A szó súlya, és a cselekedet tartalma

Textus: 1 Kor 2, 9- 12 „ Hanem amint meg van írva: „ Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkozta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanúgy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. ”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

Óriási felelősség hárul ma minden személyre, aki beszél, információt közöl, szavaival befolyásol emberi életeket. Ezeknek a beszédeknek mind meglehet a megalapozottságuk, a szónak súlya és tartalma. Mert naponta tapasztalhatjuk, ahogyan emberek százai és ezrei élik meg feszültségüket és válaszolnak szóban, vagy éppen cselekedetben a hozzuk eljutó információ kapcsán. Ezért jó és értelmes dolog, ha a keresztény vallásos ember beszéde tömör, velős, és igazságot tartalmaz.

Azonban kétszeresen is felelősséggel tartozunk, akik Isten szavát, a szentírás tanítását tolmácsoljuk alkalomról- alkalomra azoknak a személyeknek, akik vágyakoznak Isten felé, őt még jobban megismerni, és akaratát személyes életünkben megvalósítani. Én a magam részéről azt tartom kihívásnak lelkészi tevékenységemben, hogy úgy beszéljek egy- egy szentírási gondolat kapcsán, hogy híd lehessek beszédemben, a leírt evangéliumi rész és a mindenkori hallgatóság áhítatának mélységében. Hiszen nekem mindig két részt kell összekötnöm beszédemben. Az első, mai alkalommal a felolvasott szentírási gondolat, ahogyan Pál apostol beszél és tanít az Istenről, a korinthusi gyülekezetnek. Hogy mindaz az érzés, és élmény, tanítás, amit az apostol levelében elküld, ennek a gyülekezetnek semmiben ne sérüljön. Mert az ő szándéka, akarata, és főleg mondanivalója kell ma is felcsendüljön ezekben a biblia versekben. A második pedig az a beágyazási forrás, az a közösség, akik ma itt vannak, vagy éppen a világhálón követnek, s igénylik az Isteni szót, gondolatot és tanítást az életükben.

A mai nap, október 31- én különlegesen érzem ennek a feladatnak és vállalásnak a súlyát, akár nehézségét, de ugyanakkor felemelő voltát is. Mert a reformáció a XVI. században megtörtént és elkezdődött Luther Márton tételeinek a kifüggesztésével a Wittenbergi Vártemplom kapujára. De nem egy lezárt esemény, hanem a reformáció egy folyamat. Ma is szükségünk van, mindig egy új reformációra, változásra, ami közelebb visz bennünket, embereket, az Istenhez.

Házasságkötésünk alkalmával az egyik kedves ismerőstől kaptunk egy festményt, amely egy búslakodó embert ábrázol, aki egy fa alatt ül. Vele szemben ott van egy templom magányosan, szinte ridegen. S a kettő között egy hatalmas nagy szakadék. Már nem emlékszem ki alkotta meg ezt a festményt, de olvasatomban és értelmezésemben ez egy hatalmas felhívás az én számomra, hogy az evangélium által összekössem a búslakodó embert a templommal, és ez híd hitem szerint a Biblia lehet, az evangélium, annak újra felfedezése, megtalálása, hogy a templomban új otthonra találjunk, s nehézségeinket itt osszuk meg Istennel, s tőle nyerjünk erőt keresztjeink felvállalásához és hordozásához. E mai alkalommal is ezt szeretném tenni és hívlak titeket, hogy ennek a fényében értsük meg a szentírás tanítását és fogadjuk a szívünkbe Isten szavait. Bartalis János: Kereslek versének gondolatait találom ide illőnek

 

Kereslek, Isten, a földben, a virágban, a fákban

és mindenütt megtalállak.

Ez az én Istenkereső időm.

 

Kereslek a fényes tavaszban,

az erdők virágos feje int: itt vagy.

Kereslek az esőben, a szomjas

vetések susogják: jelen vagy.

Kereslek a fűben: érezlek, tapogatlak.

Ez az én boldog Istentaláló időm.

 

A hegy azt riogja: Ím, megtaláltad te az Uradat,

A vizek azt harsogják: Nem vagyok többé árva.

Most már nyugodtan hajthatom szemem álomra.

Eljött az én Istenem.

Érzem szívem melegét, érzem hátam borzongását.

Hallom a fellegek suhanását,

Nem vagyok többé egyedül.

 

Ez az Istenre találás kötelez minket minden alkalommal őt imádni, melléje szegődni, s magunkat az ő tükrében minden alkalommal lemérni. Ma is ezt tesszük a szentírás tanításával.

I.” „ Hanem amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” Talán még mi protestánsok sem hangsúlyozzuk eleget, hogy a reformáció a XVI- ik században kezdete volt az emberi fejlődésnek. Isten üzenetének érthetővé tétele minden ember számára egy óriási megvalósítás volt. A szentírás nemzeti nyelvekre való lefordítása lehetővé tette az emberek számára az anyanyelvükön való olvasást. A reformációval középpontba került a tanítás, a tudás elérhetővé vált azok számára is, akik eddig ezt nem engedhették meg maguknak. Az istentisztelet központi eleme lett a prédikáció, a szentírás magyarázata, így Isten üzenete személyessé lett a hívők életében. Az addig hatalmat és uralmat gyakorló egyház helyébe egy szolgáló Istent és embert egybeölelő intézmény lépett, még akkor is, ha hosszú volt a folyamata magának a reformációnak is. Pál apostol ezekben a mondatokban Isten bölcsességéről tanít. Isten több annál, amit az ember felfoghat. Az emberi szem segítségével megismerjük a földet, a csodálatosan szép természetet, hegyeket, völgyeket, forrásokat, hegycsúcsokat, vízeséseket. Szinte magunkba szívjuk ezeket a csodálatosan szép helyeket. Egy életre szólóan felejthetetlen élményekben részesülünk, ha eljutunk egy távoli földrészre, és ezekből táplálkozunk érzelmi életünkben is. De Isten még ennél is szebb helyet készít az őt követőknek. Mintha ez a földi élet csak bevezetője lenne az ő csodálatos országának. Az emberi fül csodálatos hangok érzékelésére alkalmas. A madarak éneke, az erdő susogása, a szél süvítése, a tenger moraja, a zene lágy simogatása csak játéka annak a nagy műnek, amit Isten a mi számunkra előkészített. A zeneszerzők alkotása csak egy kis része annak a hatalmas nagy műnek, amit Isten szentségéből ők megsejtettek. Az emberi szív megsejti egy kis részét Isten hatalmas titkainak. S örömben, bánatban, napfényben és éjszakában keresi ez a szív az élet összhangját és egyensúlyát, és olyan megelégedett lehet az ember élete, ha mindezt megtalálja. De Isten ennél is többet készít el az őt szeretőknek, mert aki Istenhez tartozik, és rá figyel, az más szemmel, füllel és szívvel hangolódik rá az ő teremtett világára.

II.” Nekünk pedig kinyilatkozta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.” Isten kinyilatkozását a legjobban a szentírásból érthetjük meg. Mert így nyilatkoztatta ki Isten magát Jézus tanításában és jelen esetben Pál apostol levelében. Pál apostol ezzel az Isteni küldetéssel érkezik Korintusba. Egy olyan városba, ahol Jézus után a VI- ik században, több nemzet élt együtt. Ahol több kultúra találkozott egymással. Ahol az apostolt, Aquila és Priszcilla a házukba fogadják, és sátorkészítéssel szerzi meg a mindennapi betevő falatját. Ahol először a zsinagógában beszél a zsidóknak Istenről, s miután kitagadják, prédikál a pogányokból lett keresztényeknek. Mert Isten kinyilatkozta önmagát a lélek által. S Pál apostol legyőzte a szokást és hagyományt. Sem érdekből, sem kényszerből nem volt hajlandó elhallgatni Isten szavát és az üdvözítő tanítást. Mint ahogyan a reformáció idején is ellent kellett állni az erőszakos kényszerítésnek. S nagy bátorság kellett ahhoz, hogy a reformátorok akár életük árán is hirdessék azt a tanítást, melyet Isten a szívükbe és lelkükbe helyezett el. Ez a Lélek szólította meg Pál apostolt, hogy a kereszténység üldözőjéből, annak legnagyobb apostola legyen. Ez a Lélek mindent megvizsgál. Szinte felteszi az élet serpenyőjére életünket, lemér, megmér, minősít, hogy képesek vagyunk- e ezen cselekedetek végrehajtására. Maga Jézus is erőtlen volt, gyengének érezte magát, hogy Isten tervét betöltse ezért így imádkozik: Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem ez a pohár, mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tied legyen. Ez a Lélek vizsgál meg bennünket minden vasárnap és tesz képessé az önvizsgálatra, de főleg az isteni hang meghallására.

