Textus: Zsidó 6, 11- 17 „De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket. Amikor Isten Ábrahámnak ígéretet tett, önmagára esküdött, mivel nem esküdhetett nagyobbra, és így szólt, bizony gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítlak. És így miután Ábrahám türelemmel várt beteljesült az ígéret. Mert az ember önmagánál nagyobbra esküszik, és minden ellenvetésnek véget vet, mindent megerősít az eskü. Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet.”

Kedves Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

A várakozás feszült perceit éljük. Nagy izgalommal figyeljük a napokat, órákat melyek mind közelebb visznek ez év karácsonyához. Lélekben titokzatos, sejtelmes utakat járunk be, amelyek a múltról, jelenről, de álmaink és vágyaink által a jövőről is szólnak. Hiszen mindig rendkívüli a karácsony, és mindig azokat a felejthetetlen perceket hozza el, melyre felkészülünk. S azt az állapotot éljük meg, melyet megteremtünk, létrehozunk, melyre feltesszük egész életünk jobbá levését.

A péntek esti koncert alkalmával csodálatos volt hallgatni, ahogyan a diákok a zeneszerzők darabjait, kitűnő tudással és nagy lelkesedéssel adták elő. Mert a zene összeköt minket, embereket, de összeköti ezt a világot is azzal a természetfeletti világgal, melyet mi Isten országának nevezünk. A zene megéreztet velünk olyan mély és valós világot, ahol összhang van, színek, árnyak, dallamok repítenek bennünket egy másik dimenzióba. Mert ilyenkor töltekezünk, megtelik a szívünk hálával és köszönettel a mi Teremtő Istenünk irányába.

E mai alkalommal az ígéretről szeretnék beszélni. Arról az isteni ígéretről, amely minden ember szívébe el van rejtve. És ez az ígéret minden évben megismétlődik Jézus születésében. Mert benne és általa az Isten szeretete és jósága árad ki erre a földre.

Mi emberek is rengeteg ígéretet teszünk. Kezdetben ígéretet teszünk a szüleinknek, hogy jó gyermekek leszünk. Majd nevelőinknek, hogy tanulunk és szót fogadunk. Barátságokat kötünk, és ígéreteket teszünk az elköteleződés irányában. Szerelmesek leszünk és megígérjük, hogy soha senkivel meg nem csaljuk. Házasságot kötünk, egy életre szólóan esküt teszünk, megígérjük, hogy sem jóban, sem rosszban el nem hagyjuk. Gyermeket vállalunk, megkereszteljük őket, ígéretet teszünk Istennek, hogy a keresztény értékrend szerint neveljük fel. És aztán az ígéretek tovaszállnak. Meglankadunk, az adott szót elfelejtjük, a barátságokat megtagadjuk, nevelőink figyelmeztetését semmibe vesszük, szerelmünkhöz hűtlenek leszünk, házasságainkat felbontjuk, gyerekeinket néha magukra hagyjuk. Mert az emberi ígéret véges. És mi emberek gyengék vagyunk, sokszor kiszámíthatatlanok, a saját érdekeinkre érzékenyek.

De Isten ígérete minden évben megismétlődik, szövetséget köt velünk újból és újból, Jézus születése által. Mert erőssé akar tenni minket elhatározásunkban, gyengeségünkben felemelni, korlátozottságban, széles horizontokat felmutatni.

Ma ezeknek a fényében szeretném a szentírási verseket értelmezni és Isten üzenetét a szívünkhöz, lelkünkhöz közel hozni. Egy ismeretlen költő ezeket a sorokat fogalmazza meg:

 

Isten vezet versében

Szememmel én, vezetlek téged,

Amerre mégy, veled megyek.

Utat török, s nem árthat néked

Sötét völgy, vagy zordon hegyek,

Járj szárazon, vagy víz felett,

Orcámnak fénye hűn vezet.

 

Szememmel én vezetlek téged,

Kegyelmem is hűn támogat;

Nem engedem inogni lépted,

Bátran rám bízhatod magad,

Pusztákon át a mennybe fel

Erős karom hordoz, emel.

 

 

I.” De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik.” Pál apostol ebben a levélben három fontos gondolatot közöl. Az első a kívánság, a második az igyekezet és a harmadik a reménység. Pál apostol mindenkire kitér. Számára nincsenek kívülállók. A gyülekezetben mindenkinek kívánja, hogy megtapasztalják Isten ígéretét. Ez a kívánság magán hordozza Pál apostol aggodalmát, és ugyanakkor a szándékát is. Szeretné, és el van kötelezve benne, hogy mindenki részesüljön az Isten ígéretében. Ennek azonban feltétele van. És ez a második gondolatban fejeződik ki. Igyekezni kell, vagyis az embernek is meg kell tennie a lépéseket, ahhoz, hogy Isten ígérete valóra váljon. Ez az igyekezet mindvégig kitartó kell, legyen. Vagyis igyekeznie kell mindenkinek, hogy Isten ígérete szerint megváltoztassa az életüket. És mindez addig történik, amíg a reménység egészen be nem teljesedik.

Ma is reménykedünk, bizalmunkat Istenbe helyezzük. Ez a reménység nekünk, keresztényeknek az, hogy megszületik Jézus. Értünk küldi el Isten ebben az évben is. Hogy kevesebb legyen a bánat és több az öröm ezen a földön. Mert szükségünk van rá, értenünk kell a szavát, újból rá kell figyelnünk. Fel kell emelnünk tekintetünket a földről, és meg kell látnunk az isteni világot. Ha csak erre a földre nézünk, akkor önzőkké válunk, elvadulunk egymástól és magától az Istentől. Szükségünk van Jézusra, mert ő úgy tanít, ahogyan előtte és utána senki sem. S ha életútját végig követjük, úgy abban magunkat találjuk meg, az élet örömeit és buktatóit.

II.” Hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.” Mi emberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Isten csak úgy magától fogja nekünk megteremteni az ünnepet. Ez az adventi időszak egy jó lehetőség a készülésre. Isten aktív szerepet vár el tőlünk azért, hogy Jézus méltóan érkezzünk az életünkbe. Ahogyan a péknek is dolgoznia kell ahhoz, hogy tápláló kenyeret süthessen, úgy nekünk is engednünk kell, hogy a hitünk, mint lelkünknek kovásza elvégezze életünkben a munkát. A restség itt a passzivitást, a tétlenséget jelenti. Pál apostol egyfajta ítéletet is megfogalmaz a zsidóknak. Ne higgyék azt, hogy csak azért, mert Isten kiválasztott népének tartják magukat, a Messiás, csak az ők számukra fog megérkezni, mindenféle várakozás nélkül. A pogányokból lett keresztények megelőzik őket a megtérésben, életmódjuk megváltoztatásában, az jézusi értékrend szerinti életvitelben. Mert most már nem a származás, a nemzetiség alapján, hanema hit és a türelem által fogják örökölni az ígéreteket. Ez a hit és türelem nagyon közel áll a mi vallásosságunkhoz. Két olyan alapérték, amely jellemzi egyházunk egész történelmét. És mi ma is hittel és türelemmel várjuk Jézus születését, a szeretet megtestesülését.

III.” Amikor Isten Ábrahámnak ígéretet tett, önmagára esküdött, mivel nem esküdhetett nagyobbra, és így szólt, bizony gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítlak. És így miután Ábrahám türelemmel várt beteljesült az ígéret.” Pál apostol itt visszautal a zsidóság ősatyjára, Ábrahámra. Isten őt kiválasztotta és ígéretet tett neki, hogy megsokasítja. Az apostol bizonyítja, hogy Isten ígérete mindig beteljesedik. Azt türelemmel ki kell várni. Ábrahám bizalmát Istenbe helyezte. Tudta, érezte Isten kezének munkáját minden alkalommal az életében. De a tőle való elszakadás, eltérés csak kárhozatot, veszedelmet hoz az emberre. Így ma is nekünk várnunk kell türelemmel Jézus születését, mint Isten ígéretét.

IV.” Mert az ember önmagánál nagyobbra esküszik, és minden ellenvetésnek véget vet, mindent megerősít az eskü.” Az ember életében nagyon fontos az eskü. Az esküben, kezünket a szívünkre tesszük, kezet fogunk egymással, és ez az eskü többet jelent minden szerződésnél, minden írott, vagy íratlan szabálynál. Az eskü két ember jelenlétében Isten előtt köttetik meg, s felold minden ellenvetést, megerősít mindent az eskü.

V.”      Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet.” Az ígéret örökösei mi vagyunk, ma élő keresztények. És egyre kevesebben, akik meghallják Isten hangját, értik Jézus tanítását és alkalmazzák a mindennapokban az elvárásait, tanításait. Az örökséggel kétféleképpen lehet bánni: tisztelni, megbecsülni és azt kamatoztatni, vagy elherdálni, megsemmisíteni, felélni, megvetni. Ma úgy tűnik ez a keresztény Európa, mely évszázadokon keresztül Jézus tanításaira építette, kultúráját, gazdaságát, jólétét, az istentelenség útjára lépett. Ma már aktívan támadják a keresztény elveket, megvetik a keresztény szimbólumokat. S ami természetes volt, hogy a templomokban imádkozzanak, ma már átalakítják, egyeseket kocsmává, vendéglővé, akár lakóházzá.

Isten ígérete örökségének hordozóiként fel kell vállaljuk, mi magyarok, itt Székelyföldön élők, hogy hűek leszünk a mi Atyánkhoz, kitartunk örökségünk mellett. Áldozatot hozunk közösségünk fenntartásáért, Istent dicsőítjük és magasztalása által szebbé tesszük ezt a földet.

Ennek az eljövendő karácsonynak van egy nagy tétje. A kihívás pedig abban áll, hogy magunkat kell megpróbálnunk. Mi kell, megváltozzunk, ahhoz, hogy Jézus az életünkben otthonra találjon.

Beszédemet egy történettel zárom:

A kislány és a zongora

Egy kislány álma az volt, hogy egyszer híres zongorista lesz, de a Szamárinduló volt az egyetlen darab, amit el tudott játszani. Akárhogy is próbálkozott, nem volt többre képes. Egy idő után szülei elhatározták, hogy beíratják magántanítványként egy neves zongoraművészhez, hogy az megtanítsa őt rendesen zongorázni. A kislány természetesen el volt ragadtatva az ötlettől.

 

Amikor a kislány és szülei meghallgatásra mentek a művészhez, komornyik tessékelte be őket a kúria társalgójába, ahol egy gyönyörű koncertzongora állt. A kislány azonnal odaszaladt a zongorához, és elkezdte játszani rajta a Szamárindulót. Szégyenkező szülei elindultak felé, hogy leállítsák, de eközben belépett a művész, és bátorította a kislányt, hogy folytassa.

 

Azután helyet foglalt a kislány mellett az ülőkén, és hallgatta a játékát. Kisvártatva ő is bekapcsolódott, és akkordokkal, futamokkal és arpeggiókkal egészítette ki a darabot. A kislány folytatta a Szamárindulót. A szülők nem hittek a fülüknek. Egy gyönyörű négykezest hallottak, amelyet kislányuk és a nagy művész együtt adott elő, és eléggé meglepő módon még mindig a Szamárinduló volt a fő téma.

Keresztény testvéreim! Nekünk is vannak álmaink, melyekért életünkből rengeteget áldozunk. Sikerek és kudarcok, eredmények és csuszamlások kísérik útjainkat. Jézus arra tanít meg minket, hogy fontosak vagyunk Isten számára. Ő pótolja mindazt, ami belőlünk hiányzik. Mellénk ül és velünk együtt játszik, hogy szépek, egészségesek, erősek, és sikeresek lehessünk. Engedd hát magad mellé Istent, érezd meg a közelségét. Engedd, hogy megfogja a kezed és irányítsa.  S szabadítását kiárasztva az életeden, tapasztald meg, hogy ez a karácsony, különleges gazdagsággal hozza el a te számodra is a názáreti Jézust. Ebben segítsen Isten nekünk ma és mindenkoron! Ámen.