Isten oltásai, beszéd a vallásszabadság ünnepére
Textus: Róma 11, 17- 23 „Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének eltérő nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod erre: Azért törettek ki az ágak, hogy én beoltassam. Úgy van: azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természet szerinti ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. Lásd meg tehát Isten jóságát és szigorúságát, az elbukottakkal szigorú, veled pedig jóságos, ha megmaradsz jóságában, mert különben te is kivágatsz. De az elbukottak is, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak majd, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket.”
Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!
Különösen magasra emeljük ezekben a napokban hitünk zászlaját, amikor a vallásszabadság ünnepe körüli napokban őseinkre emlékezünk, így van ez ebben az esztendőben is. Hiszen ezelőtt 454 évvel, Tordán törvénybe foglalták a vallásszabadságot. S mi azóta hangsúlyozzuk, hogy a hit Isten ajándéka, mely nekünk örökös jussunk az Istentől. S bár évről- évre megemlékezünk erről a jelentős évfordulóról, mintha veszítene fényéből, s mondanivalója sem lenne annyira jelen a mindennapjainkban. Hiszen a szabad vallásgyakorlás néha átmegy az elvilágiasodásba, s a szekularizáció lépten-, nyomon felüti a fejét még kisebb közösségeinkben is.
Ami szent és sérthetetlen volt évszázadokkal ezelőtt, az mára mintha elértéktelenedne. Isten és az egyház volt nagyon sok ember számára az élet középpontja. Sokat foglalkoztak az élet értelmével, céljával, az emberi élet küldetésével. S mintha ma belepné a por ezeket a tanításokat, s helyette, a megélhetés, a haszonelvűség, a magunknak valóság teret hódítana. Egyéni célokért, földi dolgokért, sérül az isteni világrend.
Igen volt egy püspök, volt egy csoport, aki ha kellett életével fizetett, ezekért az elvekért. Nem adta fel semmi ígéretért. Nem mondott le tanításáról semmi fenyegetésért. Kockázatot vállalt a szentírás igaz tanításáért. S önmaga életét Istennek ajánlotta, hogy tegyen vele, amit tennie kell.
Sokat gondolkoztam azon, hogy minden évben megünnepeljük a vallásszabadság napját, itt Székelyudvarhelyen is. És mennyire vagyunk méltó utódai az őseinknek? Mit teszünk le az asztalra sikerként, eredményként évről, évre, amire mi is büszkék lehetünk, mint a saját megvalósításainkra? Hogyan tudjuk továbbgondolni, és főleg megélni a vallásszabadság ünnepét, hogy az valóban a mában élő unitáriusok cselekvő élete legyen? Ezért is választottam Pál apostolnak a felolvasott verseit e mai alkalomra, mert úgy érzem, az isteni üzenet ezeken a verseken keresztül nekünk szól és hozzánk beszél.
Szabad embernek lenni, csodálatos dolog. Mert az ilyen embernek van személyes meglátása, gondolata. Az ilyen ember ki meri fejezni önmagát, tudását és érzését, még akkor is, ha mások azzal nem is egyeznek. A szabad ember senkinek nincs lekötelezve ezen a földön, csak magának a jó Istennek. De egyre kevesebb ember van, aki elkötelezett Isten irányában. Aki odahajlik minden vasárnap Isten felé és hallgatja, amint a szentírás üzenetén keresztül megszólítja személyesen őt, vezeti, tanítja életútja járására. Igen a vallás attól szép, hogy az Istentől való ihletettségünkkel, érzéseinkkel, elkötelezettségünkkel mi másképpen éljük az életünket. Dicsőítjük az Isten, tiszteljük és szeretjük egymást, és egy olyan közösséget alkotunk, ahol kisgyermektől az öregekig itthon, otthon érzi magát, minden közösségi tagunk.
A szabad ember nem valamitől szabad, hanem valamire szabad. Így szabad a vallásossága gyakorlására, istenhite megélésére. Szabad az elkötelezettségén túlmenően embertársai megsegítésére, az Istennel való kapcsolatának ápolására. Ma ezeknek fényében szeretném a Pál apostoli gondolatokat megvilágítani és elmélyíteni mindannyiunk életében.
I.” „ Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük. Pál apostol a szelíd és a vad olajfáról ír ezekben a sorokban. Én személyesen nagyon későn ismertem meg az olajfát. Gyerekkoromban csak nagyon ritkán lehetett az üzletekben kapni. Szüleim néha télen vásároltak személyes használatra. Legelőször életemben-Görögországban láttam vad olajfát, majd később többet is a tengerpartokon. Az olajfa az egyedüli, amely évezredeken keresztül is életben marad. S amikor megkóstoltam az íze fanyar volt, szinte fogyaszthatatlan. A talaj és a föld, ahol ezek az olajfák nőttek eléggé szegényesek voltak, mintha tűz perzselte volna fel a föld felszínét. Az olajfák törzse és levele jól alkalmazkodott ahhoz az éghajlathoz, ahol felnövekedett. Látni lehetett rajta, hogy még ebben a szegényes környezetben is képes termést hozni. Az apostol az ágak kitöréséről beszél. S valóban, a reformáció nem ment csak úgy zökkenőmentesen. Gazdasági, politikai és vallási okai voltak. S a volt egyházi rendszeren biza sok csorba esett. Megtört, letört, elbizonytalanodott az az istenhit, melyet az emberek az egyházba és így Istenbe is vetettek.
