Isten igéje

Textus: Jer 18, 1-4 „ Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott. De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Emberré formálásunkat nagyon sok tényező befolyásolja. Adott a környezet, amelybe beleszületünk. Aztán végig kíséri életünket az a szemlélet, amit vallunk, tanulunk, elsajátítunk. Mélységesen alakítja az életünket az a hit és életszemlélet, melybe családunk által belekerülünk, vagy melyet mi választunk magunkat. Az óvoda, iskola, egyetem, munkahely és munkakör, barátok mind részt vesznek ebben a személyiség formálásban. S bár rengeteg külső hatás érint, melyek természetesen nyomást gyakorolnak az életünkre. De mégis, mint tudatos lények, a legerősebben, mi határozzuk meg saját magunkat. A helyünket ebben a társadalomban, szerepünket a környezetben, küldetésünket ebben a világban. S messzemenően sokat tehetünk azért, hogy az elvárás és a teljesítés, közel kerüljön és eggyé váljon az életünkben.

Az elmúlt napokban nagyon sok iskola ballagási ünnepségén vettem részt, s akár középiskolások, akár nyolcadikosok ballagtak el az adott intézményből bennem az a kérdés merült fel, hogy vajon mi fog történni ezekkel a diákokkal, fiatalokkal, 1o- 2o- 3o év múlva? Miként lesz Isten jelen az életükben? Tudnak- e szép, megelégedett, sikeres életpályát befutni, s úgy rendezni a dolgaikat, hogy ez a közösség, melyben élünk, az általuk gazdagodjon, szép és kiegyensúlyozott legyen?

Isten a történelem ura, és úgy szervezi, velünk alakítja az életet, hogy az elfogadható, szép és tartalmas legyen mindannyiunk számára. Az emberi jellem a legmeghatározottabb vonásunk. Nem egy velünk született tulajdonság, hanem az értékeink, céljaink, tetteink által formált belső struktúra. Többségében az határozza meg, miként reagálunk az élethelyzetekre. Olyan mintákból épül fel, mint az empátia, önuralom, elvhűség és kitartás. Akkor mutatkozik meg a legjobban, amikor nyomás alatt vagyunk, s ki kell állnunk, meg kell nyilvánulnunk bizonyos kérdésekben.

Az ember éppen elhívatása által lesz méltó Isten tervének véghezvitelére. S a mi Teremtőnknek célja van mindannyiunk életével. A vasárnapok, az elcsendesedések, az imádságos alkalmak pedig mind arra valók, hogy ezt az isteni akaratot fedezzük fel magunkban. Hiszen Isten nem erőszakkal, nem is külső hatással, hanem sokkal inkább csendes, belső, titokzatos meggyőződéssel vezet életünk útjai felé. A mai prédikációm alapgondolatául választott rész egy olyan történelmi korban játszódik le, amikor a zsidó állam ketté van szakadva. Az északi államot, Izraelt már elfoglalta az ellenség. S bár Júda még nyer magának egy kevés időre szabadságot, azonban a hitetlenség, az Isten nélküli élet őt is a fogságba sodorja. És ezt az isteni ítéletet éppen egy pap, Hilkijjá fiának kell közvetítenie. Isten megbízza, hogy ostorozza, feddje a királyt a bűne és tévedése miatt. Jeremiás túl fiatalnak, gyengének érzi magát az isteni ítélet közlésére, de Isten megérinti a száját és ezt mondja: Lásd, és  a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj! Majd közli azt, hogy miképpen foglalja el az országot az idegen hatalom. Mindez azért, mert az emberi kevélység, és az evilági erő elrugaszkodott az isteni világtól.

Négy gondolatról fogok beszélni a felolvasott szentírási versek alapján és ezek a következők: az isteni megbízásról, a küldetés elfogadásáról, a bizonyosságról és tapasztalásról, valamint az újrakezdés lehetőségéről.

I.” Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet.” A szentírásban, de főleg az ószövetségben Isten nagyon közvetlenül, világosan fogalmazza meg az elvárásait. A próféta látomásban kapja az üzenetet. És ez a megbízás Istentől származik. Előle akár el is lehet menekülni, a parancsot meg is lehet tagadni. Félelemből, akár nemet is lehet válaszolni. Ellen is lehet állni, az isteni elvárásnak, azonban egyik próféta sem tudja kikerülni a sorsát, könnyebbé tenni a keresztjét. Ez a szentírási mondat három részre osztható, ezt az igét mondta, indulj, menj, majd ott akarom közölni veled igéimet.

Az ige ezen a helyen, nem csak egy mondattani rész. Nem egy szó. Hanem annál jóval több. Az ige, maga az isteni üzenet. Benne van a jövő, a történés. Isten terve és célja. Az ige nemcsak úgy elszáll a levegőben, hanem az igének mély tartalma, lényege, ereje van. Az ige által Jeremiás ezt az isteni erőt kapja meg. Azt a megszállottságot, ami jellemezte a prófétákat. Azokat, akik már nem törődtek az emberi hatalommal és tekintéllyel, hanem csak egyedül Istenre figyeltek. Akik készek voltak, akár még az életük árán is Isten világát közel hozni. Ez pedig az áldozatban nyilvánult meg. Isten elküldi Jeremiást, szájába helyezi az Ő igéjét. Neki csak szólni kell Isten szavát, jelen esetben az ítéletét.

Indulj és menj, írja a szentírás. Ez a két szó, buzdítás és bátorítás. Kimozdítja Jeremiást a megszokott életmódból. Célt ad a prófétai munkájának. Isten tudja, hogy Jeremiásnak szüksége van a bíztatásra. Bátorság kell ahhoz, hogy a király ellen beszéljen. El kell viselnie a király udvartartás megalázását, majd a börtönt, a megalázást. És Jeremiásnak erős a gerince, tántoríthatatlan Isten mellől. Kiáll, a nép megújhodása mellett. Sír népének bűne felett. Az áldozat bemutatása nem lehet elegendő arra, hogy minden kapzsiságot, alattomossággát, a szegények felett való uralkodást elfedje.

Ott akarom veled igéimet közölni. A helynek és az időnek óriási fontossága van a szentírásban. Isten Jeremiást a fazekas házában viszi el. Jeremiásnak nemcsak hallania, de látnia és tapasztalnia kell azt, amiről Isten neki beszél. Meg kell bizonyosodnia arról, hogy ő a kiválasztott. Ő nem egyedül van a király ellen. Mellette az Isten áll, aki még a királynál is hatalmasabb.

II.” Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott.”  Nagyon sok esetben megtörténik az ember részéről az elutasítás. Ez lehet egy isteni parancsnak, vagy akár egy emberi elvárásnak, óhajnak a visszautasítása. Ma már kora gyermekkortól, azt tapasztaljuk, hogy az első reakció, a kérdés megvizsgálása, a kételkedés, az ítélet. Ma már nem fogadjuk olyan könnyen a tekintélyt. Arra rá kell szolgálni. Elfogadni már csak azt tudjuk, amiről meggyőződtünk. Meg kell, bizonyosodjunk arról, hogy amit elvárnak tőlünk, az a javunkat szolgálja. Döntésünkben benne kell, legyen a mi válaszunk, és az elköteleződésünk. S amiben elmélyültünk, és világossá vált számunkra, hogy értünk van, a céljainkat szolgálja, akkor könnyen megnyerhetőek vagyunk az ügy védelmében.

Jeremiás próféta nem habozott. Nem kereste a kimentőket, és indokokat sem sorolt fel, hogy éppen aznap miért nem tud elmenni a fazekas házába, hanem rögtön engedett az isteni elvárásnak. Elment és megérkezett, a fazekas házába, aki a korongon dolgozott. Az elindulás nem jelent még megérkezést. Az úton rengeteg veszély van, csábítás, kihívás, nagy erő, belső erő, és hit kell ahhoz, hogy semmi ne térítsen le arról. Ezért nagyon fontos, hogy egymás mellett legyünk, segítsük, a kísértéseket együtt legyőzzük. A megmentés lehetősége a mi kezünkben is van, csak fel kell, ismerjük, tennünk kell érte. Jeremiás megérkezett. Látta a fazekast. Isten élményben részesítette.

S milyen szép, felemelő élményt jelent, amikor egy ember nemcsak elindul, de megérkezik. Ez az önmagunkra találás egy néhány percre, órára, akár évekre megadja a teljesség élményét. Serkenti az alkotást, tökéletesíti az emberi jellemet. Jeremiás azt kapta, amit Isten megígért, látta a fazekast. S Isten mindenkinek, ígér családot, gyermeket, hajlékot, munkát, elismerést, sikert. De ehhez, nekünk is tennünk kell, aktív, szereplői kell legyünk a mindenkori isteni történetnek.

III.” De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével.” A szentírással szólva Isten az életünket, mint egy agyag darabot odahelyezi a korongra. És nekünk kell formálnunk, alakítanunk, építenünk ezt az életet. Csak maga az agyag tökéletes. Az alkotás az nagyon is emberi. De tőlünk függ, milyen forma lesz abból az agyagból.

Ebben a rosszul sikerült, képben benne van a mulandóság, az emberi tévedés, a hiba lehetősége. Nem mindig lesznek úgy a dolgok, ahogyan mi kívánnánk. Sok minden közrejátszik ebben a formálásban. De milyen szép, hogy Isten kezén túlmenően, alakítanak bennünket azok a személyek, akik körülvesznek. Befolyásolnak a helyzetek. Újra kell kezdenünk.

Elég sok pályázatot írtam ebben az időszakban is a gyülekezetünknek. S ezeket az elszámolásig nagyon sok esetben javítanom kell. De mindig egy cél vezérel, hogy belőle eredmények születnek. Nincs olyan dolog, amit ne lehetne kijavítani, ami ne lehetne megváltoztatni. Erről szólnak a bűnbánataink, az úrvacsoravételeink, az újrakezdéseink. Még a legjobb tudásunk, és hozzáállásunk által is félresikerülhet egy edény. De nekünk nem ezt kell néznünk, hanem a lehetőséget a változtatásra. Szükség van a tapasztalatra, a bizonyosságra, hogy nem vagyunk tökéletesek. Éppen a hibáinkból tanulhatunk, és a jóságra való törekvésünkben egyre közelebb kerülhetünk az Istenhez.

IV. „Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta.” A kertész keze alatt a virágok megszépülnek, a fölműves munkája által az anyaföld termést hoz, a méhész szakértelme nagyban befolyásolja a méhek teljesítményét. A nevelő sok tudást és az ismeret utáni vágyat csepegtetheti bele a tanítvány elméjébe. Ugyanabból az anyagból az esztergályos, megfelelő, vagy selejt fogaskereket készíthet, és megkísérelem még a lelkész tanítása, hozzáállása és példaadása által is változik, fejlődik, vagy éppen visszaesik egy gyülekezet élete. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen gyorsan forgatjuk a korongot, s milyen elkötelezettséggel végezzük a tennivalónkat. Szokták mondani, hogy nem látszik, vagy nehezen értékelhető egy- egy munka. Én ezzel szemben azt állítom, hogy nincs olyan család és nincs olyan hívatás, szakma, ahol az együtt töltött időnek, az elvégzett tevékenységnek, munkának ne lenne meg az eredménye.

A fazekas kész volt egy új edény formálására. Nem sajnálkozott, ne panaszkodott az anyagról, nem szidta a körülményeket, nem érezte tehetetlennek magát az adott helyzetben, csak a saját kezébe vette a sorsát.

Te, aki diák vagy éppen felnőtt, kész vagy- e az elromlott, elrontott edényt, az életedet újraformálni? Hallod- e az isteni hangot magadban, a melletted levőben, melyben elhív Ő, nemcsak önmagad, hanem ennek a világnak a formálására. A protestantizmus azért jött létre, mert az Istenben bízó emberek, hittek egy jobb és igazságosabb egyház létrejöttében. A mi környezetünk nem attól lesz szebb és gazdagabb, ha csak kritikával élünk, hanem azzal, ha imádsággal és cselekedettel dolgozunk annak gazdagításán. Beszédem végén egy történetet osztok meg, melynek címe

Az új tanítvány

Új tanítvány érkezett a kolostorba, ám még mielőtt a mester befogadta volna őt, szokás szerint összehívta a többi tanítványát, hogy beszéljen velük. Mint kiderült, mindannyian ismerték már az újonnan érkezőt – a mestert kivéve.

Mi a véleményetek arról az emberről, aki szeretne most belépni a közösségünkbe?” – kérdezte a mester a többieket.

„Nagyon jó ember, itt a helye közöttünk.” – szólalt meg az egyikőjük.

Erre egy másik tanítvány egyből felcsattant: „Dehogy, nagyon tévedsz! Ismerem én már régről, voltak nagyon méltatlan húzásai. Az emberek jelleme nem változik, ő sem lehet most más, mint amilyen régen volt.”

„Szerintem viszont jószívű és kedves.” – szólalt fel egy harmadik tanítvány.

„Ugyan! Csak jó embernek akar látszani, de valójában folyton hazudik és becsap másokat.” – vágta rá megint egy másik.

A többiek is mind elmondták a véleményüket, és heves vita alakult ki az új tanítvány személye körül – egészen addig, amíg a mester közbe nem szólt.

„Elég volt. Nem tanultatok semmit az itt töltött hosszú idő alatt. Egyetlen embert akartam megismerni, helyette azonban megismertem sok másikat. A véleményetek sokkal többet mond el rólatok, mint arról az emberről, akiről mondjátok. Aki a másikban csak a rosszat veszi észre, az önmagával nincs egyensúlyban. Aki csak a negatív dolgokra fókuszál, az az egész világot rossznak és menthetetlennek fogja látni. Amire fókuszáltok, azzá válik a világotok.”

Kis szünetet tartott, majd így folytatta:

„Mától az az ember is a tanítványom. Ti, pedig ha szebb világot akartok, akkor tanuljátok meg észrevenni mindazt a szépséget, ami már most is körülvesz benneteket. Lássátok meg a jót is másokban, ne csak a rosszat.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Nézzetek körül itt a templomban, ennek környékén. Látjátok- e a változást? Érzitek- e a nyitottságot, amit nemcsak a templom előtti tér, hanem a tágasra tárt kapu is jelképez napokon keresztül? Az elhangzó imádságokban, prédikációkban elmélyülve, szemlélitek- e azokat a jellemvonásokat, isten vonásokat, melyeket a Teremtő életünk falára felvés? Tapasztaljátok meg, hogy életünk pörgései közepette Isten önmagát formálja meg a testünkben, lelkünkben.

Jöjjetek és bízzunk, a kiválasztásban! Mélyüljünk el a küldetésünk vállalásában. Erősödjünk meg a vállalásainkban. Ebben segítsen meg minket az Isten! Ámen.