Ne aggódj! Légy derűlátó!

Textus: Mt 6, 31- 34 „ Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk?- vagy: Mit igyunk?- vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat, a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Kezdődik az óvoda, iskola lassan az egyetem is, s egyre több szülő vállát nyomja  az élet súlyos kérdése, mivel indítsa gyerekét tanulni? Lesz- e bentlakása, albérlete? Kapnak- e kiadó szobát, lakást? Megállja- e gyereke a helyét az iskolában, egyetemen? Össze tudják- e a szülők havonta kuporgatni azt a kevés, vagy éppen sok pénzt, ami szükséges a távolban tanuló diák fennmaradásához?

De hasonló kérdésekkel küzdenek a nyugdíjasok, elég lesz- e az érkező pénz a számlákra. Érkezik lassan a hideg évszak, milyen meleget tudnak biztosítani az otthonokban, szobában?  Meg tudják- e vásárolni a szükséges gyógyszereket? Egyszóval a minimális létfenntartáshoz lesz- e elegendő anyagi, amit saját magukra tudnak fordítani.

De még a munkahellyel és megélhetéssel rendelkező személyek is aggódnak, megmarad- e a munkahely? Tud- e fizetni a cég? Lesz- e egészségünk, hogy végezhessük a munkánkat? Meg tudunk- e felelni az elvárásoknak, tudjuk – e teljesíteni feladatainkat.

Meg vagyok győződve még a cégvezetők is aggódnak, lesz- e megrendelés? Termékük piacképes lesz- e? El tudják e adni olyan áron, ami profitot is hoz a cégnek?

Csak egy néhány képet elevenítettem fel abból a sok kihívásból, amit naponta teljesítenünk kell, s melyek biza megpróbálják lelkünket, szellemvilágunkat és a testünket is. De ennél sokkal több megpróbáltatás éri az embert, melyekre így vagy úgy, de mindennap válaszolnunk kell. És nem mindegy, hogy ezekre a kérdésekre milyen lelkülettel, céltudattal vagy éppen kedvvel válaszolunk.

Ezért is hoztam mai beszédem témájául ezt a kérdést, mert ez egyidős az emberiséggel, s mindig is foglalkoztatta az embert, hogy miből él meg, hogyan tud sikeres lenni. A túlzott aggódás megmérgezi az emberi lelket, szomorúvá, búskomorrá tehet. Szinte le tud béklyózni, gúzsba tud kötni, fel tudja őrölni megmaradt türelmünket is.

Reményik Sándor: Ne akarj kereszteden könnyíteni verse jutott az eszembe, ahol a költő ezeket írja.

 

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.

Nem bírom már!– sóhajtod csüggedezve.

De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,

hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.

Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!

De nem megy tovább! Hogyan érje el,

ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.

Azóta annyi minden összeomlott.

Magára maradt. Szép napoknak vége.

Keserves, árva lesz az öregsége.

Szívében ott a kérdés szüntelen:

Miért lett ilyen az út, én Istenem?!

 

A vándor természetesen le szeretne fűrészelni ebből a keresztből, mígnem rájön végre, hogy ez sajátos, egyedi s igazán csak ezzel lehet érvényesülni. Majd a költő a versét így fejezi be:

 

Amilyennek adtad, olyan legyen!

Te vezetsz át a szenvedéseken.

A Te kereszted szerzett üdvösséget,

de mivel az enyémet is kimérted,

Te adj erőt és kegyelmet nekem,

hordozni mindhalálig csendesen!”

 

Ma e gondolatok fényében szeretném a szentírási verseket megvilágítani és sajátosan mai világunkra alkalmazni. 5 fontos gondolatot fogalmaz meg ezekben a versekben az evangélista: az aggódást, a létfenntartáshoz szükséges élelmet, ruházatot, a pogányok viszonyulását, Isten országa keresését, és az elég minden napnak a maga baja mondatot. De hadd lássuk, hogy konkrétan mit is jelentenek a mában ezek a szavak.

I.” Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek.” Két egyszerű szó, az aggódás és kérdezgetés, és mégis mennyi tartalom, életérzés van benne. Amikor ma kiejtem ezt a szót, akkor arra kérlek, gondolkodj el, hozd magadhoz azokat a személyeket, akikért aggódsz, a szülőkért, gyermekért, házastársért, munkatársért. Egyszóval azokért, akik közel állnak az életedhez. És az aggódás jól jelzi emberi kapcsolatainkat. Csak azokért tudunk aggódni, akikkel valamilyen viszonyban vagyunk. Akikkel összekapcsolódik az életünk. Akiket féltünk az élet kihívásaitól. Aggódunk azért, hogy meg tudnak- e birkózni azokkal?  Azt gondolom az egészséges aggódásra szükségünk van, mert ez által vagyunk érző embertársai a környezetünknek. S meg vagyok győződve arról, hogy jól esik a kisdiákoknak, ha édesanyjuk, édesapjuk holnap elviszi az óvodába, iskolába. Ha szülők felkísérik gyermeküket az egyetemre. Ha elmegyünk társunkkal a munkahelyére. Mert így látjuk, hol van, mit kell végeznie. Tudunk róla. A gondolatunkban mindig is ott van, bár nem vagyunk mellette.