A konfirmációra készülő diákokkal nemrég néztük meg Luther Márton életét. S maga a film is nagyon szépen részletezi, ahogyan ez a szerzetes, a legnagyobb harcot önmagával vívja meg. Ahogyan könyveket ír, lefordítja az ószövetséget német nyelvre, s ahogyan a bűnbocsátó cédulák ellen megfogalmazza híres tételeit. Ezek a tanítások, mint új hajtások nyíltak az olajfa törzsökéből, hogy új életet, új vallásosságot jelentsenek a korabeli embernek. Pál apostol a római gyülekezetet magát, vad olajfának nevezi, mint aki beoltatik a régi ágak közé, hogy életet, termést jelentsen. Az oltás szakszerűséget, tapasztalatot és bölcsességet igényel. Nem lehet eltéveszteni sem az időt, sem az oltani kívánt fákat. És nekünk, lelkészeknek, de világi vezetőknek is óriási felelősségünk van abban, hogy milyen egyházban kívánunk élni. Vagy mit szeretnénk átadni a gyermekeinknek és unokáinknak. Olyant- e, amelynek az ágai letöredeztek, a fa kérge kiszáradt, s már csak idő kérdése, hogy meddig bírja az idő vasfogát elviselni? Vagy olyan olajfák leszünk mi magunk, akik érezzük, hogy Isten oltásaival rajtunk és bennünk dolgozik. Tóth Árpád költőnk: Isten oltó kése verse kívánkozik ide, ahol a költő ezeket mondja:
ISTEN OLTÓ-KÉSE
Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.
Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.
Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.
Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.
II.” és az olajfa gyökerének eltérő nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.” Az olajfa gyökeréből feltörő nedv az életet jelenti. A mélyből a táplálékot hozza fel az olajfának. És csodálatos, amint egy ilyen meleg égövben, a fa szöveteiben ezek a nedvek, mint a föld könnyei felfelé hatolnak, hogy a levélbe, virágba, olajmagvakba életet vigyenek. A növénynek nedvre, táplálékra, fényre van szüksége ahhoz, hogy a fotószintézis által megvalósuljon legnagyobb álma a növekedés, a terméshozás, és a fejlődés. Ne dicsekedj az ágakkal szemben, mert nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.
Mennyire igaz ez az apostoli megfogalmazás. Nekünk is nemcsak a múltra, hanem a jelenre kell büszkék legyünk. Arra, amit értünk el, mi valósítottunk meg. S minden év egy kérdőjel is egyben, hogy mennyit haladtunk a vallásszabadság útján, vagy néha meg- megcsúsztunk az egyre keskenyebbé váló utakon. A gyökér nekünk ma is Isten és a szentírás. Isten üzenete, aki ma is különlegesen küldi el nekünk az ő tanítását. S ma is olyan értelmet ad, ami a szentírást érezhetővé, elfogadhatóvá és magyarázhatóvá teszi a mi számunkra. Nézzünk csak magunk köré, akár itt Székelyudvarhelyen, a többi felekezetekre. Vegyük számba, hol tartunk? Aludtunk, bóbiskoltunk addig, míg mások álmodtak, dolgoztak. Távol maradtunk a közösségtől, mert önkényeskedést és egyeduralmat tapasztaltunk. S bár elrugaszkodtunk, rá kell, jöjjünk, vissza kell kapaszkodnunk hajszálgyökereinkkel Istenhez. Az egyedüli segítőnk csak Ő lehet. Mert különben kidől és elszárad, életünk olajfája.
III.” Azt mondod erre: Azért törettek ki az ágak, hogy én beoltassam. Úgy van: azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz.” Amikor az ágak elöregednek, megcsontosodnak, elszáradnak és letöretnek. Ha az ága nem kap elegendő nedvet, táplálékot, élelmet és nem valósul meg a fejlődés, akkor nincsen rügy, nem lesz virág, a levelek összezsugorodnak és elszáradnak. Folyamatos fejlődés kell ahhoz, hogy a fa életben maradjon. És az élet rendje az, hogy ha valami elszárad, jön helyette új ág, új fa, új élet. Ma a kereszténységet, és így minket, unitáriusokat is egy óriási veszély fenyeget, ez pedig a hitetlenség, az istentelenség és a közömbösség. Nem is az a legszomorúbb, hogy nyugaton már üresen maradtak a templomok, hanem a mi a templomok mögött van, a közösségek. Ahol már nincsen sem az Isten sem az ember, hanem csak a haszonlevűség, s az ember átvette az Isten helyét az élet középpontjában. A hitetlenség töri ki az ágakat az élet olajfáján, s maradnak terméketlenek az emberi életek, személyesen és közösségileg.
Mert a hitnek óriási jelentősége van. Ez több minden látható dolognál. A hit ma is csodákra képes. A hitnek nincsenek határai. Az Istenben való hit ma is elítéli a csalást, a hazugságot, megveti a képmutatást, és elősegíti az emberben a jó szándékot, felépíti az önbecsülést és közelebb visz minket, embereket az Istenhez. Ma is ez a hit hozott ide, s ezt a hitet akarjuk gazdagítani, tartalmasabbá tenni. S az egy hiten levők el akarjuk kötelezni magunkat. Hogy mi ezt a szabadságot, nem a szabadosságra, hanem Isten világának elmélyítésére fogjuk felhasználni.
IV.” Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természet szerinti ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. Lásd meg tehát Isten jóságát és szigorúságát, az elbukottakkal szigorú, veled pedig jóságos, ha megmaradsz jóságában, mert különben te is kivágatsz.” Milyen jó lenne minden évben a vallásszabadság ünnepén kiállni egy óvoda, iskola, gyermekotthon, idősek otthona, szociális szolgáltatást nyújtó intézmény bejáratához és elmondani, belezengeni ebbe a világba, hogy a hit Isten ajándéka. És ezt a hitet mi erre használtuk fel, erre kamatoztattuk talentumainkat. Erre használtuk erőnket, tudásunkat, Istenbe vetett bizalmunkat. Ne légy elbizakodott, mondja az apostol. Mert a büszkeség, a kevélység, a gőg nem használ az embernek. S ha nem lesz hasznos az életünk, akkor Isten bennünket is a természet szerinti ágak sorsára fog juttatni. Elbizakodottságunkat, Istentől való elrugaszkodottságunkat fel kell váltania az alázatnak, az ő akaratának és Isteni céljának terjesztésére. Mi nemcsak az Istenről kell, beszéljünk, hanem őt kell, megéljük, ki- ki, ahol él dolgozik, ahol cselekszik. Mert ez lesz a mi vallásszabadságunk legszebb fokmérője. Mert az Isten jóságos, és nekünk még időt ad, hogy róla bizonyságot tehessünk. Isten ma sem díjazza a tunya, hitében megtört, gerinctelen, megalkuvó, népét és nemzetét eláruló személyeket. De megerősíti, jutalomban részesíti, akik hozzá imádkoznak, s törvényei szerint igyekeznek élni.
V.” De az elbukottak is, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak majd, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket.” Jézus példázatai nagyon szépen érzékeltetik, hogy nincs véglett elbukott ember. Isten mindig lehetőséget teremt a megtérésre, a megváltozásra.
Ma, amikor a vallásszabadság ünnepén, az olajfáról beszélek, hiszem, minden évben egy jó lehetőség, hogy levágjuk mindazt, ami elszáradt ezen a fán. És a lelkünket megnyissuk, hogy Isten oltásai a lelkünkben és szívünkben gyökerezzenek. Istennek ma is hatalma van arra, hogy ezt a szabadság utáni vágyat bennünk elmélyítse. A hitet ajándékként nekünk adja. S főleg megáldja imádságainkat és munkánkat, hogy ezek az olajfa ágak, amelyek az ő törzsökéből indulnak ki, termést, életet, holnapot jelentsenek. Ma én így szeretném ezzel a prédikációval beoltani ennek a közösségnek az életét, az éltető nedveket, a szív, a lélek és a vallásosság keringésében elindítani.
Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe: Az olajfa csemete és a szerzetesek
Olajra van szükségem - mondta egy szerzetes és ültetett egy olajfa csemetét.
- Uram - imádkozott -, esőre van szüksége, hogy érzékeny gyökerei ihassanak és növekedjenek. Küldj gyenge záporokat!
És az Úr küldött gyenge záporokat.
- Uram - imádkozott a szerzetes -, a fámnak napsugárra van szüksége. Küldj napfényt, könyörgöm!
És a nap ragyogott, bearanyozva a felhőket, melyekből esőcseppek hullottak.
- Most fagyot adj, Uram, mely megerősíti a fa szöveteit! - kiáltott a szerzetes.
És íme, a kis fa ragyogott a fagyban, de estére elpusztult.
Ekkor egy másik szerzetes kereste fel, és elmondta az ő tapasztalatait:
- Én is ültettem egy kicsi fát, és amint látod, gyönyörűen fejlődik. Istenre bíztam a fámat.
Ő alkotta, jobban tudja, mire van szüksége, mint egy magamfajta ember. Nem szabtam feltételeket.
Nem határoztam meg módokat, és módszereket.
- Uram, küldd azt, amire szüksége van - imádkoztam - esőt, napfényt, szelet, vihart vagy fagyot! Te alkottad, te tudod.
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim! Isten ma neked és nekem is olajfa ágat oltott a szívünkbe, hogy gondozzuk, ápoljuk, s róla a termést majd betakarítsuk. Legyen hát a mi vallásszabadságunk termékeny, hitünk a mélységekbe nyúló és vallásosságunk a magasságok felé szárnyaló igazi zarándoklat. Ámen.