Bízni Istenben!

Textus: 2 Kor 4, 1- 4 „ Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenteljes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat, pedig mint szolgáitokat Jézusért.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Az egyházi év az örökkévalóság vasárnapjával zárul, és az pont ma van. November hónap az elhunytakra való megemlékezés lehetősége, s maga a természet is egyre jobban eszünkbe juttatja a mulandóságunkat. Az egyházi évet is két részre szoktuk osztani, egy ünneppel telített és egy ünneptelen félévre. Az ünnepes félév adventtel, a várakozással kezdődik és pünkösddel, a szentlélek kitöltetésének az ünnepével zárul. Azután kezdődik az ünneptelen félév, amelyben természetesen ott van az őszi hálaadás, a nemzetünk érő megemlékezések sorozata.

Ma az örökkévalóság vasárnapján arról szeretnék értekezni, hogy a mai ember miként foglalkozik az elmúlással. Érzi- e a mulandóság érzésén túl, azt a kegyelmet, mely Krisztus, Jézus által megadatik nekünk? S hogyan, miként akarja ezt a folyton elmúló életet legyőzni? Szolgálatával, szavával és cselekedetével be tud- e lépni az örökkévalóság világába? Azért is foglalkoztatnak bennünket ezek a kérdések, mert mi többek vagyunk, mint csak ez az élet, amit látni lehet, élni, benne az örömöket hajszolni.

Egyedül Isten nekünk adta meg azt a képességet, hogy a hit és a bizalom értékével többet  tudjunk felfogni, értékelni ebből az életéből, s ezáltal meglássunk egy másik világot, mely a mennyei, az isteni világ kezdetét jelenti.

Nemrég a középiskolás diákokkal egy filmet néztünk, mely arról szól, hogy egy férfi egy magas szikláról leugrik az alatta levő tengerbe, mivel apály van, a víz nem elég mély, a fejét beüti a tenger alján levő szilárd anyagba, eltörik a nyakcsigolyája és lebénul.

Elveszti az eszméletét, de a barátai kimentik a vízből. Az orvostudománynak köszönhetően életben marad. De nyaktól lefelé teljesen lebénul. Értelmes, okos, s mégis az ágyhoz kötöttsége beteggé teszi a lelkét is.

Testvére családja gondozza őt 26 éven keresztül, s akkor benne az az igény fogalmazódik meg, hogy meg szeretne halni. Foglalkoztatja az eutanázia, a kegyes halál, az elmúlás. Nehéz kérdést jelent számára az a tény, hogy a családja kell, őt gondozza. Kiszolgáltatott helyzetben van. A legalapvetőbb szükségleteket sem tudja megoldani. S bár szellemileg friss, testileg a szoba és a betegágy fogja.

A szájában fogja a meghosszabbított írószert, feljegyzéseket készít, szerelmes verseket ír, azonban elégedetlen, meg akarja szabadítani családját a szolgálattól. A film címe is nagyon sokat mondó: A belső tenger.

Ez a viaskodás, a belső örvények, hullámok, apály és dagály, hullámtörés, az örökös belső őrlődés jellemzi a mi életünket is. S nekünk ezekben a küzdelmekben, hősi csatákban kell keresnünk egy pontot, egy szigetet, egy helyet, ahova az életünk le tud horgonyozni. Keresnünk kell egy állapotot, ahol megpihenünk, megnyugszik a lelkünk. Van az életünkben egy forrás, ahonnan mindig tudunk töltekezni. Itt van a Biblia, az Isten szava, aki ma és mindig hozzánk szól, minket nevel. Erre jó alkalom a mindenkori vasárnapi istentisztelet, hogy ebben a néhány percben megérezzük az élet szentségét, hasznosságát és küldetésünk magasztosságát.

A fent említett gondolatok mélységével szeretném a mai szentírási részt kibontani, és Isten üzenetét a mi közösségünkre alkalmazni. Így hát beszélni fogok az Isten irgalmáról, a csüggedésről, a szégyenteljes titkos bűnökről, Isten igazságának nyílt hirdetéséről, az elveszettségről, a lelki vakságról és az Úr szolgálatáról. Ezek mind olyan fogalmak, amelyek összefüggnek a megigazulásunkkal, az Istenhez való tartozásunkkal.

I.” Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk”. Mi hajlamosak vagyunk elhinni azt, hogy eredményeink, az általunk is megvalósított értékek csak nekünk tulajdoníthatóak. Egyedül csak tőlünk függ a jó és minőségi élet értéke. Mi vagyunk az élet motorja, egyedül csak a mi kezünkben van a sorsunk és életünk.

