Isten lelkével!

Textus: 1 Kor 2, 12- 15 „Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezért hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes, mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Egyre nagyobb teret hódít az elvilágiasodás, idegen szóval a szekularizáció. Mindent a mának, az embernek, a testnek, az örömnek, az élvezetnek, s hajszoljuk egyre jobban a szenvedélyeket. Az ember ki akarja élni, meg akarja tapasztalni a földi örömöket. Ezért áldozzuk fel egészségünket, tudásunkat és energiánkat. Minden figyelmünket arra összpontosítjuk, hogy miként, hogyan lehetne jobb, pazarabb, fényűzőbb életet élni. S talán nem is állt a fejlődés eme magaslatán az ember, mint ma, amikor nagyon sokat megengedhetünk magunknak, bejárhatunk földrészeket, megismerkedhetünk új kultúrákkal, találkozhatunk új vallásokkal.

S bár azt mondjuk, a testieknek, a fizikaiaknak az ember egyre többet áldoz, mégis valahol az érzéseink, a szívünk és a lelkünk mélyén mégis csak foglalkozunk örök, mély, vallásos kérdésekkel. És ez nem más, mint az Istennel való viszonyunk.

Amikor a tavaly nyáron gyülekezeti kirándulásunk alkalmával Törökországban, Isztambulban jártunk, megcsodálhattuk a szebbnél- szebb mecseteket, és dzsámit, ahol a vallásos, kultikus élet központjaiban az emberek ott imádkoznak. Engem is meghatott az a sok alkotás, ami mind Isten tiszteletére készült el. Mert ezekből az épületekből, ahogy mi nevezzük templomokból valami olyan szentség árad, ami magával ragad. Minden hét után felrepít, kiemel egy olyan világba, ahol mi csak egyedül Istennel vagyunk. Ezért érdemes és kell templomba járni, mert ilyenkor a hétköznapi ember átváltozik, megszabadulunk a tehertől, a nehézségeinktől, a gyötrelmeinktől és egyedül csak Istenre, valamint magunkra tudunk összpontosítani.

Amikor a Vakációs Bibliahéten a gyerekekkel foglalkoztunk, mi is úgy éreztük, hogy a szentírási történetek, az énekek, a kézműves foglalkozások, a játékok mind ebbe a világba emeltek. Megfigyeltem, hogy már évek óta olyanok is segítenek, akiknek amúgy nincs a táborban gyerekük, unokájuk és mégis jönnek, mert valami szent érzelem, vonzalom készteti őket Isten szent ügyének a terjesztésére. Sőt olyan is van, aki már évek óta több ezer lejjel támogatja, csendben, elkötelezetten.

Ezért is gondoltam arra, hogy a mai istentiszteleten, prédikációmban erről a belső erőről, Isten lelkéről fogok beszélni, ami erősít, érzékenyít, ha kell, bátorrá tesz bennünket. A felolvasott szentírási versek alapján négy kérdés és téma mentán fogom kibontani mondanivalómat. Beszélni fogok az isteni lélekről és annak megismeréséről, a bölcsességről, a visszautasításról és az ítéletről.

I.” „ Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.” Nagyos súlyos szavak vannak ebben a mondatban. Olyanok, mint a világ lelke, Isten lelke, a megismerés és az ajándékozás. Érdemes foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy van e a világnak lelke? Mi nem a világ lelkét kaptuk mondja Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek. Milyen a világ lelke? Hogyan viszonyuljunk hozzá? Ha egy kicsit körülnézünk ebben a világban, akkor gyorsan megállapíthatjuk, hogy bizony a világ sokszor lelketlen. Az, ami most folyik a közbeszédben, az biza sokszor kiábrándító. Az a nyelvezet, beszédmodor, és kommunikáció, amit egyesek megengednek maguknak, az minden csak nem a szeretet nyelve. És ez nem is akárhol történik, hanem éppen az országházban.  Amikor belegázolnak az emberi méltóságba, megaláznak tisztséget betöltő személyt, személyeket, az minden, de már a látszatát sem fedi a demokráciának. Amikor veszélybe kerül az édesanya, édesapa, gyermek, család, haza, ott már mindenről lehet beszélni, csak éppen nem a biztonságos jövőről.

A világ lelke, ahogyan Pál apostol fogalmaz a káoszt, a rendetlenséget, az összefüggéstelenséget, az erkölcstelenséget, a kiszámíthatatlanságot akarja. Az apostol idejében is Korinthusban, amely kikötőváros volt ez a világ jellemezte az ott lakok életét. Ezt visszautasítja az apostol. Ez nem lehet a keresztény élet és értékvilág alapja.

A keresztény ember Isten lelkét kapja fogantatása alkalmával. Ez a lélek bennünk él, minket tesz boldoggá, nekünk kell ezt a lelket magunkban védenünk, oltalmaznunk, fejlesztenünk.

