Örömmel keresni az Istent!

Textus: 1 Kor 2, 9-12 „ Hanem amint meg van írva: „ Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Csodálatosan szép téli napokat élünk. Hófödte erdők és mezők, a fákra fagyott zúzmara és hópelyhek, sziporkázó, kristályosan csillogó, bársonyosan simogató fehér hó öleli körül az életünket. Az ereszről aláereszkednek a  jégcsapok. Halljuk a lábunk alatt összepréselődő hó neszét, szinte érezni lehet a természet frissítő, megtisztító voltát. Határtalan öröm és jókedv öleli körül a gyermeki szíveket. Előkerülnek a rég nem látott szánkók, lábakra a sílécek, a szekrények aljából a sínadrágok. S bár a kinti hideg pirosra csípi az emberi arcokat, mégis vágyunk a természet ölére, hiszen részei vagyunk ennek a teremtett tájnak. Már nagyon rég, talán 7 éve annak, hogy nem volt ilyen szép tél a környékünkön, s a havas táj a megtisztulásra, az üdeségre, a régmúlt dolgainak felejtésére hívnak bennünket.

Mert amikor ki megyünk sétálni a hóba, vagy éppen élvezzük a szánkózás örömét, vagy mások a hegyek ormairól aláereszkedő sízésben a sebesség által felszabadult érzéseket, vagy mások korcsolyát húznak a lábukra és a siklás örömét fedezik fel, ilyenkor az emberben valami elindul. Olyan belső erő, öröm, hála szabadul fel, amit mi magunk sem tudunk igazán, csak érezzük, hogy jó ezt tenni, örülni, felszabadulni, eggyé válni ezzel a világegyetemmel.

Ma én is egy ilyen kalandra hívlak a szó, a lélek útján. Öltözz, készülj, légy nyitott, fogadd be azt a tájat, a kitárulkozó világot, melyet ma én neked felvázolok. Jöjj, a hegyek ormaira, életed csúcsaira, ahonnan megcsodálhatod az életet, észreveheted a sziklákat, melyeken már áthaladtál, tapasztalhatod az erdők csendes voltát, elérkezhetsz a kristálytiszta forrásokhoz, hallhatod a feltörő víz csobogását. Lábadat simogatja a virágos, harmatos májusi rét, lelkedet megtölti a tisztások pihentető volta.

Mert minden istentisztelet és prédikáció egy lelki túra, mely egy egyfajta edzés is, a lélek erősítése, a kalandra, az életre, a holnapra és a kihívásokra. Maradhatsz az otthon kényelmében is, élvezheted a modern élet nyújtotta áldásokat. De tudom a lélek ennél többre vágyik, hitem szerint az Istenre, a találkozásra, az imádságra, a beszélgetésre.

Ne feledd, bár a hó elolvad s elmúlik mind megannyi életesemény, mégis azok a nyomok, élmények melyben részed volt, azok ott maradnak a lelkedben, a szívedben és életedben. Ezért is érdemes kipróbálni magad, alakítani a sorsod, hogy új nyomokat, ösvényeket hagyj a hóban, a szívekben.  Ma is Isten keresem veletek együtt, hogy erősebb, mélyebb, áldásosabb életet éljünk. Mert általa közel lesz az ég, és nem távol a föld, ahol az emberi lélek nem bolyong, hanem céltudatosan halad Isten felé, az ember és boldogság irányába.

Azt olvastam a Luis Maria García Dominquez: Tanítványok könyvében, mely a lelki kísérésről szól, hogy alapvetően 4 dolog határoz meg minket: az énképünk és a motiváció, a munka és a tevékenységünk, a család és a keresztény közösség melyben élünk, valamint az érzelemvilág és a szexualitás. Szeretném, ha ma ezt a négy fogalmat jó mélyen a szívetekbe zárnátok, énkép, munka, család és érzelemvilág, mert e körül zajlik az egész életünk.

 

Babits Mihály: AZ ELŐKELŐ TÉL versében írta 1934- ben

 

Olyan halk és hideg idő van,

halk és hideg, halk és hideg:

hallani szinte suhanóban

a gyöngyház égen a telet.

Selymesen száll ő rongyaink közt

s arcba legyez, bár semmi szél...

Óh láthatatlan, hűvös angyal,

előkelő, gyönyörű Tél!

…………………………

Estefelé kitisztul néha,

a csillagok kilátszanak

s mint gyermekek állunk alélva

egy nagy karácsonyfa alatt,

amelynek ágát föl nem érjük,

de gyertyás fénye ránk sajog:

gyertyásan és csúfolva néznek

a karácsonyi csillagok.

 

 

Ma négy gondolatot fogok a szentírási versek alapján kibontani és ezek a következők: beszélek a sejtelemről, a kinyilatkoztatásról, a lélek megismeréséről és az isteni lélek birtoklásáról.

