A Jézushoz való közeledés nehézségei

Textus: Mk 16, 3-6 „ És erről beszéltek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Ekkor felnéztek és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, aki megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”

Ünneplő gyülekezet! Kedves keresztény testvéreim!

Az emberi élet örömökkel, bánatokkal, sikerekkel és kudarcokkal jár. S nincs olyan ember ezen a földön, aki ezeket a mélységeket és magasságokat ne tapasztalná meg. Most amikor közvetlen közelségünkben háború tombol, és szinte naponta érezzük, hogy egyre nehezebb lesz az élet, talán még jobban átérezzük a szenvedést. Előbb a pandémia, aztán a háború, szinte előkészített tervek mentén halad az emberiség riasztása, a félelem keltés, mely összeszorítja a szívünket és elgondolkodtat a holnap kihívásai felől.

Ma egy olyan témát hoztam el Márk evangéliumából, ami szépen leírja a Jézus feltámadása utáni eseményeket. S ennek kapcsán arról szeretnék ma beszélni, hogy melyek az akadályok, amik ma is Jézustól elválasztanak. Melyek azok a próbatételek, kihívások, amiket le kell győznünk, ahhoz, hogy Jézushoz közel kerüljünk. S vannak- e, lehetnek- e, utak, ösvények ahol ma is elindulhatunk Jézus felé? Ezeket a kérdéseket azért is felteszem, mert nekünk közösségként is válaszolnunk kell. Mit teszünk húsvét után a hitünkkel? Mit kezdünk azzal a bizonyossággal, hogy az igazságot, az emberséget, a szeretetet nem lehet keresztre feszíteni? Mert ezek túl mutatnak a kereszten is. És a kihullott jézusi vér, nemhogy ellehetetlenítené, hanem sokkal inkább táplálja, erősíti ezeknek  létezését a világban.

Amikor én a Jézushoz való közeledésnek a nehézségeiről és akadályairól beszélek, akkor arra értem, hogy a ma embere hogyan készül az ünnepre, s mit tesz azért, hogy ez az ünnep is megváltoztassa az életét. Az evangéliumokból mi egy olyan Jézus képet kapunk, aki a maga korában szembe megy a világi és egyházi képviselőkkel a tanításaival, hiszen Istenről való tanításai minden egyes esetben, mind a szeretetről, megértéséről, emberségről szólnak. A mai ember akárcsak Jézus korában ki van szolgáltatva e világ kénye kedvének. Bár egy keresztény társadalomban élünk, mégis annyi tennivaló lenne a részünkről, hogy a Jézus által hirdetett szeretetet mindennap meg tudjuk élni.

A Jézushoz való közeledésnek én két nagy akadályát látom, és két részre osztom ennek megfelelően: külső nehézségek és belső lelki- szellemi akadályok. A külső nehézségek alatt értem mindazokat az okokat, melyek meggátolnak minket abban, hogy valóban Jézushoz és az ő tanításához közel kerüljünk. Ennek egyik része az anyagi világból származik. Nehéz lenne egyetlen beszédben ezeket a külső okokat mind ma felsorolni. De megjegyzek egy párat, melyek jellemzően befolyásolják életünket.  Bár a nevelés elmélet a keresztény erkölcsiség kellene, legyen, tudomásul kell, vegyük, hogy egy folytonos versenyre épül fel a társadalmunk. Természetes a tudásalapú társadalomban a minősítés, azonban, nincsen meg a megfelelő simogatás és megértés azok részére, akik nem tudnak, vagy éppen nem akarnak elsők, lenni. Az anyagiakért való folytonos küzdelem felemészti az emberek erőtartalékait és az öröm helyett, az elégedetlenség, a zsörtölődés kerül előtérbe. Ez a földi élet alkalmas arra, hogy jólétet szerezzünk a magunk számára. De újabban mintha azt kapnánk ettől a társadalomtól, hogy nem lehetsz boldog, ha nem vásárolsz meg egy terméket! Boldog akkor leszel, ha bejárod ezt a világot! A tekintély, az elismertség, anyagi biztonság a legtöbb esetben elzárja tőlünk a lehetőséget, hogy a Jézus által hirdetett isteni világ közénk érkezzen. Az ünnep bennünket abban segít, hogy felül tudjunk emelkedni a külső világ szorításain és meg tudjunk látni egy olyan isteni világot, ahol jól, boldognak és megelégedettnek érezzük magunkat.