Nemrég született egy kis unokánk. Az egész család a figyelmét az érkező életre, az édesanyára, édesapára, a családra összpontosítja. A tegnap a lányoméknál egy néhány percre leültem az unoka mellé, majd lefeküdtem melléje, miközben ő aludt. Kezét az arca elé tette, majd egyet- egyet rándított a két kicsi kezével, nyújtózódott, az arca néha elmosolyodott.

Sok mindent ismerünk az gyermeki, emberi idegrendszerről, de még mindig sok ismeretlen van előttünk. Az emberi létezés mögött, a testi, fizikai élet mozgató rugójaként, valahol a mélyben ott van az isteni lélek, olyan, mint egy apró szentjánosbogár, amely fényt szív magába, hogy majd irányt mutasson. Ez az isteni lélek, ami kézzel megfoghatatlan, de mégis érezhető irányítja, betölti, gazdagítja, értelmessé teszi az emberi életet. Aki ezt az isteni lelket magán érzi, az felelősen beszél, megfontoltan él, szeretettel viszonyul embertársához. Akiben megvan a nyitottság erre az isteni lélek befogadására és gazdagítására, az minden alkalmat megragad, hogy többet tudjon, ismerjen meg Isten világáról.

Mi nagyon sok ajándékot kapunk ezen a földön. Már gyerekkorunktól fogva a szüleink, rokonaink, barátaink családtagjaink elhalmoznak az ajándékokkal. De minden ajándékot egy érzés indít el, s mi azt szeretnénk becsomagolni, egy virágszálba, utazásba, élményekbe, fizikai javakba. Az Isten ajándéka mindennél több. Mert az Ő ajándéka teljes, egy kerek egész. Aki részesül benne azoknak meghittek a vasárnapok, azoknak minden nehézség, betegség, fizikai, vagy éppen lelki bántalmak ellenére is felemelőek a vele való templomi találkozások.

A gyerekekkel való foglalkozások alkalmával láttam, hogy mennyire igénylik a velük való beszédet. Több alkalommal reggelente oda jöttek és megöleltek. Ők magukon hordozzák az isteni ajándékot és tovább is adják, mert az ölelésben valami kimondhatatlan energia szabadul fel. Jól létet, örömet, jókedvet fejez ki. Vagy akár meg is nyugtat, vigasztalni is tud.

II.” Ezért hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva.” Itt a bölcsesség nem kevélységet, büszkeséget jelent, hanem tudást, tapasztalatot. S az apostol azt hangsúlyozza, hogy az isteni világot nem a törvény ismeretével és annak magyarázásával fogja hirdetni, hanem Lélekből. És ennek óriási jelentősége van. Pál apostol egy művelt teológus, Isten tanainak az ismerője. De ő nem ezt a szakértelmét hangsúlyozza, hanem azt a belső világ és érzés kivetülését szavakban, mondatokban, ami Isten ihletésére születik meg.

Pál apostol megtérése, istenélménye után, a damaszkuszi úton történt Jézussal való találkozása alkalmával teljesen új irányt vesz az élete. Többé már nem üldözi a keresztényeket, hanem éppen maga lesz a kereszténység nagy tanítója és terjesztője. Többször hallom barátoktól, ismerősöktől, akik különböző beszédeket hallgatnak, és megjegyzik, az nagyon száraz volt, érthetetlen, nem ismerem azokat a fogalmakat, melyeket használt. Nem vagyok járatos a filozófiában, a tudományokban.

És valóban a Lélektől jövő dolgokat mindenki érti, mert Isten úgy hangolt, úgy rezegteti meg az idegszálainkat, úgy tesz nyitottá, hogy mi halljuk, értsük az Ő szavát.

Mit is jelent ma lelki embernek lenni? Hogyan tudok Istennek segíteni? Mert ez az egyik legnagyobb hívatásunk ezen a földön. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem kell, megváltsuk a világot. Isten csak egyszerű dolgokat vár el tőlünk. Éspedig azt, hogy ahol élünk az a környezet legyen olyan, amit Isten elvár tőlünk. Én, amikor idekerültem lelkésznek erre vállalkoztam, hogy közelebb hozom az isteni világot a szívünkhöz. Ezért tettük nyitottá az épületeinket, és azért viszonyulunk minden kérdéshez abban a látásmódban, hogy mi is tehetünk azért, hogy az élet elfogadható és szép legyen. És el kell, mondjam, hogy mindig vannak meglepetések. Isten úgy rendezi az életünket, hogy még az elvártnál is többet ad nekünk. S öröm látni, ahogyan sokan segítenek ebben az örömhirdetésben.

A lelki emberekkel könnyű a szó, mert értjük egymást. Ugyanazt akarjuk. De van, aki úgy gondolja, hogy nincs szükség erre a kapcsolatra. Van, aki a saját istenképét torzul, alkotja meg, s becsapja elsősorban önmagát, az Istent, a környezetét, csak azért, hogy érvényesüljön. Mi, akik vallásos közösséghez, gyülekezethez tartozunk, éppen ezeknek a lelketlen embereknek, kell, elmondjuk, hogy a változás bennünk áll. És akkor lesznek a legboldogabbak, ha lelkesen tudják imádni az Istent.

III.” A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes,” Ennek kapcsán a visszautasításról szeretnék beszélni. Megvan bennünk, emberekben az a felületesség, hogy ha valami nem tetszik, vagy éppen nincs a szájízünkre, akkor gyorsan legyintünk. Ezek vonatkozhatnak személyekre, termékekre, elméletekre, de még magára az Istenre is. Nincs szükségem az Istenre. S ma egyre több ember mondja ezt. Vagy ha hangosan nem is ejti ki szavakban, de így gondolja, ezt gyakorolja. Nem az Isten, hanem az ember távolodott el az Istentől. S ennek az eltávolodásnak bolyongás lett a vége. Az ember nem találja helyét és szerepét a világban. Sokan felcserélték a szerepüket és Istent akarnak játszani. Azt gondolják, hogy minden a kezükben van, s úgy rendezhetnek, tehetnek, amit akarnak. Az ateizmus, az istentagadás nem egy új dolog. Mindig is voltak követői. De talán soha nem voltak ennyien, mint ma. Én először az anyaországban találkoztam azzal a fogalommal, hogy névadó ünnepség, ami kiváltotta a keresztelőt, vagy éppen világi temetés.  A kereszténység és az erkölcsi értékek, melyre felépült Európa társadalma ma nem a virágkorát, hanem főleg nyugaton a végkorát éli. Figyeljük csak meg választások alkalmával, nagyon sok el és visszautasítás van. De hol van a jövő. A mai ember, sokan közülünk elutasítják a földet, az állatokat, a természetet. Félő, hogy gyermekeink, unokáink nem fogják ismerni a növény és állatvilágot, nem könyvekből, hanem a természetből. Egyre távolabb kerülünk Isten teremtett világától. Veszélyben van a nyelvünk, a kultúránk, a népi öltözetünk, a gasztrológiánk, a házias ízeink. És tudják, amikor valamit visszautasítunk, akkor mindig tudatosan, vagy éppen a nélkül valami mást választunk. Vasárnap istentisztelet helyett az otthoni kényelmet, a munkával ellentétben a tunyaságot, a bátor szembenézés helyett a szemlesütést. Erre nevel a világ, hogy legyünk képlékenyek. Ne magyarkodjunk, ne hirdessük, hogy vallásosak vagyunk, bízunk Istenben, ne legyen fontos számunkra a család, nem fontos a hűség, nem kellenek barátok. Adjuk fel identitásunkat!  Mert ez csak illúzió, a mostban, a jövőben egyébre van szükség. És ezért megy az agymosás minden ágon. Majd a gépek elintéznek mindent helyettünk.

IV.” A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg.” Bornemissza Péter, evangélikus lelkész és szuperintendens, Balassi Bálint nevelője a XVI- ik században Az ítéletről való versében, énekében a következőket írja:

 

Hallgashatsza ember ez igéket,

Úristenről híven szerzetteket,

Szentírásból bölcsen kiszedteket

És versekben behelyheztetteket.

 

Okossággal ez versek tanyítnak,

Úristennek nagy dolgáról szólnak,

Embereket az bűnből kihívnak,

Lelki jókra, életre indítnak.

 

Mi, emberek elég könnyen szoktunk ítélni. Gyorsan hozunk döntést, magunkkal vagy másokkal kapcsolatban. A legtöbb döntésünk azonban véges. Mégis vannak olyan ítéleteink, amelyek nem zárulnak le még a halálunkkal sem. Hiszen tudunk hagyni egy házat, erdőt, mezőt, megélhetést a gyerekeinknek. De akár bosszússágot is, mely éppen abban áll, amit mi nem rendeztünk el addig, amíg éltünk.

Az anyagiakon, a láthatókon túlmenően hozunk egy döntést, ami nem zárul le még a halálunkkal sem. És ez az Istenhez való tartozás tudata. Amikor én eldöntöm az Istenhez való tartozásomat, akkor úgy élek, viselkedek, cselekszem, hogy tudom, ezek befolyással van a halál utáni életemre is. Jézus arra tanít, hogy szolgáljunk az Úrnak, imádjuk az Istent, engedelmeskedjünk mindenek fölött az Ő hatalmának.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Tedd a kezed a szívedre, s figyeld meg milyen szépen dobog! Nézz a templom ablakán keresztül az égre, s nézd, milyen szépen ragyog! Tekintsd a melletted ülőre, s lásd benne a te testvéredet! Figyelj a szentírás szavára, amely ma négy gondolattal indít haza: megismerés, bölcsesség, visszautasítás, döntés! S élj úgy, hogy a Pál apostoli lelkület téged is hívjon istenhitünk, vallásosságunk megélésére és terjesztésére! Ebben segítsen az Isten! Ámen.