Orbán Balázs

 

Textus: Jn 6, 35- 38 „ Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha: De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. Akit nekem az az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak akaratát, aki elküldött engem.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Egykori és jelenlegi presbiterektől többször hallottam, hogy kemény erőfeszítéseket, döntéseket hoztak e szobor felállításának érdekében. Néhai Katona Béla presbiterünk többször említette azt a megfeszített erőt, és kitartást, mellyel az önkormányzatot rábírni és megerősíteni akarták e téren felállítandó Orbán Balázs szobrának megalkotására. És íme, itt áll. Mögöttem van Orbán Balázs szobra, s szinte érzem a tenni akarását, az indulatát és tekintetében rejlő erejét.

Amikor készültem e mai ünnepi beszédre végig néztem az 1995. február 4- én felállított szobor avatásáról készített filmet, beszámolót. És érzékeltem, akkor ennek a városnak volt egy polgármestere dr. Ferenczy Ferenc, (ő velünk volt a belvárosi templomokban az ökumenikus imahéten ebben az esztendőben is,) és aki mögé felsorakozott annak idején nemcsak a helyi lakosság, hanem a környék, sőt Székelyföld, társadalmi, önkormányzati, gazdasági és kulturális élet szereplői. Egyházunkat, akkor Erdő János boldog emlékezetű püspökünk képviselte az ünnepségen, aki azt tanította nekünk a teológián, hogy aki nem ismeri a múltat, annak kénytelen lesz azt megismételni.

Orbán Balázs élete és munkássága a múltba ágyazódik bele, de a jelenről kell szóljon, ő többet érdemel egy szobornál, és még többet egy terem elnevezésénél. A legnagyobb székely részünkről azt érdemli, és arra kell, elkötelezzük magunkat, hogy a szívünkben, lelkünkben őrizzük. Ő mondta a következőket: "Hazánk multbani elnyomatása és szerencsétlensége leginkább onnan származott, mert igen szép jogokat és nagy szabadságokat biztosító törvényeink igen ritkán voltak végrehajtva. A múlton okulva, óvakodunk, kell, hogy e nagyon veszélyes régi hibába vissza ne essünk."

Ma is nagy a szabadságunk és igen kecsegtető törvényeink vannak, de ezeknek végrehajtása még most is várat magára. Vagyis egy dolog az elmélet, és másképpen van a gyakorlat.

188o. március 2o- án a nyugdíjak rovatáról tartott beszédében a következőket mondja az országházban: „Vannak ott igen nagy urak, kik igen nagy összegeket húznak hazaellenes nagy vétkeikért.” S ezért ennek az évnek a költségvetését Orbán Balázs nem tudja támogatni.

A szentírási versek alapján Orbán Balázs életéből 4 dolgot  szeretném kiemelni e mai alkalommal:

1.      Orbán Balázsból élni lehet, töltekezni a magatartásából

2.      Őt látni és eszméiben ma is hinni kell

3.      Az igazi székely ma is hozzá jön, benne kell lássuk a székelység életének forrását

4.      A legnagyobb székely Isten akaratát teljesítette azáltal, hogy a népét tette meg az ő örökösének.

Párhuzamot vonva a Jézusi tanítással, Orbán Balázs a székelység kenyere és itala. Nekünk ő ma is erőt ad a mindennapokhoz, a fennmaradáshoz. Kiemel a szolgalelkűségből, lerázatja velünk a múltnak porát, és tápláló, erőt adó élményt jelent az ő munkájának az ismerete.

Orbán Balázst látnunk kell ebben a szoborban és hinni abban, hogy vannak még a népért küzdő, a közösségi érdeket felvállaló személyek, akik ha kell, szembe mennek az árral. Orbán Balázs sosem volt a kormánypárt tagja, mindig a székelységet és ezen belül Udvarhelyszéket képviselte. Egyetemes gondolkodással a haza sorsát vállalta fel, a személyes bosszúságok és megítélések ellenére is.

Orbán Balázs nem egy meghunyászkodó, elveit feladó, a hatalomnak bedőlő képviselő volt, hanem a végletekig elmenő, igazi bajnoka a népének, aki kiállt az igazságért, harcolt a népért, és megvilágította a hatalmasok baklövéseit. Ő maga a hitre épített, ezért is volt kész, akár felekezetet is változtatni, amikor úgy érezte választott vallása segít neki Isten és ember szolgálatában.

Mi hozzá jövünk minden év február 3- án, és velünk lesz egy éven, életen keresztül, hogy beszédeivel védelmezzen, vitájával ébren tartson és lelkületével felvértezzen.

Isten akaratát megízlelni, küldetésünket elvállalni és hívatásunkat teljesíteni a legnagyobb vállalásunk ezen a földön.

Nézzetek ma erre a szoborra! Már magában ebben az alkotásban is tettrekészség, segíteni vágyás, lendület és kitartás van. Hát így legyen ebben az évben, közösségeinkben Isten dicsőségére és embertársaink megsegítésére. Ámen.

 

A szoboravatásról készült film: https://www.youtube.com/watch?v=vjekif3-bqk

Reformátorok gondolatai

Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.

Dávid Ferenc