Ugye, mennyit aggódunk, ha betegek, ha sírnak, ha alul maradnak a versenyhelyzetben. Ha nem vállnak valóra az álmok. Ez az aggódás szinte az egész életünket átszövi, és nem is lehet e nélkül élni.  Mert hát csak közvetlen környezetünkben háború van, gondoljunk csak bele, hány család, édesanya, édesapa aggódik a fiáért, a házastársért. És hányan sírnak, mert elveszítik őket, vagy éppen nem hallnak hírt felőlük.

De különösen aggódnak azok is, akik akár gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Mert ilyenkor nemcsak a beteg szenved, hanem vele együtt a társ is, a gyermek, a családtag is. Mert hát feldolgozhatatlan az a veszteség, ami éri ilyenkor a családjainkat.

És a fentiek felsoroltakkal ellentétben Jézus azt mondja itt a hegyi beszédben, ne aggódjatok a mindennapi gondokért. Mert, aki a sorsát leteszi Jézus és Isten elé, az tudja, hogy nála orvoslást nyer. Az átadja a gondjait. Rájön arra, hogy határok vannak az életünkben, amiket nem tud lebontani, nem tudjuk a dolgokat megváltoztatni, nem tudjuk még a magunk számára sem jobbá tenni.

Jézus azt mondja, hogy ne aggódjunk, de ne is kérdezgessük. Mert a kérdések által mindig a fókuszba, a középpontba kerülnek ezek a témák. A kérdések által újból feltépjük a sebeket. A kérdésekkel újból a kicsinyhitűségünket erősítjük. A kérdésekkel még jobban belebonyolódunk a feltételezésekbe, hogy miből fogunk megélni.

II.” Mit együnk?- vagy: Mit igyunk?- vagy: Mit öltsünk magunkra?” Ebben a három kérdésben igazán a létfenntartás szükségletei vannak megfogalmazva. Ma már iparágak foglalkoznak azzal, hogy az ember ilyen irányú szükségletét felkeltsék és kielégítsék. Talán sosem volt ilyen gazdag a felhozatal, sem táplálékban, sem ruházatban, mint manapság. Úgy a termelés, mint a vele való kereskedés egyre több terméket kínál, mellyel befolyásolja nagyon sokszor még a gondolkodásunkat is. Mert az élet célja nem az evés, és nem is az ivás, vagy öltözködés, hanem az önmegvalósítás. Ennek a földi életnek a megtervezése, és méltóságteljes megélése. És milyen jó lenne, ha egyensúlyt találnák a földi dolgok és az égiek között. Mert mindig éreznünk és tudnunk kell, mi ennél többek vagyunk.

Mivel az oktatást említettem a beszéd elején, jó, ha már kisgyermek kortól, úgy növekedünk, és olyan példákat látunk családunkban, környezetünkben, ahol, és amelyben ezek az értékek érvényesülnek. Természetesen a megfelelő táplálék és ruházat boldoggá tudja tenni a lelket, ami viszont érvényes ennek az ellenkezőjére is. Ha nincs megfelelő megélhetésünk, akkor biza akár a gyermek még szégyenkezik is a ruházata miatt, vagy éppen a társai kigúnyolják.

Az idősebb nemzedék, főleg akik magukra maradnak, lehetnek veszélyben a gondoskodás hiánya miatt. Egyre jobban érezzük az öregotthonok telítettségét. S újabbak kellenek, hogy a magukra maradó szülőket el tudják látni, és méltó körülményeket tudjunk nekik biztosítani.

Nemrég a sajtó felkapta és megszellőztette, hogy nem megfelelő körülmények között ápolták az idős embereket, s hatalmas büntetéseket róttak ki ezekre az intézményekre. De úgy érzem nemcsak a felügyeleti jog, hanem a kötelesség, a finanszírozás is az illetékesek hatáskörébe tartozik. S csak úgy lehet számon kérni, ha megfelelő keretet biztosítanak, és bocsájtanak a rendelkezésükre, melyből aztán gazdálkodhatnak.

Az Egyesült Államokban láttam, hogy mekkora figyelmet fordítanak az idős személyekre. Ezáltal pedig aktív, szerves részei maradnak a társadalomnak. Lehetőségük van a kikapcsolódásra, szórakozásra, egészségük megőrzésére. Itthon pedig azt tapasztaljuk, hogy télvíz idején nem tudnak egy fűtött termet a rendelkezésükre bocsátani. S nemhogy fejlesztésre, de a fennmaradásra sincs elegendő forrás, amit ésszerűen használni tudnának.

III.” Ilyesmikért a pogányok törik magukat, a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.” Jézus egyenesen ezt a túlzott kétségeskedést pogányságnak tartja. A vallásos ember nézetével szemben áll az, ha csak mindig a földi dolgokért aggodalmaskodik. A földi dolgok értéke szinte semmivé válik, az Isteni dolgok mellett. Isten megadja mindenki számára a legszükségesebbet. Senkiről sem feledkezik el. Mindenkire gondja van. S valahol mélyen bennünk, emberekben is kialakult a másokért végzett felelősségérzet. Mert bár rengeteg hiba van, vagy lehet a keresztény társadalmakban, azért van egy jól megszervezett szociális háló. És ez az emberi együttérzésből alakult ki, ami lehetővé teszi, hogy mindenkinek egy létminimum biztosítva legyen. Ez természetesen sokszor nem elegendő a minőségi életfenntartáshoz, de alapot ad ahhoz, hogy valahonnan el lehessen indulni.

Mielőtt a szükséglet megfogalmazódna, bennünk Isten már tudja, mire van szükségünk. És azt teljesíteni fogja. Olyan értelmet és olyan tehetséget ad nekünk, ami által ezeket a feltételeket meg tudjuk mi saját magunknak teremteni. S éppen abban áll a mi munkánk szépsége, hogy ezek a látható javak mind a mi munkánk gyümölcseiként jönnek létre.

IV.” Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.”  A vallásos embernek van egy többlete az életben. És ez nem más, mint az Istene. Az emberi élet teljessége Isten által valósul meg. Nekünk mindig hiányzik valami. Ide a templomba is azért jövünk, mert Istenben akarunk gazdagok, lenni. Ma is itt, Istent keressük. A sajátosan egyéni kérdéseinket, kéréseinket eléje tesszük le. Tőle kérjük az áldást, tévedéseinkre a bocsánatot, elhívatásunkban a megbízatást. Aki itt ebben a templomban őszintén tud imádkozni, az erőt nyer, megvilágosodik életének az útja. Hallja a bíztató és bátorító szavakat. S aki ebben az istenhitben gazdag lesz, annak a külső világ csak formaság lesz, ahol élünk és boldogulunk, de a földiekért, nem a láthatókért, hanem magáért az Istenért.

V.” Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Az ember rövid és hosszú távra tervezi az életét. Ebben a gondolkodásban benne van a mulandóságunk is. A rövid távú célok alárendelődnek az emberi álmoknak és vágyaknak. Isten úgy teremtett minket, hogy alkossunk, teremtsünk, magunk után valamit hagyjunk. És ez így van jól. Azt azonban számításba kell vennünk, hogy határainkon belül mozogjunk. Sem Isten, sem ember nem vár el olyat, amit ne tudnánk megtenni. Jézus arra tanít ebben a gondolatban, hogy nem kell túlzottam aggódni a holnapért, hanem a mában kell élni, és a jelen problémáin felülemelkedni. És ez óriási jelentőséggel bír az ember életében, sikeres, megelégedett legyen a mában, és örömmel induljon a holnapba.

Beszédemet egy történettel zárom, melynek címe: Igaz barátok

Egy tizenéves fiú rákos volt, és több hetet töltött a kórházban, ahol sugárkezelésnek és kemoterápiának vetették alá. Közben kihullott a haja. Amikor hazafelé tartott a kórházból, aggódott - nem a rák miatt, hanem a szégyenérzet miatt, hogy kopaszon kell visszamennie az iskolába. Azt már korábban elhatározta, hogy nem fog parókát viselni vagy sapkát hordani.

Amikor hazaért, bement az ajtón, és felkapcsolta a villanyt. Legnagyobb meglepetésére mintegy ötven barátja ugrott fel, és üdvözölte:

- Isten hozott itthon! - kiáltották.

A fiú körülnézett, és alig akart hinni a szemének: barátai mindnyájan kopaszra nyiratkoztak!

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Mindannyiunknak vannak gondjai. Kisebbek, nagyobbak. Holnap gond lesz a kisgyerekeknek, iskolásoknak felkelni, új környezetbe kerülni, a kihívásoknak megfelelni. Én ma azért imádkozom, hogy Isten adjon erőt, mély belső lelki megnyugvást, hogy s gondjainkat kezelni tudjuk. És rendeljen mellénk olyan társakat, családtagokat, környezetet, akik átérzik ezt a gondot, velünk együtt felvállalják, s akikkel meg tudjuk osztani, beszélni. Ebben segítsen az Isten! Ámen.