Számot adni Istennek!

Temetési beszéd, Bencze Gyula, élet 79 évet

Textus: Zsidó 4, 12- 13 „ Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, mely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adni.”

Gyászoló család! Végtisztességet tevő gyülekezet!

Számomra is fájdalmas itt állni ebben az órában, és az elmúlás tényéről, Isten törvényéről beszélni nektek. De veszteség érzésetek ma az egeket verdesi. Hiszen nem erre számítottatok. Nem ezt vártátok. Nem erre készültetek. De tudomásul kell vennünk, hogy minden elindulásból nincs megérkezés, az épségnek és egészségnek örvendő ember is, egy szempillantás alatt a halál és elmúlás fogságába eshet. S ha lassan is, tudomásul kell venni, hogy mindannyian, amikor megszületünk, tartozunk a halállal is, éppen az életünkért.

Aki rendszeresen imádkozik, és élő kapcsolatot ápol az Istennel, az tudja, hogy a földi élet és maga az elmúlás csak átmenet egy új életformába, hitünk szerint az üdvösség világába. Mi unitáriusok ilyenkor nem örvendünk, nem is ünnepeljük az átmenetet, de elfogadjuk, fejet hajtunk Isten szent akarata előtt. És hisszük, valljuk Pál apostollal, hogy Isten nemcsak ebben a földi világban, hanem az öröklétünkben is a gondviselőnk lesz.

Ősz van. És még a természet is a halálára készül. Az elmúlásra, hogy abból mindig örök élet, újjászületés származzon. Ahogyan mi emberek is egyre idősebbek leszünk foglalkoznunk, kell, készülünk az eltávozásra. Én úgy értékelem, s azt tapasztalom, hogy immár néhai atyánkfia egy szép életet élt. S valahol mélyen belül készült a halálra. Lehet nem beszélt róla, nem is említette, de tudta, hogy egyszer mennie kell. S bizonyára a gondolatok mélyén ezt a családtagok is igazán átélték.

Az emberi élet véges, a fogantatástól az utolsó szusszanásig tart. Ez a földi életünk. De ezen túlmenően van egy másik élet is, ez a lélek élete, ez pedig nem szűnik meg. Isten lelke kiárad ránk már magzat korunkban, s mindörökre él az Ő teremtett világában, még akkor is, amikor elporlad a testünk, nem lesz látható az életünk. De a lelkünk él, tovább él, Istenben, szeretteinkben, az álmokban.

Amikor kedden délután a család értesített immár néhai id. Bencze Gyula haláláról, számomra is megdöbbentő volt a hír, hogy immár néhai atyánkfia örökre megpihent. S miután a család elmondta a megboldogult életét, azon gondolkoztam, hogy mi legyen a mai beszédem alapgondolata. Felnyitva a szentírást, ezeket a gondolatokat találtam ide illőnek. S ezeknek alapján szeretném kibontani a szentírási verseket, s immár néhai testvérünk id. Bencze Gyula életére alkalmazni. Öt fontos gondolatkör köré fogom építeni beszédemet, melyek mind az Isten és az ő életének párhuzamáról szólnak, és ezek a következők: Isten igéje élő és ható, másodikként: éles és mélyre hat, harmadikként megítéli a szív gondolatait és szándékait, negyedikként előtte nincs semmi elrejtve, és utolsóként pedig, neki kell számot adni.

I.” 13 „ Mert Isten igéje élő és ható.” A Szentírásban mindenütt azt olvassuk, hogy Isten szavának teremtő ereje van. Így jött létre a teremtett világ, ezzel menekültek meg a héberek Egyiptomból, a teremtő erővel sikerült hazát találni, a vándorlásban kitartani, de még az újszövetségben is Isten adja meg a lehetőséget Erzsébetnek és Máriának is, hogy gyereket várjanak és szüljenek. Az isteni beszédnek teremtő ereje van, hatását fejti ki a környezetére és az egész teremtett világra.

Amikor ma a beszédről szólók, akkor ti, akik ismertétek arra kérlek, emlékezzetek a szavára, a gondolatmenetére. S bizonyára a szívetekben visszhangzik az ő hangja. Nemcsak az isteni, de az emberi beszédnek is súlya van. A kimondott szónak értelme és tartalma van. Értéke és következménye. Azt mondta a veje Zoltán, hogy korrekt és becsületes ember volt. Ebben a felfordult és nyakatekert világban lassan, nem mindenkiről mondható el, hogy szavahihető, és beszédének súlya és tartalma van. Beszédének teremtő ereje volt, mert a hűséget, amit Isten előtt mondott el a feleségének az egy életre szólt, ebből lett a család, a gyermekek, és az a hajlék, melyben felnőttetek.

Az ember is a beszédével épít vagy rombol. Körül ír, összhangot, vagy éppen káoszt teremt környezetében. A jó Isten őt is arra hívta el, hogy teremtsen, alkosson, építsen, szépítsen, családot alapítson és titeket ápoljon. Sokan a beszédet lebecsülik, nem sokra tartják. Úgy gondolják nincsen súlya. Én már többször láttam egyházi, vagy más társadalmi alkalmakon, hogy vannak, akik megjelennek, megmutatják magukat, s utána elmennek, pofavizitet tartanak, ahogy profánul mondják. A jó Isten őt olyan gondolkodási és beszédkészséggel áldotta meg, mely képessé tette, hogy ezt az életpályát megélhesse. Gyermek és ifjúkorában, majd felnőttségében ezzel a kommunikációs készséggel tudta önmagát, érzéseit, és tudását kifejezni úgy, hogy nemcsak gyakorolta a szakmáját, hanem tanította is. Annak a nemzedéknek, akik mesterként felnéztek rá, szavai eligazítására vágyakoztak. És ő szavával átadta tudását, példájával, cselekedetével szakmát tanított.

II.” Élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig,” Az ő beszéde csendes volt, békét teremtett, összhangot kölcsönzött benne és a körülötte levőkben. Az ő szava nem éles volt, hanem befogadó, lágy és simogató. Sebeket kötözött, emberi életeket gyámolított. Nem az éles szó, hanem a mélyen átélt emberi érzés tölti meg együttérzéssel az emberi lelkeket. Mélyre hatolt akkor, amikor az édesapja távol volt a családtól, amikor tőle szakmát, életvitelt tanult. Őszinte szavakat fogalmazott megy egykor feleségének, s nektek, gyermekeknek. S ezeket nemcsak elmondta, hanem be is tartotta. Hűsége és ragaszkodása családjához egyedül álló. Hiszen nem a széthúzást, s nem is a meg nem értést hirdette, hanem az egyet értést, az összetartozást. A könyv szerzője itt mély fogalmakat használ, ízületeket és velőket. Mindkettő óriási fontossággal bír a helyváltoztatásban, az idegrendszer működésében. Az ő emberi szava nem volt felületes, a kimondott szavának súlya volt. Mélyre hatolt, akkor, amikor elköteleződött felesége mellett, amikor ide költöznek Székelyudvarhelyre, amikor lakást vásárolnak, gyermekeket, titeket vállalnak. Szava nem sekélyes volt, mint a szegény vizű patak hanem, Isten forrásából, a szentírásból merítette tudását, bölcsességét, emberi elhívatását.

A mélyre hatolás számára azt jelentette, hogy elsajátít tudást a kádár mesterségből az édesapjától, hogy jól összeillesse, a kád dongáit, egymással találjanak, passzoljanak. De a mélyre hatolás szakmai életében is azt jelentette, hogy század és ezred milliméternyi pontossággal, örömmel és sikerrel végezte munkáját, beosztottjaival, barátaival.

III.” és megítéli a szív gondolatait és szándékait”. Sokan úgy gondolják, hogy az ítélet, az valami rossz dolog. Pedig éppen a visszajelzés teszi az embert, a munkát hatékonnyá. Itt a szentírás írója nemcsak a megtörtént dologról beszél, hanem már az érzés, a gondolat szintjén levő történésekről is. Szívének gondolatait és szándékait a legjobban, hiszem a felesége ismerte. Az a több mint egy fél évszázad őket megtanította akár még egy szempillantásból is olvasni, információt nyerni, vagy akár érzéseket kicserélni.

Szívének gondolata és szándéka mindvégig a családja volt. Döntése és ítélete mindvégig abban volt, ahogyan ő tudott kiállni szerelme, a felesége, később a megszületett gyermekei, majd unokái mellett.

IV.” Nincsen olyan teremtmény, mely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt.” Aki hosszú éveken keresztül emberekkel foglalkozik, az már nemcsak a szemével lát, és a fülével hall, hanem a lelkével is. Isten őt egy különleges képességgel áldotta meg. A belső látás és hallás képességével. Ő, aki emberekkel dogozott, megismerte a személyeket. A dolgok mögé látott. Érzékeny lelkével olvasni tudott a szemekből, a hangszínből, a szavak nélküli megnyilvánulásból.

V.” . Neki kell majd számot adni.” Aki fémforgácsoló szakmát végzett, és abban dolgozott azt tudja, hogy ott nem lehet tévedni. Elég egy tized milliméter s már nem talál az elkészített darab. Vagyis a számadáskor, öröm van, mert a munka, a készített termék precízen talál.

Ő egy olyan személy volt, aki számot adott a tehetségéről, munkájáról, családjáról. Ez a számadás folyamatos volt Istennek és embernek. Számadás úrvacsoravételkor Istennek, és beszámoló az embernek.

Most pedig számot ad az Istennek az életéért. Mi pedig azért imádkozunk, hogy az ítéletben Isten kegyelmes és irgalmas legyen hozzá.

Titeket, családtagokat arra kérlek, hogy rendkívülien szeressétek egymást. Gyermekekként viseljetek gondot az édesanyára. Tegyétek elviselhetővé a gyász napjait. Keressétek együtt az imádságban, a templomban a lelki gyógyulás útjait. És nézzetek az égre, a mennybe, s ott lássátok meg lelkét, a hangban, arcban, élethelyzetben.

Életrajzi adatai

Id. Bencze Gyula 1943. szeptember 2- án született Homoródkeményfalván. Egy kétgyermekes családban nevelkedett. Szülei: Bencze Gyula és Eszter földműveléssel és mezőgazdasággal foglalkoztak.  Az édesapja kádár volt, kádakat, csebreket készített szülőfaluja és a környék lakosságának.

Homoródkeményfalván tanult, az elemi osztályokat itt végezte el.  Az édesapja részt vett a második világháborúban, előbb katona volt, majd orosz fogságba esett. 5 évet töltött távol a családjától, miközben az édesanya itthon nevelte a gyermekeket.  Ő maga is elsajátította az édesapa tudását, és segített neki a kádár mesterségben.  18 éves koráig otthon volt, segített a szülőknek, mesterséget tanult, dolgozott a földművelésben és állattenyésztésben.

Inasként kezdte a József Attilánál.  Székelyudvarhelyen alapozza meg az életét. Fémforgácsoló mesterséget tanult és gyakorolt élete folyamán. Egyedül kezdte az életet itt ebben a városban. Megismerkedett feleségével, Benkő Júliannával, akivel 1969. május 24- én házasságot kötöttek.  Előbb a mező utcában, albérletben, később pedig a jelenlegi otthonukba költözve élték életüket. 1973- tól a függetlenség utcai lakásukban töltötték mindennapjaikat. Felesége: Júliánna a cérnagyárban dolgozott, onnan is jött el nyugdíjba.

 Isten két szép és egészséges gyermekkel áldotta meg a házasságukat. Ibolya 1971- ben, Gyula 1980- ban születik meg.

Szüntelenül tanulni, fejlődni vágyó személy volt. A fémforgácsoló szakmában tovább képezte magát. Elvégezte a mesteri iskolát, s később ő maga tanított sok munkást a szakmára, feladatok elvégzésére.

A József Attila után a matricánál folytatta tevékenységét. Itt volt mester hosszú éveken keresztül. 2007. körül jött el nyugdíjba. Most már nyugdíjasként is több mint 3 évet dolgozott a matricánál.

Sokat jártak haza a szülőfaluba, a szülőket segíteni. Velük voltak jóban és rosszban. Szinte minden hétvégén hazajártak, hogy a szülők életét kényelmesebbé tegyék, és együtt örüljenek az Isten adta kisebb és nagyobb sikereknek.

Nagyon jó ember volt, aki szerette feleségét, gyermekeit és különleges odafigyeléssel kísérte unokái életét. Kapocs volt, aki összekötötte a családot. Minden megtett a gyermekeiért és az unokákért.

Korrekt, talpig becsületes úriember volt. Hirtelenül, váratlanul távozott az élők sorából.

Búcsúztató

Ezekkel az érzésekkel búcsúzunk immár néhai id. Bencze Gyulától, aki életének 80- ik, házasságának 54- ik évében örökre megpihent. Elment az a személy, aki fény, ragyogás, éltető erő volt szerettei számára. Megszűnt dobogni a szív, mely családjáért, a megélhetésért, a sikerért lüktetett. S most csak a búcsúzás maradt. Először az özvegy búcsúzik, aki több mint egy fél évszázadnál is több időt töltött vele szerelemben, hűségben, gyermekek nevelésében. Ma örök az elválás, és fájdalmas az egyedüllét. S utána hatalmas űr marad az otthonban, a szívben és érzésben. De még ebben a fájdalmas órában is, az özvegy köszönetet mond, s a hála tölti el a szívét, mikor őérte mondja el könyörgését. Azért az útért, melyet együtt végig jártak, ahogyan elindultak Homoródkeményfalváról és Abásfalváról, a szülőktől, s ide érkeztek, hogy építsék fel álmaik és vágyaik valóságából családjukat.

 

Szent Ágoston: Ne sírj, versével mondom

Ne sírj azért, mert szeretsz engem!

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes szomorú arccal,

folytasd kacagásod,

nevessünk együtt, mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.

Hangozzék nevem a házunkban,

ahogy mindig is hallható volt.

………………………………

Nem vagyok, messze ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg is fogod találni lelkemet,

és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.

Kérlek légy szíves…, ha lehet,

töröld le könnyeidet

és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

 

Búcsúznak gyermekei: Ibolya és férje Zoltán, Gyula és felesége Judit. Az édesapa teste a koporsóban pihen, de azt a jóságot, értük érzett szeretetet és odaadást nem lehet bezárni, és nem is lehet eltemetni. Hiszen mindaz az emlék, hang és kép, mely elevenen él bennünk, az kibírja a gyász nehéz súlyát, az elkövetkező hónapokat és éveket. Ma megköszönik a nevelést, a biztonságos otthont, a családi légkört, a vigyázó tekintetet. Azt a jóságot, és meleg tekintetet, mely a lánya és fia mellé gyermekként fogadta a vejét és a menyét, Zoltánt és Juditot.

 

Juhász Gyula: Consolatio versében írja

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,

Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

 

 

 

Emlékük, mint a lámpafény az estben,

Kitündököl és ragyog egyre szebben

És melegít, mint kandalló a télben,

Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még

S a boldog órák drága, tiszta üdvét

Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt

És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

 

 

Búcsúznak az unokák, Bernadett és férje István, valamint Máté és Ágnes. A nagyapa ideje és energiája az utóbbi időben az unokák életére vetült ki. S most fájdalmas az elválás.

 

Dsida Jenő: Úttalan erdőn gondolataival mondom

 

Úttalan erdőn utat kutatok.

 

Sűrűn burjánzó múlt napok,

jövő-bükkök és jelen-indák

úgy össze-vissza kuszálódtak,

amerre most megyek! -

 

Sötét van benn és zúg a rengeteg.

 

Földagadt lábam töviseken jár,

de nem hagy nyugodni a gondolat,

hogy messze messze most valaki vár,

akit menteni kell,

aki zokog és lázas és beteg.

 

Sötét van itt és zúg a rengeteg.

 

Búcsúzik testvére Margit és férje Márton, gyermekei Ilona és élettársa Károly, valamint Margit és István.

Búcsúznak anyai ágon néhai Bencze Erzsébet utódai, néhai Vass Lőrinc utódai, Vass Pál utódai, apai ágon néhai Koncz Berta utódai. Búcsúznak az anyai és apai ágon levő összes rokon.

Búcsúznak a felesége ágán levő rokonok: Néhai Deák Ilona utódai, néhai Benkő András gyermeke, néhai Gergely György utódai, a felesége ágán levő összes rokon.

Búcsúznak keresztgyermekei, komái, komaasszonyai, anya és apatársai, a lépcsőház összes lakója. Búcsúznak a homoródkeményfalvi és abásfalvi ismerősök, barátok, a volt munkatársak, jó ismerősök.

Búcsúzik az egész végtisztességet tevő gyászoló gyülekezet. Isten legyen veled! Isten maradjunk mindannyiunkkal! Ámen.