Öröm az Úrban!

Textus: Filippi 4, 10- 13 “ Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenben, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Életünk velejárója a kapcsolataink minősége, mennyisége és erőssége. Isten úgy teremtett minket, hogy közösen, összefogással, elhatározással oldjuk meg a dolgainkat. Egyedül, vagy akár még a családban is kevesek vagyunk arra, hogy nagy célokat tudjunk megvalósítani. Rá voltunk és vagyunk utalva a mellettünk élő testvérek, rokonok, barátok segítségére, akik alkalom adtán szerveznek, segítenek, kérdéseket megoldanak. S milyen jó, ha vannak mellettünk a bajban, vagy éppen az örömben.

Igazán akkor van értelme az életünknek, ha eredményeinket, nehézségeinket meg tudjuk osztani valakivel. Ha van kivel beszéljünk a céljainkról, ha van kivel megosszuk az örömünket. Azonban a földi erő és segítség mellett, az ember mindig is várt egy égi, isteni áldást is a munkája után. Mert akár a személy, vagy akár a közösség kevés volt ahhoz, hogy nagy dolgok valóra váljanak. Mindig is kellett, valami többlet, belső indíttatás, ösztönzés és egyfajta értékelés is, hogy az ember ne hagyja abba, ne adja fel, ne keseredjen bele, hanem még nagyobb erővel és elszántsággal végezze a rá bízott feladatot.

Talán sokszor nem is értjük, nem fogjuk fel, vagy nem látjuk eléggé világosan, miért éppen nekünk jutott osztályrészül az elvégzendő feladat, miért éppen mi kell, mindazokat elvégezzük? S hosszú évtizedek, talán egy egész élet kell ahhoz, hogy megbizonyosodjunk arról, ami nekünk az életsorsunk, a keresztünk, a hívatásunk.

Azt beszéltük az egyházközség elnökségével, hogy a mai vasárnap a gondnokunkat: Jánosi Jenőt fogjuk ünnepelni az istentisztelet keretében. Leköszönő gyülekezeti vezetőként megérdemli, hogy méltassuk a munkásságát, és kifejezzük együttérzésünket betegségében, de főleg felidézzük azokat a szép alkalmakat, amikor együtt építettük ezt a közösséget lélekben, fizikaiakban.

Talán mondanom sem kell, hogy 2o17 óta a folyamatos építkezés útjára léptünk. S a külső és a belső építkezés mellett alkalmakat kerestünk a beszélgetésre, a döntésekre, a megértésre. Az ő munkája is hozzájárult ahhoz, hogy ma ilyen legyen a környezetünk. Személyisége, egyénisége nagyban hozzájárult e közösség fejlődéséhez, az egyházi élet gazdagodásához, amiért a jó Istennek és neki ma különösen hálásak vagyunk. Nem szeretném ma felsorolni a megvalósításokat, hiszen azok a maguk idejében be lettek mutatva, inkább arról a belső indíttatásról, önkéntességről, cselekvő szándékról akarok beszélni, mely hozzájárult e közösség sikeréhez és intézmény fenntartásához.

Valamikor régen a hálózati kapcsolatok adottak voltak, a sógor, koma, rokonság, szomszédság körében. Mára sok esetben ezek a szálak szétszakadtak, vagy akár meglazultak. S nekünk újból, össze kell fonni, meg kell erősíteni ezt a fonatot, hogy kapcsolataink meg és fenntartsanak ebben a században.

 

Csukás István: Ülj, ide mellém versében írja

Ülj ide mellém, s nézzük együtt

az utat, mely hozzád vezetett.

Ne törődj most a kitérőkkel,

én is úgy jöttem, ahogy lehetett.

Hol van már, aki kérdezett,

és hol van már az a felelet?

Leolvasztotta a Nap

a hátamra fagyott teleket.

Zötyögtette a szívem,

de most szeretem az utat,

mely hozzád vezetett.

 

Ezt az Istenhez vezető utat, akarjuk ma is erőssé, szilárddá járhatóvá tenni a magunk és szeretteink számára. A felolvasott szentírási versek alapján a következő gondolatokról fogok beszélni: az örömről, a gondoskodásról, a nélkülözésről, a beavatásról és a Krisztusban való erőről. Mindezt teszem Pál apostol gondolata alapján.

I.” Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre.” Az apostol ebben a mondatban három fontos, jelentős dolgot közöl a gyülekezettel: az örömét, hálás a felbuzdulásnak és ujjong, azért mert törődnek vele. A filippi gyülekezet gondoskodik Pál apostolról, Epafroditosz viszi el a gyülekezet ajándékát, a bebörtönzött apostolnak. S valószínű, hogy ennek színhelye éppen Efézus. Efézusban Pál apostol két alkalommal is járt, a második missziói útja során csak kevés időt töltött. De a harmadik misszió útja során két évet is együtt töltött az itt lakó keresztény emberekkel. Efézus i.e. a II. században jött létre, görög kereskedők alapították.  Elhelyezkedése révén fontos kereskedelmi központtá nőtte ki magát. A pogányság idején Artemisz, vagy Diana vallási központja. Ebben a városban is elkezdi Pál apostol terjeszteni a keresztény tanításokat. S elsősorban az örömét fejezi ki. Az öröm egy olyan mély belső emberi érzés, ami az emberben megszületik. Az öröm derűs lelkiállapotot jelent, az alkotás, vagy elért sikert jó érzését. Az ember egész lényét áthatja a vidámság, egy kellemes érzés, amit a teremtés és a szándékaink megvalósítása szerez. Az öröm lehet egy pillanatnyi élmény, vagy egy hosszabban tartó állapot. Ezt az örömöt éli meg Pál apostol az efézusi gyülekezetben, mert megtapasztalja, hogy a munkájának eredménye van az Úrnak. Így az öröme nemcsak erre a földre, hanem az égre is irányul, öröme van az Úrban, Istenben. Látja és tapasztalja a buzgóságot, felindultságot, amit személye, és tanítása irányában tanúsítanak az ott lakó Istent kereső emberek. Ez a buzgóság elsősorban nem az apostolnak, hanem magának Istennek szól. Pál apostol olyan csodálatosan beszél az Istenről, hogy ezek az efézusi pogány emberek megtérnek, a keresztény hitre térnek, megváltoznak, új erkölcsösséget gyakorolnak. A buzgóságuk nemcsak az apostolt érintik, hanem azt a világrendet, melyet Jézus kezdeményezett a tanításában.

A törődés komoly odafigyelést, tekintetet, figyelést jelent, amit a szerző irányában kimutatnak. Ez a figyelem lehet fizikai és anyagi jellegű és pozitív érzelmekkel párosul. Odafigyelnek Pál apostol szükségleteire, enyhítik a szenvedését, segítik a fejlődését és a keresztény hit terjedését.

II.” Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok.” Ma ízlelgetem a számban a gondoskodást, s amikor ezt mondom, akkor hívni akarlak titeket egy sétára. Jertek és járjuk be ezeket a helyiségeket, melyeket birtoklunk, és melyek a tulajdonunkban vannak. Csukjátok be a szemeteket és járjátok velem végig ezt a templomot, szeretetotthont, lelkészi lakást, vendégházat, imatermet, kántori lakot, temetőket és gondolkozzatok el a változásokon. Mert ezekben nemcsak emberi erő van, hanem isteni szándék. Nem mi voltunk erősek és gazdagok, hanem az Isten nyilvánította ki a szándékát és teljesítette akaratát emberi erőnk és tehetségünk által.

Ugye mennyire látszik csak egy virágon, kerten, háztájékon, az emberi öltözeten, a városon, a falunk, a természeten, ha az gondozva van. Ha jó gazdájaként valaki figyel, oltalmazza, fejleszti, védi a természetet. A jó gazda érzi a felelősségét annak a munkának, amit kihívásként Isten az ő gondjaiba helyezett. Ez alól nem lehet elmenekülni, nem is lehet továbbadni, mert a munka bizonyságot tesz a gazdáról.

Pál apostol ezt a tenni akarást látja és tapasztalja meg az efézusi gyülekezetben. Nincs rá alkalmuk, hogy róla gondoskodjanak, de az apostol látja a szándékot. S tudja, érte Krisztusért, Istenért mindent megtennének.

Mert a jól elvégzett munkának nincs párja. Legyen az földműves, erdőgazda, tanár, orvos, egyszerű halandó, aki szeretettel végzi a munkáját, annak meglátszik az eredménye. Mert a mindenkori döntéseknek és munkának következményei vannak, legyen szó annak pozitív vagy éppen negatív hatásáról.

III.” Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van.” A nélkülözés mindig valami mást jelent. Talán a mai gyereknek, diáknak azt jelenti, hogy nincs meg a legújabb telefon, vagy számítógépe. Nem jár újabb és más földrészeken. Nincs meg a legmodernebb közlekedési eszköze, vagy éppen okosházat. De a nélkülözés valamikor a legelemibb dolgokat, az élelmet, ivóvizet, otthont és ruházatot jelentette. Pál apostol azt mondja, hogy elégedett azzal, amije van.

Vajon miben szenved hiányt az mai ember. Természetesen vannak ma is fizikai hiánycikkek. Ez lehet akár még az élelem is. De úgy látom, aki tisztességesen dolgozik, az meg tud élni. Kevesebb, vagy több pénzt tud fordítani a megélhetésre. Nálunk még nincs háború, nem kerülnek életveszélybe a fiataljaink. Biztonságos környezetben élünk. Nem rángatják ki hadviselésre fiataljainkat otthonukból és nem viszik el a húsdaráló háborúba, mint Ukrajnában teszik. Nem verik agyon a tisztek a besorozásra váró katonákat, mint Sebestyén Józseffel tették Kárpátalján.

De lelkiekben mi is szenvedünk. Nélkülözzük egymást, Istent, a szeretetet. Szükségünk van a kapcsolataink ápolására. Megerősítenünk kell az egymáshoz fűződő viszonyunkat. El kell mélyítenünk hitünket, és gazdagítanunk a szeretetünket. Ez a közösség nem csak egy formális intézmény kell, legyen, ahol falak, tetők és termek vannak, hanem olyan mély belső lelki tartalom, ahol minden gyülekezeti tagunk jól érzi magát. Olyan otthon, ahol meg tud pihenni. Olyan közösség, ahol élményt, támogatást, tapasztalatot szerez mindenki, aki hozzánk betér. Egy olyan közösség kell legyünk, ahova szükségét kell, érezze mindenki, hogy hozzánk tartozzon, mert itt szeretet, befogadás, melegség, megértés fogadja. Ezért egyáltalán nem mindegy, miképpen viszonyulunk egymáshoz, és azt sem mindegy, kik képviselik, vezetik ezt a közösséget. Valamint, mi, akik alkalmazottak is vagyunk ezért a közösségért élünk, vagy csak ebből a közösségből.

IV.” Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenben, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt.” A beavatás ( latinul initatio) egy olyan rítus, amely az egyén egy társadalmi csoportba való belépését és elfogadását jelenti. A beavatás a legtöbb vallásban és kultúrában jelen van. A beavatás az emberi élet legszebb és legrejtélyesebb titkai közé tartozik. Mi a kereszteléssel a gyereket, akár felnőttet beavatjuk Isten szent titkaiba, az Ő gondviselésébe ajánljuk egy személy, egy család életét. A beavatás által átvesszük a vallásos élet ritmusát és rezgését.

Pál apostol beavatottá válik éppen az által, ahogyan hirdeti a jézusi eszmét, terjeszti a kereszténységet. Ő megélte az éhezést és jóllakást, a szűkölködést és bővelkedést. A beavatott személy pedig mélyebben belelát Isten titkaiba. E gyülekezet vezetői is mélyebben látják ennek a közösségnek az életét. Tudják, meghatározzák az irányt, befolyásolják döntésükkel a fejlődést, vagy éppen lassíthatják a sorvadást. Ezen belül pedig egy gondnoknak jó esélye van arra, hogy saját, személyes meglátásait a közösség életébe beépíthesse.

Minden diákot beavatnak egy iskola rendszabályzatába, munkást a munkaközösségbe, mert a beavatás által nem passzív szemlélője, hanem aktív formáló tagja lehet, aki fejleszti, tovább viszi az elméleteket és gyakorlatokat.

V.” Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” Az igaz ember hitből él mondja Pál apostol a római levélben. A hitben pedig mindennél többet erő van. És ezt senki nem tudja tőlünk elvenni. A Jézus tanításaiba vetett hitünk által mi messze kimagaslunk minden ember és közösség körül. Mert mi nemcsak a láthatókra nézünk. Mi nemcsak azt látjuk, ami van, hanem elsősorban azt ahova el akarunk jutni.

Én amióta itt szolgálok ebben a gyülekezetben sosem volt meg az anyagi fedezetünk az elkezdett munkánkra. 2o17 őszén a templom fűtése kapcsán voltak aggályaink, hogy karácsonyra kész lesz az egész fűtési rendszer. És kész lett. Mi sosem tudtunk hátradőlni, hogy majd a kivitelező elvégzi a munkát, mi pedig átvesszük tőle. Nekünk mindig ügyeskednünk, szerveznünk, döntenünk kellett arról, hogy céljaink miként valósulnak meg. S hálásak vagyunk azoknak, akik támogattak, de azoknak is, akik esetlegesen kritikákat fogalmaztak meg. Az elmúlt év őszén sokan talán nem bíztak abban, hogy késő tavaszra kész lesz a segédlelkészi lakás, s íme, a maga pompájában, ma közösségünk egyik büszke megvalósítása.

Amikor a templom környékének a rendbetételéhez fogtunk, s tervet készíttetünk, megkérdeztem Csenge lányomat, mennyibe az összes munkálat értéke, s akkor olyan 7oo ezer lej volt. Azóta kész a terv, állnak a kapulábak, Dénes Levente a tegnap hívott, hogy e hónap végére fel lesznek állítva a kapuk és a kertek felújítva, valamint folyik a kockakövezés.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Életünk fundamentuma, alapja, nem az anyagiak bár azok is szerepet játszanak, hanem a mi hitünk. Az a belső erő, ami képes csodákat művelni. Mi ennek a csodának vagyunk a részei. Szervezzük a Vakációs Bibliahetet és 11o pólót rendeltem a diákoknak, önkénteseknek, nőszövetségi tagoknak. Ennyien leszünk éhesek és szomjasok a szentírás tanulmányázásra, istenhitünk megélésére a következő héten keresztül.

Jöjjetek hát és építsük, erősítsük, gazdagítsuk az Istennel való kapcsolatunkat. Mert ezáltal, szebb, jobb és elfogadhatóbb lesz az emberi életünk. Ebben segítsen az Isten! Ámen.