III.” Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van?” Ez a kérdés egyik igen lényeges tanítása ennek a szentírási résznek. Mert az emberi ismeret végleges. Nemrég olvastam Orvos- Tóth Noémi: Örökölt Sors című könyvét, melyben a családi sebekről és a gyógyulás útjairól ír a szerző. És valóban sem a fájdalmainkkal, sem az örömünkkel nem vagyunk egyedül. Hiszen mellettünk vannak a családtagjaink. Az emberi lét értelmét évezredeken keresztül kereste az ember. És ma is ezt tesszük, amikor foglalkozunk kérdéseinkkel. Vagy örökös belső harcainkra, vívódásainkra is keressük az orvoslatot. Egyedül az Isten az, aki bennünket a legjobban ismer. Erre válaszol az apostol, amikor hangsúlyozza, egyedül az emberi lélek ismerheti meg az embert, aki benne lakik. A lélek és az értelem egy helyre tartozik. Mert a léleknek van tudata. Az emberi értelem világossága a lélekben van elrejtve. Minél többet tudunk meg a lelkünkről, annál világosabbá válik emberi küldetésünk.

IV.” Ugyanúgy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke.” Az Isten megismerése emberi hívatásunk középpontjában áll. Mi Isten Lelkének egy részét bírjuk. A teljességtől azonban messze állunk. Isten megismerése a fő feladatunk, de igazán véges emberekként ezt sosem érjük el. Hitünk szerint éppen halálunk és elmúlásunk által találkozunk Istennel, aki életünk, cselekedetünk függvényében átemel az örökkévalóság világába.

V.” Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. ”

Egy örökös harc és küzdelem dúl bennünk. Kinek akarunk megfelelni? Ennek a világnak, amelyik feltételeket szab, hogy miként lehetünk boldogok? Vagy Istennek, aki megadja a belső csendet, békét, szeretetet? És választanunk kell, mint ahogyan mindennap döntünk életünk felől. Jézus azt tanítja, adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.

 

Dsida Jenő: Én hívlak élni verséből idézek

Hallgasd, meg mit suttog az élet,

élni hív újra meg újra téged.

Ne nézz vissza a sáros útra,

legyen előtted minden tiszta.

 

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet

szemed kékjében égjen a fényed..

Lásd meg végre, hogy szeretnek

még akkor is, ha nevetnek,

hisz mosolyt te csalsz arcukra,

ismerj bennük magadra!

…………………………….

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,

ne sírj azon, mit meg nem tettél.

Gyere velem, én hívlak élni

vérző szívvel is remélni.

 

 

 

Rövid történettel zárom a beszédem, melynek címe: A gyógykezelés

 

Az orvos csalódottan rázta meg fejét. Betegén a javulás legkisebb jele sem látszott. Immár tíz napja, hogy az idős úr semmiféle gyógykezelésre nem reagál. Teljesen elhagyatottan feküdt a kórházi ágyon, úgy tűnt, ereje sincs már, hogy életéért küzdjön. Elfáradt, beletörődött sorsába.

 

A következő napon az orvos ismét megrázta a fejét, ám ezúttal az őt ért meglepetéstől. Az idős úr minden életfunkciója a normális értéket mutatta. Párnájára támaszkodva ült az ágyon, teljesen visszanyerve egészséges színét.

 

- Mi történt Önnel? - kérdezte az orvos. Tegnap már teljesen feladtuk a reményt, most pedig minden tökéletesen működik. Mi történt?

 

Az öregúr mosolyogva bólintott:

- Igaza van, doktor úr, tegnap valami történt, meglátogatott az unokám, aki azt mondta nekem,

 

- Ó, nagypapa, haza kell jönnöd, gyorsan, mert elromlott a bringám.

 

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

A reformáció ünnepét üljük. Halottak napja előtt vagyunk. Szükségünk van a megváltozásra, egy új reformációra. Kezdjük hát el a szívünkkel, lelkünkkel. Találjuk meg ma és mindenkoron az Istent. Halljuk meg az Ő szavát, értsük meg az Ő kérését. S ha így teszünk, mindig boldogok leszünk. Ámen.