Reményteljes várakozás

Textus: Ézsaiás 7, 1o- 15 „ Ezután így szólt az Úr Áházhoz: Kérj egy jelet Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból! De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat! Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok? Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: „ Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immanuelnek nevezi majd el. Tejszínt és mézet fog enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Életünk a várakozásban telik el. Mert mindig vágyunk valamire, valakire. És ez a vágyakozás táplálja annak az elérhetetlennek a megszerzését, ami fontos és szerves része az életünknek. Nincsen olyan emberi élet, ahol ne lenne szükség valamiben. Mindig hiányolunk valamit, valakit az életünkből. És ez jó is van így. Mert az életünk csak akkor lesz teljes és tökéletes egy néhány napra, vagy pillanatra, amikor találkozunk az Istennel, s amikor ebben az együttlétben felfedezünk valami olyan mélyet, ami újból serkent, ösztönöz, hogy belőle minél többet megismerjünk.

Mi azért várjuk mindig a vasárnapot, mert ilyenkor mindig valami csoda történik. Megnyugszunk, pihenésre talál a lelkünk, találkozunk, imádkozunk, énekelünk, egymásra és az Istenre találunk.

Ez a mai adventi első vasárnap valami különleges alkalom a felfrissülésre, a töltekezésre. Belépünk egy olyan időszakba, ami az ünnepi félévet jelenti a mi számunkra. És mindannyian készülünk Jézus születésének az ünnepére. Mert elhalványul a gyertya lángja, kialszik a szeretet tüze, fellazulnak az Istennel és emberekkel alkotott kapcsolatok. Életünk fókuszába, középpontjába nem a család, az öröm, a békesség kerül, hanem az érvényesülés, az egoizmus, a magunknak valóság. És nekünk ebben az időszakban nemcsak az otthonainkat kell megtisztítanunk, hanem a lelkünket, az életünket is attól a sok kacattól, melyet egy éven, egy életen keresztül összegyűjtöttünk.

Én magamnak három célt fogalmaztam meg erre az adventi időszakra, amit el szeretnék érni, az első az öröm, a második a család és a harmadik a tervek, célok. Ezek egymástól szétválaszthatatlanok, de mégis külön- külön is értelme van, hiszen ezek nélkül nincs emberi élet.

Bennünket, embereket az öröm tart meg. Akinek nincs öröme, az tele van keserűséggel, fájdalommal, szenvedéssel. És előbb- utóbb megbetegszik, mert a test betegségeit követni fogja a lélek gyötrelmei is. Isten úgy teremtette meg ezt az életet, hogy ezen a földön mindenben legyen részünk. És tőlünk is függjön, hogy mennyire kiegyensúlyozott életet akarunk élni.

Az ünnepre való hangolódás olyan a léleknek, mint a vitamin a testnek. Ilyenkor többet viszünk be magunknak. Többletet kapunk belőle, mert felépítjük nemcsak a testünk, hanem a lelkünk is.

Mi ebben az évben egy újabb örömöt kapunk az Istentől, hogy az élet megváltóját, Jézust, a Krisztust, újból elküldi nekünk erre a földi életre, hogy vele éljünk, ő legyen a mesterünk. Aki Jézus születésében fel tudja fedezni ezt a határtalan örömöt, annak feledésbe merül minden baja és bánata, Egyedül csak Jézusra tud figyelni, Isten helyezi az élet középpontjába. Mi az Isten világából jövünk, és a földre sugározzuk azt az örömöt, amit az Ő közelségében tapasztaltunk meg, s melyet minden alkalommal megélünk. Ez az öröm nem a földről, és ennek értékeiről, hanem az égről, a szentről, a mennyeiről szólnak.

Isten egy családot is ad nekünk, odahelyez valakinek, egy édesanyának, édesapának az ölébe, s ebben érezzük azt a fenséges melegséget, mely egy életen keresztül meghatározza érzéseinket, gondolatainkat.

És terveket ad, Isten velünk szövi az álmokon keresztül a jövendőt, hogy mi legyünk életünk mozgatórugójának ellenállása, meghatározója. A felolvasott szentírási versekben is ezeket adja ma nekünk tudomásul, hogy megértsük, elfogadjuk, és tanításait életünkbe ültessük.

I.” „ Ezután így szólt az Úr Áházhoz: Kérj egy jelet Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból! Ézsaiás próféta i.e.  előtt a VIII- ik században tevékenykedik. Az ország le van igázva, az elnyomottak sorsát éli. A nép eltért Isten igazi imádásától, és a király is a környező országok kegyeit keresi. Ebben az élethelyzetben Ézsaiás próféta a megtérést hirdeti. Nem a világi hatalomban, hanem egyedül Istenbe kell helyezni a bizalmat. A szír efraimi háború csonkítja az országot. De Áház, a király nem mer jelet kérni az Úrtól, félt attól, hogy Isten közelsége veszélyes lehet az ő számára. Szövetséget akar kötni Asszíriával, s szándékát nem akarja megváltoztatni.

A próféta a könyvében úgy írja le Áház és az Isten találkozását, mint egy párbeszédet. Isten ösztönzi, kéri a királyt, hogy bizonyosodjon meg a szándéka felől, kérj egy jelet az Úrtól. Ez a mondat három lényeges elemet tartalmaz. Isten beszél Áházhoz, buzdítja a jel kérésére, és elmondja, honnan kérje, a mélyből, vagy éppen a magasból.

Ma is vannak jelek, ezekből olvasunk, erről beszélünk. Ezek a jelek folyamatosan érkeznek az égből hozzánk. A kérdés a mi számunkra, hogy mit kezdünk ezekkel a jelekkel?  Mit olvasunk ki belőlük. Egyáltalán figyelembe vesszük- e őket? Az adventi vásárokon, ajándékokon túlmenően, látjuk- e azt, hogy Isten jelként készül elküldeni nekünk az Élet Urát, a Krisztust? Nyitott- a szívünk Isten előtt, vagy mi is úgy teszünk, mint Áház király, aki a saját elgondolását nem képes megváltoztatni, azon módosítani, s így romlásba viszi az országot!

Én hiszem, akik itt vagyunk és eljöttünk ma e templomban, vagy élőben veszünk részt, jelet, jeleket kérünk az Úrtól. Olyan jelet, ami erőt ad, gondozni a szülőket, nevelni a gyermekeket és szeretni, rendkívülien a házastársakat.

II.” De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!” A király válasza egyértelmű, elutasító. Nem tudja sem felfogni, sem megérteni, hogy Isten mindenkinél hatalmasabb. A kérést egyszerűen kísértésnek tartja. A király visszautasítja az isteni segítséget. Nem fogadja el a felajánlást. Önérzetében érintett, többnek és erősebbnek tartja magát és az országát, mint Isten hatalmasságát.

Vajon, nem vagyunk- e mi is ezzel így. Mindenbe belekapaszkodunk, amikor bajban vagyunk. Akár betegség érint bennünket, vagy fáj a lelkünk valamiért. Aki ki tudja nyitni a lelkét és életét, annak vagy megvan a fél gyógyulása, mert elkötelezte magát egy új érték irányába.

Aki nem imádkozik, aki nem jár templomba, aki nem él vallásos életet, nem is tudja, mennyi örömtől fosztja meg magát. Hogy mekkora elégtétel magunkat átadni Isten világának. És engedni, hogy Isten is formálja, alkossa, vezesse az életünket. S ilyenkor adventben fényt gyújtson a szívünkbe.

III.” Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?” Ézsaiás próféta szavain keresztül maga az Isten mondja el megállapítását. Ő töretlenül és lankadatlan az ember javát akarja. Ezért nem fogadja el a visszautasítást. Ézsaiás próféta ítéletet hirdet. Most már nemcsak a földre vonatkoztatja megállapítását, hanem az Istenre. Nemcsak az embereket fárasztja a király akarata és tette, hanem az Istent is. Ez a hang már nemcsak a királyi házra vonatkozik, hanem az egész királyságra. Ebben a szemlegességben, és a király túlzott magabiztosságban sérül Isten hatalma. Istent is fárasztjátok ezzel, mondja a próféta.

