Hűség, mindhalálig!

Textus: Mt 16, 24-26 „Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A tegnap egy keresztelési szertartást végeztem, egy olyan fiatal családnak kereszteltük meg a kislányát, ahol az édesanya felmenőit szerencsém volt megismerni előző szolgálati helyemen. Öröm volt találkozni a rég nem látott személyekkel és megtapasztalni újból, hogy a hitnek mekkora szerepe és mélysége van az életünkben. Mert bármennyire is jelen van a mindennapjainkban az elvilágiasodás, mégis az Istenbe való kapaszkodás, és a hozzá való tartozás tudata mindennél erősebb. Ezt az életformát kezdjük el a kereszteléssel, és ebben az értékrendszerben segítenek bennünket felnőni a szüleink, keresztszüleink, a rokonaink. És a hála érzése erősödik meg bennem, amikor látom a fiatal szülők mögött a családtagokat, rokonokat, barátokat, akik nemcsak az ünnepi asztal mellé mennek el, hanem fontosnak tartják a szertartáson való részvételt, az imádságot és az istentiszteletet is.

Amikor készültem e mai ünnepi beszéd megtartására, akkor bennem három gondolat érlelődött: a felismerés, az elköteleződés és a végsőkig való kitartás. Mert ebben az évben, amikor egyházalapító püspökünk: Dávid Ferenc szellemi- lelki nagyságát szeretném érzékeltetni bennem ezek a gondolatok fogalmazódtak meg. Hiszen ő egy mély reformátori utat járt be. E három gondolat mentén élte az életét, s akkor sem vonult vissza, vagy éppen adta fel elveit, amikor már az életére törtek. És ez a szép az ő életében, hogy vállalta a hívatását, a sorsát. Ha kellett küzdött érte, érvelt tanításai mellett, mély ismeretet szerzett a szentírásról, visszatért újból oda, ahonnan az isteni kinyilatkoztatás származik, a Bibliához. Konokul ragaszkodott, ahhoz a világos útmutatáshoz, melyet az Újszövetség lapjaiból kiolvasott, s ezeket az elveket, tanításokat hirdette, sőt minden eszközt megragadott, hogy a kor lehetőségei szerint ezek a tanítások mindenkihez eljussanak. Ezáltal pedig szolgálja a lélek üdvösségét, Isten elvárását. Az egyik versünk ezt így fogalmazza meg:

Hiszek én a jó Istenben

aki Atyám nékem,

nevét mindig, mindenekben

áhítattal ejtem.

hogy segéljen, hogy vigyázzon

enyéimre s értem.

Ez az Isten gondviselő

egyetlen egy Isten,

kinél jobbra vezérlő

a világon nincsen.

Ez az Isten életemben

a legnagyobb kincsem.

 

Mi is mindig ezt a legnagyobb kincset keressük az életünkben, ezt akarjuk felfedezni, s rá egy örök életre szólóan vigyázni, felette őrködni, érte felelősséget vállalni.

Dénes Ferenc: Vetés és aratás

versét találom idevalónak, ahol a szerző ezeket írja

 

Életünk e földön magvetés,

Születés legyen, vagy temetés,

Bölcső van nálunk vagy koporsó,

Vagy kútba tört a vizeskorsó,

Összeomlott minden cél és terv,

Öröm fog el, vagy fájó keserv,

Mind vetés ez, biztos és igaz,

Tiszta búza, avagy szennyes gaz.

……………………….

Ezért vigyázz! Vess tiszta magot:

Szeretetet, mit Isten adott.

El ne hibázd életed útját,

Oly úton járj, melyen Jézus járt.

Légy az Övé végig, igazán,

Boldogságra így számíthatsz ám!

 

Ma e gondolatok alapján szeretném a felolvasott szentírási verseket kibontani és azt sajátosan e mai ünnepünkre alkalmazni.

I.” Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!” Ma nagyon sokan úgy képzelik el, hogy Jézus hangja elhalkult, tanításai időszerűtlenek, felhívásai követhetetlenek. Ezzel szemben, akik bízunk az Istenben és hiszünk a létezésében, azok tudjuk, hogy e világ mögött Isten áll. S Jézus ma is hozzánk szól a tanításain keresztül. Ebben a mondatban 4 fontos mozzanat van. Jézus beszél a tanítványaihoz. Mint ahogyan minket késői keresztényeket is megszólít. Világosan és érhetően a tudomásunkra hozza, mit kell tennünk, azért jó keresztények, jó unitáriusok legyünk. A következő gondolat már feltételes módban van megfogalmazva. Ha valaki én utánam akar jönni. Akarjuk- e Jézust követni? Elhatároztuk, eldöntöttük- e? Melyek voltak az okok, amiért így döntöttünk? Felülvizsgáljuk- e időről- időre a döntéseinket? Mert elsősorban nem passzívan, hanem aktívan kell kereszténynek lenni. Önmagunk megtagadása, saját szükségleteink legyőzése, és belső igényeink teljesítése talán a legnagyobb kihívás elé állít. Amikor mást is tehetnénk, amikor magunkat és családunkat boldogíthatnánk, érvényesülésünket segíthetnénk elő, akkor mi először Istenre kell, nézzünk. Őrá kell, figyeljünk, az erkölcsi szabályokat kell, előbbre tartsuk mindennél. Nagyon sok alkalommal hallom, érzékelem, ahogyan megszólják a jómódban élő, gazdag embereket. Pedig nagyon sok vezető ember másokért van. Több 1o, vagy éppen száz embernek ad munkát és ez által megélhetést is. Több száz család keresztjét veszi fel, és a döntéseivel befolyásolja. A szentírás minden lapja azt tanítja, hogy Isten áldása nyomán sokasodnak meg a javaink, és általa szerzünk megélhetést magunk számára. Annak a felismerése, hogy én, a személy, Isten teremtménye tehetek azért, hogy az Ő országa eljöjjön közénk, valami csodálatos érzés.

A héten közmunkával helyeztünk el egy kábelt a földbe. Szorgosan segítettek a felkért személyek ebben a cselekedetben. Jó lélekkel itt voltak, dolgoztak, Isten dicsőségét emelték ezen a földön. Más panaszkodik a nyugdíjra, az egyházfenntartásra, az emelkedő árakra, s eközben árasztja maga körül a rosszullétet, a pesszimizmust. A másik pedig örül a munkának, az életnek, a családnak.

II.” Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.” Én ezt a mondatot egy szóval fogalmaztam meg magamnak: elköteleződés. Ennek a szónak mély értelme van. A mai világ érdekei azt szeretnék, ha az ember olyan lenne, mint egy bábu, oda ringatnák, vezetnék, ahová akarnák. Rengeteg dolog befolyásolja az életünket, s többségében el akarják némítani bennünk a gondolkodásunkat, megmérgezni szellemvilágunkat, s egy irányba terelni érzéseinket. Szándékosan és tervezetten szétszakítják a családi, baráti és közösségi szálakat. Miközben az egyén, a személy egyeduralmát hirdetik. Dávid Ferenc a közösségi eszmékért küzdött. Számára az Isten még az emberi életénél is fontosabb volt. Amikor fenyegetik, perbe fogják, magára marad, ő még akkor sem adja fel. A végsőkig harcol elvei mellett. Vállalja a mártíromságot. Szenved, küzd, prófétál, ír, hitvitázik, mert tudja, hogy Isten szent ügyét el kell, vigye a végletekig. Számunkra ezért fontos a minden évben Dévai zarándoklat. Mert az ő életének végső időszakát, a várbeli fogságát, a haláltusáját éljük át akkor, mikor a Dévai vár hegyorma felé közeledünk. Ő megmentette az életét, megtalálta lelki üdvösségét. Mert a testet, ezt a fizikai világot alárendelte a lélek törekvéseinket. Ez a szentírási mondat első olvasásra egy kissé érthetetlennek is tűnhet, de ha mélyen elgondolkozunk, akkor rájövünk annak igazságtartalmára. Hány családtagunk, édesanya és édesapa veszítette el az életét azért, hogy a gyermekek boldogabban, szabadabban, méltóbban élhessenek.

III.” Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Azt tanultam a teológián, hogy a lelkiismeretnek négy fajtája van: jó, rossz, szűk és tág lelkiismeret. Ma én egy kicsit a rosszról szeretnék beszélni. Aki mindig csak panaszkodik, aki nem látja az alagút végén a fényt, aki nem érzékeli a sírhantokat is legyőző feltámadás reménységét, annak beszűkül az élete. Egyre mogorvább, szomorúbb, szorongással és feszültséggel telítettebb életet él. Én ezt az elköteleződésben látom. Abban az élményben, melyet megad nekünk az Isten. A vállalásaimban, a terveimben, a kivitelezésekben. Mindig egy óriási kérdés volt, hogy a körülmények befolyásolták- e a prófétákat, reformátorokat, vagy ők maguk változtatták meg a szűkebb és tágabb környezetüket. Én többségében az utóbbit vallom. Dávid Ferenc erénye volt a vallásszabadság törvényének kihirdetése, az unitárius eszmék terjesztése, mert minden eszközt megragadott, hogy Isten ügye diadalra jusson. Számára nem a kényelmet jelentette sem a magyar lutheránus, sem a református, de még az unitárius püspöki szék sem, hanem a felelősséget. A felelősséget Isten és ember előtt. És ő inkább Istennek, mintsem az embernek akart kedvezni. Megható találkozás számomra mindig, amikor kiegyensúlyozott családokkal találkozom, s azt látom, hogy a gyermek, a testvér segíti az édesanyát, édesapát a gyászban, az özvegységben, a munkában, a megpróbáltatásban. Mert lelkileg érzékeny és támogatni tudja a nélkülöző, bánatban, bajban levő családtagot.

IV.” Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” Ezen a földön mindennek ára van, háznak, gépkocsinak, megélhetésnek. És fizetünk is ezekért munkával, teljesítménnyel, odaadással. És a lelkünkért is fizetünk, de nem anyagiakkal, hanem lelkiekkel. Imádsággal, istentiszteleten való részvétellel, énekkel, közösségi életünk felé irányuló elköteleződéssel. Nemcsak a testünknek, hanem a lelkünknek is igényei vannak. Ezeket a szükségleteket, hiányokat, sebeket nekünk is gondoznunk kell. És a legjobb egy jó szó, egy nemes cselekedet, egy Isten és ember mellett való kiállás. Hogy miként tehetjük? Ezt minden alkalommal megmutatja, sugalmazza nekünk az Isten. Mi csak rá kell/ kellene, hangolódjunk és az Ő tanításait kövessük.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Nagy reménységünk van ezekben a gyerekekben, fiatalokban, akik ma eljöttek a Dávid Ferenc emlékünnepélyen verseket mondani, énekeket zengeni. Bizalmunk van abban, hogy az egyedüli magyar alapítású egyházat, vallást Isten megsegíti, hogy ezt a szép hitet hosszú évszázadokon keresztül élni, oltalmazni tudja a következő nemzedék. Álmainkat és elképzeléseinket elmondjuk, elbeszéljük ezeknek a gyereknek, hogy majd ők is tovább adhassák. És lehetőségeinket, vagyonunkat ezekbe az épületekbe, a kőbe, téglába, cserépbe égetjük bele, s hitünkkel kötjük össze, hogy erősen és szilárdan álljanak, mint Déva vára falai. Ismerjük, éljük hát a szentírás szavát! Erősítsük meg elköteleződésünket Isten szent ügye mellett! Legyünk mi is e mai világban egyházunk reformátorai! S engedjük, hogy Isten lelke áthasson, s mi elköteleződjünk a végsőkig, Isten mellett, Jézus tanításai mellett, egyházunk építésében és felvirágoztatásában! Ebben segítsen az Isten! Ámen.