Összetört élet

Szőcs Eszter, 83 évet élt nőtestvérünk temetésére

Textus: Jer 19, 10-11 „ Ezután törd össze a korsót azoknak a férfiaknak a szeme láttára, akik veled mentek, és mondd nekik, hogy így szól a Seregek Ura: Úgy összetöröm ezt a népet és ezt a várost, ahogyan összetörik a cserépedényt, úgyhogy nem lehet többé éppé tenni.”

 

Végtisztességet tevő Gyülekezet! Keresztény Testvéreim!

 

Szándékosan hagytam ki a családot a megszólításból, mert úgy gondolom és érzem, hogy a család fogalma mögött határtalan ragaszkodás és végtelen szeretet kell legyen. Mindig szomorú a temetés akár fiatalt, akár idős személyt temetünk. De amikor hiányoznak a szerető családtagok, hiszem, mindannyiunk lelke felzokog a fájdalomtól. Csak most volt karácsony, még elevenen él a szívünkben az ünnep estéje. A ragyogó gyertyafények árnyékában nemcsak ajándékok voltak, hanem szerető szívek és lelkek. Házastársak és gyermekek, szülők és nagyszülők, akik újból átéltük a születés szent csodáját, a betlehemi kisded ártatlanságát. Aztán újból a Máriával és Józseffel vándorolunk, Jézust védjük, oltalmazzuk imádságainkkal, szeretetünkkel, Istenbe vetett bizalmunkkal.

Ezért is választottam Jeremiás próféta könyvéből a két felolvasott szentírási verset. Mert ebből az élettörténetből is az szűrődik le, hogy mennyire törékeny az emberi élet. És hogyan kell, vigyázzunk arra, amink van, hiszen egy szempillantás, és mindenünk oda lehet, ha azt nem ápoljuk, nem viselünk gondot rá. Jeremiás próféta idejében az ország veszedelemnek van kitéve. Idegen isteneknek áldoz a nép. Megfeledkezett az ő hűségéről, amit tett az ő istenének. Össze visszakapdos, segítségért kiáltoznak, de legbelül tele van fertővel, bűnnel Isten és ember ellen elkövetett hibákkal. Ezért Isten Jeremiást a prófétát elküldi egy fazekas mester házába és arra kérte nézze meg, hogy dolgozik a mester. A fazekas mester a korongon dolgozott. Ha rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas a kezével készített, akkor egy másik edényt készített belőle, ahogyan azt jónak látta.

De még a helyesen elkészített cserépkorsót és összetörheti az Úr, ahogyan a próféta leírja ezekben az versekben.

A felolvasott szentírási verseknek három fontos mondanivalója van:

I.Az emberi élet törékeny, olyan, mint egy cserépkorsó. Isten maga a fazekas mester, aki

a korongra helyezi fel az életünket. Ő teremt meg, alkot, formálja a mindennapjainkat. Ha valami nem jól sikerül, azt mindig újraformálja. A kérdés, csak az, hogy engedjük- e, hogy imádságainkon, lelkünkön keresztül hozzánk beszéljen. Őt megértsük, kijelentéseit az életünkben megvalósítsuk.

II. Küldetésünk és hívatásunk van. Ebben az isteni tervben lehetőségünk van önmagunk kibontakoztatására. De mindennél fontosabb, hogy az Ő akarata megvalósuljon. Isten szabad akaratra és jóságra teremtett, de sosem élhetünk vissza az Ő áldásaival. Ha édesanyává és édesapává tesz, akkor azt a legjobban és legméltóbban kell teljesítenünk. Nem menekülhetünk el az feladatvállalás elől. Még akkor sem, ha ez nehézségekkel, lemondással jár. Mert ez a szerepkör éppen a lemondásról szól. Annak a betöltéséről, amit Isten a szívünkbe helyezett.  Nem válaszolhatunk menekvéssel, bizonytalansággal, vagy akár lemondással, gyűlölettel Isten hívó szavára.

III. Cselekedeteinknek és tetteinknek következményei vannak. Minden mosoly és könny, siker és sikertelenség visszaszáll ránk. Ezekkel együtt kell, éljünk. Ha már magunk mögött mindent felégettünk, elég nehéz lesz újra, hidakat és pallókat készítenünk. De mindig meg kell próbálnunk. Ez az igazi megtérés, ami Jézus is oly gyakran hangsúlyoz. És ezért van szükség a megbocsátásra.

 

E mai temetés is arról beszél, hogy bár eltelt több mint 2000 év Jézus születésétől, mi emberek nem sokat változtunk. És annyi baj, nehézség, meg nem értés van, amivel nap mint meg kell küzdenünk. Sokan sikerrel vívják meg az élet eme kihívásait, de vannak olyanok is, mint jelen esetben is, hogy alulmaradnak. Megsavanyodnak, kétségbe esnek, az élet mélységeiből nem találják a kiutat. Elszakítják az emberi kapcsolatokat, szüneteltetik az Istenbe vetett bizalmukat.

Amióta Mihály Péter és Erős Mária bejelentette a temetést azon gondolkoztam, hogy mi történhetett ebben a családban. Milyenek lehettek a karácsonyesték, az ünnepek. Hogyan bontakozott ki az édesanyai szív, akinek Isten két szép és egészséges gyermeket adott! Össze lehet- e törni annyira egy családot, vagy emberi életeket, hogy abból már ne lehessen megtalálni a visszavezető utat? Lehet- e akkora sötétség és hidegség az emberi szívben, amit ne lehetne eloszlatni, fényben és melegségben megfüröszteni? Ezek a gondolatok ma nem költői kérdések, hanem az élet rideg, irgalmatlan valóságai. Amelyek elsősorban nem a feltételezésekben valósulnak meg, hanem a mindennapok kegyetlen és sötét képei.

Budai Ilona, magyar népballada sorai jutnak eszembe:

 

S csakhamar letöszi hajadon küs lányát.

Hajadon küs lánya ilyenképpen síra:

– Anyám, édösanyám, ne hagyj el az útba,

Essék meg a szüved, ne hagyj itt ingömöt!

– Bizony itt hagylak én leányom tégödöt:

Mert leány helyibe leányt ad az Isten,

De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten. –

 

 

Mert milyen lehet egy édesanya, aki a gyermekét, legyen az jó, vagy éppen rossz, leteszi. Hiszen a legtöbb, amit az édesanyák adhatnak, az éppen a szeretetük, az a jóság, amit nem lehet anyagiakkal sosem pótolni. Azt az időt és odaadást, melyet elmulasztunk szeretteink felé többé már nem lehet bizonyítani. Ma egy ilyen édesanya és gyermek kapcsolatáról is beszélünk.

 

 

Hát mintha hallaná lovak dobogását,

S csakhamar letöszi futkosó küs fiát.

Futkosó küs fia ilyenképpen síra:

– Anyám, édösanyám, ne hagyj el az útba,

Essék meg a szüved, ne hagyj itt ingömöt!

– Bizony itt hagylak én, édös fiam tégöd:

Mert fiu helyibe fiut ad az Isten,

De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten. –

 

 

Fáj az emberi lélek, ha már a vérségi kapcsolat, a belső családi szálak is meggyengülnek. Elszakadnak, kirojtosodnak. S nem köti össze fiút és családját már semmi az édesanyával. Erre nincs magyarázat. Nincs megértés, de még elfogadás sem. Szinte lehetetlen körülírni, vagy indokolni a válással, a rossz családi körülménnyel. Mert ilyenkor olyan sebek ejtődnek gyermekek és családtagok szívén, amit már senki nem tud elviselni.

A balladában ez a gondolat így folytatódik:

 

 

Ezt hogy megpillantá Budai Ilona,

A földre borula, keservesön síra,

Keservesön síra, kárhoztatá magát:

– Az oktalan állat nem hagyja el bornyát.

Istenem, Istenem, én édös Istenem,

Hát én lelkös lévén, hogy hagyám gyermekem?!

 

 

Bizonyára sokszor mardosta a lelkiismeret. De már nem lehetett jóvátenni. Az összetörött életeket rendbe hozni. Ami már megtörtént, úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, az már lehetetlen.

 

 

– Bizony nem mönyök én, mert nem voltál anya,

Ha az löttél volna, itt nem hagytál volna. –

Hogy ezt így hallotta, ilyenképpen síra:

Immár olyan vagyok, mint út mellett a fa;

Aki ott elmönyön, ágaimot rontja,

Ágaimot rontja s a sárba tapodja.

 

 

Gyászoló családtagok! Kedves Gyülekezet! Beszédemet azzal kezdtem, hogy én  család mögött több tartalmat, melegebb hangulatot és mélyebb szeretetet, ragaszkodást várok el. Én hiszem és vallom, hogy Szőcs Eszter és családja élettörténetéből mindannyian tanulunk. Közelebbi és távolabbi hozzátartozók, végtisztességre egybegyűlt gyülekezet.

Isten a maga irgalmával legyen az elhunyt életén! Titeket családtagokat, ismerősöket pedig részesítsen az Ő vigasztalásában.

Életrajzi adatok

Szőcs Eszter 1936. november 27- én született Abásfalván egy három gyermekes családban. Az édesapja: Szőcs Domokos és az édesanyja Szőcs Rebeka. Egy kisebb és egy nagyobb fiútestvére van.

Gyermeki éveit Abásfalván töltötte, majd Székelyudvarhelyre került.

Itt házasságot kötött       . E házasságból két gyermek született:

Varrónő volt. A készruhagyárban dolgozott. Betegeskedni kezdett. Gond volt a szívével. Betegnyugdíjazták. Fia a családjával az AEÁ- ban lakott. Nemrég elhunyt. Ott él két unokája a menyével. Lánya után is két unokája van.

A családi kötelékek meglazultak. Életének utolsó éveiben senki családtagjával nem tartotta a kapcsolatot. Szomszédjaival kimért volt és távolságtartó. Magára maradt, megkeseredett. Talán az értelmi képességével is gondok adódtak. Bezárkózott és így távozott az élők sorából. Közösségünk irányába teljesítette a minimális fenntartói járulékot, ezen túl azonban nem érdekelte a közösség sorsa.

Isten legyen veled, Isten maradjon velünk. Ámen.

 

Elmondtam Székelyudvarhelyen 2020. január 6- án, a szombatfalvi ökumenikus ravatalozóban. 

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc