Temetési beszéd, Nemes Ferenc, 77 éves

 

Textus: 2 Kor 5,1-5 „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örrökévaló mennyei házunk. Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat. Ha ugyan ne bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk.”

 

Gyászoló család! Végtisztességet tevő gyülekezet!

 

E zord, novemberi délutánon gyászos e temető. Miként a sírból kiásott rögöket is megdermesztette a fagy, úgy e család szívét és életét megfagyasztotta az elmúlás szomorú ténye. Szomorú mindig az elválás, de amikor családtagként állunk meg a sír mellett, többszörösen fájdalmas, tudjuk, érzékeljük, hogy örökre búcsút veszünk. Úgy sodor bennünket a mindennapi élet magával, mint ahogyan a sebesen zúgó víz magával viszi a fák leveleit. Úgy érezzük, semmi mást nem tehetünk, mint hogy rábízzuk magunkat a gondviselés oltalmára.  S egy- egy kanyarulatig még el tudja kísérni a szemünk, de utána nem tudjuk mi is történik velük. Eltűnik az élet, mint ahogyan a fellegek mögé bújik el a fényt és melegséget jelentő nap. De az utolsó fényben, mintha visszaköszönne, sugaraival cirógatna, melegségével átölelni. E férj és édesapa élete is így múlt el, mint a látóhatár mögé alábukó nap sugarai. De mielőtt még eltűnt volna rátok nézett, hozzátok beszélt, titeket figyelmeztetett.

Az elmúlás nemcsak fájdalmas és szomorú, hanem meghitt, bensőséges és érzelmekben gazdag. Hiszen ma a legtöbb ember úgy hal meg, és úgy távozik ebből az életből, hogy nincsenek mellette a szerettei. A legtöbben a kórház ágyon, utolsó percig reménykednek a felépülésükben. Sokak mellett, nincs, aki elmondjon egy imádságot, egy Isten hozzádat. Ez a pandémia még személytelenebbé teszi úgy a betegséget, mint az életből való eltávozást. És ti azon kevesek közé tartoztok, aki feleségként ott voltál a férj mellett, mint ahogyan az esküdben azt elmondtad. És ti gyermekek láthattátok, miként hunyt el szemében a fény, apadt el életének forrása, hogyan csendesedtek el a mozdulatai, halkult el az ő hangja.

Amióta Emese értesített az édesapja haláláról azon gondolkoztam, mi legyen mai beszédem alapgondolata. Az a téma, mondanivaló, mellyel párhuzamba hozom az ő életét és titeket is, vigasztalni tudlak. S amikor szombaton együtt kitöltöttük az elhalálozási bejelentőt, megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy Pál apostolnak felolvasott gondolatait kell ma nektek ide hoznom e gyászos temetőbe. Mert ezek a szentírási versek rácsengenek az ő életére, a maguk mélységében hordozzák a keresztényi élet megnyilvánulásait, melyet én is őbenne megismertem és felfedeztem. Mert hiszem és vallom, munkájával szolgálatot végzett. Akkor, mikor a villanyosoknál dolgozott a magas feszültségnél éppen Râmnicu Vâlcean, vagy éppen itt a környező falvakban villanyt kötöttek be a család házakba, de akkor is, mikor gépkocsi vezetőként árut, élelmiszert, vagy később építő anyagot szállított a megrendelőknek.

Pál apostol a korinthusi leveleket J.u.  56-58 között írja. Az 50- es években ismerkedik meg a Korinthusiakkal. Jézus Krisztusról és az ő szenvedéseiről, valamint feltámadásáról beszél nekik. Nyit a görög társadalom irányába, mint akiknek el akarja mondani, tudomásukra szeretné hozni az örömüzenetet. Krisztus közeli eljövetelét, most már egy távoli világba helyezi, és úgy beszél, tanít Istenről, mint aki nem csak ebben az életben, hanem az örökkévalóságban is segíti az embert.

Tekintettel arra, hogy én őt egy családközpontú embernek ismertem meg ezeket a szentírási verseket szeretném itt az ő temetésén kibontani.

I.” Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örrökévaló mennyei házunk.”

Az emberi életnek van egy néhány sarokköve, melyet mindenki igyekszik kiépíteni és megélni. Család, megélhetés, jólét, biztonság, otthon, szakmai siker, gyermekek és unokák, barátság, társas kapcsolatok, nem utolsó sorban Isten. Ezen értékek mentén zajlik le átlagosan az emberi élet. Ezért áldozzuk fel magunkat, a tudásunkat, időnket és energiánkat. A legtöbb időnket a fizikaiak építésére fordítjuk, de mindeközben az értelmes és hívó ember az Istennel és az emberrel való kapcsolatára is áldoz. Mert lehetnek szép házak, szakmai sikerek, gazdag és fényes életpályák, ha benne kihűl az emberi érzés, és összeomlott életek és lelkek fedezik fel életük végén a hiábavalóságot. Én arra emlékszem, hogy mikor az unokája konfirmált, számára fontos volt a fizikaiakon túlmenően a szellemi és lelki fejlődés. Számomra az maradt meg, ahogyan értékesnek tartja azokat az alkalmakat, és az általatok elmondottakból is arra következtettem, hogy egy rendkívülien családcentrikus, családját féltő és szerető férj és édesapa volt.

