkor is, hogy egymás nyomában kell legyünk Jézus feltámadását megtapasztalni. De egymást mellett kell legyünk akkor is, amikor bemegyünk a sírboltba. Nekünk, keresztényeknek össze kell fognunk még akkor is, ha teológiai gondolkodásunk eltér egyes részletkérdésekben, mert ugyanazt az Istent imádjuk, és Jézus tanításain növünk fel. János apostol mellett, most már Péter is megbizonyosodott Jézus feltámadásáról. Sőt be is ment és látta, hogy a Jézus fején levő kendő egy másik helyen van összegöngyölítve.

Jézusnak nemcsak az életét, hanem a halálát és a feltámadást is a rend uralta. Maguk a leplek és a fején levő kendő is a sírboltban összerakva, rendezve volt ott hagyva. Mi, akik hiszünk az örökéletben, tudjuk, hogy nem akárhogyan lesz e fizikai világ utáni életünk. Hanem Isten helyet és rendet teremt nekünk a mennyben is. Ez a látás Péter apostol hitét is megerősítette. Bizonyossá tette, hogy Jézus valóban feltámadt. Nincs ott.

IV.” Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.” Két igét szeretnék ebből a mondatból itt ma kiemelni. Látott és hitt írja az evangélista. Kicsi lányunk: Sára gyógyítása közben láttam a VEP vizsgálat során, hogy a fejére agyhullámokat mérő elektródákat helyeztek, a szemébe fénycsíkokat lövelltek be, s nézték, hogy ezekre miként reagál az agy, hogyan dolgozza fel, mit kezd vele.

Valahogy így képzelem el az emberi hitünk látását is. Isten a fényt, felénk küldi húsvét alkalmával, a szívünkbe, lelkünkbe küldi. Annyi fényt küld el nekünk, amennyit megbírunk. És várja, hogy mit kezdünk vele.

S van, aki teljesen vak erre a fényre. Nem engedi, nem teszi lehetővé, hogy Isten fénye belé és áthatoljon az életén. És hiszem, sokan vannak, akik ezt az isteni fényt befogadják, elraktározzák, s magunkból ontsuk akkor, amikor sötétség, hidegség, embertelenség van.

Nekünk azt mondták a szakemberek, hogy különleges csillogó, villogó fényforrásokkal stimulálni tudjuk gyerekünk látását, és agyát hogy felhasználja és érzékelje, feldolgozza ezeket a fényeket.

Hiszem, hogy minden elmondott imádság, elénekelt zsoltár, s maga az istentisztelet is, egy ilyen ösztönzés, fényküldés Isten részéről a lelkünkbe és szívünkbe.

Azt mondja az evangélista, hogy János apostol látott és hitt. Ma én is azért imádkozom, hogy te és én, mi mindannyian lássunk. Lássuk meg, hogy a kereszt után a feltámadás, az örökélet következik. Lássuk meg azt, hogy ennek a feltámadásnak a részesei lehetünk. Lássuk meg azt, hogy tehetünk mi is azért, hogy Jézus újból köztünk lehessen. És tegyünk is azért, ez a húsvét ne múljék el nyomtalanul.

Három ember köveket cipelt. Az egyiktől megkérdezték, mit csinál. Erre az megtörölte a homlokát, és így válaszolt: „Dolgozom, akár egy rabszolga.” A másodiknak is feltették ugyanazt a kérdést, az pedig felgyűrte az inge ujját, és így felelt: „Pénzt keresek.” A harmadikat is megkérdezték, mire az felnézett az égre, és így felelt: „Templomot építek.”

Ünneplő gyülekezet! Keresztény testvéreim!  Ez a három embertípus bennünk van. Ne rabszolgaként, és ne is a pénzért, hanem templom építőként éljük az életünk. Mert akkor e templom építőiként mindig látni, hinni és győzni fogunk. Az örök életnek leszünk a győztesei, akik ha kell mindent elvesztünk ebben az életben, és mindet, örök boldogságot nyerünk Istennél. Ez vezessen, ez a hit biztasson és ez a látásmód vezessen ezen az ünnepen is. Ámen.