Élő a holtak között, úrvacsorai ágenda

Textus: Lk 24, 5- 7 „Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de harmadik napon fel kell támadnia.”

Ünneplő Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

A tegnap délután kimentem mindkét unitárius temetőbe. Kíváncsi voltam a temető rendezettségére, és a benne levő sírok gondozottságára. Megálltam egy- egy sír mellett és eltűnődtem a két évszám között levő éveken, évtizedeken. Azon gondolkoztam, mennyi mindent rejtenek az évszámok között rejlő évek. Mert magukban foglalnak rengeteg örömet, sikert, boldogságot, jólétet. De ugyanakkor betegséget, fájdalmat, szenvedést és az elmúlás érzését is.

Aztán magam elé képzeltem azokat a családokat, akik ezeket a sírokat gondozzák, ápolják. Házastársként, gyermekként, unokaként meglátogatják. S szinte magamba szívtam a szavakat, hangokat, melyek a sírhantok mellett elhangzanak. A temető lassan élővé válik, megjelennek lassan a tavasz virágai, ápoltak és látogatottak lesznek szeretteink sírhantjai.

Egy sírnál különösen leültem a szombatfalvi temetőben, és azon gondolkoztam, hogy ha élne, milyen lenne a hangja, milyen lenne az arca. Mennyire örülne az életnek, a fiatalságnak! És milyen boldogok lennénk mi, akik körül vehetnénk őt, megoszthatnánk vele örömünket.

Úgy gondolom, sokan vagyunk ezzel az érzéssel, és többen állunk meg szeretteink sírhantja mellett, azzal a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha még mindig mellettünk lenne/ lennének.

De ez az isteni döntés, a természet törvénye, hogy az élet visszatér, a porba, a romlandó a sírba, s ha egyszer születtünk, akkor ezzel tartozunk a halálnak is.

Abba még belenyugszunk, ha egy hosszú élet után megtérünk az örök Atyához. De már kevésbé elfogadható számunkra, ha idő előtt, gyermekként, fiatalként, vagy éppen fiatal felnőttként látunk valakit elmúlni. Ilyenkor felmerül bennünk kétszeresen is a kérdés: Miért Uram? Miért éppen, ezzel a kereszttel próbálsz minket?

Jézus keresztre feszítése, fájdalma, szenvedése és kínhalála is egy örök emberi kérdés, miért engedted, meg oh, Uram, hogy ilyen szörnyű halált haljon éppen a te legjobb fiad?

I.Az első gondolat, amire a szentírás tanít ezekben a versekben, ahogyan az asszonyok megrémültek és földre szegezték a tekintetüket. Ez a két ige egymással egybecseng. A hét első napján az asszonyok az elkészített illatszert viszik Jézus sírboltjához, hogy bebalzsamozzák az ő testét. Azonban a sírbolt elől a kő el van hengerítve, és amikor bementek nem találták az Úr testét. Amikor tanácstalanul álltak két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémültek és földre szegezték tekintetüket. Az első gondolat, amit az evangélista kiemel a felolvasott versekből, az a rémület. És ha párhuzamba állítjuk ma is érezzük a félelmet. Félelem van ma is, szinte rettegünk a betegségtől, ettől a járványtól. De a bizonytalanságtól való félelem is eluralkodik a szívünkben. Mi lesz azokkal, akik elveszítik a munkahelyüket, akik megbetegednek, és nem tudják majd nevelni gyermekeiket? Mi lesz, ha nem tudjuk megkeresni a mindennapi betevő falatot? Vagy éppen nem érjük el kitűzött céljainkat? Az ilyen ember elveszti a talajt a lába alól. Biztonságérzet nélkül pedig nem lehet élni, jövendőt építeni, családot tervezni, gyermeket vállalni. E gondolat kapcsán három kérdésre kell, válaszoljunk még itt úrvacsora vétel előtt: Ki az, aki életünk nehézségeiben velünk van, sebeinket meggyógyítja, balzsamával bekötöz minket? Rettegésünket, félelmünket ki oszlatja el? Hogyan nyerünk egy nyugodt, kiegyensúlyozott szívet és életet? Földre szegezett tekintetünket, miként tudjuk az égre felemelni? Honnan van az erő, mely erre képessé tesz minket. Én ma veletek együtt mondom, hogy ez a mai úrvacsora balzsama, a szívnek és a léleknek a bánatban, a veszteségérzetben. Ez a mai úrvacsora megerősít bennünket, hogy higgyünk Istenben, képességeinkben és abban, hogy minden élethelyzetből van kiút, mert Isten mindig is velünk van. Ez a mai úrvacsora megtanít bennünket, hogy ne csak lefelé a földre szegezzük a tekintetünket, hanem nézzünk az égre, s lássuk meg húsvét hajnalán, első napján azt a jézusi arcot, aki ma ránk ragyog. S kinek mosolya a mi életünket is megváltoztatja.