IV.” Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek:” Két fontos szó van ebben a mondatban, az Úr, és a jel. Isten nem tűri el, hogy népét elnyomják. Felelősséget vállalt értük. Bűneikért már meglakoltak. A jobbulás útjára szeretné téríteni őket. Ezért jelet fog nekik adni. És abban a jelben megváltás lesz, a megváltozás lehetősége.

Ha úgy értelmezzük, akkor az advent nekünk is magunkra találás folyamata kell, legyen. Ez a belső fény rá kell, világítson, hogy kik vagyunk valójában. Miért élünk ezen a földön? Mit szeretnénk magunk után hagyni? Megerősít abban a tudatban, hogy döntéseinket nekünk nem egyedül kell meghoznunk, hanem Istent és a Jézusi tanítást is be kell vonnunk. Az adventi gyertyaszálak mind jelek arra nézve, hogy itt valami különleges dolog készül. És ez a bensőségességre, a meghittségre, a békére és a szeretetre építi fel önmagát.

Isten ezt a jelet nekünk is elküldi Jézusban, s tőlünk is függ, mit kezdünk a jellel, Jézussal, magával az Istennel.

V.” Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immanuelnek nevezi majd el.” A fiatal nő a király éppen jelen levő fiatal feleségét jelenti. Aki fiút fog szülni és Immanuelnek nevezi el, ami azt jelenti: Velünk azt Isten. Ez a név az édesanya bizakodását jelenti a veszedelem idején. De a bizakodás alaptalan, mert a gyermek nem fog biztonságban felnőni. Ez a szentírási mondat a kettősséget sugalmazza. Miközben az édesapa, Áház, nem bízik az Istenben, az édesanya, Immanuelnek nevezi gyermekét, Velünk az Isten, de ez csak az Isten nevével való visszaélést jelenti.

VI.” Tejszínt és mézet fog enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani.”

A tejszín és a méz itt nem a gazdagságot, hanem éppen a szegénységet jelenti. Egyéb semmi nem lesz. Vagyis erre a táplálkozási formára lesz rászorítva, mígnem a jót nem tudja választani.

Beszédem befejező részében megosztok veletek egy történetet, melynek címe a barlang.

Szent Pacomio meg akarta ismerni az élet értelmét, ezért folyton-folyvást szent szavakon és bölcsességeken meditált, hogy felfedezze a titkot. Egy napon az Úr teljesítette a kívánságát és csodás álmot küldött rá. Pacomio azt látta, hogy a világ egy hatalmas, sötét barlang. Az emberek tapogatózva, bukdácsolva bolyonganak benne, néha meg is sebesítik vagy el is lökik egymást, és egyre bizonytalanabbak és szomorúbbak, mert nem találják a kivezető utat.

 

De egyszer csak valaki fényt gyújt. Egészen kicsike fényt, de nem létezik olyan mély sötétség, amit ne tudna legyőzni a legkisebb fénysugár is. A fény segítségével mindig megtalálható a kivezető út, így aztán mindenki elindult a fényt tartó ember felé.

 

Először összevissza tolongtak, egymást akadályozták, de aztán megpróbáltak libasorba rendeződni. De nagyon sokan voltak, a sötétség feneketlen, a fény viszont alig észrevehető. Végül rátaláltak a legkézenfekvőbb megoldásra: kézen fogták egymást.

 

Ragadd meg a melletted levők kezét és tartsd szorosan, mert a fény nagyon kicsi, a sötétség pedig mélységesen mély.

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Ma egy fény gyúlt fel, az adventi láng a gyertyaszálakon. Azért, hogy lobogjon, világítson, melegítsen és utat mutasson. Jöjjetek és induljunk el ezzel a fénnyel Jézus születése felé. Győzzük le akadályainkat, melyek örömeink, családjaink és terveink útjába állnak. És készüljünk fel úgy a szentestére, hogy abban valóban megszülethessen életünk megváltója, Jézus, a názáreti mester. Ezen az úton Isten legyen a vezérünk, és mi egymásnak segítő társai! Ámen.