Öntudatosan, hittel

Textus: Ap Csel 1, 4b- 8 „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.  Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek? Így válaszolt: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúrim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Köztudott, hogy mi unitáriusok lélekkel, értelemmel olvassuk és tanulmányozzuk a szentírást. Ezért vannak olyan részek a Bibliában, amit nem szó szerint értünk, hanem annak mondanivalója szerint. Vagyis a történet hátterében a jelképek, szimbólumok, akár az írói elképzelések érvényesülnek. Hiszen a szentírási történet nem a cselekmény idejében, hanem jóval később keletkeztek. Ezért megtörténhetett, hogy a szerző fantáziája, írói vénája, körül írta, csodálatossá tette azt az eseményt.

Ilyen szentírási történet a mi számunkra áldozócsütörtök is, ugyanis a nagypénteki tragédia és a húsvéti feltámadás, majd a húsvéti események után Jézus megjelenése a tanítványok lelkében egy óriási változást készített elő. Számunkra az elmúlt 40 nap, a tanítványok magukra maradásáról, a félelemről, kétségbeeséséről, a kiúttalanságról szólnak. Ezek a tanítványok meg vannak törve testben és lélekben. Úgy látják, hogy a felajánlott 3 évük, a sok tanítás, a Jézus felé fordulás, kárba vesz. Elérzékenyülnek, elcsüggednek, menekülnek, s magukra maradásukban várják a fordulatot. Ez a változás pedig nem más, mint az a cselekedet, amikor a tanítványok a kezükbe veszik a sorsukat, életüket. Belülről engedik, hogy Jézus formálja őket, átalakítsa. S bár testileg Jézus nincs jelen, az emlékekben, hangokban, szavakban bíztatja és bátorítja őket. Ezt a Jézust látják a felhők szárnyán Isten elé kerülni, hogy földi pályafutása után megpihenjen a Teremtő kebelén.

Áldozócsütörtök pedig minden évben ezt hozza el nekünk, unitárius keresztényeknek. Azt a tudatos Isten elé való járulást, amiben nemcsak Jézus, de minden hívő, Istenben bízó ember részesül. Ez a tudatosság, kiszámíthatóság, tervezés kell, jellemezzen minket, unitáriusokat, akik a vallást megtöltjük hittel. S bízó emberi lélekkel valljuk, hogy a jézusi életmódot nem lehetett, és nem lehetett, csak úgy a keresztre feszíteni. Mi ezért is valljuk az emberi szabadságot, a szabad akaratot, az emberi méltóságot, az istenes életet. Öntudatra ébredtek a tanítványok, mondja az unitárius káténk, s mi közel 5 évszázada valljuk, hogy az ember a legértelmesebb lény ezen a világmindenségen.

Ma, az elhangzottak alapján szeretném megvilágítani a szentírási verseket, melyek az alapja az áldozócsütörtöki történetnek. A következő 5 gondolatról fogok ma tinéktek beszélni, ami keresztény létünk alapjait képezi: az Atya ígéretéről, a szentlélekkel való megkeresztelésről, az új királyságról, az alkalmas időről és a tanúbizonyságról.

I.” „ Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem”

Ez a mondat három lényeges elemet tartalmaz, az együtt maradást, a várakozást, és a jézusi beszéd meghallását. Jézus nemcsak életében, hanem halála után is egyben karja tartani az övéit. Bizonyára a tanítványok közül többen haza akartak menni. Tovább már nem látták a küldetésük célját. Nem volt elegendő erejük, hogy kitartsanak. Feladni látszottak mindent, amiért addig annyi áldozatot hoztak. A napokban nagy sok szomorú emberrel és bejegyzéssel találkoztam. Sokan a parajdi sóbánya miatt aggódnak, és joggal teszik fel a kérdést, hogy miként alakul majd a térség turizmusa, megélhetése. Mások a vetések elárasztásáért aggódtak. Sokan a megélhetést látják veszélyben. Egyre emelkednek az árak, a bevételek pedig azonos szinten maradnak. Jó lenne tovább állni, más munkát keresni, máshol találni meg a boldogságot. Az aggodalmak jogosak, azonban Pál apostollal szólva, de mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.(Zsid 10, 39)

Áldozócsütörtök örök tanítása számunkra az, hogy aki a védőgátakon van, annak ott kell tennie a dolgát, aki gyermeket vállal és nevel, az szülőként kell, végezze feladatait. Aki a diákokat neveli, annak felkészültnek és hitelesnek kell lennie, aki gyógyít, annak a beteg lábra állításában kell szolgálnia, és aki a szószékra áll, annak, az Isten dolgaiban kell járatosnak lennie.

