A forrás
Jn 4, 11- 14 „Azt mondta az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély, honnan vennéd az élő vizet?
Te talán nagyobb vagy atyánknál, Jákobnál, aki ezt a kutat nekünk adta, és aki maga is ebből ivott, csakúgy, mint fiai és jószágai?Jézus így válaszolt neki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.”
Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!
Nyár van, a kánikula ideje és hatalmas a hőség. A szabadságolások javában zajlanak, a szülők és nagyszülők több időt töltenek a gyerekekkel, unokákkal, a vakáció idején töltekeznek a diákok. Minden a kikapcsolódásról, a töltekezésről, a pihenésről szól. És én ebben a felforrósodott nyári vasárnapon a forrásról, a vízről szeretnék beszélni. Hiszen legyen nyár vagy tél, ősz és tavasz a forrásnak, víznek óriási jelentősége van. Nemrég a Szertelsz völgyében és Maroshévízen forrásvizeket kóstoltam meg, és messzemenően érzékeltem a víz ízét, zamatát, üdítő voltát. Bizonyára több alkalom kell az ízlelésre, a fogyasztásra és utána meg tudjuk mondani, a víz származási helyét, azt a forrást, ahonnan a vizes edényt megtöltötték. Mindig jó bejárni ezeket a helyeket, hiszen így szemmel láthatjuk, érzékelhetjük és értékelhetjük mindazt a szomjat oltó folyadékot, mely életünk szerves részévé válik.
De bizonyára mindannyian így vagyunk a forrásvizekkel, megízleljük, megszeretjük és egy egész életen keresztül fogyasztjuk. Mert ez által, nemcsak a test, hanem a szokás, az elvárás, az ízlés részévé is válik.
Ha most megkérdeznélek bizonyára több forrásvizet is fel tudnátok sorolni, ami a szülőfalu, e város lakói számára biztosít megélhetést, oltja a szomjúságot. Mindegyik forráshoz értékek kötődnek, hagyományokon keresztül ápoljuk a víz gyógyító voltát. Ragaszkodunk hozzá, mert tudjuk annak értékeit. Elkötelezzük magunkat mellette, mert bízunk benne, hogy az biztosítja számunkra a legegészségesebb táplálkozást.
Történelme van mindegyik forrásnak. Mert azt a forrást, kutat valaki kiásta, megtartotta, tisztította, szeretteinek, családjának, közösségének tovább adta. Ebben a beszédben nem szeretnék a víz fontosságáról és egészségügyi hatásairól beszélni, bár nagyon is fontos lenne. Hiszen szervezetünk 75 % a vízből áll, és egyáltalán nem mindegy, milyen vizet iszunk! Melyik forrást használjuk! Mennyire tiszta az a víz, amelyet nap, mint nap fogyasztunk. Vannak nálamnál képzettebb szakemberek, akik a víz minőségét és mennyiségét az emberi szervezet számára meg tudják határozni és körül tudják írni.
A forrásról és kútról, amely a lelki életünket táplálja azonban nekem kötelességem beszélni. Mert a felolvasott szentírási versek alapján, én erről a belső kútról, belső vízről akár szomjúságról szeretnék itt ma elmélkedni. Amikor kisgyermek voltam, az volt a kötelességem, hogy a közeli kútból friss vizet hozzak a mezőn dolgozó szüleimnek. Mivel fizikai munkát végeztünk ezért sokkal több volt a test izzadása, s az elvesztett vizet pótolni kellett. Naponta többször jártuk meg a korsóval a kút felé vezető ösvényt, hogy friss és hideg vizet hozzunk a kapálásban, akár szénaszárításban dolgozóknak. Mert még a korsóban is, a víz megmelegedett, megposhadt.
Túrmezei Erzsébet: MINDIG CSAK ADNI
Az öreg kút csendesen adja
Vizét… így telik minden napja.
Áldott élet ez! – fontolgatom.
Csak adni, adni minden napon!
Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben!
Csak adni? Terhet is jelenthet.
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek… tükre rám ragyog:
„Hiszen a forrás nem én vagyok,
Árad belém! Csak továbbadom
Tisztán, vidáman és szabadon.”
Hadd éljek ilyen kút életet!
Osszak áldást és szeretetet!
Nem az enyém. Krisztustól kapom
Egyszerűen továbbadhatom.
Úgy gondolom és érzem, hogy a jézusi tanítás egy út, és ösvény a forrás felé, aki nekünk keresztény, unitárius embereknek maga a jó Isten. Jézus minden egyes tanítása, példázata olyan minden egy dűlő, völgy, amelyben dolgozunk. És ő maga az, aki megmutatja azt a forrást, ahol Isten lakozik, ahol az Ő szentsége és jósága buzog fel nekünk.
Kányádi Sándor: Ének a forrásról
Van egy forrás valahol egy
öreg erdő sátorában,
valamikor a korsómmal
vízért én is odajártam.
Ott tanyáznak a rigók is,
közelében raknak fészket;
alkonyatkor odajárnak
szarvasok és szomjas őzek.
Láttam belőle kortyolni
nyári napot, teleholdat,
csillaghullás idején a
csillagok mind belehullnak.
Jóbarátom ez a forrás,
biztatott, s én hittem hittem:
sikerül az aratóknak
egy csillagot kimerítnem.
Kárpótlásul a csillagért
azoknak, kik várva várnak,
megtanított jég alatt is,
pengetni a citerámat.
Rengeteg üdítőt, gyümölcslevet, zöldségből készítenek folyadékot, hogy elfelejtessék velünk a vizet. Így van a lélek italával is rengeteg mellékterméket sikerült előhozni, hogy elfelejtessék velünk az Istent. S talán sikerült is ideig-, óráig ezt megtenni velünk. De ahogyan az üdítők is, csak egy ideig pótolják a vízhiányt, úgy a mellékes termékek sem tudják a vallásosságot, a hitet, az Isten világa iránti igényt, világunkból teljesen kiirtani. Vagyunk még mindig egy kevesen, vasárnapról- vasárnapra, alkalomról- alkalomra, akik vágyódunk Isten felé. Hallani akarjuk az Ő hangját, érezni akarjuk magunkon az Ő tekintetét, lelkünk szomjúságát az Ő tanításaival akarjuk betölteni.
A fentiek tükrében szeretném a felolvasott szentírási verseket kibontani.
I.A forrásnak és víznek óriási jelentősége van a szentírásban. Az állatokat terelő és nevelő nép a gazdag legelő és bővizű forrás reményében változtatta a helyét időről- időre. Ez történt Ábrahám, Izsák és Jákob életében is. De még József történetén túlmenően is, maguk a királyok is megélhetést keresek a népüknek, országuknak. Sőt az éltető víz képe feljön Jézus korába is, mint ami megtisztít és megtart Isten hűségében.
Jézus Jákob kútjánál találkozik a samáriai asszonnyal, akivel szóba elegyedik, és ez a mondat szépen érzékelteti a két nép, és a két személy kapcsolatát.
A.Azt mondta az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély, honnan vennéd az élő vizet? Ez a kérdő mondat három lényeges dolgot rejt magában. Az első az, hogy egy nő beszél egy idegen férfival. Jézus idejében ez elképzelhetetlen volt. A nőnek nem volt joga beszélni idegen férfival. Ez bűnt jelentett az ő számára.
B. Másodsorban a szamaritánusok és a zsidók között nem volt jó a kapcsolat. A zsidók megvetették a szamaritánusokat, mert ők másképpen tisztelték az Istent. A zsidók lenézték a Szamariabelieket, és nem tartották őket már a kiválasztott nép közé valóknak.
Egy nagyon lényeges és ésszerű kérdéssel fordul Jézus felé. Nincs mivel merítened és a kút mély. Vagyis Jézusnak nincs eszköze, hogy a kútból vizet merítsen, és nem is ismeri annak mélységét. Ez a kérdés azonban nemcsak Jézusnak szól, hanem nekünk is, az Istent kereső és megtaláló vallásos embereknek, Hogyan, miként merítünk abból a kútból, amiből oltani akarjuk lelkünk tisztaságát? Van, aki megelégszik azzal, ha évente, negyedévente úrvacsorát vesz! Olyan is van, aki megkeresztelnek, netán még konfirmál is, vagy éppen házasságot köt. De aztán az Isten keresése abba marad. Nem keres, és nem talál eszközöket arra, hogy vizet merítsen! Fél másoktól segítsen kérni. Elzárja előle az utat, a társadalmi akadályok, a kihívások, az elégedetlenségek! Akár nem tud lehajolni, segítséget kérni! Gőgös és elbizakodott, mert úgy gondolja a forrásvíz zárja nála van. Jézus azonban még ezzel a bűnös asszonnyal is szóba áll. Sőt mi több, tőle segítséget kér, Megszólítja, bevonja a történetbe, amíg a tanítványai oda vannak. Kérést intéz az asszonyhoz.
C.A kút mély mondja az asszony. Vagyis ez a forrásvíz nem a felszíni talajból, hanem a mélyből származik. Jákob idejében mély kutat ástak és azóta is, az utána következő nemzedék, ezt a kutat ápolta, takarította, és ennek a vizét használta. A mélység itt azt jelenti, hogy Istent nem lehet könnyen elérni. A mélységekbe kell ásni azért, hogy Őt megtaláljuk. Ez a keresés, kútásás, nem valahol távol, hanem bennünk kezdődik el. Saját lelkünk mélységeit kell felkeresnünk ahhoz, hogy rájöjjünk, mély, buzgó, szomjat oltó forrásvíz van bennünk. A mélységek tanítanak meg bennünket az élet értelmére. Céljaink meghatározására.
