Isten és a közösség épülése bennünk!

1 Kor 14, 1- 5 „Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. nem is érti meg őt senki, mert a lélek által szól titkokat. Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok, mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A szeretet himnusza után hangzanak el ezek a szavak, melyeket ma itt felolvastam. Úgy éreztem a tegnapi nemzeti ünnepünk után, amikor a magyar államalapítást ünnepeltük jó lesz, egy kicsit elmélyüljünk az apostol tanításaiban. Elővettem Szent István királyunk intelmeit, melyeket fiának Imre hercegnek írt és azokat újból elolvastam. S röviden mai beszédemben itt is felvázolok. Keresztény királyunk az ószövetségi történetek alapján és azokból okulva írja le fiának az ő tanácsait. Én itt ma csak röviden érintem őket, felsorolva azt a 1o dolgot, melyre az édesapa figyelemmel van a fia életében. Maga a sorrend sem véletlen, hanem jelzi a fontosságát, elsőbbségét a másikkal szemben. Ezek pedig a következők:

1.      A katolikus hit megőrzéséről

2.      Az egyházi rend becsben tartásáról

3.      A főpapoknak járó tiszteletről

4.      A főemberek és vitézek tiszteletéről

5.      Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról

6.      A vendégek befogadásáról és gyámolításáról

7.      A tanács súlyáról

8.      A fiak kövessék az elődöket

9.      Az imádság megtartásáról

10.  A kegyességről és irgalmasságról, valamint a többi erényről

Én ma a főemberek és a vitézek tiszteletéről való részből emelek ki egy gondolatot, mely jelzi és magában foglalja a király igazi erkölcsi tartását. Szent István így ír benne: „semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod. Ettől óvakodva az erényed szabta mértékkel irányítsd az ispánok életét, hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz mindig háborítatlanul ragaszkodjanak, hogy uralkodásod minden tekintetben békés legyen.”

Szinte nem is kell mondanom ezek után, hogy milyen volt első keresztény királyunk istenképe, s miként látta és szerette volna átadni országlását az ő fiának. Erkölcsre, alázatra, békére inti a fiát, hogy uralkodása tisztességes lehessen.

Az elmúlt csütörtökön a nőszövetségi tagokkal a magyar államalapításra emlékezve, a Hídember című film első részt tekintettük meg, ahol Széchenyi István édesapja házában odaülteti az asztalhoz, az idős parasztembert, s arra kéri, hogy csókolja meg a kezét, mert az ő munkája árán él meg a család. Ez az emlék megmarad az ifjú Széchenyi életében mindörökre. Amiről ma beszélni szeretnék mai beszédemben, az nem más, mint az istenképünk. Hogyan alakul ki, miként változik, és kibontakozásában hogyan vállalhatunk szerepet a mindennapokban. Mert én meg vagyok győződve arról, hogy az Isten, aki bennünk is lakik, formálja, irányítja és alakítja az életünk. S mi is minden vasárnap, amikor eljövünk a templomba, visszajelzést, elmélyülést akarunk kapni erről a bennünk lakozó Istenről.

Reményik Sándor: Egy Istenarc van eltemetve bennem verse jutott az eszembe, aki az utolsó három versszakban ezeket írja:

 

 

Egy istenarc van eltemetve bennem,

A rárakódott világ-szenny alatt.

A rámrakódott világ-szenny alól,

Kihűlt csillagok hamuja alól

Akarom kibányászni magamat.

 

Egy istenarc van eltemetve bennem,

S most ásót, csákányt ragadok.

Testvéreim, jertek segítsetek,

Egy kapavágást ti is tegyetek,

Mert az az arc igazán én vagyok.

 

Egy istenarc van eltemetve bennem:

Antik szobor, tiszta, nyugodt erő,

Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.

S bár világ-szennye rakódott reája,

Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

 

Igen, mindig ásót, csákányt ragadunk, hogy a lélek mélységéből felhozzuk azokat a valódi érzéseket, melyek hozzá vonzanak, s melyekből mi is táplálkozunk. De hadd beszéljenek hozzánk ma is a szentírási gondolatok:

I.” „ Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.” Az apostol három fontos dolgot fogalmaz meg ebben a mondatban, a szeretet megélését, a lelki ajándékok igénylését, és a prófétálás szükségességét. Nagyon sokan úgy vannak, hogy csak egyet bólintanak a szeretetre. Pedig higgyék el, a legnehezebb a szeretetet megélni. Mert, ha én valakit igazán szeretek, akkor én őt teljesen elfogadom. Vele együtt érzek, mindenben támogatom, vele megelégszek, s egyedül őt tartom életem középpontjának. Valahogy így vagyunk az Isten szeretetével is. Szeretjük és tiszteljük őt, de aztán ne szóljon bele az életünkbe, ne akadályozzon, ne szabjon gátakat. Engedje, hogy kicsapongó, lázadó, néha erkölcstelen életet élhessünk. S ha bajban vagyunk, betegeskedünk, vagy éppen fáj a lelkünk, akkor gyorsan a segítségünkre siessen. A szeretetet is tanulnunk kell. Naponta gyakorolnunk kell, mert minél többet és jobban szeretünk annál több fog visszakerülni belőle hozzánk. Megállapíthatjuk, hogy vannak emberek, akik árasztják a szeretetet, mások pedig inkább taszítanak. Mert minden szó, és mindenféle kommunikáció nélkül is le tudjuk valaki arcéról, szeméből is olvasni, hogy szeret-, e vagy éppen gyűlöl. A szeretetre való törekedés azt jelenti, hogy egyre gazdagabb leszek az Istenben. Nagyobb részt ismerek meg az Ő világából. Elmélyülők élethívatásomban, és engedem, hogy Isten formáljon engem. Ennek a gyülekezetnek is az ereje a közösségünk Isten felé irányított szeretetében rejlik. Ha mi a fényt, a szeretetet árasztjuk magunkból, egyre több ember fog kívánkozni ide hozzánk, s ha nem ezt tesszük, akkor egyre többen fognak elhagyni bennünket.

Pál apostol a lelki ajándékokról beszél, és ezeknek a birtoklásáról. Egy olyan világban élünk, amikor nagy az ajándékozási kedv. Hatalmas a választék. Egyre nagyobb a kínálat. Szinte nem múlik el nap, amikor ne ajánlanának nekünk valamit, amitől boldogabbak lennénk. A lelki ajándékok is örömteljessé teszik az életünket. De amíg, egy- egy fizikai ajándék értéke elvesz, vagy éppen elromlik, hasznavehetetlenné válik, addig a lelki ajándékok mindörökre megmaradnak. Nemrég ünnepségre készültünk, 18 éves keresztfiúnknak volt a születésnapja. A feleségem egy héten keresztül tervezte, megálmodta, s lassan összegyűjtötte az élményekből táplálkozó ajándékokat. Én csak csendben voltam és figyeltem, hogy mennyi mindenre kiterjed a gondolata.

A lelki ajándékok valami olyan feledhetetlen élményekkel töltik meg a szívünket, amelyek mindörökre megmaradnak. Ezek a lelki ajándékokat mindig gyűjtjük, hiszem ebben az istentiszteleti órában is.

Első éves teológus voltam, 1993 karácsonyán Torockószentgyörgyön voltam életem első legációján. Szinte semmit nem tudtam arról, hogy mit is jelent távol lenni az otthontól éppen karácsony estéjén. Bár minden szép és csodálatos volt, mégis hiányzott a családom. Karácsony első napján kora reggel Sándor Bálint lelkész leült az ágyam szélére, behozta az általa írt verseit, s azokból felolvasott egy jó párat. A versek mind a családról, az együttlétről, Jézusról és Istenről szóltak. Számomra feledhetetlenné vált az a legációs hely és maga a lelkészi család.

Pál apostol arra bíztatja a korintusi gyülekezet tagjait, hogy prófétáljanak. A prófétálás egy isteni ajándék. Egy ihlet, hogy bizonyságot tegyek az Istenről. Sokan úgy gondolják, hogy elég, ha a hitünket megéljük a templom falai között, s azzal le van járva, egy hétre ki van elégítve, többel nem tartozom az Istennek. Pedig a hitünk maga az élet. A reformáció idején a hitről nemcsak a templomokban, a hitvitákon, hanem a vásárokban, az élet különböző területein beszéltek. S szerintem egy új reformációra van szükségünk, belső megújulásra, amikor merünk és tudunk beszélni a mi csodálatosan szép unitárius hitünkről. A keresztelésre, házasságkötésre való felkészítések alkalmával el szoktam mondani, hogy mi mit hiszünk róluk. És látom, érzem, hogy a más felekezetű testvéreink csodálattal hallgatják, miként vélekedünk az Istenről.

II.” Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. nem is érti meg őt senki, mert a lélek által szól titkokat.” Mi nagyon sokat beszélünk egymással. Közlünk dolgokat, elmondjuk meglátásainkat, erősítjük meggyőződéseinket. De vajon beszélünk e eleget az Istennel?Mert ő ma is titkokat fed fel nekünk.

A tegnap este az eső miatt nem tudtuk a magyar államalapítás tiszteletére szervezett ünnepséget és koncertet végig nézni a Márton Áron téren. A tűzi játékot a Kossuthból néztük végig a családommal. És az volt az érzésem, hogy a csillag alakban lehulló díszlövedékek, a maguk csodálatosságában mind a fejemre esnek. Valahol ezek az isteni titkok is, ha fürkésszük ilyen nyáron az éjszakákat, akkor megnyílnak. A természet csendjében, békéjében Isten szól hozzánk. Mert ezeken a csillagfényes éjszakákon lehet sírni, nevetni, ámuldozni, szeretni, fogadalmat tenni. Amikor egy néhány évvel ezelőtt azt mondták a holland barátaink, hogy náluk nem olyan szép az ég, mint nálunk Jánosfalván, mert fényszennyezés van, én bevallom nem értettem. Mert ott alig voltak az utcák kivilágítva. Most itt Székelyudvarhelyen kezdem érteni, hogy mit jelent a fényszennyezés. S valóban, ha csillagos eget akarunk látni a maga szépségében el, kell, menjünk, ki a természetbe, mert ott jobban érvényesülnek az égi testek. Az ember pedig az égi jelekből értette meg Isten titkait. S Isten ezen égi jelek által üzent a kor emberének, mint ahogyan ma is közli velünk létezésének titkait. A titok pedig tőlünk nem valahol távol, hanem éppen a szívünkben és lelkünkben van. S az istentisztelet is hozzásegít bennünket, ezeket a titkokat megfejteni, megérteni és azokat követni.

III.Az apostol a prófétálás és a nyelveken szólás között tesz különbséget. A nyelveken szólás által az embert önmagát építi, mondja az apostol. Aki prófétál, az vigasztal, bátorít, épít, és a gyülekezetet gyarapítja.

Ma is nagyon sok szülő sokat áldoz azért, hogy a gyermeke idegen nyelveken tanuljon. És mindez helyes és jó. Értékelendő az elkötelezettségük, az áldozatvállalásuk, azért, hogy gyerekük meg tudja értetni magát idegen nemzetekkel. Ennek az értéke még jobban megerősödött a változások után, amikor többet és nagyobb távolságokra lehet utazni mindenféle akadály nélkül. De van egy másik nyelv is, amit mindenkinek el kell sajátítania. Ez pedig a szeretet nyelve. Mi ezt tanítjuk a vallásórákon az iskolákban, a gyülekezeti alkalmakon, a vasárnapi iskolában, de még az istentiszteleti alkalmainkon is. Ide is készség kell az elsajátítására. Nyitottság, hogy az elménk és a szívünk befogadja az Istent, aki majd lelkiismeretünkön keresztül minket igazít, bátorít és megvigasztal.

Évekkel ezelőtt voltam Telekfalván egy alkalommal istentiszteletet tartani. A lelkésznek, Juhász Ábelnek holland vendége volt, aki részt is vett a templomban az istentiszteleten. Utána megkérdezte Ábel a vendégét, hogy értett- e valamit az istentiszteletből. A holland vendég pedig mély meggyőződéssel azt válaszolta, igen értette, az Istenről beszélt, mondta.

A prófécia az Isten szavának megértetését jelenti. Isten üzenetének a tolmácsolását. S mai prédikáció is, Isten hozzánk szóló üzenete kell, legyen.

Mi a szeretet? című történettel zárom beszédem.

 - A szeretet az nem a nagy nyilatkozatok, hanem az egyszerű dolgok ok nélküli cselekedetei.

Vagyis: - Kérsz egy kávét? - Fáradt vagy? - Miben segíthetek?

- Vagy egy telefonhívás, egy váratlan levél, egy szívből szóló meghívás, egy séta kettesben.

- Egymásnak minden ok és számítás nélkül megtenni dolgokat!

- Elfogadni egymást olyannak, amilyen, hallgass a szívedre és ne siess!

- Nézni egymást, a szív és a lélek szemével. A kimondott szó hazug is lehet, de a szemeink soha nem hazudnak!

- Egyszerűen együtt lenni, nem csak testileg, hanem lelkileg is: ez a szeretet! Miért kell várni addig, míg meghal valaki, és akkor kimondani azt, hogy "Szeretlek"?

- A szeretet nem bíráskodás, nem kritizálás, és nem ítélkezés. Képesek legyünk azt kimondani: "A te helyedben én sem tudtam volna jobban csinálni" - vagy irigység nélkül mondani: "Csodálatos, amit tettél"!

- Ez ennyire egyszerű, nem bonyolult. De ha szeretet nem lakozik bennünk, mindent elmulasztunk az életben!

- Akiben szeretet van, és őt is viszont szeretik, az egy kiváltság és annak az élete rendkívüli, annak ragyognak a szemei és a lelke meleget sugároz!

Kedves gyülekezet!

 E mai vasárnapon ezzel szerettem volna istenképünket gazdagabbá tenni. Szívünket az ő jóságával megtölteni. S veletek együtt a zsoltáros hangjával, az imádság érzésével hozzá megérkezni. Ő legyen velünk további életünkben is! Ámen.