Pedig a mélyen Istenben bízó ember tudja, érzi és tapasztalja, hogy a Teremtőnek szándéka van az életével. Nincs céltalan élet ezen a földön. Isten minket tanít, nevel, a saját magunk élete és a minket körülvevő családtagok, közösségek életével. S minden szolgálat a maga nemében szép és csodálatos. De ezeken messze felülemelkedik az a tevékenység, munka, imádság, amit az Istennek ajánlunk fel. Isten szolgálatában nemcsak a lelkészek, vagy az egyháziak lehetnek. Isten szolgálja minden ember, aki hiszi, hogy ő nemcsak csont és vér, hanem ennél jóval több. Az embernek lelke is van, és ez a lélek összeköt bennünket a mi Teremtőnkkel.

Pál apostol egyenesen Isten irgalmának és kegyelmének látja azt a tevékenységet, melyre elhívta őt az Úr. Ez a mai alkalom is jó lehetőség a szolgálatban való elmélyülésre, hogy megkérdezzem az Isten, erre a tevékenységre hívott el? Ebben a munkámban tudom őt dicsőíteni? Így engedek inkább az Istennek, mint az emberi világnak. Mert, aki az Istent szolgálja, annak minden javára válik.

Hányszor érzünk lelkiismeret furdalást, tehettem volna többet is.  Beszélhettem volna másképp is. Megmutathattam volna jobban az együttérzésemet is.

II.” nem csüggedünk el.” Miért nem csüggedünk el? Azért mert Isten szolgálatában állunk. A reménytelenség, kétségbeesés, a pesszimizmus már rég eluralkodott a társadalmunkon. Különösen mi magyarok, itt a Kárpát medencében nagyon borúlátóak vagyunk. 2o16- ban az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriumának kutatói felmérést végeztek, hogy mitől és hol a legboldogabbak az emberek. A kutatás célja az volt, hogy megismerjék hol boldogok, vagy éppen kevésbé boldogok az emberek, hogy aztán segíteni lehessen e téren nekik. A nők boldogabbak voltak a férfiaknál, boldogok voltak azok, akik kezelni tudták a különböző stresszhelyzeteket, akik párkapcsolatban voltak, és a nagycsaládosok. A boldogság befolyásolja a mentális egészséget, hatással van a munkavégzés hatékonyságára és pozitívan segíti az élettartamot.  Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől című könyvében írja, hogy a történelem fő része arra irányult, hogy az ember megszabaduljon a politikai, gazdasági és lelki béklyóktól, melyek fogva tartották.

A csüggedéssel tehát mindig szembe kell, nézzünk és találnunk kell olyan fogódzókat, melyek segítenek a pesszimizmust legyőzni, és a boldogságot elérni. Maga az evangélium is az öröm üzenetének a tolmácsolását jelenti. Vagyis ki kell vetnünk az életünkből a csüggedést és töltekeznünk kell az öröm és boldogság érzéséből.

III.” hanem elvetjük a szégyenteljes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét,” Három lényeges dologra hívja fel a figyelmünket Pál apostol. A bűnök felismerésére és elvetésére, a ravaszságtól való távoltartásra és Isten igéjének igaz hirdetésére.

Az emberi jóságba vetett hitünk óriási mérteket öltött. S annyira jónak tartjuk magunkat, hogy szinte kiveszett, vagy megfeledkeztünk a szégyenről. A lopásnak, csalásnak, netalán gyilkosságnak volt egy egyfajta szégyene a közösségben. Templomainkban szégyenpad is volt azoknak, akik valami főbenjáró bűnt követtek el. Ma a házasságtörés, vagy akár egyéb erkölcsi bűn mellett úgy elmegyünk, mintha nem is létezne. Talán még az egyház is engedett értékeiből, és a világhoz akar hasonlítani, csak azért, hogy nehogy már valakit is megbántsunk, megsértsünk. Miközben olyan ingoványos talajra érkezünk ahol már elveszünk e világ cselszövéseiben.

A vallásos ember okos, törekszik az értelem világosságára, de sosem ravasz. Nem akarja átverni az embertárást. Nem akar túljárni az eszén és hitén. A szentírás olvasását és értelmezését ajánljuk mindenki számára, mert tudjuk, hogy benne és általa az Isten szólít meg bennünket. És ugyanaz a mondat, szó, másképpen cseng rá az életünkre.

IV.” az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt.” Isten olyan mély igazságokat jutatott a tudomásunkra, melyeket nem lehet megkérdőjelezni. Isten igazsága egyetemes, nem köthető sem az időhöz, sem az adott helyzethez. Ezek az igazságok mindenkire érvényesek. Őket megkerülni nem lehet. Ezt az igazságot nem lehet földelni. Nem lehet csak úgy nem tudomásul venni. Isten igazságai bennünk és értünk vannak. Nem lehet ezeket elnémítani. Mert akár még a kövek is hirdetni fogják Isten dolgait.

V.” Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek.” Figyeljük csak meg ezt a világot, minél jobban össze akarja zavarni a mai embert. Annyi információ, hatás, kihívás éri az életünket, hogy sokszor nem találjuk belőle a kiutat. Ez a világ először segíti az elveszettség érzését, s utána kínálja a kiutat. Összekuszálja gondolatainkat, megerősíti a magunkba vetett tudatunkat, hogy aztán felkínálja a változás megannyi lehetőségét. Olyanok vagyunk, mint a pályaudvaron egyedül maradt gyermek, aki mindegyik vonatra felszállna, csakhogy haza jusson. Minket azonban csak egy szerelvény visz el az Atyához és ez a hit, az Istenbe vetett vonalon halad. Nekünk a biblia az iránytű. Az élet mindig új dolgokat rejteget és kihívásokat tartogat a számunkra, de nekünk a helymeghatározó rendszerünk, a GPS- ünk, az Isten szava.

Az evangélium pedig eszköz, és maga a biblia is, hogy elnyerjük az örökkévalóságot. A biblia egy tárgy, egy könyv addig, amíg nem kezdjük el olvasni, tanulmányozni, elgondolkozni az üzenetén. Mert életünk nagy kérdéseire az útbaigazításokat benne találjuk meg.

VI.” Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát.” A lelki vakság szinten minden területen tetten érhető. A vallásos ember azonban a fényre vágyik. Mi is hallani akarjuk a jézusi szavakat. Láss! A mindenkori vasárnapi istentisztelet is egy látásvizsgálat. Kitágítja a hit érzésével a pupillánkat, derűjével olajat csepegtet bele, feloldja a sérüléseket. És főleg látásunkat Isten világára irányítja. Mert annyi dolog akar bennünket is megvakítani, az anyagiak, a tekintély, a társadalomban elfoglalt pozíciónk. És nagyon sokszor el is vonja figyelmünket ennek a világnak a zaja, de a vasárnap alkalom és lehetőség, hogy Istenre nézzünk, benne bízzunk, Őt imádjuk.

VII.” Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat, pedig mint szolgáitokat Jézusért.” Mi néha idegenkedünk a bizonyságtételektől. Azt gondoljuk, hogy a hitet csak belül kell, megéljük, és nincs szükségünk ezekről beszélni. Pedig az Úr szolgálata és a róla való bizonyságtétel életünk alapja. Rá építjük egész valónkat. Ez az építkezés pedig szilárd, előre megtervezett, olyan lelki otthon, melyet semmi és senki nem tud megingatni.

Van egy rabbinikus történet egy emberről, aki felkeresi a mennyet és a poklot is. Nagyon meglepődik, hogy a pokolban éppúgy, ahogy a mennyben, bőségtől roskadoznak az asztalok. Sőt mi több, mindenki ehet, amennyit akar. Aztán észreveszi, hogy a kanalak hatalmasak, hosszú nyelűek. Annyi a különbség, hogy a pokolban mégis mindenki nagyon-nagyon sovány. Csupa csont és bőr. A mennyben pedig mindenki egészséges. Az ember elképed: ha ugyanannyi az étel, és nincs semmiféle korlátozás, akkor honnan ez a különbség? A különbség a szolidaritásból ered. A pokolban mindenki saját maga próbált meg enni, és minthogy a kanalak nyele túl hosszú volt, az összes ételt a földre ejtették, és egy falatot sem tudtak lenyelni. A mennyben éppen ellenkezőleg: az emberek egymást etették, így mindenki jóllakott.

Az agapé a szeretet, a cselekvésben megnyilvánuló szeretet. A kereszténység alapvető eszméje testvéreink táplálása. Olyan világban élünk, amelyben az önzés túlzottan nagy teret hódított.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Isten azért adta önmagát nekünk a szeretetben, hogy éljünk vele. Szükségünk van egymás segítségére és megsegítésére.  Lassan közeledik az advent. A kereszténység egyik legnagyobb ünnepére készülünk. Forduljunk hát befelé, tapossuk ki ebben az évben is a szeretet útját, hogy majd a megszületendő kisded hozzánk érkezzen. Győzzük le kételyeinket, csüggedésünket és keressük Istennel, Jézussal a boldogság útját. Ámen.