I.” Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” Az emberi életünk a titokzatosság talaján mozog. A tudományos kutatások mindig a sejtelemre, a titok belső vizsgálatára épült fel. Mindig emberi értelemmel, munkával, odaadással meg akartuk oldani az egyenletet, amit az élet matematikai példaként elénk állított. És láthatjuk, nagyon sokat, rengeteget fejlődött az emberiség. Ami ma természetes, például a kommunikáció és ennek eszközei, az 1oo évvel ezelőtt csodaszámba ment volna.

Pál apostol az 5 érzékszervünk közül itt kettőt emel ki, a szemet, a látást és a fület, a hallást. Valami olyan titokról beszél, ami még a keresztény, vallásos embernek sem adatott meg, csak úgy alapvetően. Isten valami olyat készít elő az őt szeretőknek, amit mi sejteni sem tudunk. Négy fontos ige van ebben a mondatban. Nem látott, nem hallott, meg sem sejtett, az készítette ez az Isten.

Ugye mennyi mindent látunk ma. Szinte az egész világ, a hírei, az áldásai, de ugyanakkor annak a nehézségei is szempillantás alatt bent vannak a szobáinkban. Ma már a gyerekek úgy születnek, és főleg nevelkednek, hogy rengeteget látnak. Ez a világhálós lehetőség új időket nyitott nemcsak a kommunikációban, hanem a szervezésben, a munkában. A mai gyerekek és fiatalok olyan mennyiségű ingert kapnak, hogy csak kapkodják a fejűket miből is válasszanak. És tudnunk kell, minden játéknak, applikációnak, digitális szolgáltatásnak célja van. A figyelmet, az időnket, az energiánkat fordítjuk ezekre.

Isten még ennél is többet ígér, hiszen az embernek képzelő tehetsége van. És a képzeletünk egy új világ teremtője lehet. Bennünk mély erőket nyit meg, ami megváltoztathatja a környezetünket.

Ez a világ nemcsak a látásunkat akarja, hanem a hallásunkat is. A szebbnél- szebb dalok, hangok, énekek befolyásolnak bennünket. Arra késztetnek, hogy gyönyörködjünk bennük, a lélek és emberi test szárnyaljon, magasra emelkedjen. Az apostol azt mondja, hogy az Istent szeretőknek még ennél többet is előkészített az Atya. Sőt még ennél is tovább megy az apostol, amikor azt mondja, a szív meg nem sejtett.

 Ugye mennyi érzés, titok lappang a szívünkben. Sokszor el sem merjük mondani, mert félünk, hogy kikacagnak. Ezzel nyilvánulunk meg a szüleinknek, barátainknak, ezzel vallunk szerelmet, és ez a belső érzés vezet egy életen át. De Isten a benne bízóknak, és az őt szeretőknek még ennél többet is ad. Vagyis a mai világ megannyi áldása semmi, ahhoz viszonyítva, hogy mennyi mindent ad nekünk az Isten a mi hitünkben.

II.” Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van?” Amikor minket megkeresztelnek, és Isten gyermekévé válunk, akkor Ő eljegyez magának minket. Aztán az életünk során nagyon sokszor megszólít. Sokszor az örömben, a családban, a bánatban, az egyedül létben. Isten kinyilatkoztatja magát nekünk, mert tudjuk, érezzük, nemcsak ennek a földnek élünk.

A megszólítás mindig egyedi, személyes, célratörő. Isten nagy terveket valósít meg általunk. Mindig azért hív el, mert az ő szentsége éppen általunk fog ebben a világban megbizonyosodni. Ez a megszólítás csendes, egy belső elhívás, egy különleges hang az életünkben. Ott lehet és van a különleges találkozásban, a házastárs választásában, a munkakör betöltésében, a sorsunk elfogadásában. Ez a megszólítás éri az édesanyákat, amikor gyermeket várnak.

Mi emberek igazán kutatók vagyunk. Mert mindig a mélységeket vizsgáljuk. A lét értelmét, a siker fontosságát, az eredmény áldását. Mi tudjuk, hogy csak emberi erővel ezt a földi életet nem lehet leélni. Kell valami több, kell valami más. Gyengék vagyunk ahhoz, hogy csak a saját gyarlóságainkat is legyőzzük egyedül. De éppen Istennel tudunk a szenvedélyeinkkel megküzdeni, a hiúságunkat és önzőségünket legyőzni, a közösségben élni és érvényesülni. Ettől vagyunk mi emberek és így emelkedünk ki a teremtett világból, hogy egy másik, az ég, a menny világába készülünk. Úgy élünk a földön, hogy közben Istenhez készülünk. Az Ő törvényeire hallgatunk, sajátos keresztjeinket érte is vállaljuk.

