Isten útmutatása

Textus: Zsolt 85, 8. 1o- 12  „ Mutasd meg Uram, hogy szeretsz minket, és adj nekünk szabadulást! Mert közel van a szabadulás az istenfélőkhöz, hogy dicsősége lakozzék földünkön. Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást. Hűség sarjad a földből, és igazság tekint le a mennyből.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Az elmúlt héten, ökumenikus istentiszteleteken, miséken vettünk részt, és együtt könyörögtünk itt Székelyudvarhely belvárosában, hogy velünk legyen az Isten. Minket ebben az évben is megsegítsen, megáldjon, jóságával az életünket kísérje. Az ökumenikus imahét témája, központi gondolata volt: a Hiszed- e ezt?  Jézus és Márta párbeszédének befejező része, ahol Jézus bizonyságot tesz isteni küldetéséről. " Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed- e ezt? Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie ebbe a világba. Ezt a hitet gyarapítottuk és hiszem minden beszéd, imádság és bibliaolvasmány hozzásegített ahhoz, hogy tisztábban, mélyebben, igazabban lássuk emberi életünket és hívatásunkat.

Mi azért kezdtük el ebben az évben a délutáni istentiszteletek rendjét, mert úgy érezzük, elsősorban van erőnk, tehetségünk ezeket a szolgálatokat elvégezni. Azt gondoljuk, ez a lehetőség is hozzásegíthet bennünket Isten ügyének képviseletére. Elsősorban jó nekünk is, szolgálatvégzőknek, mert készülünk, olvassuk a szentírást, értelmezzük a saját hívatásunkra. Nem mással, hanem az Istennel, az Ő ügyével foglalkozunk. És hisszük, ugyanakkor jó lesz a közösségnek, mert a délelőtti istentisztelet után alkalmat biztosítunk azoknak, akik két alkalommal is, vagy elfoglaltságuk miatt, legalább egyszer vasárnap eljöjjenek az Isten házába. Talán sokan azt mondják majd, nincs igény erre az istentiszteletre. Nem kell kettő, elég lenne egy is. Mégis, úgy hiszem, nekünk itt kell lennünk. Végeznünk a szolgálatot alkalmas és alkalmatlan időben.

Nem ifjúsági istentiszteletnek hirdettük meg, de várjuk szeretettel azokat a fiatalokat, és örök ifjakat, akik a lelküket meg akarják füröszteni Isten szentségében. Várjuk azokat, akik késztetést éreznek az imádságra zsoltáréneklésre, az együttlétre.

Egy imahét alkalmával, megkérdeztem a szolgálattevő r. kat. Lelkészt, hogy miben, hogyan látja a tevékenységét. S ő a következő gondolattal válaszolt. Ahogyan a kocsmáros minél több italt szeretne kimérni, hogy egyre több legyen a jövedelme, úgy a lelkésznek is azon kell lennie, hogy egyre több imádság hangozzon el az ég felé, s jusson Isten színe elé. Mert az imádkozó ember élete, így nemcsak a földi síkon vízszintesen fejlődik, hanem függőlegesen is, az ég felé is emelkedik.

Mi ebben a szárnyalásban, ebben az emelkedésben szeretnénk segíteni. Hogy az Úr színe elé jusson a mi életünk, s tőle, kegyelmet, nyugalmat, választ, bátorítást nyerjünk.

Ma egy különleges, meghívottunk, mondhatom, e mai alkalommal szolgatársam van. Tamás Melinda- Zsuzsanna, zeneakadémiát végzett, s e mai alkalommal énekvezéri feladatokat ellátó személy segít nekünk abban, hogy imádságunk zengjen és szárnyaljon. El kell, mondjam, hogy amióta megszólítottam Zsuzsát, hogy nem lenne- e kedve velünk itt szolgálatot végezni, azóta rengeteg alkalommal bejött, elkérte a mára kijelölt énekeket, és gyakorolt, gyakorolt, majd bemutatta, játszotta, énekelte a kijelölt énekeinket.

És én meg vagyok győződve, hogy ebben a szolgálatban, és ennek végzésében, nemcsak minket gyönyörködtet az orgona játékával, hanem magát a jó Istent is. Hála legyen az Istennek, az ő ajándékaiért, amivel minket mindig meglep és elringat.

A mára kijelöl három szentírási részből, amit az ökumenikus tanács az imahét nyolcadik napjára kijelölt, én a felolvasott szentírási verseket választottam. A Lukács evangéliumából a 12, 35- 4o közötti versekből, Jézus visszatéréséről, és a Jelenések könyvében a 21, 1- 4 versekben pedig az újjáépülő Jeruzsálemről olvashatunk.

Azért is választottam a zsoltárokban található gondolatot, mert sokszor érezzük azt, hogy foglyai vagyunk az időnek, térnek, körülményeknek. S ma ezzel a témával szeretnék foglalkozni.

 

Buda Ferenc: Isten szalmaszálán

Gömbölyű szivárvány

egykoron valék –

Isten szalmaszálán

rezgő buborék.

 

Majd a földre hulltam

fénylő mag gyanánt,

látni úgy tanultam

tőled, földanyánk.

 

Mégis: egyre marnak

ordas kételyek:

ápol s eltakar? vagy

élve eltemet?

 

Tán ha egyszer

– nemsokára? –

én következem,

elmúlásom ára majd a

folytatás leszen.

 

Gömbre írt szivárvány –

egykor az valék:

Isten szalmaszálán

szappanbuborék.

 

Milyen szép, megható gondolatok, az életről, sorsról, isteni akaratról. De hadd bontsam ki a szentírási verseket, s mondjam el tinéktek tanításomat.

Négy gondolat köré építem beszédem: a vágyakozásról, meggyőződésről, találkozásról és a fejlődésről fogok beszélni.

I.” „ Mutasd meg Uram, hogy szeretsz minket, és adj nekünk szabadulást!” Dávid a zsoltár szerzője egy nagyon mély gondolatot fogalmaz meg ebben a mondatban. Igazán három fontos része, mondanivalója van ennek a mondatnak. Mutasd meg Uram, hangzik a megszólítás. És mennyi mindent megmutat nekünk az Isten. Amikor megszületünk, megmutatja édesanyánk, édesapánk arcát, megmutatja a testvéreinket. Majd óvodás, iskolás korban, megmutatja a nevelőinket, barátainkat, a természetet. S szinte az egész világ kitárulkozik elénk, ahogyan az értelmünk megvilágosodik. Akkor, amikor kirándulunk, szép, gyönyörű helyeket járunk be, Isten mutatja meg nekünk a természet, s az ember alkotta települések csodálatos helyeit.

A tavaly, amikor kirándulni voltunk Szlovéniában, a Bledi tónál láttuk a tó, közepén, a szigeten felépült templomot. Amikor a csónakkal, ahogyan ők nevezik a pletnával indultunk a partról, s emberi erő, evezőlapátokkal segített ezen az úton, élmény volt látni, ahogyan a tó tükrén csillogva jár táncot a napsugár. Az evezőlapát által érintett tó tükre, fehér, fodros ruhába öltöztette az apró hullámokat, s a pletna, csak úgy úszott, szinte nesztelenül a tó sima tükrén. Abban a víztükörben ránk ragyogott az emberi képmás nagysága, az emberi kíváncsiság mélysége, és a túlsó partra való átjutás reménysége.

S mennyi mindent megmutat nekünk az Isten a szeretteinkben, a barátainkban, az elesettekben, a munkánkban, az örömeinkben.

Az emberi szeretet megtapasztalása egy csodálatos élmény. A szeretet nekünk úgy kell, mint a fény a virágnak, mint az eső a földnek. A szeretet nekünk táplálék és energia. A szeretet, etet bennünket, milyen szép a magyar nyelv, amikor azt mondjuk, hogy szer, etet. Vagyis ellát, eltölt, feltölt azzal az energiával, ami nélkülözhetetlen sokunk életében. Akit szeretnek a családban, közösségben, társadalomban, annak sok minden hiánya lehet, s mégis mindene megvan. A legfontosabb a szívében van. A szeretet éltet, nemcsak itt a földön minket, hanem még az égben is. A szeretet nem engedi, hogy megváljunk egy tárgytól, egy személytől, az emlékektől. S nemcsak az élők, hanem még a holtak világában is ereje van a szeretetnek. A sírok, temetők, emlékezések, mind ennek a szeretetnek a megnyilvánulásai.

Adj nekünk szabadulást! S mennyi mindentől kellene szabadok legyünk, az előítéletektől, a rosszindulattól, a gőgtől, a felfuvalkodottságtól, s még s munkától is. Mert szükségünk van az én időre, amikor töltekezünk, elmélkedünk, tervezünk, készülünk.

Légy nyitott a szeretetre!

Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain.

A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.

Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:

‒ Nem unod a várakozást?

‒ Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.

‒ Miért?

‒ Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.

Ez a vágy örökös a mi szívünkben is, Isten, a szeretet és a szabadság irányában, és milyen jó, ha sosem adjuk fel.

II.” Mert közel van a szabadulás az istenfélőkhöz, hogy dicsősége lakozzék földünkön.” A neveltetésünk, a környezetünk, a tudáséhségünk, mind befolyásolják a meggyőződésünket. Elméletek soraival találkozunk, melyek alapelveket fektetnek le, s megalapozzák ismereteinket. Az egyik ilyen szilárd alapja emberi életünknek a vallásosság. Ma, bár természetesen megvannak a kihívások egy áldott és szabad világban élünk. Az én gyermekkoromban még tiltották a vallást. De voltak áldott életű pap bácsik, akik a hitet belénk oltották, azt fejlesztették, szentírási történetek és népmesék által azt mélyítették.

A mai világnak az a meggyőződése, hogy az emberi tudás, akarat, szándék, munka fogja megváltoztatni a jövendőt. A vallásos ember ezt Isten kezébe helyezi. Meggyőződésünk, hogy Istennek szándéka van az emberi, és a közösségi élettel. Ott, ahol elindul a romlás az ember életében, ott a környezete is megbomlik. Mert mindegy hullám, azt árasztja magából, másokat is megfertőz. De ahol, egy- több, száz vagy éppen ezer személy magából szeretete áraszt, ott minden megváltozik. Még a romon is virág terem. Ez az isteni szeretet áthat mindent, dicsősége közöttünk lesz ezen a földön. Ezért én is különlegesen örvendek annak, hogy itt a belvárosban különösen jó a kapcsolat a lelkészek, és gyülekezetek között. Mert tudjuk minden különbözőségünk ellenére is szükségünk van egymásra. Aki meggyőződéssel szereti az ő hitét, felekezetét és vallását, az nem pocskondiázza, és nem is szólja, meg a másikat, aki másképpen gondolja, értelmezi az Istennel való viszonyát.

III.” Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást.” Ebben a mondatban fogalmak és érzések, tények találkoznak. Mert minden találkozásnak megvan a maga mélysége és meghittsége. Amikor az édesanya találkozik az ő gyermekével, barát a baráttal, szerelemes a szerelmével, az ember az Istennel, akkor valami különös, kimondhatatlan érzés uralja a szívünket. Ezek a találkozások nem múlnak el nyomtalanul. Mert a hang, a kép, az illat, a történés egy életre szólóan a lelkünkbe ívódik.

Évekkel ezelőtt, amikor a kicsit lányunk élt, jártunk rendszeresen a sérült gyerekeket nevelő szülőkkel való találkozásra. Ezeknek a találkozásoknak megvolt a maga szentsége. El tudtuk mondani, ki tudtuk beszélni a gondjainkat. Készek voltunk egymást meghallgatni. Más értelme volt azoknak a mondatoknak ott, mert keserű volt a lelkünk, de tudtuk vannak hasonló sorsú emberek, akikre az Isten ilyen gyermeket, családtagok bízott.

A mi társadalmunk még eléggé zárt, nem igazán tudunk megnyilvánulni, ha szenvedélybeteg van a környezetünkben. Nehéz beszélni a problémáinkról, úgy, hogy megértést is találjunk. Pedig milyen jól esik, ha segítenek, meghallgatnak, gyógyítanak. Ezeknek a találkozásoknak a csúcsa, amikor Istennel találkozunk, hogy feléje induljunk, hozzá megérkezzünk.

IV.” Hűség sarjad a földből, és igazság tekint le a mennyből.” Ez a világ folyton átalakuláson fejlődésen megy keresztül. És ez megállíthatatlan. A hűség és az igazság ennek a fejlődésnek szoros tartozéka. E nélkül nincs haladás, előbbre jutás.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Tárjátok hát ki a szíveteket! Nyissátok meg a lélek ajtaját! Engedjétek be Isten az életetekbe! Hallgassatok a belső hangra! Vágyakozzatok az Isten világára! Találkozzatok ma és mindenkoron vele! És fejlődjetek lélekben, szellemiekben, fizikaiakban, hogy eljöjjön, megvalósuljon az Ő világa, ma és mindenkor! Ámen.