II. Te talán nagyobb vagy atyánknál, Jákobnál, aki ezt a kutat nekünk adta, és aki maga is ebből ivott, csakúgy, mint fiai és jószágai?
Ez a mondat egy kérdés, de ugyanakkor a nagyság értelmezése is. Jákobnál is nagyobb- e Jézus, aki ezt a kutat ásta fiai és jószágai számára. Napjainkban is egy jó kérdés az, hogy mely könyveket használjuk vallásosságunkban? Az Ószövetség ismerete nélkül nem érthetjük meg az Újszövetséget. De Jézus tanítása számunkra mindennél többet jelent, hisz Ő hozza el közel hozzánk Istent, és az Ő országát. A nagyság, nagyobbság kérdése átvonul az egész evangéliumon, sőt az Újszövetségen is. Ki a nagyobb a kereszténységben? Az- e aki hatalmat gyakorol, aki intéz, aki felügyel? Vagy, aki szolgája lesz az egész közösségnek? Jézus tanítása nyomán mondom, az elsőkből lesznek az utolsók, és utolsókból az elsők. Aki magát megalázza, az felmagasztaltatik. Világos és egyértelmű Jézus tanítása és élete a nagyságról, mégis keresztény társadalomban olyan nehéz ezt gyakorlatba ültetni.
III. „Jézus így válaszolt neki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik,”
Jézus párhuzamot von a fizikai élethez szükséges víz és a lelki élet forrásából származó víz között. Aki csak a testnek szükséges vizet iszik, az újból megszomjazik. Annak mindig pótolnia kell a víz hiányát. Ami elengedhetetlen az élet fenntartásához.
IV. „ Aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik.”
Az a víz, amit Jézus ad, az már teljese más. Ez a víz Istenről szól. Hiszen ő maga a forrás. Ez a forrás soha nem apad ki. Aki ebből a forrásból merített, az soha meg nem szomjazik, mert Isten az örök élet vizét adja neki.
V. „Mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” Erőforrásokat keresünk mindig magunkban és környezetünkben. Vajon melyek lehetnek ezek az erőforrások?
Erőforrásaink lehetnek:
Hit
Imádság
Istenélmény
Istentisztelet
Meghitt beszélgetések
A bensőséges családi, házastársi kapcsolat. A hűség és ragaszkodás. A szerelem, szeretet. Elköteleződés egymás irányában. Olvasás, szórakozás. Mert ezek által mindig töltődni fogunk. S a lelkünk megtelik magával az Istennel.
Beszédemet egy rövid történettel zárom.
A HŰSÉG JUTALMA
Egy gazdag ember munkásokat toborzott. Azzal a feladattal bízta meg őket, hogy az udvarán lévő kútból húzzák fel a vizet és egy vesszőkosárba öntsék. Külön kérése még az volt, hogy a munkát gondosan és hűségesen végezzék mindaddig, míg a kútból a víz ki nem fogy.
A munkások összesúgtak, és megállapodtak egymás között, hogy ezt nem vállalják. Azt mondták a megbízónak:
- Mi minden munkát nagyon szívesen elvégzünk, különösen, ha jól megfizetik. De ez annyira értelmetlen munkának látszik, hogy nem vállaljuk. Keresünk valami hasznosabb munkát. - S választ sem várva otthagyták.
Az egyik munkás viszont másként gondolkozott:
Ha a munkát elvégzem, a fizetést megkapom. Ha a munkaadóm nem találja értelmetlennek ezt a munkát, és még ráadásul fizetést is ad, akkor én elvállalom, a gondolatot tett követte, és csak húzta, húzta a vizet hűségesen és kitartóan.
De mi történt?! Az utolsó vödörrel, amelynek vize már nagyon zavaros és iszapos volt, valami más is felkerült. Amikor kiöntötte a vesszőkosárba a vizet, előtűnt egy nagyon értékes, csodaszép gyémánt ékszer.
A gazdag ember nagyon megörült, mert megkerült az elveszett ékszer. Most értette meg a munkás, hogy miért kellett vesszőkosárba öntenie a vizet, és nem a veteményre, ami talán hasznosabbnak tűnt volna. Ráadásul a bérén felül még külön jutalomban is részesült.
Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!
Isten szintén hűséges munkásokat keres. A munka néha értelmetlennek látszik. mert nem látunk azonnali eredményt. Sokszor nem értjük, hogy miért is kell ezt vagy azt tenni. Ez a kis történet emlékeztessen bennünket a hűségre. Serkentse bennünket magunkban megtalálni azt a forrást, mely erőt ad a szomorúságban. Legyünk éltető víz, aki oltja a szomját a mellette élőknek. Találjuk meg feladataink végzésében azt az örömöt, amely meghozza az áldást, s mely által előkerül az elveszettnek hitt gyémánt ékszer. Ámen.