Jézus a szívemhez érkezik virágvasárnapján

Textus Lk 19, 36- 4o „Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte az Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Ú nevében jön A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

 

Ünneplő gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Jézus életének egyik legszebb eseményéhez érkeztünk el, s e mai délelőttön végig járjuk lékekben azt az utat, melyet virágvasárnapja alkalmával, a tanítványaival megtett. Gyönyörű és felemelő élmény ezen az úton újból Jézussal lenni. Érezni tanításainak igazságát, istenhitének mélységét. Ezek a szentírási szavak és mondatok hasonlítanak Jézus születéstörténetéhez, amikor az angyalok, a pásztorok és a bölcsek adják hírül Jézus születését. Most a fővárosban, Jeruzsálemben, valami szokatlan történik. Mert úgy érkezik meg a Messiás, hogy a lakosság zöme kimegy és üdvrialgásban tört ki, örömmel köszöntik a názáreti Jézust, és őt királyként fogadja a főváros. Ez az esemény Jézus életének a dicsőségét jelenti. Hiszen, aki annyit tanított, gyógyított, segítette a szegényeket, most az elismertség által elnyeri a közösség szeretetét. Amiről pedig ma értekezni akarok, az a mai ember hozzáállásáról szól. Ahogyan mi közelítjük meg az ünnepet! Ahogyan mi szeretnék húsvét felé közeledni! Ahogyan minden évben mi foglalkozunk Jézus tanításaival, gyógyításaival, s főleg, ahogyan engedjük, hogy tanítása bennünket is új életre hívjon.

Három fontos kérdéssel szeretnék foglalkozni e mai ünnepen:

1.Az első kérdés, amire figyelnünk kell, már a legelején, az abból adódik, hogy én, mi és a keresztény világ meg kell, fogalmazza magának, hogy milyen kapcsolatunk van Jézussal, a Krisztussal? Az már csak természetes, hogy karácsony van és lesz, megszületik Jézus. De nagyon sok ember életében, a megszületésével el is felejtődik. Aztán jön egy újabb ünnep, amikor elő kell venni az ünneplő ruhát, talán csak vallásórákról emlékszünk még arra, hogy mit is ünnepelünk. De szeretnénk, ha Jézus mellett lennénk. Őt éljeneznénk, mellette lennénk. Elkísérnénk Jeruzsálem utcáin.

2. A második kérdés melyre szeretnék, felelet adni mai beszédemben arról szól, hogy a mai ember, miként dicsőíti az Istent? Isten dicsősége összhangban van- e azzal az élettel, amelyet mi mindennap megélünk. S ahogyan ebben az életében készülünk az örökkévalóval való találkozásra.

3. A harmadik téma melyet boncolgatni akarok, ebben az ünnepi órában arról szól, hogy el lehet- e némítani a mai embert? Vannak- e olyan eszközök, módszerek, amelyek némává teszik az emberi lelket, s utat adnak az emberi csalafintaságnak, rafináltságnak?

Mindezeket a kérdéseket a felolvasott szentírási verseknek függvényében szeretném megvizsgálni, mert a szavak és mondatok mögött óriási életélmény, a megtapasztalt valóság rendszere látszik körvonalazódni.

Schvalm Rózsa írja virágvasárnap versében

 

 

Virágvasárnap

Friss illattal árad új tavasz varázsa,

integetnek virágzó fák, feslő barka ága.

Ünneplő tömeg a Mestert várva várja,

szamárcsikón érkezik a remény Messiása.

 

Fogadja Őt a nép örömujjongással,

benne megmentőjét, a hős szabadítót látja.

Köszönti virággal, letört barkaággal,

elé ruháit szórva, és Hozsannát kiáltva.

………………………………………

A ma embere, ó, Uram, bár jól látna,

ismerné fel benned, Te vagy mindenek Királya!

Hogy a szeretetnek fennkölt rajongása

többé soha ne hulljon sötét, fekete gyászba.