Belső lelki és szellemi akadálynak tartom azokat a dolgokat, melyek elzárják előlünk az utat Isten felé.  Az ember szabadság vágya természetes volt és ma is az. De kezdve a felvilágosodással elkezdődött egy olyan folyamat, amikor az ember úgy gondolta magában is meglehet. Egy szörnyű betegség kínozza az emberiséget. És ez a hitetlenség. Az istentelen és embertelen élet. Hogy erre egy konkrét példát is mondjak, általában megadják szabadnapnak a keresztény ünnepek napjait a közintézményekben dolgozóknak. De a többség ezt nem az Isten közeli, imádságos alkalmakra fordítja, hanem a kikapcsolódásra, a pihenésre, s így sérül az Istenből való töltekezés lehetősége. Aki, valaha is elgondolkodott élete értelme felől, az rájött arra, hogy éppen önmagunk harcát, kell, megvívjuk, azért és ahhoz, hogy magunkat Istennek át tudjuk adni. Mert csak az Isten közeli élet tehet minket boldoggá és örömteljessé. És ezért akarom e szentírási versekkel ezt az érzést még jobban elmélyíteni a ti szívetekben.

I.” „ És erről beszéltek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” Az asszonyok egy célt tűztek maguk elé. Jézus testét akarták bebalzsamozni. És ennek volt egy fizikai akadálya. Mert a kő ott volt a sírkő bejáratánál. Erről beszélgettek. De volt bátorságuk elindulni, s szándékuk-tervük végrehajtására. Két fontos mozzanat van ebben a mondatban, egymással beszélgettek, és megfogalmazták problémájukat. Ez a húsvéti történet is arra tanítja a mai keresztényeket, minket is unitáriusokat, hogy fogalmazzuk meg kérdéseinket. Mi a célunk ezen az ünnepen? Mit akarunk vele elérni? Miért veszünk úrvacsorát? Mit kezdünk a megtisztulásunkkal? És tudunk- e beszélgetni célkitűzéseinkről? Meg tudjuk- e osztani egymással gondolatainkat. Aki el tudja mondani gondját, baját az már fél siker, mert megnyílik ennek orvoslására. Nemcsak a fizikai betegségek, hanem a lelkiek is ostromolják az életünket. S aki ki tudja beszélni magából, őszinte és nyílt a problémáival, az elindul a gyógyulás, siker és megvalósítás útján.

II.” Ekkor felnéztek és látták, hogy a kő el van hengerítve.” Az egyik kedvenc mondat ebben a történetben az én számomra. Három fontos ige van ebben a mondatban. Felnéztek, látták, el van hengerítve. A vallásos ember, amikor felnéz, az Istent látja. Istent az égben, a felhőkben, az esőben, a napsütésben. Szülőfalum egy nagyon keskeny völgyben fekszik. Ezért sokszor, amikor havazás volt, úgy láttuk, hogy a felhők szinte ráfeküdtek a dombok tetejére. De ilyen egy csillagos éjszaka is, az  ég mintha a egy sátor lenne a hegyek ormain. S amikor mi felnéztünk mindig a Teremtő csodálatos alkotását láttuk. Nyáron, amikor szénaszárítás idején egy- egy zápor teljesen eláztatta a munkánkat mindig kémleltük az ég alját, s ha kezdett fehéredni, csak mondták az idősek, hogy alig egy félóra múlva sütni fog a nap.

Ez a felnézés nekünk ma is azt kell, jelentse, hogy még vihar, felhő, sötétség idején is látjuk azt, ami következik. S nem lehetünk sosem annyira szomorúak, elfásultak, hogy ne néznénk fel, és ne látnánk Isten szeretetét és jóságát.

Az én számomra nézni és látni két fogalom és bizonyosság. Néha bambán belenézünk ebbe az életbe. Szinte látni lehet a szemünkben, hogy csak nézünk, de nem látunk. De a jézusi feltámadás és hit számunkra azt, kell, jelentse, hogy mi megbizonyosodtunk egyszer s mindenkorra, hogy Jézust, az ő tanításait nem lehet megölni, keresztre feszíteni. Én, amikor ennek a közösségnek a gyerekeit, később diákjait nézem, bennük azt a fiatal nemzedéket látom, akik egykor majd átveszik a stafétát. Felvállalják hitüket és gondozni, ápolni szeretni fogják Istent, ezt a közösséget és épületeket, melyek hozzánk és hozzájuk tartoznak. És Istent látni egy csodálatos dolog, ez megadatik mindannyiunk számára, aki belenéz a szemünkbe, akiben érezzük, hogy a javunkat akarja, aggódik értünk, szeret minket. Amikor az asszonyok megérkeztek, a kő el volt hengerítve tudósít minket az evangélista. Nagyon szép, csodálatos a mi anyanyelvünk. Szoktuk mondani, hogy kő/ nagy kő nyomja a szívünket. És elég sokszor csak egy szó, egy mondat, érintés, simogatás és a mi szívünk megszabadul a nyomás alól. Az asszonyokat ez a kérdés aggasztotta. De mennyi minden aggasztja a mai embert. El kell, mondjam itt is, hogy van egy nyugdíjas lelkésztársam, aki betegeket szállít kórházakba, és amikor a feleségem nemrég felhívta, ő önzetlenül vállalkozott, hogy a szükségben levő család felé teljesítse elvárásukat. Mert segíteni embertársainkon, ma is azt jelenti, hogy a követ elhengerítjük Jézus sírboltja elől, és ezért a legnagyobb jutalom az érzés, ami a szívünkben és lelkünkben van.

III.” Egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek!” Az asszonyok nem az elvárt dolgot találták, ezért megijedtek. Fel voltak készülve Jézus halott testének balzsamozására. Mi is oly sokszor egyébre készülünk, mint amit aztán adott helyzetben kapunk, vagy elénkbe hoz az élet. De tőlünk függ, hogy kétségbeesünk, vagy hallgatunk a belső, isteni hangra. Az evangélista Isten küldöttjével azonosítja a sírboltban levő ifjút. Istennek ma is vannak ilyen küldöttei, amikor minket megbíz egy feladat elvégzésre. Ezek mind próbatételek vannak jelen az asszonyok életében is. De szól a bíztatás: ne féljetek! S ma is hangzik felénk két ezer távlatából is. Ne féljünk a haláltól, az elmúlástól. Nem féljünk a test megsemmisülésétől, mert Isten bennünket az örök életre és üdvösségre hívott el. Inkább attól féljünk, ami a lelket is örökre megsemmisíti. Vigyázzunk úgy a szívünkre, hogy az mindig is Istené, a miénk, és ne ezé a világé legyen. Védjük a szívünket és adjuk oda családjainknak, szeretteinknek, mert ez a keresztény ember életének értelme.

IV.” A názáreti Jézust keresitek, aki megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.”  Jézus testéből, keresztfájából, öltözetéből rengeteg ereklyét készítettek. Sokan úgy gondolták, ha birtokolnak belőle egy részt fizikailag, akkor közelebb kerülnek az Istenhez. Aztán megérlelődött a gondolat, hogy Jézust nem részben, hanem egészében kell birtokolni. És a legjobban úgy lehet, ha tanulmányozzuk naponta a szentírást, s életünk az ő tanításának vetjük alá.  Ady Endre: A szép húsvét versében írja

 

Odúkat és kriptákat pattant

S bús árkokig leér a szava:

Ilyen a Húsvét szent tavasza

S ilyen marad.

 

Miért tudjon Ő az embervérről,

Mikor künn, a Tavaszban

Minden csoda csodát csinál

S minden drága fizetség megtérül?

 

Óh, Tavasz, óh, Húsvét,

Emberek ősi biztatója,

Csak azt szórd szét köztünk:

Állandó a tavaszi óra

S ilyen marad.

 

 

Volt egyszer egy király, aki kihirdette, hogy annak a művésznek, aki a legjobb képet tudta megfesteni a békéről gazdag ajándékot ad. Összegyűlt az ország összes festője, festettek nappalokon és éjjeleken át, és amikor elkészültek a képek, a király végignézte a sok szebbnél szebb festményt. Hosszas töprengés után végül kiválasztotta a két legszebbet. Megállt előttük, hogy eldöntse melyik az, amelyik az igazi békét mutatja. Eljött az idő, hogy válasszon közülük.

Az egyik képen egy gyönyörű, nyugodt tó volt, mely tökéletes tükörként ismételte meg a körülötte magasodó békés hegyek vonalait. A hegy oldalában csillogó vízesés csobogott, felette bolyhos fehér felhők lebegtek a kék égen, melegen sütött a nap, a mezőkön virágok és fák pompáztak. Aki csak látta ezt a képet, vágyakozva sóhajtott:- Ez a tökéletes béke!

A második képen is hegyek voltak. De ezek a hegyek zordan és csupaszon magasodtak, a hegy oldalában pedig habzó, morajló vízesés zuhant le. A hegyek felett haragos, fekete vihar gomolygott.  Villám villant az égen, zuhogott az eső, és szél tépázta a fákat. Ez a festmény a szemlélőknek egyáltalán nem tűnt békés helynek. Fázósan húzták össze az udvaroncok a kabátjaikat.

A király azonban egészen közel hajolt, alaposan megnézte a képet. Azt látta, hogy a dübörgő vízesés mögött egy apró bokor nőtt a csupasz sziklák repedésében. A bokor védelmében pedig egy madárfészek látszott, és a vad vízözön közepette, egy anyamadár ült békésen a fészkén.

-Ezt a képet választom -szólt a király- ez a béke tökéletes képe! Mert a béke nem csak ott van, ahol nincs zaj, baj vagy kemény munka, ahol mindig ragyog a nap. A világ morajló, zúgó viharai közepette is megtalálhatod a békét, ha nyugalom fészkel a szívedben. Ez a béke igazi arca.

Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!

Mi is az életünkkel egy képet, emléket festünk családunk, szeretteink és minden ismerős ember szívébe. Engedjük, hogy Isten fogja meg a kezünket és irányítsa az ecsetvonásokat. Mert akkor, bár vihar van, és felkorbácsolt hullámok az életünk tengerén, lesz egy sarok, egy fészek, egy otthon, amely mindig is a béke szigete fog lenni. Ezt a belső békét, csendet és nyugalmat találjuk meg ezen az ünnepen és minden napon. Ámen.