Örömteli bevonulás

Textus: Mt 21, 6- 1o „ A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig felült rá. A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Kicsoda ez? A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta.”

 

Ünneplő gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Szívem és lelkem szeretetével köszöntelek titeket ezen a csodálatosan szép ünnepen. A fény, az esőcseppek, a meleg, a tavaszi idő életre kelti a természetet, s alig egy pár nap leforgása alatt minden megváltozik. Lassan rügyeket bontanak kertjeinkben a gyümölcsfák, a kora tavaszi virágok széppé varázsolják környezetünket. És a természet éledése lelkileg is elindít bennünket az úton, hogy meglássuk, észrevegyük, és főleg értelmezzük az újjáéledés mindent legyőző erejét.

Ma egy- egy szál virággal érkeztünk az istentiszteletre, és csodálatos a látvány, ahogyan színpompába öltözött az úrasztala körüli tér. Mert ezekben a virágokban benne vannak az érzéseink, az életünk, ennek az évnek a hálája. Az a közeledés, ahogyan mi készülünk az ünnepre. Ott van a kíváncsiság, hogy mit hoz nekünk ez az ünnep. De benne van az elköteleződés, hogy mi is ott legyünk a Jézust fogadó sokaságban, mert ma is hozzánk érkezik, a szívünket akarja elfoglalni.

Talán sok esetben megfoszlik, elhasználódik, tönkremegy az a fonál, kapcsolat, amelyet mi Istennel és Jézussal kötünk. Annyi minden eltereli a figyelmünket Jézus életéről, a megélhetés, a munka, az örökös kétségbeesés. Sok esetben nem találjuk meg a megfelelő időt és energiát arra, hogy elcsendesedjünk. De amikor megérkezik az ünnep, akkor valami megmagyarázhatatlan, szent mítosz, imádságos hangulat, belső világ kerít a hatalmába, s mi erőforrásokat keresünk. Töltekezni akarunk, leülni, elcsendesedni, hallgatni, imádkozni, történeteket megosztani, emlékeket felidézni, nevetni, családi hagyományokat ápolni és megtartani.

Az a Jézus, aki három éven keresztül vidéken jár, településeken foglalkozik, gyógyítja a betegeket, segíti a szegényeket, csodálatosan beszél Isten országáról. Most Jeruzsálembe érkezik.

Ez nekünk ma a szívünket és lelkünket jelenti. Az életünk középpontjába érkezik. Jézus nem elégszik meg azzal, hogy csak hallgatjuk a példázatait, még az sem elég, hogy néha alkalmazzuk a tanítását. Ő ma a szívünket akarja, az életünket. Hogy életünk Ura, gondolataink irányítója, érzéseink gazdagítója legyen.

Én ma erről a Jézusról szeretnék beszélni, aki nem marad a szentírás lapjain, s nem is csak egy mozzanat, vagy történelmi esemény, hanem a szívünket és lelkünket megmozgató, az életünket megváltoztató mélységes erő.

 

 

 

Piroschka Iréne Geng

 

Virágvasárnapra

Ünneplőbe öltözött az ég,

hajnal ébresztett reménysugárt,

selyemruhát öltött a tavasz,

szirmot bont sok kikelet-virág.

 

Barkaágból fonva koszorút,

virágvasárnap, megújulás,

"áldott, ki jön az Úr nevében",

Dávid fia szava öröm-forrás.

 

Ruhát terítve az út porába,

pálmaágat szórtak a lába elé,

szürke szamárháton érkezett,

s vitte titkát nagypéntek felé.

………………………..

Virágvasárnap örvendezz, világ!

Ébresszen a hajnal reménysugárt,

hozsánnát kiáltva, a kézben virág,

adj, Uram, szívekbe megújulást!

 

A felolvasott szentírási versek alapján ma 5 gondolatról fogok beszélni és ezek a következők: a parancs végrehajtása, felsőruháikat teszik a szamár hátára, az út előkészítése, Jézus éljenzése, valamint a jeruzsálemi sokaság kérdése: Kicsoda Jézus?

I.” A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik:” Amikor most itt a számban ízlelgetem a parancs szót, akkor úgy érzem, hogy a mai embernek ez egy túl nagy követelmény. Ma már alig lehet parancsot adni, vagy éppen elfogadni. Egy olyan szabad, vagy szabadosságban levő világban kezdünk élni, ahol nem lehet parancsolni. Kérni, megkérni, óhajtani, igényt kifejezni igen. De aligha van, ma olyan családfő, vagy akár közösségi vezető, aki elmondhatja, hogy tud parancsolni.

Amikor ma megkapunk egy megbízatást, egy teljesítésre váró feladatot, mindig valahol mélyen ott bujkál bennünk a gondolat, hogy nem- e lehet másképp, az útmutatásoktól eltérően, egy kicsit kényelmesebben, másképp, lazábban azt teljesíteni.

Maguk a tanítványok is ezt több alkalommal megtették, amikor kételkedtek benne, amikor védték őt a fáradtságában, amikor nem voltak biztosak, hogy helyesen döntöttek, hogy ezt az életformát választották mellette.

De a három év, a sok tanítás, a településről- településre való utazás, a látás és tapasztalás most már arra késztette, hogy engedelmeskedjenek neki. Nem kérdeznek, nem érdeklődnek, nem vonják kétségbe Jézus szavát, hogy a szemközt levő faluban, oda fogják adni nekik azt a szamarat.

A tanítványok engedelmességében egy óriási ereje mutatkozik meg a csoportnak. Felnéznek Jézusra, jó vezetőnek tartják, szavának súlya és ereje van. Nincs kétség, hogy amit elmondott, az meg is fog valósulni. Parancs és engedelmesség, ez a szentírási vers igazi mondandója. A tanítványok alávetik magukat Jézus akaratának. S ma egy óriási kérdés szegül nekünk, meghalljuk-e Jézus kérését. Alávetjük- e magunkat az ő akaratának? Hallgatunk- e a szavára? Teljesítjük- e az elvárását? Mert hiszem, ebben van az ünnep nagy ereje, és így lesz tartalmas virágvasárnap, ha Jézus bennünk és általunk tud cselekedni, szívünkbe bevonulni, dicsőségét megszerezni.

II.” odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat.” Ennek a gesztusnak szimbolikája van. Egyfajta királyi méltóságnak az elismerése a tanítványok által. Jézus királyi méltóságát jelképezi, ahogyan éppen egy olyan állattal megy, ami az alázatosságot képviseli. A tanítványok személyes áldozatot és tiszteletet mutatnak azáltal, hogy felsőruhájukat a szamárra terítik, hogy kényelmesebb legyen az utazás. Hűség és engedelmesség tapasztalható a tanítványok részéről. A Messiás előtti hódolatot jelzi. Az ókori Keleten a felsőruha átadása, jelen esetben leterítése az önátadás jele volt. Ezzel elismerték Jézus nagyságát. A királyoknak járó tiszteletben részesítették. A felsőruha a tanítványok egyetlen vagyontárgya volt, ami éjszaka megvédte őket a hidegtől. Ennek a feláldozása azt jelentette, hogy teljesen alávetik magukat Jézus akaratának.

Gyakorlatilag ez egy rögtönzött nyereg volt, ami a kényelmet és a méltóságot szolgálta. Az állaton nem egy áltagos vándor, hanem egy próféta utazott. Bár a szentírás nem nevesíti a két tanítványt, akiket Jézus elküldött a szomszédos, szemben levő faluba, bizonyára a két hozzá legközelebb álló tanítványa lehetett. Valószínű Péter és János, hiszen őket bízta meg az utolsó vacsora megszervezésével is. De itt nem a nevek a fontosak, hanem a személyek cselekedete, az engedelmesség.

Jézus ma is ezt várja el tőlünk. Hallgassunk a szavára, töltsük meg örömmel az ünnepet. Lássuk meg mindazt, ami az életünk teljessé teszi éppen az ő tanításainak alkalmazása által. Isten azt akarja, hogy részese és szervezője legyünk ebben az évben is ennek a történetnek. Mert az ünnepe nemcsak egy külső cicoma, hanem egy belső megtisztulás, készülés, megváltozása, figyelmesség, önátadás.

III.” A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták.” Jeruzsálem lakói csatlakoznak a tanítványokhoz. Ez a hódolat legmagasabb fokát jelentette. A gesztus jelentése kibővült. Jézus lába nem érinthette a port. Egyfajta politikai hitvallás is volt a római hatalommal szemben. János evangéliuma pontosítja, hogy pálmaágak voltak a zöld lombok, és ez a győzelem és függetlenség jelképe volt Izraelben. A jeruzsálemi lakosság teljes hódolatát fejezi ki Jézus előtt. Azzal, hogy a felsőruhájukat az útra teszik, amin az állat taposott kifejezi, hogy vagyonukat és méltóságukat is Jézus alá rendelik.

A sokaság a megváltót várja és fedezi fel Jézusban. Elég volt az elnyomó rendszerből, elégedetlenek a római hatalommal, de ugyanakkor az egyházi és világi zsidó vezetéssel is. Mást akarnak. Ahol tisztesség van, becsület. Ahol az isteni törvények uralkodnak és érvényesülnek.

És ez egy örök emberi elvárás. Mindig valami újat, jobbat, igazat, szentségest várunk. Ez a nép azonban nemcsak a várakozásban él. Hanem tesz is azért, hogy Jézus, a Megváltó Jeruzsálembe, mint kiválasztott érkezzen.

Te milyen utat készítesz ma Jézusnak? Ő ma is hozzád- hozzám érkezik. Mit áldozol fel érte? Hogyan fogadod be az életedbe? Mert az ünnep, nemcsak a külsőségekben, sőt elsősorban a lélek, a szív belső szobájába érkezik. Ahol te együtt vagy a Teremtőddel, életeddel. S hiszem, hogy készen állsz, nyitott a szíved, az otthonod, az életed előtte.

IV.” Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!”  A 118- ik zsoltár 25- 26- ok verse a zsidó Messiás várást fogalmazza meg. A szavak jelentése mélyebb, mint egyszerű üdvözlés. A hozsánna, eredeti héber jelentése, a ments meg!, vagy segíts meg. Jézus idejére hódoló felkiáltás lett. Sokáig éljen. A Dávid fia, a messiás várásból fakadt. A zsidók egy olyan uralkodót vártak Dávid házából, aki felszabadítja a népet az idegen  elnyomás alól. Az áldott, aki az Úr nevében jön, a Jeruzsálembe érkező zarándokoknak szól. Jézusra vonatkoztatva azt jelenti, hogy ő az, akit Isten küldött. A hozsánna a magasságban egyfajta angyali dicsőítés is.

Ez a várakozás ma is itt van a szívünkben. S mi is örömmel, őt köszöntve várjuk az ünnepen. Mi, unitáriusok Jézusnak emberi tulajdonságot adunk. Számunkra éppen abban van a nagysága, hogy ezt emberként tudta megélni, tanítványaival együtt lenni, küzdelmeit megvívni.

Te hogyan fogadod ma Jézust? Dalol- e szívedben az ünnep dallama? Meg tudod- e osztani örömödet családoddal, ismerőseiddel, szeretteiddel? Mert nekünk nem egyedül, hanem a mellettünk élőkkel, kell őt dicsőítenünk, nagyságát felidéznünk. Hiszen ő ma is jön. Talán csendben, az otthonodban, az imáidban. Jólétedben, vagy éppen betegségedben.

V.” Kicsoda ez? A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta.” A jeruzsálemi sokaságban egy óriási feszültség volt. A feszültség a tömeg várakozása és Jézus valódi küldetéséből származott. A sokaság nem Isten fiának, nem is Messiásnak, hanem prófétának tekinti. A nép nagy része egy rendkívüli emberi alakot lát benne. A Názáreti elnevezés, egyfelől jelentette származását, de ugyanakkor a jeruzsálemi elit szemében, lenézést is jelentett. Jöhet- e valami jó Názáretből, vallhatta a jeruzsálemi vezetőség. De a tömeg nyíltan hirdette, hogy a próféta megérkezett. A város teljesen megrendült, megmozdult, felbolydult. S mindenki magának kell választ adjon, arról ki is érkezett meg hozzá. Az egész evangélium, s ennek a résznek a központi kérdése, ki érkezett hozzájuk. De Jézus nem foglalkozik ezzel. Első útja a templomba visz, amint tudjuk.

Kedves gyülekezet! Ünneplő testvéreim!

Beszédemet azzal kezdtem, hogy sok minden elveszi a figyelmünket és nehéz az ünnepre hangolódni. Főleg nemcsak a külsőségekre tekinteni, hanem a virágvasárnapi történések mögött meglelni a belső lényeget. Jeruzsálemben egy óriási feszültség volt a sokaságban, a tömeg várakozása és Jézus szelídsége között. Ezt a szorongást, zavart oldja fel Jézus azzal, hogy útja a templomba visz. Istenhez fohászkodni, vele találkozni, Terveit, szándékát megvalósítani. Mi is Jézushoz hasonlóan adjunk teret életünkben Istennek. Legyen olyan a virágvasárnapunk, amilyennek Isten elhozza és megadja a számunkra. Életünk legnagyobb gazdagságát hintsük Jézus útjára, fogadjuk őt méltó alázattal. S legyünk vele a jeruzsálemi történésekben, hogy ezek által is készüljünk húsvétra, az örökkévalóság megértésére és az üdvösség megszerzésére! Ebben segítsen az Isten! Ámen.