Állandó versenyben!

Textus: 1 Kor 9, 24- 27 „ Nem tudjátok- e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de  csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Végtelen sorba lehetne állítani azokat az alkalmakat, amikor versenyben voltunk. Kisgyermekkorunktól fogva arra nevelnek bennünket, hogy jók, sikeresek, célba érő versenyzők legyünk. És leírhatatlan az a gyermeki, fiatalkori érzés, amikor győztesekként kerültünk ki egy játékból, tantárgyból, vagy éppen kimagasló eredményeket értünk el.

Emberi életünk egyik mozgató rugója, előrelendítője az az élmény, siker, öröm, amit munkánkkal, elkötelezettségünkkel érünk el. Ezért tanuljuk meg a verseket, meséljük el a legendákat, járunk szakkörökre, énekelünk, táncolunk, matematikai példákat oldunk meg, mert minden kihívás előbbre visz az érettségünkben, felkészültségünkben.

Gyermeknap környékén vagyunk, a tegnap láttam, milyen zsúfoltság volt a városi park környékén. Mennyi szülő, intézmény ajánlotta a felejthetetlen értékeket, a diákoknak, családoknak. És bennem feltevődik a kérdés, hogy mire, hogyan tanítjuk a mai gyerekeket? A mai társadalom, hogyan készít fel bennünket az életre? S hol van az egészséges versenyszellem határa, s honnan kezdődik az önző, magunknak való, csak a győzelmet óhajtó vágynak a mozzanata. Merthogy van még a mai embernek is egy határa, amit nem szeretne túl lépni, nem akarja magát bemocskolni, holmi felelőtlen ígérgetések homályában tartani.

Nincsen olyan versenyben levő személy, aki ne viselte volna már el a kudarc élményét is. Mert az élet nemcsak győzelmet, hanem sikertelenséget is rejt magában. S egy óriási kérdés mindenki számára, hogy mit kezdünk azokkal az érzésekkel, melyek bennünk születnek meg akkor, mikor alul maradunk, nem győztesként kerülünk ki abból a versenyből.

Óriási bölcsesség, és alázat kell ahhoz, hogy a győztes ne eltapossa, kigúnyolja, netalán megalázza, azt, azokat a versenytársakat, akik valamilyen oknál fogva alul maradtak a megpróbáltatásban. Mert az igazi győztes nem elgáncsolja, maga mögött hagyja, hanem magával viszi, segíti társát a fejlődésben. A keresztény életvitel segít, nevel, eligazít az élet versenyszellemének alakításában és formálásában.

 

 

 

Ma ezekről az alapvető elvekről szeretnék beszélni, melyek életünk részei, keresztény életünk alapvető értékei. Reményik Sándor: Angelus versét találom idevalónak, ahol a költőnk ezt mondja

 

Uram – mióta első este ez,

Hogy a kezem nem tördelem,

De összefonom áldott mozdulattal,

S az ölembe leengedem?

S úgy figyelem a másik mozdulást:

A harang lengő lebbenését,

Ahogyan hangra válni indul

Szinte-szinte súlytalanul

A kínzott érc-tömeg.

Remeg, remeg.

Ámde emberi hang végre-végre

S meleg – meleg.

…………………………….

Figyelem lelkem lengő lebbenését,

Ahogyan indul szinte súlytalan.

Remeg, remeg –

Ámde emberi hang végre-végre

S meleg – meleg.

Kevés, kevés, háromszor is kevés

Minden jóra ez a kicsike hang –

De legalább már nem félreverés.

 

A mai szentírási versek alapján a következő gondolatokról akarok beszélni: az ismeretről, a bíztatásról, a jellemről, a célról és a küzdelem öröméről. S teszem ma is ezeknek a gondolatoknak a kibontását a szentírási versek alapján.

I „Nem tudjátok- e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat?” Ez a földi életpálya merő ellentéte az éginek. Itt a földön általában csak egy győztes van. És nagyon sok vesztes. Az égben, Isten világában azonban mindenki győztes lehet. Már a tanítványok között is versengés volt. Milyen helyet fognak elfoglalni Jézus mellett kérdezték meg tőle. Vagyis előkelőséget, kiválasztottságot vártak el a szolgálatukért.

A vallásos ember számára ez a földi élet az ismeretszerzés alkalma és lehetősége. Istenről alkotunk képet, imádságainkban gazdagabbá leszünk ebben a világban. Bölcsességre teszünk szert a Pál apostoli gondolatban. Megértjük a különbségeket a föld és az ég között. Bevonzzuk az isteni világot a szívünk által mindennapjainkba.  Meg tanulunk másokért élni, értük könyörögni, magunkat Jézus tanításainak átadni. Elfogadni az isteni áldást, magunkon érezni az ő tekintetét. A tudomány világában különleges képességekre van szükségünk ahhoz, hogy sikeresek, győztesek legyünk a különböző szaktárgyak ismeretében. A vallás világában azonban mindenki győztes lehet. Azonban ennek is megvan a maga feltétele. Isten világába bejutni egy óriási kihívás, de ugyanakkor megkönnyebbülés is. Kihívás azért, mert nem mással, hanem önmagunkkal kell versenyeznünk. A vágyainkkal, álmainkkal, kísértéseinkkel. S a legnagyobb edzéseket, felkészülési időt, nemcsak egy pár hónapra kell, megtervezzünk, hanem egy egész életre szólóan.

Az oktatásban a diákoknak szünidő van, vakáció, lehetőség a töltekezésre.  A vallás világában pedig állandó a felkészülés, a készenlét. Mindig folyamatosan kell válaszolni Isten kihívásaira, e világ kérdéseire. A vallás olyan, mint a matematikában egy képlet, egy egyenlet, melyet folyamatosan kell megoldanunk, s aztán újabb megbízásokat kapunk, hogy egyre felkészültebbek legyünk a versenyre. Néha az lehet a tapasztalatunk, hogy megbuktunk, nem volt sikeres a záróvizsga, kevesek voltunk a probléma megoldásában, pedig igazán csak más oldalról, szemszögből néztük, válaszoltunk az életünk kérdéseire.

II.” Úgy fussatok, hogy elnyerjétek.” A bíztatásnak óriási jelentősége van az életünkben. Az a diák, aki otthonról, az oktatótól hozza és kapja a bíztatást, annak már fél sikere van, mert tudja, hogy megvan a háttértámogatása. Érzi a biztonságot, tapasztalja az együttérzés mélységét. És ezt látjuk, amikor a szülők elviszik a diákot óvodába, iskolába, egyetemre. Bíztatás és bátorítás van mögötte. Sokszor számunkra értehetetlen, hogy mennyi rajongó megy akár más országba is egy- egy csapattal drukkolni, s milyen mély érzések kerülnek felszínre, akár győzelem, akár vereség után.

Én, amikor diák voltam, szülőfalumban élt még a kaláka szelleme. Bennünket megtanítottak kaszát verni, fenni, élezni. Versenyben vágtuk a rendet az idősebbekkel. Egyfajta kihívás volt. S biza volt, amikor kicsorbult a kasza éle, mert nem megfelelően volt kezelve a kasza, kiszakadt akár megcsorbult az élet. És úgy nehezebb volt sokkal a haladás.

Az élet rendjeit ma is felkészülten tudjuk vágni, odafigyeléssel, edzéssel, felkészültséggel. Csak elkötelezetten lehet dolgozni ma is. S utánunk is meglátszik a munka minősége, akárcsak a kaszások után, hogy pontosan levágva, vagy éppen a rend alatt vágatlanul állnak majd a fűszálak. Az élet rétjei és domboldalai ma is visszhangzanak a kaszák hangjától, az emberek jókedvétől, az egymásért való tenni akarás szépségétől. Mi csak meg kell lássuk, értékeljük az élet mezőinek ezen szépséges virágait, és biztatnunk magunkat, a mellettünk élőket munkánk szépséges végzésére.

III.” Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant.” Az emberi jellemről könyvtárnyi anyag található. A jellem az egyén viszonyulásának és magatartásának meghatározó stílusa, mely a nevelés és az élet hatásai alatt alakul ki és szilárdul meg. A szilárd jellemű embernek hét fő tulajdonsága van: önuralma van, vannak elvei belső értékei, összhang van az életében, mentális, lelki, cselekvésbeli harmóniában él, felelősségtudata van, nyitott a szolgálatra, erős a fejlődő készsége, vagyis képes jobbá tenni önmagát, képes meglátni a másikban önmagát. Vagyis erős az emberszeretete.

A jellemes emberek ott vannak népünk, nemzetünk történelmében. Inkább az életüket áldozták fel a népért, hazáért, mintsem, hogy árulók legyenek. Költőink, íróink, politikusaink ezt az emberi jellemet erősítették, szilárdították meg. Az egyik lelkésztársam édesapja mesélte az elmúlt évben, hogy milyen volt az elítélt 56- sok élete a börtönben. Ők vállalták akár a kínhalált is. Miközben sok személynek ráment a családja, szabadulásuk után beszűkült az élettere.

IV.” . Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet,” A célok megfogalmazásában, kijelölésében óriási jelentősége van a hitnek. És az élet minden területén sikernek örvendő emberek elkötelezett vallásos életet élnek. Mert sikeres lehet lenni egy vállalkozásban, tudományágban, szakmában, és sokszor semmit sem ér, ha nincs akivel azt megosztani, egy család, egy közösség, akinek szerves részei vagyunk.

A célok felállításához nem kell különös képzettség, hanem sokkal inkább józan gondolkodás. Jézus ezt a tanításában a jó pásztor fogalmával érzékelteti. Jó gazdái kell legyünk az életünknek. Helyesen, megfelelően kell, éljünk ezen a földön, hogy majd helyünk legyen a mennyben. Mert értelmünkkel, munkánkkal, hitünkkel, előkészítjük az utat Isten világa felé.

Mi minden imádsággal, istentisztelettel az Isten felé vezető utat akarjuk kikövezni, azt járhatóvá tenni. Sokan, egyre többen ma úgy tartják, nekik nincs szükségük erre az útra, mert lábuk alatt szilárd a talaj, és ők már mindent tudnak. S aztán amikor ingoványos, mocsaras, lápos talajon visz át az életük útja, akkor elmerülnek, belefulladnak, az utolsó percben segítségért kiáltanak. De talán sokuk számára, már túl késő a jajkiáltás.

V.” amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” A munkának megvan a maga öröme. Ezek belső erősforrások a tervek folytatásához. Lehet dolgozni ímmel- ámmal, vagy szívvel és lélekkel. Tőlünk is függ, hogy milyen az életünk és a környezetünk.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Mi is akárcsak a diákok versenyben vagyunk az élet nagy iskolájában. Ebben az oktatási rendszerben Isten a mi nevelőnk. A legkimerítőbb tankönyvünk a Biblia. Azt lapozni, olvasni, a szentírást a saját életünkre értelmezni és alkalmazni nekünk is kötelességünk.

Ne feledjük hát, hogy itt győztesek lehetünk, ha hétről- hétre hallgatjuk Isten szavát. Eljövünk vele találkozni, belőle hitet meríteni.

Jöjjetek és ezzel a győzelemmel végezzük mindennapi tennivalónkat, szeretve Istent, embertársainkat, és ezt az egész világot! Ámen.