Az önismeret útján!

Jakab levele 1, 19- 24. „ Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. ”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Hangoskodással, beszólásokkal, cinizmussal és erőszakkal van tele ez az élet. Nagyon sokan azt gondolják, ha keményen beszélnek, hangosan szólalnak fel, nagy erővel hirdetik igazságukat, akkor nekik mindenben igazat adnak. Talán sohasem volt ennyire tele az élet szájhősökkel, megmondókkal, erőszakoskodással, mint napjainkban. Bár ugyanazt a nyelvet beszéljük, mégis nagyon sokszor elbeszélünk egymást mellett. Rá sem figyelünk a másikra, netalán szemügyre vennénk az igényeit, meghallgatnánk az elvárásait. Egyre többen és jobban foglalkoznak az önismerettel, s mégis az ember élete kérdéseiben nehezen, vagy egyáltalán nem talál magára. Elveszünk a sok összevisszaságban, nem találjuk ki magunkat az élet útvesztőiben. Keresünk valakit, valamit, s miközben a céljaink felé haladunk, nem vagyunk eléggé nyitottak másokra figyelni, panaszaikat meghallgatni, vagy éppen sikereiknek örvendeni.

Életünkben és szívünkben még mindig vannak helyek, ahová nem tudott behatolni, vagy azt elfoglalni Isten örömhíre. Vannak kívánságok, elvárások, melyek távol visznek bennünket az istenin világtól. Léteznek érzéseink, melyek csak erre a földre összpontosítják nézetünket. S bennünket oly sokszor így lehúznak, a földhöz szegeznek, csak erre a világra nevelnek.

Ha ezt a mai istentiszteletet valamivel ábrázolni akarnám, én akkor egy adó- vevő antennához hasonlítanám. Egy olyan eszközhöz, ami felveszi a jeleket, jelen esetben az evangélium üzenetét, és továbbítja a mi számunkra. Felerősíti és besugározza olyan helyre ezeket a jeleket, melyeket felfog a mi lelkünk, s amivel tudunk majd nemcsak az Istennel, de egymással is beszélni, szeretetben élni.

Ezelőtt két héttel az istentiszteleti órában közvetíteni akartuk az énekeket, imádságot és prédikációt. S a kisbuszban utazók többsége azzal foglalkozott, hogy keresse a jeleket, figyelje, hol melyik kanyarban bukkan fel olyan erősségű jel, amivel csatlakozni lehet az itthoni számítógépre. Éppen a Királyhágó környékén voltunk, és rájöttünk, hogy a dombok aljában, a völgyek kanyarulatánál, az erdők mélységében nem elégséges ehhez a térerő. Ez feszültséget váltott ki bennünk, hiszen mindenki a jóra, az erős jelre várakozott. Aztán fent a tetőn, ahonnan belátni a vidéket, győződtünk meg arról, hogy valóban Isten közelségében vagyunk és megvalósítható a közvetítés. Amíg lent voltunk a hegy tövében, csak itt- ott esett be a jel számunkra, és az sem volt eléggé biztonságos, de amikor a tetőre érkeztünk, akkor egyből kitisztult minden, eloszlott a feszültség, a dolgok rendbe kerültek. Ilyen és hasonló emelkedésekre van szükségünk ahhoz, hogy mi is Istenhez érkezzünk minden vasárnap, felfogni az ő jeleit, hallgatni az üzeneteit. Nemrég az egyik kedves ismerősömtől, barátomtól kaptam egy nyakláncot, rajta a kereszttel, a feszülettel. Azóta ott tartom az íróasztalomon, kezembe veszem, beléje kapaszkodom, s érzem, hogy készüléseim óráiban Jézus ott van velem. Ma is ezt tettem, s tudom vele könnyebb a felkészülés, értékesebb a prédikáció. Ezt a keresztet fogva akarom a szentírási verseket kibontani, Isten jeleit a lelketekben, szívetekben felerősíteni, s életünk hegycsúcsaira titeket felvezetni. Öt gondolatról fogok beszélni e mai alkalommal nektek, és ezek a következők: a tanulásról, az önmegtartoztatásról, Isten igéjének a cselekvéséről, a tisztánlátásról és az önismeret fontosságáról fogok beszélni.

