Figyelni Isten szavára!

Temetési beszéd, Szabó Lajos, élt 74 évet

Textus: Példabeszédek 22, 17-21 „Fordítsd ide füledet, hallgasd a bölcsek szavait, és figyeljen elméd tudományomra! Mert gyönyörűséget szerez, ha őrzöd azokat magadban, ajkadon is állandóan ott lesznek. Legyen az Úrban bizodalmad, ezt tanítom ma neked, bizony neked! Már előbb is írtam neked tanácsokat és tudnivalókat, tanítva téged arra, hogy ezek valóban igaz mondások, hogy igaz mondásokkal felelhess annak, aki küldött.”

Gyászoló család! Szomorú és bánatos özvegy, gyermekek, unokák! Végtisztességet tevő gyülekezet!

Ragyogó, tündöklő kék ég hajlik életünk fölé. Isten egy csodálatosan szép őszi nappal áldotta meg az életünket. S mégis ide bent ebben a ravatalozóban, de főleg a gyászolók szívében, bánat van, és a gyász üli meg a szívüket. Mert hiába kelt fel a nap keleten és hirdeti az élet gyönyörűségét, igenlését, áldottságát, mert ennek a családnak az egéről kihunyt a fény, lement a nap, odalett az éltető meleg. Ilyenkor összerázkódunk, megdermedünk, elhagyja a csillogás a szemünket és a fájdalom, a veszteség üli meg a szívünket.

Hiszen ti elveszítettetek egy férjet, édesapát, aki értetek élt, dolgozott, küzdött egy életen át. Aki az élete által, utat készített a ti családotoknak, medret az élet folyásának, s szavaival, tetteivel bearanyozta a ti közösségeteket.

Ha úgy vesszük az élet egy hatalmas nagy tanulási folyamat, az Istenről, önmagunkról, a családi életről. És aztán eljön a pillanat, az óra, amikor Isten előtt számot adunk, leltárt készítünk, bizonyítványt veszünk elő Teremtő Urunknak mindarról, ami belefért, s amivel tele volt életünk, énünk, akaratunk és tudásunk. Arról adunk számot, ami tehetségként, képességként vagy éppen lehetőségként ott volt, jelen volt az életünkben, s amiből tudtunk gazdálkodni, sáfárkodni.

Ezekbe az iskolapadokba beültették őt a szülei, az édesanyja és édesapja, majd elkülönözésük után az édesanyai nagyszülők. Otthoni melegséget teremtettek, biztonságot nyújtottak, családi fészket biztosítottak azért, hogy az unoka semmiben ne szenvedjen hiányt. Édesanyává és édesapává léptek elő, mert tudták és érezték, hogy a gyermeket kárpótolni kell a veszteségért, számára mindent biztosítani kell, még erőn felül is azért, hogy boldog, megelégedett gyermekkort érhessen. S ő igazán felnőtt fejjel érezte, tudta és értékelte, hogy mennyi energiát, gondot a nagyszülők rá fordítottak, melyért ő különösen hálás is volt.  Majd megízlelte az idegenség kenyerét Brassóban, ahol tanult és dolgozott. De szíve mindig is ide vágyakozott, haza az övéi közé, építeni, otthont, lakást, intézményt, hogy munkája által kibontakozzon. Haza vágyakozott, mert érezte a szülőföld hívását, a szerelem érzését, a családi élet szükségességét. És most ez zárult le, ez a földi pálya, melyet végig járt méltósággal, munkával, becsülettel, hogy következzen az égi, a mennyei, ahol megtisztul a lélek, magszabadul a testtől, szárnyal, hogy új világot, valóságot megismerjen.

Amikor csütörtökön a család nekem elmesélte az életét, s magamnak lejegyeztem az elmondott tömör mondatokat azt gondoltam, hogy a felolvasott szentírási versek alapján, a bölcsesség irodalom gyöngyszeméből választva a szentírási részt, titeket ezekkel a versekkel foglak vigasztalni. Bánatotokban Isten jóságát és szentségét e gondolatokkal bennetek megerősíteni. Hadd beszéljenek, neveljenek, bátorítsanak hát a szentírás szavai.

I.” „ Fordítsd ide füledet, hallgasd a bölcsek szavait, és figyeljen elméd tudományomra! A szerző három lényeges dologra hívja fel az olvasó figyelmét, fordítsd a füledet, hallgasd a bölcsek szavait, valamint legyünk éberek a tudományra. Néhai Szabó Lajos érdeklődő ember volt. Nyitott volt az új dolgok befogadására. Kőműves szakmát tanult és életében ezt gyakorolta nagy szakértelemmel. Mindenki, itthon és külföldön a szakmáját elismerte, teljesítményét díjazta. Ő fürkésző tekintettel vizsgálta gyermekként a családi életet, majd az iskola világát. Kereste a lehetőséget a kitörésre, a magasabb szintű élet megélésére. Kíváncsi volt a látható és láthatatlan dolgok megtalálására. És benne egy új világot képezett. Elismerte a bölcsek szavait. Mert a bölcsesség nemcsak a tudományból fakad, hanem az élet tapasztalataiból, amit ő megtalált a nagyapja életvitelében, szokásaiban, magatartásában. Ezt a bölcsességet sajátította el, és adta tovább a családjában, nektek, a feleségnek, a fiúgyermekeknek, majd később az unokáknak. Az isteni tudomány nem korlátozódik a könyvtárakra, elméletre, szokásokra, történésekre és azok tapasztalataira. Az isteni tudomány ennél sokkal több. Kibővül az érzésekkel, melyek alapján oly sok döntést hozunk, és formáljuk, alakítjuk az életünket.

II:” Mert gyönyörűséget szerez, ha őrzöd azokat magadban, ajkadon is állandóan ott lesznek.” Ezt az Istenről való tudást segíti elő gyermekkorban a vallásóra, a mese, az ünnepélyek, az úrvacsoravétel, a bűnbánat. Istenről tudni azt jelenti, hogy magamat alávetem az Ő világának. Szabó Lajos bácsinak sok beosztottja volt, és sok elöljáró, akiknek meg kellett felelni, de az isteni bölcsességet mindig ezek fölé emelte. S aki az Isten birtokolja, annak gyönyörűség van a szívében. Az örülni tud minden alkotásnak, eredménynek, munkának, és nem utolsó sorban, magának a családnak. Őt belülről fűtötte ez a gyönyörűség és azért bírta úgy ezt a nehéz munkát, mert nemcsak fizikailag, de lelkileg, szellemileg is erős volt, kitartó, hűséges, szavahihető, megbízható és pontos. És Isten is annyi gyönyörrel áldotta meg őt a családban, a boldogsággal, ahogyan a feleségére talál, majd érkeztek ti a gyermekek, majd az unokák. Ezek a boldog percek őt egy életre szólóan ellátták belső erővel, és e hosszú életút megtételével.

III.” Legyen az Úrban bizodalmad, ezt tanítom ma neked, bizony neked!” Lajos bácsi egy olyan korban élt, amikor sokan hirdették és vallották az Isten halálát. Szinte minden intézményben azt vallották, hogy az egyház, a vallás egy utópia, a napjai meg vannak számlálva. Nincs szükség sem templomra, sem papra, sem közösségre. Mert a kommunizmus megoldja az ember lelki szükségletét. S egyáltalán nincs is lélek. Az ember csak test, elme, tervezés, kivitelezés. De ő nem adta fel. Titeket is erre tanított. Magával hozott valami olyan mély erőt, mely az isteni hitből és bizalomból táplálkozott. És ezt adta át nektek. Erre tanított, ebben mutatott példát. Mert a szertartások nem külső formaságok, hanem a lélek belső igényei. Ezáltal is kiteljesül az ember. Ezáltal válunk mi többé, mint csak fizikai lények lennénk. Ez a bizalom vezet át bennünket életünk szűk folyosóin, a szakadékok fölé pallókat ácsol, és megtanít egyensúlyban tartani az életünket akkor is, amikor mindenki az egyén, a személy, az ego mindenhatóságát hirdeti.

IV.” igaz mondásokkal felelhess annak, aki küldött.” Tanácsokra és tudnivalókra hivatkozik a szerző, hogy majd igaz mondásokkal felelhessünk annak, aki küldött. Isten előtt semmit nem lehet elzárni. Nem lehet előtte semmit elhallgatni. Isten előtt színről- színre állunk. Isten megfed, jutalmaz, vagy büntet, a szerint, ahogyan élünk.

Én személyesen meg vagyok győződve arról és ma azért imádkozom, hogy Lajos bácsi igazan áll ma Isten előtt. Olyan délcegen, erősen, derűsen, ahogyan élte az életét ezen a földön. S azért imádkozom, hogy bennetek ez az arc, ez a kép, hang maradjon meg. S vallom, hogy felelete méltóvá teszi őt az Úr igaz országába bejutni, a menny jóságot-világát élvezni. A Teremtő ragyogó arcát az életén megtapasztalni, és onnan fentről az égből úgy tekinteni rátok, mint akik most fiúgyermekekként, családtagként védeni és óvni fogjátok az édesanyát. Róla gondot viseltek, a bánatos hónapjaiban vele együtt keseregtek, s együtt találjátok meg a gyászban a fényt, a melegséget, mely hozzátok jön, közétek érkezik Isten szeretetéből. Ezért arra kérlek, engedjétek el a férj, az édesapa, nagyapa testét, és öleljétek magatokhoz a lelkét, imádkozzatok ma és mindennap az ő üdvösségéért, és ápoljátok emlékét mindenkoron.

Életrajzi adatok

Szabó Lajos 1949. szeptember 22- én született Homoródalmáson. Szülei: Szabó Mózes és Erzsébet voltak. A szülők mezőgazdaságban dolgoztak, s a földművelésből tartották fent a családot. Lajos bácsi még kicsi gyerek volt, amikor a szülők elváltak és ő az édesanya felőli nagyszülőkhöz kerül.

Elemi iskoláit Homoródalmáson végezte, majd Brassóba került iskolába, ahol a kőműves mesterséget tanulta ki. Az iskola elvégzése után Brassóban dolgozik egy pár évet. Majd 1972- től Székelyudvarhelyre kerül. Itt is az építészetben kezd el dolgozni.

Feleségével: Szabó szül. Kádár Emmával itt ismerkedik Székelyudvarhelyen. 1973- ban kötnek házasságot. Isten két szép és egészséges fiúgyermekkel áldja meg a házasságukat. László 1974- ben, Zsolt 1976- ban születik meg.

Lajos bácsi az építészetben, felesége Emma néni a cérnagyárban dolgozott. Szabó Lajos kemény munkát végzett a családjáért, gyermekeiért. Végig az építészetben dolgozott, hiszen ebben az időben épült fel itt Székelyudvarhelyen nagyon sok középület és tömbházlakás.

Az 1990- es évek után több alkalommal dolgozott külföldön. Ausztriában és Magyarországon az építészetben kamatoztatta munkáját és tudását. Több alkalommal vele voltak a családtagjai, fiai és még a felesége is.

Életében jó egészségnek örvendett. Idős korában szív érkoszorú szűkülete volt. Ezt gyógyszeresen tudták kezelni. Hasznos volt számára a vérhígító.

4-5 éve agysorvadást állapítottak meg nála, s lassan leépült. A felesége és a gyermekei lakásukban gondozták és ápolták.

Egészséges korában sokat járt a templomba, rendszeresen részt vett az istentiszteleteken. Szerette a családját, tisztelte az embereket. Segítőkész volt, mindenki számára nyitott volt kérdések megoldására.

Gyermekeiért és unokáiért élt, szerető férj és édesapa volt. Családtagjait mindenben kisegítette és bármit feláldozott értük.

Nagyon szerette a nagyszüleit, ők voltak azok a személyek, akik felnevelték, szerették, gyámolították.

Az ősi házat megtartotta Homoródalmáson, ezt gondozták a családjával. S nagy örömmel mentek haza a szülőfaluba.

Életének 75- ik évében és házasságának 51- ik évében adta vissza lelkét a Teremtőjének.

 

Búcsúztató

A bánat és szomorúság érzésével búcsúzunk immár néhai Szabó Lajostól, aki az élettel megelégedve távozott az élők sorából. Búcsúzik az ő felesége Szabó szül. Kádár Emma, aki vele együtt élt boldog házasságban 50 évet. Vele álmodott, tervezett, családot alapított, gyermekeket vállalt és nevelt. S most keserű szívvel engedi el a házastárs, a férj kezét. Hiszen még jó lett volna őt gondozni, érte aggódni és imádkozni.

 

Reményik Sándor: A Te akaratod

Teljesüljön a Te akaratod:

A Miatyánkból ezt tudom már csak.

Bimbóban nem marad meg a virág,

És visszafele nem foly a patak.

…………………………

Minden léleknek csak egy útja van

És csak ezen az egy úton mehet.

És nem lépheti által önmagát

És öntörvénye ellen nem tehet.

 

Bizonnyal minden úgy van jól, ahogy van.

És ez az eszme megnyugvást is ád:

Ki sorsával vív, alája kerül

És győz, ki néki megadja magát.

 

Búcsúznak a gyermekei: László és felesége Ágnes Zsófia, valamint Zsolt és felesége Erika. S most hálásak az életükért, a gyermekkorért, az ifjúság szép éveiért, az édesapai figyelmeztetésekért és munkáért, melyet értük végzett.

 

Dsida Jenő – Mélyre ások

Bábel

újra-épülő, szörnyeteg

tornya sötéten áll fel.

 

Százan

hordják a követ, vasat, márványt,

gőgös, nagyzajú lázban.

 

Görbe

ásóval őszi udvaron

jeleket írok körbe.

 

Reszket

az est a tölgyek sudarán,

amikor ásni kezdek.

 

Mások

minél nagyobb tornyot emelnek,

annál mélyebbre ások.

 

 

Búcsúznak az unokák: Bence, Hunor, Máté és Bodza- Dóra.

 

Búcsúzik az anya és apatársa, felesége testvére, a közeli és távoli rokonok.

Búcsúznak a szomszédok, az egykori munkatársak, az ismerősök, jó barátok.

És búcsúzunk mi mindannyian a végtisztességen részt vevő gyászoló gyülekezet. Isten legyen veled! Isten maradjon a te családoddal. Ámen.