 

 

I.„Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat.” Az első kérdésfelvetésem, és témám, amelyet meg szeretnék világítani ebben az ünnepi beszédben, az a Jézussal való kapcsolatunk lenne. Az elmúlt évszázadok teológiai gondolkodása eléggé lecsupaszították a Jézussal való hitvilágunkat. Hirdetjük és tanítjuk, hogy Jézus egy tanítómester, Isten legjobb gyermeke. De ezen túlmenően Jézus egy olyan értékrendszert hozott el a mi számunkra, amit az evangéliumokból ma is értelmeznünk kell és szükséges. S ma, akik itt vagyunk, vagy a távolban ünnepeljük virágvasárnapját, keresnünk kell a Krisztusit, a Jézusit ebben a világban. Mi köt engem Jézushoz? Mi tesz engem Jézus tanítványává? Hogyan értelmezem az ő életét és halálát, mellyel az én vallásosságom gyarapodni és gazdagodni tud? Ezek nemcsak költői kérdések, hanem a mindennapok valóságából származó élethű és valóságos gyötrelmek, melyekkel naponta foglalkoznunk kell. Én, amikor gyermek voltam, otthonunk falán volt egy kép, mely a kisgyermek Jézust, édesapját, Józsefet és Máriát ábrázolta. A távolban pedig ott volt maga a város Betlehem. Ez a kép mindig is a lelki szemem előtt van, amikor Jézus tanításáról olvasok, vagy éppen példázatairól beszélek. Mert az a kép egy életre szólóan bennem elmélyítette a szent család életét, a szülők aggodalmát és felelősségvállalását.

Minden embernek van egy kapcsolata Jézussal, a tanítómesterrel. A kérdés már csak az, hogy ez a viszony felszínes, sekélyes, vagy éppen, mély és tartalmas. Mert ez az ünnep is arra hív bennünket, hogy elmélyítsük a Jézussal való kapcsolatunkat. Egy kapcsolatot pedig akkor lehet elmélyíteni, ha foglalkozunk vele. Életünk előterébe kerül, a jézusi életmód. Úgy vonul keresztül elménken a jézusi életmód, hogy annak minden egyes perce, mozzanata bennünk érzéseket vált ki. Aki mélységesen megéli Jézus születését, megtapasztalja az elhívatását, ott van vele az pusztában a megkísértésében, s vele együtt hallja keresztelésekor az Atya szavait: „Ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm”, segít neki a csodatételekben, gyógyításokban, tanításokban, annak ez az ünnep, valami felemelő.

 

 

 Décsiné Kiss Márta írja versében

 

Titok, és fájdalom

Titkunk van, senki sem tudja!

Gyakran kereslek fel a templomban.

Jól vagyunk mi ketten ott,

A templom csendes mélyén.

Gyakran keresem Őt akkor is

Ha ajtó zárva, hívő sehol.

Ketten vagyunk! Leülök, várok.

Várom, hogy szólítasz, megfenyítsz, korholsz.

De a nagy csendességben,

Csak az Örökmécses világol.

 

 

A lélek csendje és mélysége ma is hív és szólít. Arra, amit a szentírási versben is olvasunk, Jézus tovább megy. Vagyis az élet egy állandó változás. Jézus tovább megy, ami minket is serkent ösztönöz a haladásra, a vele való kapcsolat megélésére. De ebben a továbbhaladásban Jézus nem marad magára. Együtt megy az emberekkel. Vagyis az emberek követik őt. Nemcsak ezelőtt két ezer évvel, hanem ma is együtt haladnak a keresztények Jézussal. S bár úgy látszik, hogy nagyon sokan elhagyják Jézust, mégis mondom és állítom, hogy minden keresztény ember vágyik a Jézussal való kapcsolatra. A nagy kihívás éppen nekünk egyházaknak adatott fel, hogyan tudjuk kialakítani, segíteni, ápolni a Jézussal való kapcsolatot. S mennyire vagyunk hasznosak, építőek a Jézussal való kapcsolatépítésben. A felső ruhák ma is az út porába kerülnek, ha érezzük, tapasztaljuk, hogy azon Jézus, a szegények megsegítője, a leprások meggyógyítója, életünk nagy csodatevője érkezik meg hozzánk, szívünk és lelkünk fővárosába. Ehhez a kapcsolat ápoláshoz, nem elég egy néhány percet adni, még az sem elég, ha egy ünnepet szentelünk. Ezért a kapcsolatért egész életünket meg kell változtatnunk. S úgy kell élnünk, hogy benne és általa bizonyosság legyen az ISTEN létezése.

II.” Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte az Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Ú nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!”

Jézus úgy beszél Isten dicsőségéről, és úgy éli meg hitét, melyet a Teremtőbe vetett, hogy emberek sokasága állott melléje. Korának vallásossága kimerült a szigorú mózesi törvények betartásában, melyet képviselt az egyház és igyekezett be is tartani. De ez a vallás száraz lett, kiaszott, az emberek távol kerültek ettől a hitvilágtól: Nem részesítette a vallásosság istenélményben a korabeli embert, ezért ki is merült a vallás gyakorlása a formális cselekedetekben.

Ez a veszély mindig is fenyegeti a mindenkori embert. Mert a vallásosság a szakralitást jelenti, az Istennel való találkozást. Olyan istenélményt, mely magával ragad, és képessé tesz, hogy vele egy különleges kapcsolatot építsünk és ápoljunk. Ez a virágvasárnapi történet is Isten olyan dicsőítéséről szól, amikor magunkon érezzük, hogy Jézus bevonul szívünk Jeruzsálemébe. Egyszerűen, szegényen, de királyként van jelen az életünkben. S mi érezzük, hogy valami rendkívüli fog történni velünk. Mert ez a közeledés, olyan dolgokra tesz képessé bennünket, mely sosem volt eddig jelen az életünkben. Az isteni dicsőség nem valahol távol, hanem bennünk jelenik meg. S képessé tesz bennünket nagyhéten vele együtt lenni, újból figyelni őt, hallgatni a szavait, rácsodálkozni tanításaira. Isten dicsősége azt jelenti, hogy mi be vagyunk telve Jézussal, s már nemcsak hallottunk róla, nem valakitől értesültünk csodatételeiről, hanem mi magunk megtapasztaltuk, segítségét, jóságát, áldásait.

III. „A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

A hatalom őrei minden korszakban el akarják némítani az isteni ihletettségből származó szavak és gondolatok létrejöttét. Ahogyan itt is a farizeusok, nem szeretnék hallani a sokaság éljenzését, úgy mindig is akadtak, akik Isten szándéka ellen törtek. Ez így volt a kereszténység évszázadaiban, s ezért volt a reformáció, majd a diktatúra idején, de néha még felüti a fejét még az úgynevezett demokráciánkban is. Mert Isten törvényei felvigyázzák a világegyetem rendjét és helyére teszik a féktelen emberi indulatokat, szándékokat, melyek ma is az erkölcstelenség, az indulatosság és erőszakosság fertőjébe vezetnek. De az Isten által ihletett személyeket meg lehet félemlíteni, de elnémítani sohasem, mert ők egy másik, az isteni világot képviselik. Ezért voltak sikeresek a reformátorok, a szabadságharcosok, de minden igaz ember, aki Isten szándékát hajtotta végre.  Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe: Isten uralkodik az emberek ügyei fölött

Napóleon, életpályájának csúcsán cinikusan válaszolt valakinek, aki megkérdezte, hogy vajon Isten Franciaország oldalán áll-e?

- Isten azon az oldalon van, ahol a legerősebb a tüzérség."

Aztán jött a waterlooi csata, ahol Napóleon elveszítette a harcot és birodalmát is. Évekkel később Szent Ilona szigetén, a száműzetésben megalázkodott és idézte Kempis Tamás szavait: Ember tervez, Isten végez.

Ezzel a leckével találkozunk mindnyájan a történelemben.

Isten véghez tudja vinni akaratát - az ember ellenében is.

Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!

Fogadjuk hát szívünkbe Jézust! Legyünk vele az elkövetkező héten. Éljük át élete magasságait és mélységeit, örömeit és fájdalmait, hogy amikor eljön húsvét ünnepe, a feltámadása nekünk is reménységet, jövőt és biztonságot jelentsen. Ma ezért imádkozzunk! Ámen.