III.” Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke.” Az emberi ismeret véges. Az igyekezetünk és tanulási kompetenciánk pedig végtelen. Az emberi agy, mint az idegrendszer központja, felülmúlja még a legfejlettebb számítógépet is. Idegsejtjeink olyan információkat hordoznak, amik túlmutatnak ezen a földi léten. Magunkkal hozunk valamit az ősteremtésből, és csiraként, szikraként ott van bennünk a hallhatatlanság igénye. Egyedül csak mi tudjuk, hogy a lelkünkben, Istenben akkor is fogunk élni, amikor már nem leszünk ezen a földön. Pál apostol itt arról beszél, hogy a lélek kiismerhetetlen. Alapvető dolgokat fel tudunk fedezni, a lélek működését részben meg is tudjuk határozni, annak fájdalmait fel tudjuk dolgozni. De az emberi lélek ennél jóval több.

A lélek olyan, mint a hegedű húrja, rajta szép, melankolikus, gyönyörű, boldog, de bánatos dallamot is el lehet játszani. És a hegedűművész, az ember maga kell, hangolja az életét, lelkét az Istenre, stímolja, gyantázza, hogy szép legyen az az ének.

Isten csak felrajzolja, megadja azt az 5 vonalat, amire fel tudjuk írni a hangjegyeket. De lehetőséget ad, hogy mély, magas, szép, tiszta, érces meleg hangokat játszunk el azokon. Ez az istentisztelet, prédikáció is arra szolgál, hogy ne falcs, hanem szép tiszta hangok származzanak emberi lelkünkből.

Ezért szükséges időről, időre kezünket imára kulcsoljuk, mert az a hála, ami kicsordul az emberi és isteni lélekből, az nem más, mint az élet gyantája, mellyel kenegetni, gyógyítgatni tudjuk, a sokszor megfáradt lelki szálakat. Az istentisztelet alkalmas lehet arra, hogy sem túl feszes, sem túl laza ne legyen életünk húrja, hanem pont megfelelő az Istennek is tetsző dallamra, játékra.

IV.” Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.”

Karácsony után vagyunk és tudjuk, érezzük az ajándékok nagyszerű voltát. Nagyon sok ajándékot kapunk, magát az életet szüleink szerelméből, házat, kocsit, földet, erdőt, munkát, megélhetést. De ezek csak földi dolgok és így mulandóak is. Ezeknek az ajándékoknak csak egy ideig örülünk. Aztán újabbakat várunk.

Isten a keresztény, vallásos embert ennél nagyobb ajándékkal ruházza fel. Lelkének egy darabját adja nekünk. Szentlelkét leheli belénk fogantatásunk alkalmával. Ez a lélek pedig segít, gyógyít, könnyet törül, mindig egyensúlyba hozza az emberi életünket. Amikor belső utakat járunk, mindig is ezt a lelket ismerjük fel, ezt tisztítjuk meg, ezzel a lélekkel szárnyalunk.

Beszédem végén megosztok veletek egy rövid történetet: Isten címe.

Egyszer egy ember megkérdezte Joshua Ben Karechah rabbit: – Isten miért egy tüskés bokorból szólt Mózeshez? A rabbi így válaszolt:

– Ha egy olajfát vagy egy életerős tölgyfát választott volna, ugyanezt a kérdést tennénk fel. Úgy gondolom, Isten azért választott egy csúnya, hasztalan, tüskés bokrot, hogy elmondja nekünk, nincs egyetlen hely sem a Földön, ahol ő nincs jelen.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Isten jelen van ebben a télben is. S azért teremtett minket erre a tájra, hogy értékeljük a szépséget, legyünk jelen a játékban, az örömben, a pihenésben. Ne a panasz, a pesszimizmus és a borúlátás foglalja el a szívünket, hanem az öröm, a gyermeki jókedv, a felejthetetlen élmények határozzák meg az életünket.

Ne feledjük az életünk egy hosszú, tartalmas, biztonságos és érdekfeszítő tanulmányi túra, ahol az edzettségünk, kitartásunk által megérkezünk a célhoz, Istenhez. Ez a vasárnap egy állomás, pihenő, kikapcsolódás és a töltekezés lehetősége volt e zarándoklatban. Jöjjetek hát, oltsuk lelkünk szomjúságát, gyűjtsünk erőt, mert a hókristályokkal fedet hegycsúcsok ormai várnak, hogy szétnézzünk, s megtapasztaljunk azt a csodálatos látványt alkalomról, alkalomra, amit Isten tár elénk ezen a télen, ebben a szépségben. S ehhez a felfelé kapaszkodáshoz, kitartáshoz és a megérkezés öröméhez, Isten adjon sikert, együttlétet és jókedvet! Ámen.