I.„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát.” Jakab apostol ebben a mondatban négy fontos dologról tanít. Az első a tanulás. Vagyis a keresztény életmód tanulható. Beleszületünk ebbe az értékrendbe. De nekünk kell a külső formát megtöltenünk tartalommal. A vallásos ember számára az élet egy hatalmas nagy tanfolyam. Az imádságok, istentiszteletek fogódzókat adnak a lelki életünkben, de az Istenről való ismeret, és tanulás a mi kötelességünk. És ahogyan értelmünkkel, hitünkkel egyre felnövünk, benne megerősödünk, rájövünk, hogy milyen szépen egymásra épülnek a dolgok. A vallás világában is egy tanulási folyamat van, információkat nyerünk, ismereteket sajátítunk el, tudást halmozunk fel, gazdagabb lesz az érzésvilágunk. És főleg egy egész életen át készülünk a nagy vizsgára, Isten elé kerülni és neki számot adni a tetteinkről, földi tevékenységünkről. És csodálatos érzést jelent nekünk ebben a folyamatban azt tudni, hogy a vizsgán nem bukunk el, mert Isten üdvösséget ad az imádságunkért, kiállásunkért, életünkért.

A mai ember szelektív hallással rendelkezik. Meghalljuk azt, amit akarunk, és kizárjuk az életünkből mindazt, ami nem tartunk hasznosnak. Szinte már úgy állítódunk be kisgyermekkorunktól fogva, hogy a figyelmünket csak az kösse le, amit fel tudunk használni, amire égetően szükségünk van. S biza a vallás nem mindig van az első helyen.

Jakab apostol itt a belső hallásról tanít. És a szentírás legszebb tanításai közé tartoznak, azok az istenélmények, melyeket a próféták, tanítók meghallanak az isteni szóban az elhívásban. Isten szava egy folytonosan felcsendülő hang a történelemben. És nekünk erre a belső hangra kell figyelnünk. Ezt kell meghallanunk, rá felfigyelnünk, szavait követnünk.

 

Pete László Miklós: Isten hangja verséből idézek

Csak itt szól – legbelül.

Nem ócsárol,

Nem szónokol,

Nem gúnyol,

Nem hevül…

Felesleges vitákba nem merül.

Tud várni,

Mert a végén

Mindig Ő marad

Felül…

 

Isten hangja nem a pusztába szól,

Ő most is velünk érez

Valahol…

………………

Profán kapzsiság univerzumában

Halott pénz idomítaná az embert,

A törvény az erkölcsön vigyorog,

Halandzsáznak a papírkánonok,

Mindennek legfőbb mértéke a látszat,

Protokoll-díszlet a hamis alázat,

És a tudomány – a pökhendi szolga –

A felelősség elől menekül…

Isten ott marad

Bennünk…

Legbelül…

 

Jakab apostol a gondolkodásra bíztat. Mielőtt beszélnénk, értelmezzük mit és hogyan szólunk. S ugyanakkor ne gerjedjünk haragra. Győzzük le magunkban a dühösséget, fékezzük gonosz természetünket, s adjunk helyet magunkban a jónak. Mert a harag nem szolgálja Isten igazságát.

II.” Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.”  Az önmegtartoztatásról keveset, vagy egyáltalán alig beszélünk. Pedig jó mélyen benne járunk a böjtben. Szükségünk van nekünk is arra, hogy készüljünk a kereszténység legnagyobb ünnepére, húsvétra. Ezt pedig csak a böjttel érhetjük el. Azzal a testi- lelki folyamattal, mellyel felkészülünk és átéljük a jézusi szenvedés mártíromságát. Igényünk van tehát a megtisztulásra. Jobbak, elmélyültebbek, és elkötelezettebbek akarunk lenni Isten országára.

Azzal kell megküzdenünk, ami a legnagyobb kihívás az életünkben. És ezek lehetnek fizikai, lelki vagy éppen szellemi természetűek. Azért is jó, ha böjtölünk, mert edzésben tartjuk saját magunkat. Nem a külső megpróbáltatásokba, küzdelmekbe pusztulnak bele az emberek, hanem a belső lelki vívódásokba. Belülről kell erősítenünk egymást, és olyan lelki táplálékot, forrást kell találnunk, ami átvezet minket minden nehézségen.

A fizika törvénye szerint, ahol üresség van, ott meg fog töltődni a hely. Így lesznek a viharok, mert a meleg, nagyobb térfogatú levegő arra a helyre vándorol, ahol sokkal kisebb a nyomás.

Ezért különösen fontos odafigyelnünk magunkra, gyermekeinkre, hogy mivel töltik idejüket, hogyan ápolják lelküket, s mivel töltődnek lelkiségükben. Isten tart meg bennünket, és vezet az ő országa gazdagsága felé.

III.” Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” A mi egyházunk az aktív, cselekvő vallásosságot szorgalmazza. Különösen hangsúlyozzuk, hogy nemcsak szóban, de magaviseletben és cselekedetben is bizonyítanunk kell Istenbe vetett bizalmunkat. Nyugat Európában, amely a kereszténység bölcsője volt, ma eladják a templomokat. Átalakítják az egyházi épületeket, s megszűnnek a keresztény közösségek. A szomorú ezekben elsősorban nem is maga az épületek, hanem annak az értékrendnek a felcserélése, melyre felépült a keresztény alapú társadalom, gazdaság, kultúra, oktatás.

Az ember önmagát csapja be, amikor azt mondja, én szeretem és tisztelem az Istent, de nem járok templomba, mert nincs hitem az egyházban, nem bízok meg annak szolgáiban. Önmagunk áltatása, hogy nincs szükségünk az Istenre. Mert az istenség bennünk lakik, és a vele való kapcsolat értelmet ad az életnek, de lehet akár a mi lelki kínunk, szorongásunk félelmeink forrása is. Ami nyugaton dívat, az istentelenség minden szinten, az minket sem kerül el, lassan nálunk is kopogtat az ajtónkon. A gonosz minket is kóstolgat. Reánk van vágyódása, és szükséges nekünk ellen állni, Istenben még jobban megerősödni.

IV.” olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát.” Jakab apostol a tisztán látásra hívja fel a figyelmünket. Kinek, minek a tükrében akarunk mi igazak és eredményesek, lenni? Amikor kilépünk, otthonaink ajtaján belenézünk a tükörbe. Szépek, kellemesek, üdék szeretnénk lenni. A szépség ipar egy teljesen feltörekvő és fejlődő tendenciát mutat! De vajon hol tartunk a belső, lelki szépségünkkel? Van- e az otthonunkban, egy olyan sarok, vannak- e olyan barátaink, ahol meg tudjuk mutatni igazi valónkat? Mert az Isten által elénk tartott tükör sosem hazudik. Mindig a valóságot mutatja. És olyan jó a mai alkalommal is bele nézni. Ihletet nyerni a jó és igaz szorgalmazására, éltetésére.  A tükör nemcsak a fizikai tisztálkodásra lehet a segítségünkre, hanem a lelki épségünk szolgálatában is. Ehhez a tisztánlátáshoz pedig szükségünk van az imádságra, az elcsendesedésre, az istentiszteleti alkalmakon való részvételre.

V.” de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.” Egy örök teológiai kérdés, hogy a gonoszság velünk született- e? Honnan származik? Isten miért engedi meg a létét? Mi határozottan állítjuk, hogy nincs eredeti bűn. Az első emberpár bűne miatt mi nem élhetünk Isten ítélete alatt. Azonban tapasztaljuk, hogy nehéz jónak lenni és megmaradni. A jóság nem csak úgy magától van. Ezt ki kell érdemelni, meg kell tapasztalni és érte imádkozni, cselekedni kell. Azért is szükségünk van az önismeretre, mert így rájövünk, melyek az erős és gyenge pontjaink. Hol kell még erősödnünk?  Miben és mivel kell küzdenünk? Ezeket nemcsak feltérképezni kell, hanem naponta vele foglalkozni. A böjti időszak különösen alkalmas erre.

Beszédemet egy rövid történettel zárom, melynek címe a tükör titka. A tükör titka így kezdődik:– Ha szükségem van valamire, és egy szegény emberhez fordulok – mesélte valaki a rabbinak –, barátságosan fogad, és amennyire tud, segít. Ha egy gazdaghoz megyek, szóba sem áll velem. Mondd, miért ilyen furcsa ez a világ?

– Gyere az ablakhoz, és nézz ki! – mondta a rabbi a látogatójának. – Mit látsz?

– Hát mit látnék?! – válaszolta türelmetlenül a látogató. – Látom az utcát, a fákat, a járókelőket, egy fiatalasszonyt a gyerekkocsijával, a botjára támaszkodó öregembert…

– És most gyere ide a tükörhöz – szakította félbe a rabbi. – Mit látsz?

– Micsoda kérdés, rabbi?! – fakadt ki a látogató. – Mit látnék, ha a tükör előtt állok?! Természetesen magamat.

– Látod, így van ez. Üvegből van az ablak is, meg a tükör is. De ha rákensz egy kis ezüstöt, már csak magadat látod…

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A böjti időszak jó lehetőség arra nézve, hogy felülvizsgáljuk az Istennel való kapcsolatunkat, érezzük a Jézushoz való kötödésünket. Készítsük hát el életünk belső tükreit, s abban lássuk meg igazi önmagunkat. Legyünk egymásnak jó házastársai, szüleinknek gyermekei, Istennek munkatársai. Ebben a nagyböjti elcsendesedésben segítsen minket az Isten! Ámen.