II. Mindenki az élőt keresi. És van, aki a szenvedélyekben, a földi gyönyörökben, a mérhetetlen emberi vágyak valóra váltásában találja meg. Van, aki csak erre a földre összpontosít, mert úgy gondolja, minden csak a láthatókon múlik. Aztán amikor beköszönt a gond, a betegség és elmúlás, mindenhez kapna, csakhogy megtarthassa, amit megszerzett e földi életben.

A vallásos ember ezt az élőt, Istenben keresi, Jézus tanításában, a példázatokban. Sokan úgy gondolják, hogy a vallás, a hit már egy halott világ, aminek nincs jelene és jövője. Tekintsetek csak szét még a keresztény közösség tagjai között is, hányan nem részesülnek az úrvacsora szent jegyeiben. A tegnap még elől álltak, vezető pozíciót töltöttek be, akár kérkedtek is vallásosságukkal, de ma már hátat fordítottak a templomnak, Istennek, s mindennek, ami a vallás világával kapcsolatos. Csak azért mert kevélységük, büszkeségük nem nyitott az alázatra, és az Istennel, embertársakkal való találkozásra.

Ebben az úrvacsorában élet van, olyan kezdet, ami serkenti jobbá levésünket. Ez a kenyér és ez a bor egy olyan táplálék, és olyan mély, belső erő van benne, ami képessé tesz bennünket éppen önmagunk megváltoztatására.  Az úrvacsora az élő Jézust hozza el a mi számunkra, aki ma itt van és lesz velünk újból egy életszakaszon, amikor megpróbáltatunk. Az úrvacsora az a kenyér és bort, ami Jézus megtöretett testét, és kiontott vérét jelképezi a mi számunkra. Az úrvacsora nem Jézus halálát, hanem éppen feltámadását, az ő életét hirdeti.

III. Nincsen itt, hanem feltámadt, mondja az evangélista a fenti versekben. Vagyis az Isten szeretetét, az embertársak gyógyítását, a nép gondjainak a felvállalását nem lehet keresztre feszíteni. Meg lehet ölni a testet, de a lelket sohasem. A jót és igazat el lehet árulni, a szeretetet meg lehet tagadni, a becsületes és igaz élet mellől el is lehet távolodni. De erőszakkal nem lehet az emberi érzéseket elfojtani a keresztény, vallásos, unitárius ember életében. Mert Isten mindig azokkal lesz, akik hisznek, remélnek, építenek, közösségbe járnak és imádkoznak.

Ünneplő gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Jöjjetek és győzzük le félelmeinket. Ne rettegjünk a földi dolgoktól, inkább sokkal inkább lelkünk kárhozatáért! Emeljük fel tekintetünket az égre és lássuk meg Isten országát. Azt a világot, ahova Jézus tanításai vezetnek bennünket. Még a holtak világában, a temetőkben is az élőt keressük, az emléket, a hangot, az élményt, az arcot, aki még a sírhantból is felénk néz és hozzánk beszél. És találjuk meg e mai úrvacsora vételben az élő Krisztust, aki szenvedett, kereszthalált halt, és képes volt még a keresztfán is ellenségeiért imádkozni. Lássuk meg a feltámadásban az öröklét ama folytonosságát, mely nem zárul le a halállal. Hanem Istenhez emel, hozzá igazít és méltóvá tesz az üdvösség világára. Mert akkor temetőink, sírhelyeink élővé válnak nemcsak a virágjainktól, hanem imádságos lelkületünktől, és szeretteinket magunkhoz ölelő szeretetünktől.  Így segítse ez a mai úrvacsoravétel a mi vallásos életünket!  Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc