Bánatos emlékezés
Beszéd halottak napjára, 2o23. november 1.
Textus: Róma 1o, 1o-13 „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazulunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg. Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségük hívják őt, mert aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.”
Szeretteikre emlékező gyülekezet! Kedves családtagok!
Mindig szép a temető, de ilyenkor az esti szürkületben, sötétségben csodálatos. Mert a sírhantokon égő gyertyaszálak és mécsesek valami különleges illatot árasztanak. A virágok, a gondozott sírok, a halottak napja előtti mozgalmas temetői élet arról beszél, hogy mi csak úgy nem tudjuk elengedni, a szívünkből kizárni, vagy elfelejteni azokat, kik életünk szerves részei voltak. Mert ilyenkor, mi élők a halottakkal találkozunk, velük beszélgetünk, s minden évben beszámolunk életünkről, terveinkről, sebeinkről.
Bár egy rohanó világban élünk, ilyenkor lecsendesedünk, kegyelettel emlékezünk, szívből szóló imádságokat rebeg az ajkunk. Nekem is szülőfalum temetője mellett, a legkedvesebb ez a temető. Mert ölébe fogadta, elringatta, betegsége után magába zárta azt, aki oly kedves és áldott volt nekünk.
S hiszem, hogy sokan állunk meg ma este ezekkel az érzésekkel. Mert ez a hely szent a mi számunkra. Minden röge, fűszála, illata, és léte a szívünk mélyéig hatol. És itt őszintén lehet szólni az édesanyához. El tudjuk mondani, hogy árvaként nehéz az élet nélküle. És szembe lehet állni az édesapával, kinek válla erős és kitartó volt, a mindennapi kenyér megszerzésében. De keseregni lehet, sírni házastársként a feleség és férj sírja mellett. S megannyi megpróbáltatás után itt vallani lehet, hogy bár nem volt problémamentes a házasélet, mégis szép, áldott és jóságos volt az együtt töltött idő.
De bűnbánatot lehet gyakorolni a testvér sírja mellett, akinek nem tudtuk esetlegesen megadni a sokszor kijáró és szükséges testvéri szeretetet. De öröm lehet megsimogatni a sírhantot, mely eltakarja a gyermekek arcát, kiknek mosolygását ma este is látjuk, az égben, az esőben, s érezzük a szélben.
Pál apostol a felolvasott szentírási versekben két lényeges dologról beszél: a megigazulásról és az üdvözülésről. E két gondolat mentén foglalom össze mai beszédem mondanivalóját. Emberi életünk ebben a látható világban két síkon zajlik. Az egyik a földön, ami fizikai, látható, tapintható. Ez a testi életünkkel áll kapcsolatban. És itt rengeteg ellentmondás van. A földön minden relatív, a siker és a kudarc, a cél és összekuszáltság, az egészség és a betegség, a hosszú élet, a jól megérdemelt öregség, vagy éppen a fiatalon való elhalálozás.
A másik sík, amin keresztül megy az életünk, az a lélek és szellem, az érzelem világa. És ezzel már messze kiemelkedünk a teremtett világból. Ez tesz bennünket igazán emberré, és átemel egy olyan világba, mely nem ér véget a halállal. Sőt, éppen a halál által kerülünk be abba a világba, melyet mi az éginek, a mennyeinek nevezünk. Ide belépnünk azonban szükséges a megigazulás. Ide bűnösen, hibákkal telítetten, vagy éppen gonoszsággal körülövezve nem kerülhetünk be. Meg kell tisztulnunk. És ezt a megigazulást segíthetjük elő mi saját magunk életünk folyamán, amikor részt veszünk a szertartásokon, úrvacsorával élünk, vagy a szeretteink, amikor értünk imádkoznak. Ma, és minden halottak napján mi azért vagyunk itt, mert értük imádkozunk, és azt szeretnénk, ha részesülnének Isten irgalmas ítéletében, az öröklét világában. Ezt a megigazulást segítik a gyertyák, hogy lelkük hazataláljon, és segítenek bennünket kiengesztelődni, elfogadni elmúlásukat, megérteni e földi élet rövidségét és sokszori igazságtalanságait.
A második dolog, amivel foglalkozni akarok az apostol tanítása nyomán az az üdvösség kérdése. Ez igazán a megigazulás következménye. Üdvösség nincs megigazulás nélkül. Előfeltétele, hogy Isten megtisztítsa az elhunytat e földi világ szennyétől, és érdemessé tegye a menny világába bejutni.
Gerő András: AZ ÜDVÖSSÉG versét idézem
Lecsendesedve rád figyelni,
Uram, nincs ennél üdvösebb semmi.
Ha elnémul a földi gond, a lárma,
A menny derűjét élvezem már ma.
Mert itt kezdődik az üdvösség,
Mikor kitárul felettünk az ég,
Otthonunkba betér a Mester,
Hatalmasan szól, szeretettel:
Bűnök többé itt nem tanyáznak,
Mert ma üdvössége lett e háznak.
Kedves gyülekezet!
Sírjuk el keserves könnyeinket! Mondjuk el imádságainkat! Hallgassuk meg itt a csendben az öröklétből felénk hangzó intéseket! És figyeljünk Istenre, mint aki bennünket ezzel az emlékezéssel is nevel, oltalmaz, segít a gyász és fájdalom útján. S érkezzünk haza otthonainkba azzal a tudattal, hogy ápoltuk szeretteink emlékét, megéltük az értük való ragaszkodásunkat, s imáinkkal segítettük az égiek világában való létezésüket. Ámen.