Isten akarata
Textus: Jakab 1, 12-18 „ Boldog ember az. aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Senki se mondja , amikor, kísértésbe jut” Isten kísért engem, mert Istent gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. Ne tévelyegjetek, szeretetett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.”
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Csicsergő, daloló madarak jelzik minden reggel a napfelkeltét. Hajnali szellő simogatja az arcunkat, s a felkelő nap sugarai lassan újjáélesztik a természetet. A patakok csobogó vize nyaldossa, alakítja a kövek által szegélyezett vízfolyások medreit. Minden reggel ugyanaz és mégis valamiben már. Ugyanaz lehet a táj, a völgy, a megszokott élettér. Hasonlóak a dolgok, melyekkel legelőször találkozunk minden reggel. És mégis valamiben új, már. Ilyen ez a vasárnap is. Megszokott, ahogyan minden hétköznap után megérkezik az Úr, a pihenés napja. És új abban, ahogyan mi rákészülünk, hangolódunk a Teremtőnkkel való találkozásra.
Ma egy páran Zeteváralján ébredtünk. Csodálatos környezet fogadott, mint ahogyan már megszoktuk az előbbi években. Konfirmandus diákjaink záró táborát tartottuk. Mozgalmasság, fáradtság, lendület és tenni akarás, éjszakai ébrenlét, játékosság, pajkosság és örökös készenlét jellemezte a hétvégénket.
S amikor ma reggel készültem erre a beszédre, körülöttem csend volt. Végtelen béke és nyugodtság honolt a tájon. A reggeli szellő simogatta az arcomat, s miközben írtam ezeket a sorokat arra gondoltam, hogy mennyi ember a keresztény világban készül az Úr napjára. Ünnepelni, együtt lenni, imádkozni, töltekezni. Mert az emberi élet néha üressé válik, szükségünk van egy mély belső erőforrásra. S keressük mindannyian azokat a találkozásokat, pontokat, ahonnan nagyobb erővel, kitartással indulhatunk el.
József Attila: Az Isten itt állt a hátam mögött verse jutott eszembe, ahol a költő a következőket írja.
Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..............................................
..............................................
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.
Nagy távolságokat járunk, óriási dolgokat tervezünk, önmagunkat emésztjük fel a kihívásokban, pedig, csak oly kevés dologra van szükségünk hogy a lelkünk nyugodt, csendes, békés, megelégedett legyen. Mert a minden reggel elénk táruló, tiszta és kék égbolt ezt kölcsönzi a mi számunkra, erre hív el, ezt az utat mutatja nekünk. Mi is ezt tanultuk ezen a hétvégén, diákjainkkal, a szülőkkel.
A felolvasott szentírási versek alapján a követezőkről szeretnék beszélni mai elmélkedésemben: a boldogságról, a kísértésről, a kívánságról, a bűnről, az adományról és Isten akaratáról.
I.” „ Boldog ember az. Aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját.” Jakab apostol ebben a mondatban három igen fontos szót fogalmaz meg: a kitartást, a próbát és az élet koronáját. Feltehetjük kérdést: Kitartó- e a mai ember? Természetesen nagyon sok válasz adható e kérdésre. Kitart – e az ember Isten mellett? Fontos- e az embernek, hogy Istent maga mellett érezze? Mert néha biza azt látjuk, hogy elrugaszkodunk az Istentől. Azt tapasztalhatjuk, ha csak sekélyesen figyeljük az életet, hogy az ember nem érdeklődik az Isten dolgai felől. Pedig alapjában minden ember istenfélő. Mindenki szereti az Istent a maga módján. Minden ember szeret kitartani. De ide nagy elhatározás, nagyon erős önismeret, elkötelezettség kell ahhoz, hogy nem más mellett, hanem a saját elveim mellett kitartsak. A kitartás lemondással jár. Nem lesz meg csak úgy szempillantás alatt az én számomra a semmiből a kívánságom. Mi ma azt hitetjük el magunkkal és környezetünkkel, hogy minden lehetséges. Természetesen határok között. A kitartó ember az hűséges. Nem adja fel elveit, nem árulja el társait, nem mond le a pillanatnyi örömért, a hosszan tartó boldogságról. És a vallás jelentősége itt értékelődik fel, mert olyan általános alapelveket fogalmaz meg, melyek átívelnek rendszereken és nem változnak meg az idők folyamán.
Ma nagyon sokat hallunk a próbákról, vizsgákról. Szinte elriadunk tőlük. Úgy csendben feltesszük magunknak a kérdést, miért is van szükségünk rájuk. Pedig a próba egyfajta számonkérés. A személy részéről bizonyítás. A rátermettségnek a tanúsítása. Képes vagyok arra. Kész vagyok azt megtenni. Elhatározottságomban senki és semmi nem fog eltántorítani. Népmeséink ilyen próbatételekről szólnak, amikor a legendás hős, éppen tettei által nyeri el a királylány kezét, vagy éppen a mesés királyságot. Még a játékok is a próbáról szólnak, s arra ösztönöznek, hogy a versenyhelyzetben bizonyítsuk a kiállásunkat, rátermettségünket.
Elnyeri az élet koronáját fogalmaz az apostol. Vagyis a kitartás, próbatétel után jön az eredmény. És ennek már csak ráadása a boldogság. Az a határtalan érzés, ami eltölti ma és minden napon a szívünket, amikor egy személyre, egy családra, vagy éppen egy eseményre gondolunk.
II.” Senki se mondja , amikor, kísértésbe jut” Isten kísért engem, mert Istent gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.” Sajátos teológiai felfogásunkból adódóan nálunk nincsenek bukott angyalok, nincs megszemélyesítve annyira, mint a többi keresztényeknél a gonosz. Azonban maga a kísértés jelentkezik a mi életünkben is. Döntenünk kell a kihívások közepette. Választanunk kell. Egyéni hitvilágunk, tudásunk és műveltségünk hozzásegít a nekünk legmegfelelőbb elhatározás megszilárdítására. Mi az emberi jóságot hangsúlyozzuk. Az igyekezetet, hogy ezt a földet, azt a környezetet, ahol élünk jobbá tegyük. Ez nem azt jelenti, nem találkozunk a rosszal, de éppen a jóságunk által tudjuk a gonoszság határait leszűkíteni. Álljunk hát ellene a gonosznak! Mert amikor ez az ellenállás bennünk megszületik, mi saját magunkban leszünk erősebbek. Az üzletek polcain, a reklámokban, a gazdagabb világ kitárulkozásában, mind ott van a csábítás. A kérdés az, bedőlünk- e nekik. Vagy csak azokat vásároljuk meg, melyek valóban a javunkat szolgálják.
A jó asztalos is a fában nem a bogot tekinti meg először, hanem a felhasználhatóságát. A jó nevelő nem a gyermek csintalanságát nézi, hogy szereti, és kihozza a gyermekből a lehető legjobbat. Az orvos nemcsak a személy betegségére tekint, hanem a gyógyítás lehetőségeire. S a lelkész is, nem a híveket szidja vagy megszólja hibáikért, hanem jóságával hívja, várja, kiszereti belőlük az egyházi elkötelezettséget.
III.” Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.” Nagyon korán kialakul bennünk a birtoklás vágya. És ezt a kívánságaink táplálják. Testi, lelki, szellemi elvárásaink vannak. Kívánságaink egyik mozgató rugója az éhség. Áhítozva várjuk az új kellékeket, eszközöket, melyek emberi számításainkat szolgálják. A dilemma néha abból adódik, amikor a földi kívánságok és vágyak előtérbe kerülnek az égivel, Istenivel szemben. S bármekkora ennek a földi életnek a vonzása, az ember szabadulni akar a fizikai világ kötöttségeiből. Felülemelkedünk az önző vágyainkon, legyőzzük káros szenvedélyeinket, elindulunk a megtisztulás útján. Minden úrvacsora vétel erre erősít rá, hogy mi többek vagyunk, mint csak ez a világ, ezeknek kívánságai, vagy éppen véges értékei.
Az a gyermek, fiatal vagy éppen felnőtt, aki mindent megkap a szüleitől, az nem tanulja meg a lemondást, nem érti a korlátokat, tévesen értelmezi a szabadságot. Az ember kívánságai, amikor szembe mennek az isteni törvényekkel, akkor mi alul maradunk, és fájó szenvedéssel vesszük tudomásul az ártalmainkat. Ilyenek lehetnek a szenvedélyeink, a falánkságunk, a léhaságunk, lustaságunk, helytelen önértékelésünk.
IV.” Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” Az apostoli gondolkodás a halált, az elmúlást a bűn zsoldjának tartja. Vagyis elkerülhető lenne a halál, ha bűnt nem követnénk el. Mi úgy tartjuk, az emberi élet véges. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy időhatár közé szorította be az ember életét. Ezzel szemben, azonban részesíti az örökéletben. Ma az ember pedig éppen saját magát minősíti az élete és cselekedetei által. Hosszú teológiai viták foglalkoztak az üdvösség kérdésével. Mi által és hogyan üdvözül az ember? Cselekedeteink, erényeink, magaviseletünk által hozzájárulunk- e az üdvösségünk megszerzéséhez? És mi lesz a gyilkosokkal, rablókkal, gonosztevőkkel? Büntetést vagy éppen feloldozást kapnak az Istentől.
Mi különösen hangsúlyozzuk, hogy Istenre bízzuk az ítéletet. Nem bocsátkozunk feltételezésekbe arra nézve, hogy ki milyen büntetést érdemel. Ezért a mi temetési beszédeink nem is annyira az ítéletről, hanem a hozzátartozók vigasztalásáról szólnak.
Mi tudjuk és érezzük azt, hogy a lelkiismeretünk szaván keresztül Isten szól hozzánk és bűneinket számon kéri tőlünk. A bűn azonban mérsékelhető, tévedéseinkből találhatunk kivezető utakat. Istentől feloldozásokat kaphatunk, ha imádkozunk, ha megbánjuk, jóvátesszük.
V.” minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” Az ajándék mindig két embernek szerez örömet ezen a földön. Annak, aki azt elkészíti, megvásárolja, átadja. Mert abban az ajándékba belezsúfolja az ő érzéseit. Benne van ő maga, az élete, a kapcsolata, az elkötelezettsége. S aki kapja ezt az ajándékot, őt is örömben részesíti, hiszen értékelve, bátorítva, lekötelezve érzi magát.
De Jakab apostol itt nem a földi ajándékról beszél, hanem Isten ajándékáról. Ez az isteni ajándék az életünk. Isten örömmel teremtett meg bennünket. S nekünk erről a határtalan boldogságról kell, számot adjunk. Ezt kell, hirdessük. Ebben tölti meg a lelkünket. Így vezet végig életünk útján. Aki azt érzi, hogy a nap érte kelt fel, a patak vize érte csobog, a madarak neki dalolnak, az fényesnek, tisztának, az élet minden percét megbecsülendőnek tartja. Onnan fentről árad minden nap a szentség. Csak ezt át kell érezni, azt fel kell fogni. Tovább kell adni. És ez nekünk a kötelességünk. Nem vethetünk a másikra. Majd ő teheti meg. Neki több ideje lesz erre. Az az adomány neki lett felajánlva.
VI.” Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.”
Mi az Isten akarata velem? Teszem fel magamnak a kérdést. Akkor, amikor nehézségben élek, vagy éppen megpróbáltatással telítettek a mindennapjaim. Életem, sorsom alakításánál Isten mindig velem van. Nem vagyok magamra hagyatva. Jóságban és bosszúságban, örömben és bánatban az Isten végig kísér engem. Az Éden kertje nem csak egy idillikus állapot a szentírásban, hanem napi jelenvalóság, életkörülmény. Ha elbújok, előle Isten megkeres. Ha nemet mondok kérésére Ő megbocsát. Ha ellenszegülők akaratának, Ő lehetőséget ad az újratervezésre.
A legnagyobb teológusok is Isten akaratát kutatták és keresték. A mély felismerések, az emberiséget fejlesztő tényezők akkor születtek, amikor az ember Istenre talált. Mert az Isten az ismeretlen a matematikai egyenletben, a kihívás az életben, az öröm és a mámor percei a hangulatban.
Én meg vagyok győződve arról, hogy Istennek terve van a diákjainkkal, azokkal, kikkel most kirándulni voltunk, vagy akinek a napokban vizsgájuk volt, vagy éppen az elkövetkező napokban mérettetteknek meg. Ma értük is imádkozzunk, hogy felismerjék, megtanulják és rájöjjenek az Isten akaratára, aki elhívja, megbízza őket egy ismeretlen életútra.
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Jöjjetek és örüljünk ma különösen ennek a vasárnapnak! Adjunk hálát az Istennek az életünkért! Foglaljuk bele könyörgéseinkbe a diákokért, eredményeikért elmondott esedezéseinket. És töltekezzünk Jakab apostol szavaiból. Töltsük meg a szívünket reménységgel, hittel és elkötelezettséggel. Ebben segítsen az Isten! Ámen.