Nem lehet ímmel- ámmal végezni a munkát, csak jó lelkülettel. Felkészültek, hitelesek, a mieinkért aggódó szülők, hívek, városlakok kell legyünk. Aki feladja a küldetését, az nemcsak az élet harcaiban marad alul, hanem önmagában szenved, lelki gyötrelmei és belső marcangolásai fogják megkeseríteni az életét.

Istennek ígérete volt és lesz a mi számunkra, még pedig az nekünk, keresztényeknek, hogy elküldi az ő szentlelkét. Az isteni lélek nemcsak a fogantatásunk, és nemcsak a keresztelésünk alkalmával, de minden pünkösdkor ki árad az életünkre. Isten ígérete az, hogy bár az életünk mulandó ezen a földön, s határok övezik, mint a születés és az elmúlás, nekünk a halálunk után is van helyünk az égben, az öröklétben. Ez az ígéret mindennél többet jelent. Mert mi nemcsak test, nemcsak anyag vagyunk, hanem lélek is.

Jézust hallgatni, nemcsak a tanítványoknak volt szüksége, hanem nekünk is az. Ma is eligazítást ad nekünk a mindennapokra. Elfogadhatóvá teszi az életünket, boldoggá a mindennapjainkat. Nélküle nincs remény, vele pedig örömteljesség válik a különleges sorsunk is.

II.” János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.” Bár sokan csak egy ünnepet látnak a keresztelésben, ennek óriási jelentősége van. Akár csecsemő, akár kisgyermekkorban keresztelnek meg, számunkra azt jelenti, hogy ez által nemcsak a szüleink, hanem Isten gyermekévé válunk. Isten gyermeke lenni pedig kiváltságos, mert a gyermek a szüleit utánozza. Mi pedig, ha Istenhez akarunk hasonlítani, akkor mindig rá nézünk, őt figyeljük, keressük, érezzük a szívünkben.

A víz számunkra az új életet jelenti. A vízerőt ad, lendületet, óriási energia van benne. Csak most látjuk, hogy milyen nagy ereje van a víznek, amikor áttör gátakat, megállíthatatlan erejével átformálja a természetet. Ez a víz áttöri lelkünk gátjait is, legyőzi a pogányságunkat, elhalkítja ellentéteinket, megtölti az üressé vált életünket szeretettel, megértéssel. A szentlélek tüze által való keresztelés a kiválasztást jelenti. Amikor Isten terve nyomán az édesanyai méhben helyet kapunk, akkor a Teremtőnknek szándéka van az életünkkel.

Két nappal ezelőtt, kedden édesanyámat elvittem felülvizsgálatra az szakorvoshoz. Hajnalban indultam, ömlött az eső, a Kalondán, a Kisküküllő mentén több helyt átfolyások voltak az úton. Lassabban lehetett haladni a megszokottnál. Az utazás alatt, miközben hallgattam a rádiót, azon gondolkoztam, hogy ennél nagyobb ítéletidőt nem is választhattam volna. Aztán miután levették a vizsgálatra a vért, hogy egy kicsit távolabb kerüljünk a város zajától Marosvásárhelyen kimentünk a Somos tetőre, s az autóban beszélhettünk. Olyan jó és rossza dolgokat tudtam meg a családomról, amit lehet, hogy hallottam gyermek, vagy ifjú koromban, de nem figyeltem fel eléggé rá. Rég nem beszélgettem édesanyámmal ennyire meghitten és bensőségesen.  Utána pedig még jobban érzem, hogy Isten terve és célja valósul meg életünk által.

III.” Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek?” A zsidók a Messiásra vártak, és ma is ezt teszik, aki új királyságot állít fel. Ez a király az ők dicsőségükre fog lenni. Lerázza a szolgaság igáját, és az országok fölé emeli őket.

Vajon mi itt a Kárpát medencében élő magyarok, s Erdélyben élő székelyek milyen formájára vágyunk a megváltásunknak? Mert nekünk is szükségünk van arra, hogy ebben a borúlátó, a kisebbségi helyzetet többször megsirató nemzetnek legyen példaképe, jövőképe, terve és álma.

A Jézus által tanított isteni világ utáni vágy ott él mindannyiunk szívében, lelkében. S hiszem, részesülünk is belőle alkalmanként.

Ez nem egy külső formában fog eljönni, hanem sokkal inkább a lélek és a szellemvilág területén. Kelemen Csongor: Életem 56 árnyékában könyvében írja, hogy még ott a fogságban, a börtönben is voltak személyek, akik meg tudták idézni az Isten világát. Tudtak imádkozni, úrvacsorát venni, az emberségben, az emberi méltóságban hinni. S hiszem, az isteni királyság ezekben a helyzetekben nyilvánul meg, amikor szenvedés, baj, fájdalom van, de olyan is, aki ezt meg tudja változtatni. Ez az ország, Isten országa nem messze, valahol távol van tőlünk, hanem itt van közöttünk.

S ma is megkérdezik hangosan, vagy éppen név nélkül: Hát az egyház mit tesz? Hogyan végzi feladatát, hogy szebb és elviselhetőbb legyen az élet. Az én tapasztalatom pedig az, hogy az intézmény mindig emberekből áll. S tőlünk függ milyen válaszokat adunk az élet kihívásaira. Tudunk- e Isten meghosszabbított kezei, hangjai, cselekvő munkatársai lenni? Isten királysága nem uralkodni akar, hanem szolgálni. Nem hatalmas akar lenni, hanem gyenge, érzékeny, fogékony a társadalom problémáira.  Ebben a királyságban a hatalmasok szolgálnak a gyengének, a gazdagok a szegénynek, az értelmesek, céltudatosak az önmagukat feladóknak. Ebben a királyságban nincsenek munkanélküliek, nincsenek a társadalom perifériájára szorultak, ebben csak áldottak és jólelkű személyek vannak, akik adnak és kapnak, abból a sokból, vagy kevésből, ami Isten kegyelméből rájuk is kiáradt.

IV.” Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.” Az ember természetével együtt jár a keresés, kutatás. Szeretünk fényt deríteni a titkokra, megtalálni a fejlődés lehetőségeit. Egy belső, égető vágy vezérel, hogy sok ismeretnek a birtokában legyünk. De bármilyen okosnak és értelmesnek teremetett bennünket az Isten, mégis vannak beláthatatlan területei az életnek, ami túlmutat a határkörünkön. S talán nem is kell erőltetnünk, hogy abban jártasak legyünk. Ez a tudatosság korlátait jelöli meg nekünk, akik kutatjuk, keressük a jövőnket. Idővel óriásit változik az életünk és a környezetünk, de mi mindig csak Istenben bízó gyermekek és egymást szerető, tisztelő személyek kell legyünk. Az alkalmas időt pedig fel kell ismernünk. Ekkora lehetőség talán sosem volt az egyháznak a külső és belső építkezésre, mint napjainkban. Óriási támogatási források vannak kilátásban, s nekünk csak használni, okosan felhasználni kell őket. Ott lehetünk lelkészekként, gyülekezet szervezőkként az óvodáktól az egyetemekig az oktatásban, és részt veszünk az emberi élet legmeghatározóbb eseményeinél a szertartásokban. S tőlünk függ, hogy a kesergésre, vagy az felhasználására adjuk- e a fejünket.

V.” Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában,”

2003- ban láttam először az Egyesült Államokban, unitárius gyülekezetben, hogy az istentisztelet közben a közösség tagjai, a „joy and sorrows” az „ öröm és bánat kifejezéseként a templomban meggyújtanak egy- egy gyertyaszálat és pár mondatban elmondják érzéseiket. Mekkora tanúbizonyság egy gyülekezeti tagnak, hogy megosztja a mellette ülőkkel az élethelyzetét.

Mi keveset, vagy nem eleget beszélünk arról, hogy miképpen teszünk bizonyságot a hitünkről. Mert ez számtalan formában jelen van nekünk is az életünkben. Az adományokban, közmunkában, felajánlásokban, foglalkozásokban, közösségi részvételekben, bibliaórákon. Mi és a családjaink bizonyságot teszünk a hitükről.  És ez a hit nemcsak egy vasárnapi, ünnepnapi köntös, hanem egy megélt valóság.

Én személyesen hálás vagyok azért, hogy miközben körülöttünk ily sokszor, csak azt halljuk, hogy leépülnek a közösségeink, hogy nem lehet megélni, itt pörög, pezseg a gyülekezeti élet. Nem zárunk ki senki, hanem keresztényi szeretettel viszonyulunk egymáshoz, s vonzásunk körei, másokat is bekapcsolnak ebbe a gyülekezetbe.

Ha visszanéznek az elmúlt 8 évre, akkor az a tudatosan megtervezett, közösen felépített és Isten által megáldott álomról, munkáról, eredményekről szólnak. S ilyen értelemben áldozócsütörtök tanítása minket is a mennyekbe emel, Isten magához szorít és az életünket áldottá teszi.

Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!

Jöjjetek hát, és ebben az adjunk hálát azért, hogy bennünket Isten unitárius családokba küldött el, ahol az értelem, és a szeretetet mindennél előbbre való. Mondjuk el köszönetünket Istennek az evangélistákért, akik érzékeny lelki világukon keresztül megírták Jézus életét. Adjunk hálát, hogy mi belső látást is kaptunk, és érzékeljük Jézus mindenkori jelenlétét az életünkben. És az ő mennybemenetele számunkra a maga szimbolikájában óriási fontossággal bír, ami jobbá, bátorrá, öntudatossá teszi emberi életünket. Ebben segítsen az Isten! Ámen.