A tudás és ismeret bennünket kiemel a teremtményei közül. Olyan szellemi érték, amely megismerteti velünk az Istent, az ő elvárásait. Talán hosszú évek/ évtizedek kellenek nekünk is, rájönni arra, amit ő már megismert, fontos minden látható dolog. De ezek mulandóak.  Pál apostol az emberi életet és mindazt, amit meg lehet alkotni földi sátornak, nevezi. Ez a földi sátor egyszer csak összeomlik. S az összeomlott sátor már nem véd, sem esőtől, sem hótól, sem hidegtől. Egyszerűen már ne is létezik. De ez az összeomlás nem a véget jelenti, sőt a kezdetet, való újnak az elejét. Mert nekünk Isten készít hajlékot. Ezt a hajlékot Isten a mennyben készít el nekünk. Ezt ne emberi kéz alkotta, hanem maga az Isten a hívő ember számára. Ez a ház, ahogyan az apostol nevezi: örökkévaló mennyei ház. Ezért a földi ember bár fájlalja az életet, a földi sátrát, tudnia, éreznie kell, hogy maga Isten készít helyet az ő számára az örökéletben. Így testvérünket is Isten várja ebbe az örök hajlékba. Mint ahogyan nektek segített az édesapa az építésben, úgy Isten, mint az ő Atyja neki épített egy örökkévaló otthont.

II.” Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat. Ha ugyan ne bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek.”

Isten úgy alkotta meg az embert, hogy mindig vágyakozzunk. Ez a vágy benne is élt, vágyakozott gyermekként a szüle irányába, fiatal szerelmesként a feleség, az édesanyátokhoz. Édesapaként vágyakozott hozzátok gyerekeihez, majd az unokákhoz, dédunokához. De vágyakozott dolgozni, alkotni, másoknak szolgálatot végezni. Az emberi test azonban néha lebilincseli a lelket, száguldásába akadályozza. A lélek mindig is Istenhez vágyakozik, akkor mikor imádkozunk, mikor templomba járunk, mikor érzelmeinkben gazdagodunk. Van a testnek egy öltözete, munkás, hétköznapi, ünnepnapi. Mint ahogyan, mi is különbséget teszünk a napok és évek között. És hiszem szép, ragyogó volt a ti számotokra, amikor veletek együtt felejthetetlenné tette az ünnepet. A vallásos ember, s így ő is, a halál által az örökkévalóság ruháját öltötte magára. A menny hajlékában kapott helyet, hogy Isten elé járuljon életével, cselekedetével. Mert az ő mennyei ruházata, éppen e földi élet cselekedeteiből áll össze. Ezeknek színessége, gazdagsága, hite és vallásossága teszi ki az örökéletben viselt öltözetét. Mert Isten mindent lát és érzékel. Mint, ahogyan tisztálkodás után vesszük magunkra a szép ruhákat, úgy az isteni ítélet után ölti magára azt a ruházatot, mely az imádságból, templomba járásból, családtagjai szeretetéből, az ő földi munkájából készült el. Ezért e mai gyász, nemcsak elválás, hanem megérkezés is Isten mennyei világába, ahol maga Isten öltözteti fel a hozzá érkezőket.

III.” . Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet.”

Nehéz és fájdalmas lemondani valakiről. Megválni a megszokottól. Örökre búcsút venni a feleségnek, a gyermeknek, unokának, attól, aki az élet szerves része volt. Ilyenkor megterhelődik a lélek. Egyedül marad a társ, az édesanyátok, akire sokkal több időt és figyelmet kell, hogy ezután fordítsatok. Mert nem szeretnétek megválni mindattól, aki férjként, édesapaként az életetek szerves része volt. A halandót azonban elnyeli az élet. A mulandó visszatér a földbe, ahonnan származott.

De éppen erre a mulandó világra kell, hogy ráépítsétek hittel, imádsággal, szeretettel, aggódással, ragaszkodással az örökkévalóság értékes öltözetét. Amelyre tanított a férj, a ti édesapátok, szóval és cselekedettel. Mert az értéktelenek mind oda lesznek, de az értékes emlékek, élethelyzetek, tartalmas találkozások mindig is szívetekben élnek.

IV.” Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk.”

Egyik igen fontos eleme az életünknek a halálra, elmúlásra való készülésünk. Van, aki ezt elmulasztja. Van, aki nem tartja számon. Van, aki úgy él, abban a tudatban és viselkedés módban, mintha soha nem halna meg. Ez az év a ti számotokra az elbúcsúzás éve volt. Amióta beteg lett, betegségében, szenvedésében Isten jeleket küldött nektek arra, hogy őt magához szólítja. És hiszem ti elismertétek ezeket az üzeneteket. Nemcsak a körülvevő családtagok, ti, de ő maga is hiszem készült a halálra. Azok a szavak, pillantások és érintések egy életre a szívetekbe záródnak.

Isten készített titeket és hiszem felkészülve érintett titeket az ő halála. Most nem marad más hátra, minthogy elengedjétek őt. Visszaadjátok őt Istennek, mint aki eddig is őt birtokolta. S magatokhoz öleljétek az ő lelkét, mely tőletek sosem szakad el. Ránézzetek édesanyátokra, és úgy gondoskodjatok róla, mint aki számotokra láthatókban a legkedvesebb személy ezen a földön. Így búcsúzzunk el tőle e mai nap.

 

Életrajzi adatok

Nemes Ferenc 1943. november 10- én született Nagykadácson. Szülei: Lajos és Amália második gyermekeként. A szülők mezőgazdasággal foglalkoztak. Otthon tanult. Katonaság előtt ő is otthon dolgozott a szüleivel. Katonaság után villanyszerelőként dolgozott több településen a magas feszültségnél.

1969- ben kerül haza és akkor házasodnak össze a feleségével: Benczédi Etelkával. Isten 4 gyermekkel áldotta meg házasságukat: Etelka 1969- ben, Ferenc 1973- ban, Hajnalka 1975- ben, Emese 1978- ban született meg.

1971- ben költöznek Székelyudvarhelyre. Először az IREM- nél dolgozott, mint villanyszerelő. Belső szerelésekkel foglalkoztak itt Székelyudvarhelyen és a környező településeken.

1973- ban az OCL- hez ment át, ahol a kereskedelemben dolgozott. Süteményt, élelmiszert szállított ki az üzleteknek.

1990- be megszűnt ez a munkahelye, így a VIADUCT- hoz, kerül, ahol billenős teherautón dolgozott. 57 éves korában jött el nyugdíjba, de még 10 évet dolgozott egy magánszemélynél.

Sosem volt különösebben beteg. Odaadó jó férj és édesapa, majd nagyapa volt. Igyekezett segíteni a gyermekeknek, mindig várta, hogy kérjék a segítségét. Soha nem haragudott meg semmiért.

Mindene a családja és az unokái voltak. Emlékszem milyen rendszeresen járt a templomba, unokája: Attila konfirmációja alkalmával.

Ebben az évben kezdődött a végzetes betegsége egy tüdőgyulladással, majd szövődmények léptek fel, és így távozott az élők sorából.

 

Búcsúztató

Így búcsúzunk immár néhai Nemes Ferenctől, aki életének 728- ik évében lelkét visszaadta az ő Teremtőjének. Búcsúzik az ő felesége, aki 51 évet élt vele boldog házasságban. S ma megköszöni mindazt a jóságot, mellyel elhalmozta őt és a gyermekeit.

Babits Mihály: Csillag után versével mondom                                

Ülök életunt szobámban,

hideg teát kavarok...

Körülöttem fájás-félés

ködhálója kavarog.

Kikelek tikkadt helyemből,

kinyitom az ablakot

s megpillantok odakint egy

Ígéretes csillagot.

 

Búcsúznak gyermekei: Etelka, Ferenc, Hajnalka és Emese. A gyermeki évek most átértékelődnek. Gazdaggá és színessé válik a múlt. S itt a temetőben fájdalmas a jelen.

Pilinszky János: Te győzz le

Te győzz le engem, éjszaka!

Sötéten úszó és laza

Hullámaidba lépek.

Tünődve benned görgetik

fakó szívüknek terheit

a hallgatag szegények

 

A foszladó világ felett

te változó és mégis egy,

szelíd, örök vigasz vagy;

elomlik minden kívüled,

mit lágy erőszakod kivet,

elomlik és kihamvad.

Búcsúznak vejei: János, István, Mózes és menye Tünde.

Búcsúznak unokái: Izabella, Bernadett, Réka, Klaudia, Krisztina és Attila.

Ady Endre az Úr érkezése versében írja

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

 

Nem harsonával,

Hanem jött néma, igaz öleléssel,

Nem jött szép, tüzes nappalon

De háborús éjjel

Búcsúzik dédunokája: Amáli

Búcsúznak élő testvérei: Lajos és Albert valamint családtagjaik.

Búcsúznak elhunyt testvérének: Vári Magdolnának családtagjai.

 

Búcsúznak sógorai és sógorasszonyai, anya és apatársai, komaasszonyai, komái, keresztgyermekei, rokonai, szomszédai és ismerősei.

 

Búcsúzik az egész végtisztességet tevő gyászoló gyülekezet. Isten legyen vele! Isten legyen velünk! Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc