Temetési beszéd, Hatos Misi, született 1971- ben

 

Textus 2 Kor 4, 7-12 „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: 8Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; 9üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; 10Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. 11Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. 12Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek.”

 

Gyászoló család! Végtisztességet tevő gyülekezet!

Amióta meghallottam ezt a hírt, hogy baleset történt itt Homoróddarócon, azon gondolkoztam, melyek azok az emlékek, amik megmaradtak bennem, immár az elhunyttal kapcsolatban. És nekem egy erős, energikus, jókedvű, a tréfát kedvelő, családját szerető, a munkát megbecsülő szempár csillant vissza rám. S úgy elszomorodtam, átéreztem az családja, felesége, gyermekei, testvérei, az édesanya fájdalmát, amelyet a veszteség érzet okozott. Hiszen csak egy néhány napja találkoztam az édesanyjával, aki minden közösségi rendezvényen megtisztel jelenlétével. A szemében, idős kora ellenére is még a fiatalokat is felvillanyozó mosolygás volt, erő és kitartás. De most a szemében bágyadtság van, s az arca a fájdalom jeleit hordozza.

Mindig fáj az eltávozás, az elmúlás, a búcsúzás, de amikor kettőbe törik az élet, akkor szinte kibírhatatlan. Mert tudjuk, menni kell erről a földről, de neki még kötelessége lett volna még itt maradni. Gyerekeit rendezni, feleségét szeretni, testvérei mellett kitartani, idős édesanyját öregkori napjaiban bátorítani. De ez most már lehetetlen. És szinte ésszel fel sem fogható, hogy mindez megtörténhetett. Ilyenkor ősszel minden az elmúlásról beszél. A sárguló falevelek, a hosszú éjszakák, a nedves- ködös nappalok, a meleg és a fény hiánya. Meghalni látszik a természet, azért, hogy majd egy hosszú tél után újból feltámadjon.

Ady Endre: Temetetlenül című versével mondom

Érzem: a mámor csöndes éjjelében

Háborgó lelkem már pihenni kezd

És lassan, lassan, csaknem észrevétlenReám borul a virradatlan est.

Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent,

Ami még nemrég lelkemig hatott;

Mi lett belőlem? Emberek közt járó,

El nem siratott, bús élő halott.

 

Miután többet tudtam meg az életéről, készülve e mai beszédre kerestem a szentírásban azokat a gondolatokat, melyek a legjobban ráillenek az ő életére és most már a halálára is. És én ezeket a szentírási verseket választottam, melyeket Pál apostol a Korinthusbeli gyülekezetnek mondott el. Hitem és tudásom szerint a következőkben szeretném e szentírási versekben elmélyülni.

I.„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van.” Mekkora kincs az élet, talán sokszor fel sem tudjuk igazán mérni. Addig, amíg megvan, amíg boldogok vagyunk, mellettünk vannak a családtagjaink. Nem is látjuk, talán nem is értékeljük, hogy mekkora áldás, ha minden reggel felkelhetünk. És mennyi kincs van, ami körülvesz, ahogyan őt is körülvette. A család, ti gyermekek a közelben a távolban, unoka, testvér és az édesanya. Akit annyiszor láttam az imaházban övéiért imádkozni, értetek családtagokért, szeretteiért fohászkodni.

És milyen törékeny az élet, csak egy szél fuvalat kell, egy pillanat, és eloltja életünk lámpását. Olyan törékeny mondja az apostol, mint a cserépedény. Elég csak egy repedés, elég egy kis szivárgás és a cserépedényből lassan odalesz a benne levő folyadék. Talán ti sem láttátok, mi sem érzékeltünk, hogy repedés van az ő életének falán. Hogy szivárog belőle az élet kincse, vagy éppen szerencsétlenség történt és eltörött, kettéhasadt egy a cserépedény. Már nem is fontos az, hogy mi történt, csak a jelenlegi helyzet, hogy az ő életének cserépedénye összetört ,szertefoszlott.

II.” Ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak:” Az élet csak láthatóan a miénk, vagy csak mi gondoljuk és tartjuk róla azt, hogy fölötte mi rendelkezünk. Az életünk Istentől származik és Istenhez is tér vissza. Ezért csak vezetői, ideig- óráig sáfárai vagyunk az életnek. De az igaz tulajdonos, az maga a mi Teremtőnk. És Ő rendkívüli erővel tartja bennünk a lelket jó és balsorsunkban. Olyan látható és láthatatlan képességeket mozgat meg bennünk, amelyeknek csak a végeredményét látjuk, de közben az időleges folyamatok, mind rajtunk kívül Isten ajándékaival, szentlelkének gyümölcseivel valósulnak meg. 

III.” Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk;” A halál és az elmúlás ténye most gúzsba köti a lelkünket. A gyászba és fájdalomba szorítja a családot. A kétségek és a félelem völgyébe kényszerítik a családtagokat. A halál és az elmúlás üldözötteinek érzik magukat. Elhagyatva embertől, családtagtól, e még magától Istentől is. Letiporta őket ez a kegyetlen baleset, melyből most már nincs visszatérés. S mi, akik eljöttünk az élet felé vezető ösvényt álljuk körül.

IV.” 10Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” A keresztény, vallásos ember azonban ezt a haláltudatot mindig a testében, elméjébe hordozza. Mert a legnemesebb cél, hogy Isten gyermekeivé váljunk. Jézus élete volt látható benne az én számomra amikor mindig olyan szépen hordva kalap volt  a fején, vagy amikor itt a temetőben sok koporsót szállított ki falusfeleinek, de akkor is amikor piros arccal jókedvvel köszönni tudtunk egymásnak. Ő rendkívülien pozitív életszemléletű, derűs, jóakaratú személyként élte mindennapjait. Testében, lényében, gyermeki életében látszott az Isten félelme és a felebarát szeretete. Láthatóvá, érezhetővé vált Isten jelenléte az ő közelségében.

V.” Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. 12Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek.”

Aki Jézus útján jár, mindennap meghal egy kicsit azért, hogy lélekben újjászülessen. Ő is, mint férj és édesapa minden nap meghalt, hogy nektek jobb legyen az életetek. Én egy dolgos, munkás embernek ismertem meg, aki küzdött az övéiért. Sokat tevékenykedett azért, hogy bizonyíthassa istengyermeki mivoltát. Én meg vagyok győződve, hogy sokat örökölt az édesanyjától az ő természetéből. A halál azonban  elvégzi munkáját, szinte mindennap. Azonban az élet bennetek van, az ő szeretteiben. S most, bár a fájdalom az egeket verdesi, nektek egymásra kell figyeljetek. Ő már fent van Istennél. Mi imádkozni tudunk azért, hogy Isten irgalmasan ítélje meg az ő életét. S elvégzett földi pályafutásáért adja meg a jó megérdemelt kegyelmet, az örökélet valóságát, a lélek üdvösségét. Nektek pedig imádkozni kell az ő megtisztulásáért, lelkének üdvözüléséért.

S meg kell ölelnetek egymást a családban. Össze kell gyűjtsétek az összetört cserépedénynek darabjaiként az emlékeket, az élményeket, a meghitt családi alkalmakat. S ennek az edénynek, most már, mint egy másik világba költözöttnek romolhatatlannak, végtelennek kell lennie a szívetekben.  S amikor most Eszti nénire néztek, az anyósra, mamára, édesanyára, az ő életét, mint az időtől, használattól megtört, megrepedezett cserépedényét, meg kell erősítenetek, körbe kell a szeretet hálójával kössétek, vigyáznotok és oltalmaznotok kell, hogy el ne törjön, meg ne repedjen jobban. Ezekkel a gondolatokkal búcsúzom én ma tőle. S így imádkozom a szeretteiért. Ámen.

 

 

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc