Alapot vetni! Temetési beszéd, Lőrincz István élt 91 évet

Lk 6, 47- 49 „Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kikhez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor az árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult,”

Gyászoló család! Végtisztességet tevő gyülekezet!

Emberi életünk velejárója a biztonság és bizonytalanság, a siker és a kudarc, az otthonkeresés és a hazatalálás, az együttlét és a szétszoratás.  A temetés egyfajta keresése a lélek üdvösségének. Mert a földi vándor haza talál Istennél, hitünk szerint egyházunk tanítása alapján üdvözül. Földi pályaútja után megnyeri az égi üdvösséget. Amikor hallgattam kedden délelőtt a lányát: Ildikót és unokáját, Kingát, jegyzeteltem magamnak. S utána azon gondolkoztam, hogy mi legyen mai beszédem alapgondolata. S amikor készültem délután erre a beszédre, én úgy éreztem, hogy Jézus tanítása nagyon is ideillik. Mert vannak családok, ahol a ház sziklára épül, és van ahol biza a földre, homokra, mely nem tud ellenállni a viharnak.

Az emberi életben az szép, hogy mulandó. Nem maradunk meg kisgyermeknek, fiatalnak, hanem végig járjuk a fejlődés létráját. Mindig változik valami. És ebben a változásban mi magunk vagyunk benne. Lőrincz István is, egy ilyen örök mozgó, változatos pályát futott be. És az volt benne a szép, hogy őt a jó Isten vezérelte. A tenyerén hordozta. Megtartotta, vigasztalta, bátorította, és boldoggá, sikeressé tette életpályáján. Amit én a legfontosabbnak tartok az ő életpályájában, az önmegvalósítás. Ő nem másért, nem is csak szülei, házastársa jóvoltából, hanem abból a tehetségből, adottságból táplálkozott, amit a jó Isten neki ajándékozott.

Azért is választottam Jézusnak a házépítésről való példázatát, mert én úgy gondolom és érzem, hogy minden szavunk és cselekedetünk építés vagy rombolás. Nézzünk csak széjjel e mai világban, minden arról szól, hogy könnyebb rombolni. Szétzúzza a nemtörődömség, a magunknak valóság, az érdektelenség, az esendőség mindazt, amire vágyik- vágyott a mi lelkünk és életünk.

Pedig Isten arra hívott el bennünket, hogy építsünk, javítsunk. Biztonságot, megélhetést, valóságos életet keltsünk még azokban is, akik el vannak keseredve. Az elhalálozási bejelentés alkalmával nekem egy olyan személy rajzolódott meg lelki szemeim előtt, aki épített, védett, őrizett, ápolt és rólatok gondoskodott. Ezért is akarok a szentírási versekkel hozzátok szólani. A szentírási versek pedig önmagukról beszélnek. Ma is ezeket szeretném kibontani.

I.” Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kikhez hasonló.” Lukács evangélista négy fontos dolgot fogalmaz meg ebben a mondatban. Az elsőben arról beszél, hogy aki hozzá megy, Jézushoz érkezik. Az életünk során több utat járunk be, ezek lehetnek nehezebbek és könnyebbek, keskenyek és tágasak, mint ahogyan néhai testvérünk életútja is egy különleges, személyes és isteni gondviseléssel övezett út volt. Ez az út göröngyös, szakadékokkal telített, megpróbáló életút volt. S majd amikor találkozik a feleségével, családot alapít, gyermek vállal, egy kiegyensúlyozott, sima, egyenes, szép életúttá formálódott. S ez az út mindig Jézushoz vezetett, a tanításaiban, példázataiban, Istenhez vezető szavaiban.

A második mondanivalója az evangélistának ebben a mondatban a beszéd meghallása. A hallás egy különlegesen áldott tehetség. A hallás itt nemcsak a fizikai tevékenységet jelenti, hanem az értést is. Vagyis, aki meghallja Jézust, az érti is, amiről beszél. Lőrincz István életútja arról beszél, hogy ő értette ennek a világnak a rendjét. Feltalálta magát még akkor is, amikor hátránnyal indult az életbe, hiszen nagyon fiatalon, elkerül a szülői háztól, idegenben keresi meg a mindennapi betevő falatját. Ő nem vesztődött el, mint annyi ember megtörik a kihívások terhe alatt. Feltalálta magát az egyedüllétben, a nehézségben. S rossz sorsából, kiforrott, megelégedett családi életet szerkesztett.

Jézus megmutatja a mindenkori embernek, hogy miként kell élni. Példát állít előnkbe. S neki is példát mutatott éppen abban a családban, ahol őt befogadták, szerették, s ahonnan feleségével elindultak egy közös életútra.

Mi mindig szeretnénk valakihez hasonlítani. A példák lehetnek elrettentőek, ijesztőek, és követendőek. Ő a felesége családjánál találta meg, értette meg és tapasztalta meg igazán a család mély fogalmát.

II.” Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor az árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve.”  Ez a hasonlat nagyon is ismerős minden keresztény ember számára, azonban közérthetősége ellenére is sokszor baj van, nehézséget okoz az alkalmazásban. Mert mi az alapja az emberi életnek. A pénz, vagyon, fizikai erőlét? Vagy az isteni világ megnyilvánulásai, a lélek békéje, csendje, a hit, értelem, akarat? Sokan az előbbit választják. S a látható világban vélik felfedezni biztonságukat, s amikor azok odalesznek, mint egy kártyavár összeomlik az életük.

Én ma meg vagyok győződve arról, hogy Isten egy kősziklára építette az ő házát, életét. Az alap a szülők szeretetén túlmenően, az isteni gondviselés volt, majd feleségének és családjának nyitottsága, befogadása és egy életre való hűsége.

Ő mélyre ásott, kivetette onnan, ami nem oda való, és megtöltötte azokkal az emberi értékekkel, melyek képessé tették őt és családját a munkára, az otthonteremtésre Homoródkeményfalván, Szentegyházán, majd élete hátralevő részében, felesége elvesztése után itt lányánál, Ildikónál Székelyudvarhelyen. Erős volt, mert Isten segített neki a szilárdság megtalálásában és annak megtartásában. Jó volt az épület, mert házasságukat, családjukat, mint a boltívet Isten gyámkőként kötötte össze.

III.” Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult,”

Éppen ti vagytok a legjobb példái annak, hogy a ház, melyért ő is dolgozott nem omlott össze. Még a nehézségek idején is megállt. Hiszen ti voltatok és vagytok ennek a háznak szilárd alapjai. És így még a halála után sem pusztul el. Átalakul lelki házzá, ahol az ő arca, hangja és emléke örökké élni fog. Lelki ház lesz, ahol most már együtt van a feleségével, az édesanyával.

Én az ő életének házépítéséből a következő jellemvonásokat emelem ki: az éleslátását, elkötelezettségét, kitartását és szorgalmát. Munkabírása példaértékű volt, ahogyan ő kemény munkát végzett a bányában értetek.

Ez a fizikai megpróbáltatás felemésztette erejét. De ő mindig is példamutatóan, élte mindennapjait, még a gyászában is.

Gyászoló család! Ma arra kérlek, engedjétek el az ő testét, adjátok vissza az enyészetnek, ami mindig is mulandó volt. És emeljétek fel az ő lelkét. Érezzétek meg, hogy nem hagyott magatokra még a halálában sem.

S imádkozzatok azért, hogy Isten kegyelmes és irgalmas legyen hozzá az Ő ítéletében. Így búcsúzzunk e mai alkalommal örökre tőle.

 

Életrajzi adatok

Lőrincz István 1931. május 7- én született Brassóban, egy hétgyermekes családban. Szülei Lőrincz István és Anna. A szülők Brassóban dolgoztak és István itt született. A szülők visszaköltöznek Kápolnásfaluba. Lőrincz István nagyon korán elkerül a családi háztól.  Nehéz gyermek és ifjúkora volt.  Alig 14-15 évesen Homoródkeményfalvára kerül, ahol szolgál. Itt ismerkedik meg feleségével Bencze Júliannával. A felesége és családja meleg szeretettel befogadja őt a maguk közösségébe.

1943. december 21- én köt házasságot Bencze Júliannával. 1955- ben Szentegyházára költöznek. A felesége a kórházban kap állást, István pedig a lövétei bányában kezd el dolgozni. Itt születik meg lányuk: Ildikó, akivel mindig meghitt és bensőséges kapcsolatot ápolt. S őt nagyon szerette, ápolta, gondozta, munkájával, s javaival segítette.

55 évesen jött el nyugdíjba, s azóta minden idejét a családjának áldozta. 2011- ben veszítette el a feleségét, s azóta Székelyudvarhelyre költözött a lányához-Ildikóhoz.

A felesége halála megviselte. De a lányával való együttlét kárpótolta a gyászában és fájdalmában.

Sosem terhelte gondjaival az ő családját. 62 boldog évet töltött a feleségével s az utóbbi 11 évet özvegységben. Egymást jól megértették, mindig közös nevezőre találtak.

Rengeteget dolgozott az ő családjáért. Mindent megtett, hogy az általa megélt nehéz gyermekkor és ifjúkor a lánya számára boldog és gazdag lehessen.

A legjobb édesapa volt, vallotta a lánya. Őszinte szívű, meleg tekintetű családtag. Aki az övéit nagyon, de nagyon szerette.

 

 

Búcsúztató

Ma így búcsúzunk immár néhai Lőrincz Istvántól, aki életének 92- ik, özvegységének 11 évében örökre megpihent. Búcsúzunk attól az édesapától, aki hosszú életét arra áldozta, hogy övéinek mindene meglegyen.

Búcsúzik az ő lánya Ildikó élettársa Sárdi László, aki ma megköszöni, azt a hozza állást, édesapai ragaszkodást, amit ő mutatott meg és tett meg lánya érdekében. Hiszen az édesapa védte, óvta, figyelmeztette, bátorította Ildikót egy egész életen át. S most az édesanya után ettől az édesapától kell, örökre búcsút vegyen.

 

Babits Mihály: Ne mondj le semmiről versével mondom

Ne mondj le semmiről. Minden lemondás

egy kis halál. Ne mondj le semmiről.

Minden halál gyilkosság (lélekontás):

Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,

Isten művét rongálja bármi rontás,

meghalni bűn, ne mondj le semmiről:

minden vágyad az Isten szava benned

mutatva, hogy merre rendelte menned.

 

Búcsúzik unokája: Bara Kinga és vőlegénye: Hegedűs Hunor. S az unoka most könnyes szemmel búcsúzik a nagyapától, a támasztól, a családtagtól, aki az élet forrása, öröme és boldogsága volt.

 

Wass Albert: Látható az Isten versében írja

Fűben, virágban, dalban, fában,

születésben és elmúlásban,

mosolyban, könnyben, porban, kincsben,

ahol sötét van, ahol fény ég,

nincs oly magasság, nincs oly mélység,

amiben ő benne nincsen.

Arasznyi életünk alatt

nincs egy csalóka pillanat,

mikor ne lenne látható az Isten.

 

De jaj annak, ki meglátásra vak,

s szeme elé a fény korlátja nőtt.

Az csak olyankor látja őt,

mikor leszállni fél az álom:

 

ítéletes, zivataros,

villám-világos éjszakákon.

 

 

Búcsúznak a közeli és távoli rokonok. Búcsúznak a felesége utáni rokonok: Szász Emma és családja, Szabó Gábor és családja. Búcsúznak elhunyt testvéreinek családtagjai.

Búcsúznak a homoródkeményfalvi rokonok és egykori falustársak, a szentegyházi ismerősök, egykori szomszédok, barátok, volt munkatársak, és a székelyudvarhelyi ismerősök. Lányának és unokájának ismerősei, barátai.

Búcsúzik az egész végtisztességet tevő gyászoló gyülekezet. Isten legyen veled! Isten maradjon velünk! Ámen.