Remélni a többszöri lehetetlent!

Adventi beszéd, IV. vasárnapra

Lk 1, 18- 20 „Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öregember vagyok.  A feleségem is előrehaladott korú. Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok.  Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked az örömhírt. De íme, amiért nem hittél szavaimnak, amelyek pedig be fognak teljesedni a maguk idejében, most megnémulsz, és egészen addig nem tudsz megszólalni, amíg mindezek végbe nem mennek.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A télnek, hidegnek is megvan a maga varázsa. Az a fehér lepel, mely ellepi akárcsak egy néhány órára is tájat, valami különleges üdeséget kölcsönöz a tájnak. Elfeledteti velünk, ha csak egy pillanatra is a múltat, a nehézségeket, a tragédiát és átemel abba a világba, amikor gyermekek voltunk és örvendtünk, boldogok voltunk, a téli játékoknak, a hópelyhek szikrázó varázsának.

Én még mindig tragédia és a veszteség hatása alatt állok. Hiszen, ha átérzem az édesanya, a testvér, a szülő, és a rokon fájdalmát, akkor, nagyon nehéz, hogy ne sírjam el magam. És ne uralkodjon el rajtam a bosszúság, a harag és indulat.

Bár csak egy néhány óra választ el bennünket ez év karácsonyától, ebben az évben minden városlakónak, és környékbelinek más lesz a karácsony, mert az öröm mellett ott van a fájdalom és veszteség érzet is.

Gyászban van ez a város, s mégis karácsonykor itt van, eljön Jézus, hogy születésével vigasztaljon, mosolyt csaljon az arcunkra, s bizonyossá tegye, hogy karácsony ünnepe, nemcsak egy nap, s nem is csak újra és újra megismétlődő születéstörténet, hanem annál jóval több. Karácsony az „én” születése is, mert minden karácsonykor valaki másként, valami újból születik meg bennünk, s ez által az életünk megváltozik, új irányt vesz.

Advent utolsó vasárnapján a karácsony hangulata vesz körül már bennünket is. Az izgalom, a sietés, a szervezés, az utolsó simítások az otthonon, az ajándékon, a készülődés vágya tölti be egész életünk.

Amikor készültem erre a mai beszédre, akkor arra gondoltam, hogy nekem ma ezekről a felolvasott szentírási versekről kell beszélnem. Azért mert mi emberek nagyon földiek tudunk lenni. Sokszor le vagyunk taglózva, meg vagyunk ragadva e földi világ határai között. Leköti a figyelmünket a legtöbb alkalommal még az ünnepen is, a sok külső felszínesség, s nem jut elég idő magunkra, az Istennel való kapcsolatomra.

A héten figyeltem az áhítatokon résztvevő személyek érdeklődését, és arról győződtem meg, hogy rendkívülien fontos az Istenre való hangolódás alkalma. Hiszen ez által az életemnek új célt adok, irányt mutatok, s hallgatom, ahogyan Ő, a Teremtő megszólít bennünket, felkészít, az életemben jászlat készít kis Jézusnak.

 

Mentovics Éva: Jézus születése versében írja

Ez is olyan december volt,

mint már oly sok idáig.

Ám az égen csillag gyulladt,

s vezetett egy kis házig.

 

Alászállott néhány angyal,

s így szólott a pásztorhoz:

– Kövesd azt a fényes csóvát,

elvezet egy jászolhoz!

Ott született meg a kisded,

induljatok hozzája!

Ő lesz majd a Megváltótok,

eljön Isten országa.

……………………..

Angyalkórus dala csendül,

minden házban gyertya ég.

Születése éjszakáján

csillagfényes lett az ég.

 

A felolvasott szentírási versek a következő gondolatokban mélyítenek el bennünket: az angyal hozza az örömhírt Zakariás és Erzsébet számára, Zakariás hitetlenséggel áll az angyali üzenet előtt, Gábriel kinyilatkoztatja az Úr üzenetét, majd Zakariás elnémulásával fejezi be ezt a részt az evangélista.

I.” „ Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt?” A szentírásban több helyen találkozunk azzal, hogy az ember beszél az Istennel. Ezek a legmeghittebb pillanatok a személy életében. Mély emberi érzések szólalnak meg benne. Ilyenkor a véges ember találkozik a végtelennel. A gondban, nehézségben élő személy, az Istenre bízza az életét. Nála nincs lehetetlen. Amikor már mindenről lemondott az ember, és túlságosan is gyengének elesettnek érzi magát, akkor látogatja meg az Isten, hogy kizökkentse az embert megszokott hangulatából.

Zakariás és Erzsébet hosszú évtizedek óta élnek együtt. Nem születik gyermekük. Már le is mondtak róla. A várakozás érzése már kiveszett a szívükből. Reménytelenné vált az életük. Elveszítették életük célját. Nem volt gyermek, aki továbbvigye a család örömét, értékét, szokásait és hagyományait. Megkeseredett szívvel, lemondó érzéssel, céltalannak tűnő életvitellel élik meg mindennapjaikat.

És ebben a szomorú és érthetetlennek tűnő élethelyzetben érkezik meg Gábriel angyal, aki hozza az Úr üzenetét, mely szerint gyermekük, fiúk fog születni.

Az első érzés, ami megszületik Zakariás lelkében az a kétkedés és egyben a bizonyságkeresés. Már maga az a tény, hogy egy angyal szólítja meg Zakariást az, az ő számára felfoghatatlan. Bár végzi papi hívatását, el sem tudta képzelni, hogy Isten őt kiválasztja valamire. Hogy része lesz neki is Isten üdvtervében. Félelemmel, de megszólítja az angyalt, miből tudom meg azt, hogy amiről te beszélsz, az igaz, és Istentől származik.

Az angyalok nemcsak régen, hanem ma is beszélnek. Hozzák a hírt az Istentől. Küldetésük van abban, hogy a mi szomorúságunkban, elesettségünkben bennünket megszólítsanak. Ma ezek az angyalok hívtak bennünket egybe. S nincsen, nem lehet olyan szorult élethelyzetünk, amiben az Isten nem segíthetne rajtunk. Isten képes nekünk csodát adni. Mert a csoda bennünk van, éppen az ő létezése által. Ahogyan őrlődünk, vívódunk és megküzdünk az élet kihívásaival. Zakariás és Erzsébet álmának, vágyának megvalósulása, tulajdonképpen a karácsony előkészítése. Keresztelő János születése a hírnöke Jézusnak, és annak a világnak, melyet majd ő képvisel. Isten üdvtervének egy része az, hogy Zakariásnak és Erzsébetnek már idős, meglett korukban gyermek születik. Éppen akkor, amikor már lemondtak. És ez a rész éppen erről tanít, hogy az angyalokkal, Isten küldötteivel ma is találkozunk, velük beszélgetünk. Sokszor talán mi sem hiszünk nekik, képtelennek tartjuk őket arra, hogy ennyire megváltoztathatják az életünket. De van egy reménysugár, és ez annál a fordulópontnál teljesedik be, amikor Zakariás válaszol az angyalnak. Miből tudom ezt meg, mondja.

II.” Hiszen én már öregember vagyok.  A feleségem is előrehaladott korú.”

Nagyon földhöz ragadtak tudunk lenni. Beszűkülnek a lehetőségeink, és emberi ésszel már felfoghatatlannak tartjuk a sajátos élethelyzetből való kilábalást. A kor tudása és gyakorlata szerint Zakariásnak és Erzsébetnek már nem lehetett gyermeke. Ők már belenyugodtak ebbe. Elfogadták Isten eme szándékát. Lemondtak arról, hogy gyerekük szülessem. Ennek egyetlen oka van az öregség. Ha Isten fiatal korban nem adott gyermeket, akkor hogyan adhatna most éppen öreg korban, gondolták. Ez a mondat egyfajta cáfolata az Isten ígéretének. Most már képtelen az Isten, hogy gyermeket adjon nekünk gondolták. És itt van a hatalmas nagy szakadék, különbség az emberi létezés és az ezzel együtt járó gondolkodás, valamint az Isten világa között. Mert ami az embernél lehetetlen, az Istennél bármikor lehetséges.

A vallásos ember ezt kell, mindig a szeme előtt tartsa. Mert Isten velünk és általunk valósítja meg önmagát. S arra buzdít, nevel és ösztönöz, hogy felismerjük, neki terve van velünk. E terv kapcsán kell, belesimuljunk Isten tenyerébe és elfogadjuk az Ő akaratát. Még akkor is, ha láthatólag néha fájdalmas, hihetetlen, elfogadhatatlan nekünk, embereknek.

