Isten  szolgálatába szegődni!

Ünnepi beszéd konfirmációi ünnepélyre, 2o23. június 4.                                                        

Textus: 1 Kor 4, 1-2 „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.”

Kedves konfirmáló diákok! Tisztelt szülők, nagyszülők, keresztszülők! Ünneplő testvéreim!

Ma itt a szószéken az egyik szemem sír, és a másik nevet. Sír, azért mert a hitüket ma megvalló diákokkal többé már nem találkozunk olyan gyakran, mint eddig el. S talán ti azt mondjátok is nem is annyira baj ez, mert nem lesz többé számonkérés, vagy éppen szigorúság. Vallásunk, egyházunk történelmének tanulása, hitigazságaink elsajátítása, nem is annyira fontos. De valahogy úgy érzem eléggé összenőttünk, ahhoz, hogy érezzük, számon tartsuk és hiányoljuk egymás jelenlétét. Én valahányszor itt fogok állni a szószéken, mindig szemközt fogok tekinteni a karba, hogy ott keresselek és meglássalak titeket. Vagy éppen az irodában várlak, hogy a jelenléti füzetet adhassam át közületek valakinek. És nevet azért, mert együtt végig jártunk egy szakaszt az életünkből, ami edzés volt, ismerkedés, megpróbáltatás, de főleg Isten világának, titkainak a felfedezése.

Ez a pár hónap jó alkalom és lehetőség volt mindannyiunk számára a készülődésre, elköteleződésre, vallásunk alapelveinek megtanulására. Egy lelki utat jártunk be veletek együtt, melyen voltak göröngyök, mélységek és magasságok, nevetések, felszabadult légkör, de ugyanakkor számonkérések is.

De az ünnepekre való készülődésekben mi magunk voltunk benne, ahogyan egyházalapító püspökünkre, majd Jézus születésére, a farsangra, nemzeti ünnepünkre, édesanyák napjára emlékeztünk. Mindegyik ünnep közelebb hozott a mai bizonyságtételhez. Én úgy tekintek ezekre az ünnepségekre most, mint edzésekre, melyek erősebbé, fejlettebbé, rugalmasabbá tették az életünket.

Az este későn, amikor elcsendesedett körülöttem a világ, s készültem a mai szolgálatra, arra gondoltam, hogy a felolvasott szentírási verseket fogom a ti számotokra megvilágítani, és benne veletek együtt egy kicsit elmélyülni. Hadd engedjük a szentírási szavakat, gondolatokat az életünkbe, s tapasztaljuk meg, ezeknek mélységét és magasságát.

I.” Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.” Elsősorban azt kell megválaszolnunk, hogy miképpen tekint a mai társadalom, de akár még szülőkként, vagy éppen nevelőkként egy 13- 14 éves diákra. Ha őszinték vagyunk mi felnőttek magunkhoz, akkor azt mondjuk és tartjuk, hogy nem vagytok még önállóak. Nem tudtok helyes döntést hozni. Mert titeket befolyásolni kell és lehet. Nem vagytok érettek a szabadságra.

Pedig a magatok útját járjátok. Lassan ösvényt, utat tapostok ki a magatok számára tudással, szorgalommal természetesen szülő segítséggel. Ezért is úgy gondolom, hogy úgy kell, rátok tekintsünk, mint akik magatokon hordozzátok Isten képmását, s mint akiknek van saját nézőpontja, gondolkodása, véleménye a világ dolgairól. El kell, mondjam, hogy nemcsak én neveltelek titeket. De ti is engem, amikor a véleményeteket nem rejtettétek a véka alá, s őszintén, akár sokszor, még küzdve is az igazságért álláspontot alakítottatok ki bizonyos kérdésben.

Öröm volt látni, ahogyan Jézus, Krisztus szolgálatára egyre jobban érettebbek lettetek. S felvállalva önmagatokat, akár az egyéni és közösségi érvényesülés eszközeit is használva próbáltátok képességeteket.

Mert a krisztusi szolgálat nem szomorúságot, nem is csak lemondást jelent, hanem jókedvet, örömöt, fiatalságot, gondtalan éveket. És ti éppen ezt a hangulatot teremtettétek meg minden alkalommal, amikor közénk érkeztetek.

Jézus szolgálatára szegődni azt jelenti, hogy egyre többet ismerek meg ebből a világból. Felmérem képességeimet, s örömömet lelem, abban a tevékenységben, amiben jó vagyok, melyre elhívatást nyertem.

 

Mécs László: A habozások hídján versében írja

Nem tudtam, merre menjek én, tamáskodó tanítvány,

s csak álltam, álltam hallgatag a habozások hídján.

 

Az egyik partról átzenélt az élet zűrzavarja,

gyönyört, virágot, vágyakat, színt, illatot kavarva.

 

A zűr zenéje mámoros hálóját szőtte, fonta,

s a szívem vergődése már csendesbedett naponta.

 

 

A titkok világa egyre ismertebbé válik a ti számotokra is. S hitünk megismerésével egyre mélyebben láttok bele abba a kapcsolatba, amit az Isten velünk, emberekkel megalkotott és fenntart. Isten rengeteg titkot rejtett el ebben a világban. De az igazi mély titkok, éppen mi emberek vagyunk, ahogyan éljük az életünk és felfedezzük a körülöttünk levő csodálatos világot. Mi itt azt tanultuk meg, hogy vannak mély, lelki erőforrásaink, melyek hozzásegítenek bennünket az élet megismeréséhez és igazi megtapasztalásához. Isten rengeteg titkot helyezett el bennetek, s nektek kell ezeket felfedeznetek, megtalálnotok.

II.” A sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” A tudatosan élő ember helyesen gazdálkodik javaival. És Isten nektek sok lelki, szellemi és anyagi ajándékot helyezett a szívetekbe, mellyel nektek is sáfárkodni kell. A sáfár egyfajta kereskedő, aki értékeit beváltja egy magas rendű világban. Ezért nektek is úgy kell az idővel, tehetséggel, a figyelmeztetéssel bánni, hogy abban az isteni elvárás valósuljon meg.

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm versében írja

 

Ma köszönöm, hogy te voltál ott,

Hol éreztem az életemet

S hol dőltek, épültek az oltárok.

Köszönöm az én értem vetett ágyat,

Köszönöm neked az első sírást,

Köszönöm tört szívű édesanyámat,

Fiatalságomat és bűneimet,

Köszönöm a kétséget, a hitet,

A csókot és a betegséget.

Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek

Másnak, csupán néked, mindenért néked.

 

 

Kedves konfirmandusok! Egyházalapító püspökünk az örök megújulás reményében hirdette tanításait. Számunkra is újítás volt minden pénteken a digitális térben látni Elődöt, Orsolyát és Zsófit az anyaországból, ahogyan bekapcsolódtak és együtt lehettünk. De minden kátéóra új volt, mert más kérdések és feleletek hangzottak el alkalomról- alkalomra. Arra kérlek, vigyétek magatokkal az életbe az emlékeket, a tanultakat, a közösségi élményeket!

Kedves szülők! Ez az év a plántálás időszaka volt. Felcsigáztuk a diákok érdeklődését az Istenre, vallásra, egyházra. Elvetettük Isten segítségével a magokat, s reméljük, hogy többszörös termés lesz belőle az életükben. De ehhez, ezt a vetést gondozni, ápolni, védeni kell, miként eddig el is tettétek. Vigyázzatok, hogy a tövisek, ne vegyék el a fényt, s a madarak ne kapkodják fel a plántálásra vetett magvakat!

Kedves gyülekezet! Mutassunk együtt példát az Isten keresésben, s bizonyságot arról, hogy vallásunk élő, meghitt és létező szavainkban, cselekedeteinkben. Ebben segítsen minket az Isten! Ámen.