A hit ereje

Textus: Jn 12, 44- 49 “ Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem, és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája, az az ige, amelyet szóltam, az ítéli él őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Újesztendőnk első vasárnapján szeretettel köszöntöm Önöket/ titeket ezen a csodálatosan szép vasárnapi reggelen. A jó Isten úgy akarta, hogy ez a fehér, selymes hó, mint egy terítő fedje le a téli tájat. Szépséget, tisztaságot, üdeséget kölcsönzött az emberi világnak.

A napokban azon gondolkoztam, hogy mennyi mindenre szükségünk van ebben az életben. Szükséges a táplálkozás, a ruházat, ilyenkor főleg téli időszakban a meleg otthon. Nélkülözhetetlen a család, a barátok, a találkozások. Nem tudunk élni munka nélkül, helye van az életünkben az eredményeknek. Célokat kell meghatároznunk, terveket kell készítenünk, s azokat kitartással, elkötelezettséggel meg is kell valósítanunk. El kell menni kirándulni, hogy meglássuk ennek a világnak megannyi szépségét, hogy feltérképezhessük annak csodálatát. Belső és külső csatákat kell vívnunk magunkkal és másokkal, hogy egyéniségünk és személyiségünk erősödjön.

Olvasnunk kell meséket, történeteket, regényeket, hogy az írások szépsége bennünket egy másik világba repítsen. Vizsgálnunk kell a történéseket, a körülöttünk levő világot, hogy kialakulhasson a világnézetünk. Beszélnünk, alkotni, építeni kell egy világot magunknak, és szeretteinknek, ahol jól érezzük magunkat. Mindent meg kell tennünk, hogy ez a fizikai élet szép, tartalmas és adott esetben elviselhető legyen.

Talán nem is tudnám leírni, elmondani, vagy akár feleleveníteni, hogy mennyi mindenre szükségünk van ebben a földi életben. Abraham Mashlow az 194o- es években az emberi szükségletek 5 szintjét állapította meg a theory of human motivation tanulmányában, (a humán motiváció elmélete) amit Mashlow piramisnak is szoktak nevezni.  Ezek pedig a következők: fiziológiai szükségletek, biztonság, szociális szükségletek, önbecsülés, és önmegvalósítás. Ezt a későbbiekben még két szinttel egészítették ki, a kognitív és az esztétikai szükségletekkel. Vagyis az ember éhezik és szomjazik a tudásra, valamint a szépség iránti érzéke is fejlődik és egyre magasabb szintre vágyik.

Az előbb említett hét emberi szükséglet a következő fogalmakban nyilvánul meg napjainkban: az autonómiában, élményben, cselekvésben, harmóniában, gondolkodásban, intuícióban és az egységben. Az autonómia a különálló lét megtartását, például az önállóságot, az élmény a kockázatvállalást és a kíváncsiságot, a cselekvés az alkotást és fejlesztést, a harmónia a hitelességet és rugalmasságot, a gondolkozást a tanulást és változást, az intuíció a képzeletet és a kreativitást, az egység a nyitottságot és feloldódást jelentheti.

Mindegyik emberi szükségletről több alkalommal lehetne prédikálni, de én ma az utolsó gondolatot veszem nagyító alá, vagyis az egységet. Mert igazán az egység azt jelenti, hogy egyetértek, feloldódom, elengedem. És ebbe az egységbe mi a hitünkkel tartozunk bele. A hitünkkel egyetértünk, vele feloldódunk és sok mindent el is tudunk engedni. Ezért már most az elején felhívom a figyelmeteket, hogy mindenféle emberi szükségleteink felett a hitünk áll. És ez a hit megvéd, erőssé tesz, érzékennyé ennek a világnak a megértésére és megváltoztatására.

 

 

 

Novák László: Isten kezében verséből idézek

 

Az én számomra véletlen nincsen,

Derű vagy ború leng fejem fölött,

Mögötte ott van Atyám, az Isten;

Visszatekintve öröm, bú között

Tisztán látom mily bölcsen vezetett,

Érzem, hogy mily nagyon szeretett.

Édes béke száll szívem mélyébe:

Életemet Isten tartja kezébe.

……………………

Reája bíztam életem ügyeit.

Csendben várom Őt, míg intézkedik.

Mért előzném nagy csodás tervét?

Nem siet Ő, de el sem késhetik.

Mindent legjobban, legjobbkor végez

Tudom ő szeret – nekem elég ez.

Bármerre vezet, bízom benne, hisz

E földről a karja a mennyekbe visz.

 

A felolvasott szentírási versek alapján ma az Istenlátásról, a fényről, a megmentésről, az ítéletről és a küldetésről fogok beszélni.

I.” Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem, és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem.” Ebben a mondatban Jézus két dolgot tesz nyilvánvalóvá, hogy az ő tettei Istentől származnak, és mögötte az Istent kell látni. A szentírás legszebb történetei arról szólnak, amikor az ember valamilyen formában meglátja, megtalálja az Istent. Az ószövetségben ez nagyon kézzel foghatóan történik, az Isten és az ember között párbeszéd jön létre, kommunikáció van, egyfajta félelem tölti el a személyt ettől az Istenlátástól. Elég, ha csak a teremtés történetére gondolunk, ahol az Éden kertjében Isten az esti szürkületben keresi az embert. S mivel megsértette az isteni törvényt, az ember nem szeretne vele találkozni, vagy szégyelli magát a kinézete és az ő cselekvése miatt. De az ember nem tud elbújni, nem tud Istentől olyan messzire kerülni, hogy Isten ne keresné meg. Ézsaiás, Jeremiás és Ezékiel próféták is hallják az Ú hangját. Szívükben visszhangzik az isteni küldetés. Magukat gyengének, erőtlennek érzik a küldetés teljesítésére. Ézsaiás próféta látomása a 6- ik fejezetben egy csodálatos képpel indul. A próféta látja az Urat, amint egy trónon ül. Szeráfok, angyalok veszik körül. Mindegyiknek hat- hat szárnya van, kettővel az arcukat, kettővel a lábukat takarják el, kettővel pedig repülnek. Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet. A templom megtelt füsttel, és a hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei. Jaj, nekem elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom. Majd az angyal az égi oltárról parázzsal tisztítja meg a próféta ajkát, és teszi alkalmassá küldetése vállalására.

Az Istentől kiválasztott személy cselekedetében, küldetésében mi a megbízót, a Teremtőt látjuk meg. És ez az Istenlátás nem egy lezárt folyamat. A protestantizmus és ezen belül az unitárius gondolkodók és hívek ma is Istent annyira szentnek tartjuk, mint akit nem lehet kiábrázolni. És mégis bár nincsenek szobraink, festményeink, képeink templomainkban, valahol belül mélyen, a szüleink, lelkészeink, nevelőink egy Istenlátásra tanítanak meg. És én hiszem, hogy minden prédikáció célja nem más, mint az Istent megláttatni. Az egyház, és ebben a mi közösségünknek is a legfőbb célja, hogy Istent lássuk és tapasztaljuk meg hitünkön keresztül. A biblia, az istentisztelet, az imádságos alkalmak eszközök az Isten meglátására. És én hiszem, hogy a legszebb imádság, a leghatásosabb beszéd ezt az istenlátást segíti elő bennünk. Mert, aki látja, hogy az ő testvérében ott van az Isten, az csak szeretni, oltalmazni, védelmezni, mellette kiállni tud. Én ebben az évben is ezt a látást akarom elősegíteni, ezért imádkozni, és tevékenységemen keresztül ezt láthatóvá tenni.

II.” Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon sötétségben.” A sötétség a fény hiánya. S minél nagyobb a sötétség annál nagyobb az igény a fényre. Minden év december 21- ét úgy is számon tartjuk, mint a fény születését. Nem véletlen, hogy Jézus születését december 24- én ünnepeljük. Mert nekünk, keresztényeknek Jézus a fényt jelenti. A fény az emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzás. Az emberi szem a 39o- 75o nanométer hullámhosszak közé eső elektromágneses sugárzást érzékeli. Természetét tekintve a fény, mint elektromágneses sugárzás voltaképpen egyfajta energia, ami elektromágneses hullámként terjed. A fény a retinánkon végig haladva, majd a látóidegeken az agyban kelt világosság érzetet.

A jézusi fény is egyfajta sugárzást jelent. És ez nem más, mint a szeretetnek a sugárzása. Ott, ahol megjelenik a béke, biztonság, türelem, jóság, szeretet, azon a helyen Jézus fénye él tovább. A fényforrás maga az Isten. Jézus a közvetítő. Ő tanít meg ezt a fényt érzékelni, feldolgozni, igényelni, szeretni. Azok, akik részt vesznek ennek a szeretetfolyamnak a felerősítésében, azok ezt a belső sugárzást viszik és adják tovább.

Ma az energiáknál maradva, egyre csak azt halljuk, hogy egyre kevesebb van belőle, és nagyon költségessé válik. Talán sokak számára elérhetetlenné. A Jézus által sugárzott isteni fényből minél többet használunk, vagy adunk tovább, annál több és erősebb lesz az energiaforrás is. Mert mi kölcsönhatásban vagyunk az Istennel. Istent csak velünk és általunk teszi érzékelhetővé a fényt és a melegséget. Mi vagyunk a fény hordozói, megélői.

III.” Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.”  Köztudott teológiai felfogásunk itt is érvényesül, mely szerint nincs helyettes elégtétel. Vagyis istenen kívül senki sem menthet meg minket. Ebben a jézusi mondatból két fontos gondolatot kell kiemelnem. Az ítéletet és a megmentést. Hitrendszerünk szerint a végső ítélet Istenre tartozik. Azonban mi emberek is minden szavunkkal, cselekedetünkkel állást foglalunk minden kérdésben. Vagy aktívak vagyunk és cselekvő szerepet vállalunk, vagy pedig éppen passzívak és igyekszünk távol kerülni, elhatárolódni bizonyos eseményektől. Az emberi ítélet véges, befolyásolható, korlátozott, azonban az isteni ítélet korlátlan, igazságos és szeretetteljes. Isten azért adja nekünk ezt a földi létet, hogy felkészüljünk a vele való életre, a mennyei világra. Számunkra nem a kárhozat, és a büntetés, hanem a kegyelem, az isteni irgalom, az üdvözülés a fontos. Isten a maga jóságából ajánlja fel nekünk a bűneink súlya alól való mentességet. És várja, hogy megtisztulási folyamatunkban, a bűnbánat küzdelmével megtérjünk, és bocsánatot nyerjünk. Mert vezeklés, önvizsgálat, megtisztulás nélkül nincs tévedéseink alól való feloldozás.

IV.” Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája, az az ige, amelyet szóltam, az ítéli él őt az utolsó napon.” Nagyon sok ítélettel találkozunk napjainkban. Az ember néha átveszi az Isten helyét az ítéletmondásban. Elítéljük mások beszédét, öltözetét, szokásait, cselekedetét. S a legtöbbször azért ítélkezünk, mert úgy gondoljuk, ezzel fényezzük magunkat, vagy éppen cselekedetünket. Jézus az Istenre bízza az ítéletet. Talán a legszebb példa erre az ő tanításaiban, a parázna nő megmentése, amikor a kérdésre úgy válaszol, hogy kört rajzol a homokban, miközben azt mondja a nőt elítélő és a halálára készülő személyeknek, hogy az vesse rá az első követ, aki bűnt nem követett el. És az összes vádlója hirtelenjében mind oda lesz, majd a végén így szól a bűnt elkövető nőnek, menj el és többé ne vétkezz.

Michelangelo Buonarotti, olasz szobrász és festő a sixtusi kápolna mennyezetére megfestette az utolsó ítéletről alkotott elképzelését. E szerint a végítélet napján mindenki elnyeri büntetését, vagy jutalmát aszerint, amint élt. Igazán a konzervatív kereszténység teológiai gondolkodását alkotta meg e falfestményében.

Én azt hiszem, hogy Isten irgalmából és kegyelméből kifolyólag, Ő nem a büntetésre összpontosít, hanem a jóságra. Jézus maga is mindenütt Istenről úgy beszél és tanít, mint aki szeret, gyógyít, oltalmaz. Mi az ítéletet magunkban hordozzuk, s nemcsak, azok, akik templomba járunk, hanem minden személy ezen a világon. Mert a lelkiismeret-furdalás, az önmarcangolás, az önvád, akár legyőzheti minden fizikai és lelki erőnket.

V.” maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.” Ez az utolsó mondat talán a legszebb ebben a részben, ahol Jézus alárendeli magát az Atya akaratának. Jézus nem magától beszélt, hanem annak megbízásából, aki őt megteremtette, megpróbálta és elhívta tervének megvalósítására. Jézus beszéde Isten hangjának felerősítése, elmélyítése és érzékeltetése volt a maga korában. És ez a jézusi beszéd minket is a jó, szép, igaz, gazdag élet megvalósítására.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A jó Isten nekünk ebben az évben is lehetőséget ad, hogy az ajándékba kapott hitünket, csiszoljuk, gyarapítsuk, gazdagítsuk az Ő dicsőségére és embertársaink szeretetére. Te mit kezdesz ezzel a hittel, és a lehetőséggel? Elaltatod, szunnyadni hagyod, elnémítod? Vagy imádkozol és dolgozol azon, hogy ez a hit erős, szilárd és jellemet alkotó, hegyeket mozdító erő legyen az életedben?  Én ma azért imádkozom, hogy az egyéni és közösségi hitünket Isten megáldja, megszentelje. Azért imádkozom, hogy erőnk legyen a betegségben, az öregségben, a nélkülözésben. Azért fohászkodom, hogy adjunk magunknak időt, ezt a hitet ébren tartani, érte áldozni, Isten jelenlétét, ma és mindenkoron megtapasztalni. Ebben segítsen az Isten! Ámen.

 

 

Assisi Szent Ferenc: Uram tégy engem békéd eszközévé

 

Uram, tégy engem a te békéd eszközévé,

hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek,

ahol sértés, oda a megbocsátás szellemét,

ahol széthúzás, oda egyetértést,

ahol tévedés, oda igazságot,

ahol kétely, oda hitet,

ahol kétségbeesés, oda reményt,

ahol árnyék, oda fényt,

ahol szomorúság, oda örömet.

Uram, add, hogy inkább én igyekezzem vigasztalni,

minthogy vigaszra várjak,

inkább én törekedjem megértésre,

mint hogy megértést óhajtsak,

inkább én szeressek,

minthogy szeretetet igényeljek.

Mert önmagunkat feledve – találjuk meg magunkat;

ha megbocsátunk – akkor nyerünk bocsánatot;

és ha meghalunk – azzal ébredünk az örök életre.

 

Ámen.