Örök változás
Textus: 1 Kor 4, 1- 2,; 4, 5b
„ Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon…. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.”
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
Mindig bennünk él a szándék, az igény a változásra. Az, ami a tegnap volt, már régi, ósdi, belepi a por, feledésbe merül az emlék. Az emberi lélek olyan, mint hajnalban a májusi rét, vágyik a harmatra, az esőre, a megújulásra. Az egyház is, mint a vallási életet körül ölelő emberi intézmény időről- időre-felülvizsgálatra szorul és az isteni ítélet, elvárás mércéjén kell lemérni, hogy mennyire a Teremtőnek szolgál, és mennyire hajlott el a Gondviselő igazságától.
Szokták mondani kritikaként, vagy éppen megszólásként, a mai ember el van távolodva az Istentől. A mai fiatalokat nem érdekli a vallás. Vagy nem járnak templomba, nem imádkoznak, nem tisztelik és nem alkalmazzák a szertartásokat. Én ezt a kérdést abban látom, hogy sokan másra vágynak, másképpen élik meg a vallásosságot, más utakon és módokon keresztül tartják a kapcsolatot Istennel. Megrökönyödtek kiábrándultak, eltávolodtak attól az intézménytől, melyben még a nagyszülők, vagy éppen a szülők még jól érezték magukat.
Ezen kívül óriási versengés van az isteni és a világi dolgok között. Minden azt hirdeti, hogy boldog lehetsz anélkül, hogy rendbe tennéd a lelki dolgaidat. Sőt azzal nem is kell, foglalkozz, csak egyre fogyassz, minél többet, minél silányabbat belőle.
Én, amikor gyermek voltam, vasárnap reggel az istentisztelet előtt megseperték otthon az udvart, az utcát, készültek, szokás volt tisztába tenni, úgy az utat, mint a ház tájékot. Mert vasárnap az Úr napja. A találkozás lehetősége volt, amikor az ember Istennel tudott beszélgetni. A szentírást tudta olvasni, belőle élete kérdéseire választ tudott nyerni. A Biblia az élet könyve volt, ami minden családi hajlék könyvespolcán megtalálható volt, függetlenül, hogy értelmiségi, vagy éppen földműves család volt. Olyan volt, mint egy kézikönyv, amelyből az Úr szava áradt. Ma, amikor Dávid Ferenc egyházalapító püspökünk emlékét ünnepeljük, önkéntelenül is feltevődik a kérdés, hogy ma unitáriusként milyen áldozatot hozunk elsősorban saját magunkért, családunkért és nem utolsó sorban a közösségünkért.
Dávid Ferenc nem felületesen olvasta a bibliát, belőle Isten szavát hallotta meg, aki hívja őt prófétaként a szentírás értelmezésére. Ő nem megélni, és a tisztséggel együtt járó eredményeket learatni, hanem szolgálni. A XVI- ik század a vallási megújulás időszaka volt, amikor a letűnő kor hibáit, szennyét kellett eltüntetni, és helyébe az emberi lelket isteni magasságba emelni. Ez a tevékenység hasonlít a gyümölcsfák metszéséhez, amelyek csak akkor teremnek igazán, ha fölösleges ágaik le vannak metszve, a gyümölcsös karban van tartva és jól van gondozva.
De óriási kihívás egyben nekünk is, késői nemzedéknek, mit várunk el az egyháztól, milyen lelkészekre van szükségünk? Hogyan ápoljuk egyházalapító püspökünk emlékét? Elég- e csak évente elzarándokolni, vagy naponta kell újraértelmezni a reformációt. Mert a semper reformandi elve minket erre hív, az örök megújulásra. Hiszen minden istentiszteleten, minden imádságban ez történik meg, megtisztul a lelkünk, közelebb kerülünk az Atyához, jobban értjük és vállaljuk a hívatásunkat.
Olyan ez a tevékenység, mint a kaszálás, hiszen a levágott fű után új, zöld, friss életképes fű sarjad. Olyan ez a belső lelki munka, mint a konyha tisztántartása, mely az edények elmosása után, biztosítja az ízes, finom falatok elkészítését.
Ma beszédemben én erről a megújulásról, a lélek megújhodási igényéről fogok beszélni a felolvasott szentírási versek alapján. Öt gondolatot fogok megvilágítani és értelmezni tudásom és elkötelezettségem által és ezek a következők: Krisztus szolgálata, Isten titkai, beszélek a hűséges sáfárról, a szív titkairól és az isteni dicséretről.
I.” Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit” Ezt a mondatot két részre lehet bontani. Az első az, hogy miképpen tekintsen ránk minden ember. Bennünk emberekben van egy egyfajta ítélet, elgondolás másokról. Amikor egymással szóba állunk, beszélgetünk, vagy éppen cselekszünk, kialakul egy kép, akár a lelkészről, orvosról, politikusról, kiszolgáló személyzetről. A kiinduló pont, ahonnan megítéljük az ő emberségét, az hogy bennünk milyen kép van az emberről. Mi az elvárásunk? Hogyan képzeljük el az ő tevékenységét? Mit szeretnénk, ha tenne a feladatkörében?