Engedjék meg, hogy csak egy példával éljek ezzel kapcsolatban. Hetekkel ezelőtt úgy nézett ki, hogy mínusszal zárjuk az évet. Kölcsönöket kértünk, s jó szívvel segítettek a presbiterek rajtunk. Aztán valami történt, én meg vagyok győződve, hogy Isteni sugallatra, egyre több adomány érkezett, annyira, hogy még az álmaink is valóra váltak.

Nekünk sokszor nem 1o- 2o. vagy éppen száz éveket kell előre gondolnunk. Hanem a most kell, legyen fontos a számunkra és az, hogy abban Isten elvárása valósuljon meg. Meghalt egy ártatlan diák, és egy másik lány kritikus állapotban fekszik a kórházban. Csak imádkozni tudunk, hogy Isten tegye elviselhetővé a gyászt a család számára. És könyörögni tudunk, hogy legyen meg az Ő akarata a lánnyal kapcsolatban. És igen jobban kell, szeressük a mi gyermekünket, unokánkat, szüleinket, családtagunkat. Mert ilyen helyzetekben jövünk rá arra, mennyire törékeny az emberi élet.

III.” Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok.  Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked az örömhírt.” Ez a mondat az angyal küldetését tartalmazza. Megfogalmazza, hogy kit képvisel, miért érkezett és miről hoz üzenetet. Egy alkalommal, még nagyon fiatal, pályakezdő koromban, Felsőboldogfalván stoppoltam. Emlékszem Csepregi Béla bácsi állt meg a késő estében, hogy felvegyen. Ő Városfalváig ment volna, én pedig Homoródjánosfalvára tartottam. Bemutatkoztam neki, s a nevemből ítélve, jelezte, hogy az nem lehet, mert ő mindenkit ismer a faluban. Majd beszélgetésbe elegyedtünk, s ebből a találkozásból egy hosszan tartó jó kapcsolat épült ki, annyira, hogy nemrég itt az egyik temetésen, amikor megláttam hozza mentem, megkérdezzem, hogy vannak, mit csinálnak. Mindkettőnk számára öröm volt az az utazás, ő megismerte az új papot, nekem pedig megtapasztalnom, hogy mennyire segítőkészek az emberek.

IV.” De íme, amiért nem hittél szavaimnak, amelyek pedig be fognak teljesedni a maguk idejében, most megnémulsz, és egészen addig nem tudsz megszólalni, amíg mindezek végbe nem mennek.”

A napokban a tragédia kapcsán hangos a sajtó, a szociális média. És szinte minden figyelem a környékükön, most Székelyudvarhelyre összpontosul. Természetesen megvan a kritikának is helye ebben a történetben. De én úgy gondolom, a legtöbb, amit tehetünk egyszerű emberként, az a némaság, a csend, a magunkba nézés, az imádság. Helye van az ölelésnek, a szeretetnek, a gondoskodásnak, az érintett családok fájdalmának az enyhítéséhez. Helye van annak, hogy ne csak szóval, hanem cselekedettel is szeressünk.

A tragédia másnapján azt gondoltam, mi kicsi egyházközség vagyunk itt a belvárosban tekintve a testvérfelekezeteket. De tudunk adni a szeretetünkből, ki tudjuk nyitni a szívünket. Ezért már rögtön felajánlottunk az egyházközség helyiségeiben 1o helyet a végzős, gimis diákoknak. Mert az élet megy tovább. Nekik tanulniuk kell, a tanulságokat levonni, és ezt a történetet egy életen át megőrizni. Nekünk pedig sokszor némán, csendesen, a keresztény kegyelet és irgalom érzéseit gyakorolni.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

A szent család itt van, kopogtat az ajtókon. Bebocsátást kér a szívünk és életünk hajlékában. Döntenünk kell ma is, hogy az istállóban, a jászolban, vagy éppen a meleg otthonban, a szívünkben szülessen meg.

Jöjjetek és nyissuk meg a szívünket, hogy Gábriel angyal, Isten küldötte nekünk ebben az évben is elhozza, az ígéretet, melyre vágyik és áhítozik a mi szívünk!

Jöjjetek és csendesen, békésen töltsük el ezt a néhány órát, melyben majd megérkezik Jézus, a Messiás, életünk megváltója. Ebben az igyekezetben segítsen minket az Isten! Ámen.