Halhatatlan szeretet, temetési beszéd özv. Egyed Péterné, szül. Birtalan Ilona, élt 81 évet

Textus: 1 Kor 13, 12-13 „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről- színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.”

Gyászoló család! Végtisztességet tevő gyülekezet!

A gyász szomorú órájában tudom, hogy nehéz csak szavakkal vigasztalni. Még akkor is fájdalmas az elválás, ha a jó Isten szép kort engedett megélni néhai testvérünknek. Mert most amikor a gyermekek Péter és Gyöngyi, valamint veje Csaba elválnak az édesanyától valami áthidalhatatlan szakadék keletkezik a lelkükben. Mert a gyermek nemcsak magzati állapotban, hanem fiatal és még felnőtt korában is egy láthatatlan köldökzsinórral kapcsolódik az édesanyához. Magzati korunkban ezen keresztül kapjuk a táplálékot, de egész életünkön keresztül táplálnak bennünket az édesanyák. Táplálják a lelkünket imádsággal, oltalommal, ragaszkodással.

Ma egy ilyen gyermek és édesanya viszonya szakad meg, válik ketté és ezért is oly fájdalmas ez az óra. Én mégis hiszem, hogy a szavakon és gondolatokon túlmenően, az Isten van jelen ebben az órában is, hogy veletek legyen a gyászban, a könnyhullatásban, és érzésben, lélekben titeket vigasztaljon. Ezért csak megpróbálok úgy beszélni a szentírási versek alapján, hogy annak minden hangjában az Isten szólaljon meg felétek, Ő legyen a támaszotok. Nála horgonyozzátok le életetek hajóját, és Ő nála találjatok ma és minden alkalommal vigasztalódást.

Mert a keresztény ember tudja, hogy a földi élet végével nincs elmúlás. Nem szűnünk meg létezni, csak átkerülünk abba a világba, amelyet Isten készített el nekünk a mennyben. S oda úgy jutunk be, ha földi életünkben példát mutattunk, ha igaznak találtatunk, és Isten a maga kegyelmével és irgalmával megtisztít bennünket e földi világ minden szennyétől. Ezért könyörögve kérjük ma Istent, hogy tekintsen az elhunyt életére. Emelje fel az ő lelkét e földi világból és részesítse tettei alapján őt az üdvösség világában. Hiszen bejárt egy földi életutat, teljesítette hívatását, családot alapított, gyermekeket vállalt, rendszeresen részt vett az istentiszteleteinken, és mindig is készült erre a nagy örök eltávozásra.

Mindenkinek van egy elképzelése az örök életről, mi hisszük és valljuk, hogy találkozik férjével, szüleivel, ahol Isten számukra otthont készített, mint ahogyan itt a földön és segítette őket az otthon, családi ház építésében.

De hadd engedjük, hogy a bibliai szavak áthassák a lelkünket és vigasztalják fájdalmas életünket.

I.” Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről- színre.” Az emberi képességeknek egyik igen nagy áldása a látás. Aki használja, ezt a látását az tudja, hogy Isten egy nagyon nagy áldást ajándékozott nekünk, mert ezzel a képességgel értékelni, érzékelni tudjuk az Ő teremtett világát. Mert vannak olyanok is, akik vakon születnek, vagy éppen károsul a látásuk, s hiányában vannak szemük fényének. Ha behunyjuk a szemünket, s próbálunk, helyet változtatni rájövünk arra, hogy milyen nehéz látás nélkül közlekedni, helyet változtatni.

De a vallásos embernek nemcsak testi látása van, hanem belső látása, a lélek is lát. Ezt a lelki látást ajándékként adja nekünk az Isten, melyet lehet használni, de akár meg is szűntetni. Mert nemcsak a fizikai látásunk sérülhet meg, hanem a lelki is. S ha nem látunk a lélekkel, akkor biza nehéz lesz mozogni, előre haladni Isten világában. Ezzel a belső látással tudunk értelmet adni az életünknek. Ez visz közel Istenhez, s segít embertársainkkal való kapcsolatunkban. Pál apostol a szeretet himnuszában egy ilyen látásról beszél. De még ez a lelki látás is ezen a földön homályos. Ahogyan mondja, az apostol a tükörképét látjuk ezen a földi világban az éginek. Vagy nem úgy a maga valóságában, ahogyan az Isten nekünk azt megteremtette. Milyen fontos szerepe van a tükör oldalán levő ezüst bevonatnak, mert így nem átlátunk az üvegen, hanem éppen magunkat és a tárgyakat látjuk meg benne. Ebből a földi világból csak homályosan látunk bele az égi világba. Nézzük, keressük és fürkésszük azt a világot, melyet hitünk és Istenbe vetett bizalmunk alkot meg a mi számunkra. De még a vallásban elmélyült emberek is csak homályosan látják Isten világát. Az apostol egy ígéretet is tart a mi számunkra, hogy egykor színről- színre látjuk az Istent és az üdvösséget. A színről- színre való látás az Isten mélyebb megatapasztalását, és a vele való közösség együttlétét jelenti. Ebben a világban megtisztul a látásunk, élessé válik a tekintetünk. Ő is, a ti édesanyátok, egy ilyen belső látást kapott hitében. Ezt táplálták a szülei, vigyázta az ő férje. És látott meg ebben az érzésben benneteket, amikor még céltudatosabban élte meg az életét.

II.” Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.” Az emberi ismeret véges. Isten világa éppen ott kezdődik, ahol vége van az emberi ismeretnek. Az emberi ész és értelem rengeteg dolgot feltalált, megalkotott. Ezek mind hozza járultak a földi élet szépítéséhez. De igazán értelmessé még ezt a földi életet is a hitünk teszi. Mert megfesti, megalkotja az üdvösség, az örökélet világát, ahol mi boldogak lehetünk. Ilona néni is egész életében ismeretekre tett szert, ahogyan óvodába, majd iskolába jár Homoródújfaluban. Megismeri férjét és ez végtelenül boldoggá teszi. De megismer titeket, a gyermekeit, és határtalan örömmel mond hálát az Istennek. Amikor átlépett a halálból az örök életbe, akkor az ismerete még jobban kiszélesedett. Mert magát az Istent ismeri meg valóságosan. Isten bennünket még a földön is jobban ismer, mint mi saját magunkat. Ez az ismeretszerzés nem zárul le, hanem az emberi tudat, lélek tovább él az Istenben.

III.” Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.” A szeretet himnuszának a befejező mondatában fogalmazza meg ezeket a szavakat az apostol. Minden elmúlik, hangsúlyozza. De három fontos dolog megmarad. És én is az édesanyátok életéből ezeket szeretném kiemelni.

A hit. Azok járnak rendszeresen a templomba, akik hisznek. A lelküket táplálni akarják. Sok alkalommal láttam itt ebben a templomban ezt az édesanyát imádkozni. Könyörögni az elhunyt férjért, lelkének üdvösségéért. De imádkozni értetek is, hogy a jó Isten védjen és óvjon titeket. És imádkozott önmagáért, mert a jó Isten végtelenül szerette őt.  Hosszú és megelégedett életet adott neki, és titeket, a lányát, Gyöngyit, a fiát, a vejét, hogy vele legyetek, s a mikor kell, szeressétek, gondozzátok.

Remény. Alapvetően egy olyan személy volt, akiben mindig benne élt a remény. Tele volt reménnyel, amikor ide érkezett Székelyudvarhelyre, amikor érkeztetek ti a gyermekek életébe. A vallásos ember életében a remény a sírig kíséri el. Ebből a reményből táplálkozunk,

Szeretet. Az édesanyai szeretet olyan volt, mint a kör nem volt sem eleje sem vége. Ez a szeretet nyilvánult meg egész életében. S ez a szeretet most már túlmutat még a síron is. Veletek marad mindig és mindenkor, amikor rá gondoltok, érte imádkoztok.

Ma arra kérlek, búcsúzzatok el abban a hitben, hogy a lelke üdvösséget nyer. Így adjuk vissza testét az anyaföldnek, lelkét pedig Isten jóságába ajánljuk.

Életrajzi adatok

1941. március 12- én született Homoródújfaluban egy háromgyermekes családban. Szülei: Birtalan József és Birtalan Ilona mezőgazdasággal foglalkoztak. Ilona néni Homoródújfaluban nevelkedik. Itt végzi az elemi iskolát, majd az általánost a községközpontban: Oklándon. A szülők melletti munkával kezdte az életét. Több alkalommal végzett napszámos munkát is.  Itt gyúl lángra szívének szerelme is, férje a szomszédban lakott. 1964. Június 25- én köt házasságot Egyed Péterrel. A családalapítás után beköltöznek ide Székelyudvarhelyre. Ilona alig 23 évesen kezdi el a városi létet. Férje a vörös csillagban, a bútorgyárban asztalosként dolgozott.

Vásároltak egy telket, s arra építettek házat, hogy családi otthonuk legyen. Megerőltető munkával, az anyagiak előteremtésével telt az életük. De szorgalmasak és kitartóak voltak céljaik megvalósításában. Itt Székelyudvarhelyen is földet művelnek, állatot tartanak, a megélhetésért sokat dolgoztak és küzdöttek.

Isten két szép és egészséges gyerekekkel áldotta meg a házasságukat: Péter 1966- ban, majd Gyöngyi 1972- ben születik meg. Az édesanyai szíve megtelik örömmel és boldogsággal a gyermekek láttán. Hiszen őket ringatta, ápolta, s éjszakákat átvirrasztott, hogy ők egészséges, gazdag életet élhessenek.

S amikor a gyermekek akkorák lettek Ilona néni állami alkalmazást keresett, hiszen előtte a kollektívben vállalt munkát. Ettől az időtől több mint 15 éven keresztül a május 1- ben, a mai konfekcióban dolgozott.

1991- ben veszítette el a férjét, aki szívinfarktust kapott és hirtelen távozott az élők sorából. A gyermekei segítik őt ennek a veszteségérzetnek elviselésében. A család mellette volt ebben a nehéz időszakban. Lánya Gyöngyi és férje Csaba különösen ápolja, gondozza az édesanyát. Az utóbbi években magukhoz vették és velük együtt lakott, hogy az egyre idősödő édesanyának segítségére lehessenek mindennap. Ilona néni jó egészségnek örvendett. Ezelőtt 2 hónappal kezdett el betegeskedni. Trombózisa volt, ezért egyre nehezebbé vált a mozgás az ő számára.

Mindenki nagyon szerette őt, a családban, a munkahelyén és a szomszédok, rokonok körében. Csendes, alázatos személy volt. A fájdalmat is rendkívülien viselte, csendesen tűrte. Türelem és alázat jellemezte egész életében. Szeretetre éhes és méltó személy volt.

Rendszeresen járt a templomba lányával Gyöngyivel együtt. Meghitt és bensőséges életet élt férjével, majd lányával és vejével. Akiket sokra tanított, főzni, sütni, finomságokat készíteni.

Búcsúztató

Ezekkel az érzésekkel búcsúzunk immár néhai Egyed Ilona testvérünktől, aki életének 82- ik, özvegységének 31- ik évében megtért Teremtőjéhez.

Búcsúznak gyermekei: fia Egyed Péter és lánya Szilágyi Gyöngyi és veje Szilágyi Csaba, akit gyermekeként tisztelt és szeretetett, és hasonlóan Csaba édesanyaként szerette.

Dsida Jenő: Purgatórium versével búcsúznak ma a gyermekek

 

 

Sustorgó víz-szirmú rózsák

buzogva nyílanak itt.

Mérges, dús sárga növények

rejtenek el valakit,

ki a mély völgyekben mindegyre járkál,

alszik zöldkristály hídak alatt,

ujjára villogó pillangók szállnak,

ujjával fog kicsi kék halakat,

űzi a dombon a fellegek árnyát,

ballag a hangyák halma körül,

aranyfüst-muzsikát hallgat a fákból

s zöngeti, zümmögi halkan. Örül.

Megy, megy, vándorol. Mosolyog mindig.

Csendül az érchegyi vén kövezet.

Csak egy út van innen a völgyből

és az a mennybe vezet.

 

 

Búcsúznak elhunyt testvérének Erzsébetnek családtagjai, búcsúzik élő testvére: Márkos Rozália és az ő családja.

Szent Ágoston: Ne sírj, versével mondom

 

Ne sírj azért, mert szeretsz engem!

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

ne keress új szavakat.

 

 

Búcsúznak férje elhunyt testvéreinek családtagjai, sógornői és családjaik.

Búcsúznak a homoródújfalvi rokonok, a farcád utcai szomszédok, az egykori munkatársak, a barátok és ismerősök.

Búcsúzunk mi mindannyian a végtisztességet tevő gyülekezet! Isten legyen veled! Isten maradjon velünk! Ámen.