Pál apostol meg is adja ezekre a kérdésekre a választ. A keresztény ember szolgálata által vívja ki az elismerést. Mi nem szolgák, de szolgálatot végző vallásos emberek vagyunk az élet különböző területén. Bármit is teszünk, azt az isteni megítélés fényében kell tennünk. Jézus, Krisztus nekünk bizonyságot tett erről. Ő a mi mesterünk, ahol mi tanoncok vagyunk. Tanuljunk minden alkalommal, hogy miképpen lehetünk jó, igaz, vallásosan élő és gondolkodó emberek. Nemrég valaki azt mondta az irodavezetőnknek, hogy az előző időszakhoz képest, most igen sokat teszünk, dolgozunk és több az elvárásunk a hívekkel szemben. Nagy igazság van benne, azonban tudnunk kell, az idők változnak, amit ma nem teszünk meg, az többé lehetőségként nem jön már vissza. Amíg erősek, bátrak, állhatatosak vagyunk, szépítenünk kell, templomunkat, környezetünket. Ma az is reformáció, ha nem engedjük összedőlni a templomainkat, ha szépítjük és építjük vallásos közösségünket.
A tegnap az udvarhelyszéki anyák szobrát lepleztük le a tábor negyedi unitárius temető előtti téren. 8 évvel ezelőtt még szemétdomb volt. A senki földje. Folyamatos munkával, az illetékesek állandó megkeresésével sikerült a telekkönyvet kiigazítani, és a szobrot oda elhelyezni. Így lehetőséget adunk a fájdalommal élő anyák, családok számára, hogy ott megéljék veszteség érzetüket. Itt sem volt minden zökkenőmentes, voltak gondok, akadályok, de Isten mindenben megsegített és ma már a szobor ott áll. Mert én hiszem az édesanyák fájdalmának nincs egyházi különbözősége. Ugyanúgy fáj az elvesztésük, felekezettől függetlenül. Számomra a szolgálat azt jelenti, hogy ahova az Isten rendelt engem, ott a legjobban és legtökéletesebben végzem a munkámat. Nemcsak emberi mérték, hanem az isteni elvárás alapján. És Krisztus szolgálata feltölt, megtölti a szívünket. Valami olyan belső öröm, megelégedettség vesz körül, ami csak szavakkal körül nem írható, meg nem magyarázható.
II.” és Isten titkainak sáfárait.” A sáfár kereskedőt jelent. Vagyis a keresztény ember Isten titkaival kereskedik. De miben is van Isten titka? Abban a tényben, hogy az emberi élet egy része történik itt ezen a földön. De a lélek minket az örök hallhatatlanságba emel. Mi emberek erre vágyunk. Istennel találkozni, kilépni e földi élet dimenziójából. Megtapasztalni az isteni világot, ahol már nincs küzdelem, ahol örök béke honol, ahol a lélek nyugalomra lel. Örök és mély titkokat rejt el Isten a szívünkben, s nekünk csak engednünk kell onnan feltörni, feljönni, a kibontakozását segíteni. És valóban mi kereskedők vagyunk. Gazdálkodunk valamilyen szinten az életünkkel, az időnkkel, az energiánkkal, képességeinkkel. S nem mindegy, hogy mire váltjuk be. Dávid Ferenc az életét adta a szentírás tiszta és igaz magyarázatáért. Nem alkudott meg, nem vonult vissza. Nem torpant meg a hatalmasságok előtt. Vállalta az ő keresztjét és naggyá lett éppen mártíromsága által, példát mutatott, hogy az emberi gonoszság nem tud győzedelmeskedni Isten örök igazsága előtt.
Az elmúlt héten a Tompa László általános iskolában tartottam vallásórát. A másodikos diákokkal való találkozásom előtt a tanítónő megkeresett és ezt mondta: lelkész úr az egyik diáknak meghalt hirtelenül az édesapja, tudjon róla. Vallásórán a gyerekeket körbe ültettem, beültem közéjük, megfogtuk egymás kezét és imádkoztunk az elhunyt édesapáért, a család vigasztalásáért. Egész vallásórán azzal foglalkoztunk, hogy mi a felfogása egy 8 éves gyereknek a halálról. És miképpen fejezzük ki a részvétünket, illetve milyen vagy ereje van az imának. Milyen a halál utáni élet, hogyan képzeli el egy diák? A vallásóra végén azt éreztem, hogy többet és hasznosabb volt ez a beszélgetés az előírt tananyagnál.
III.” Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon….” A hűségről egy könyvtárnyi anyag van. Mégis sokan szenvednek a hűtlenség miatt. És itt nemcsak a házastársi hűtlenségre gondolok, hanem egyáltalán arra, hogy mennyire megkopott ez a szó és elveszítette az igazi jelentését. Mert fellazultak a kapcsolatok a barátok, az üzlettársak, a családtagok, de akár az országok között. Ha hűséges lenne az emberiség, nem is lenne szükség törvénykezésre, hadseregre, fölösleges költekezésre. És milyen szomorú, amikor a személy, a közösség, akár az ország rájön arra, hogy igazán elárulták. Mert nem ki nem mondott szavak, álmok törnek ketté. A jövő omlik össze, családok mennek szét, üzleti vállalkozások mennek csődbe, és háborúk robbannak ki, mert a hűtlenségnek következménye is van.
Az egyházban is a lelkészek, világiak Istenre és a törvényekre esküszünk fel, de amikor esetlegesen e kettő egymással szembeszegül, akkor vajon melyiknek kell inkább engedni. Hitem szerint az Istennek, mert az ember által létrehozott intézmény ott hordozza magában a hibákat, az esendőséget. Isten maga azonban tökéletes, és a lelkiismeret által, formálja, mindig alakítja az életünket.
IV. „Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait,” A teremtés hajnalán Isten nagyon sok titkot rejt el bennünk. Fogantatásunk alkalmával, amikor szentlelkét belénk leheli, akkor a lelkünkbe nagyon sok kincset rejt el. S mi életünkben igazán kincskeresők lehetünk a lelki élet területén, hogy felfedezzük, milyen szép és csodálatos is a keresztény élet. Minden jézusi és szentírási tanítás tulajdonképpen ilyen fény a sötétség és vallástalanság egén. A szentírás igazán egy fáklya, melyet magasra emelhetünk azért, hogy földi zarándoklatunk alkalmával nekünk utat mutasson. Ez a belső fény jobbá teszi a szívünket. Azt a szívet, ami tele lehet aggodalommal, bánattal, vagy éppen megbocsátással. Az egyik erdélyi körútja során dr. Papp Lajos szívsebész volt előző gyülekezetemben előadást tartani. És nagyon szépen, meghatóan beszélt a szívről. Könyveket is adott nekem, melyben leírja a különböző élményeit. És ő, aki specialista ezen a téren többek között azt is lejegyzi, hogy rengeteg dolog van, amit még ős sem ért. Mert a szív nemcsak egy izomtömeg, hanem a lelkünk otthona is. Valahol itt a keblünkben képzeljük el, érezzük a mi kötődésünket Istennel, emberrel, közösséggel. A szív szándékai pedig kiismerhetetlenek, sokszor magyarázatra szorulnak, máskor pedig felülvizsgálatot igényelnek, hogy uralkodni tudjunk magunkon, érzéseinken.
V.” és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” Mi unitáriusok különös hangsúlyt fektetünk a nevelésre, a kritikai gondolkozásra. Azt hangsúlyozzuk, hogy az ember, nem a gonoszságra, hanem az örökös jóságra hívatott el. Az Édenkerti történet nemcsak az ember esendőségéről, hanem az újrakezdés lehetőségéről. Az ember nem az örökös kárhozatra, hanem a jó és igaz gyakorlására lett elhívva Isten által. Ezért mi nagyon fontosnak tartjuk a dicséretet. Jézusból is az édesanyja és az édesapja szerette ki Isten gondoskodása által azt a küldetést, melyet az ő népéért, tanítványaiért és a kereszténységért felvállalt.
Kedves diákok, vasárnapi iskolások és konfirmandusok!
Ti vagytok a jövő reformátorai! Ne feledjétek Isten az örök megújulásra hívta el az embert. Ma akkora fejlődés van minden téren, akár 5 év alatt, mint amit egy évszázad alatt valósított meg az emberiség. A szekularizáció, az elvilágiasodás azonban egyre távolabb kényszeríti az embert az Istentől. Ne feledjétek, ne feledjük, Isten nélkül élni lehetetlen. Még a legnagyobb istentagadók is halálos ágyukon a Teremtőbe kapaszkodtak.
Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!
A dévai vár nekünk egy szellemi és lelki otthon. A szentírás tanulságai, az isteni szó, a keresztény vallás mélysége sokszor ma is börtönrabságban ül. Onnan nekünk kell kiszabadítanunk! Ez a mi hívatásunk és küldetésünk. Érvényt, igazságot szerezni az isteni szónak, a szentírás tanításának, és annak a valóságnak, hogy a társadalmunk működése szentírásközpontú legyen. Így tudjuk megélni és visszaállítani a keresztény kultúrát, ami ma ezer sebből vérzik. Mert Krisztus keresztszenvedése nemcsak egy szimbólum, hanem a mindennapokban megtapasztalt szomorú valóság. Jöjjetek hát imádkozni, egyházalapító püspökünk emlékét megszentelni, és Isten ügyét felvállalni. Erre tegyünk ma és mindenkor tanúbizonyságot! Ámen.