Uram, te ismersz engem?

Textus: Zsolt 139, 1- 3. 13. 23. 24b “ Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Az egész emberi életünket arra áldozzuk fel, hogy a szükségleteinket kielégítsük. Azért dolgozunk, feladatokat látunk el, naponta végezzük mindennapi feladatainkat, hogy otthonunk, megélhetésünk, biztonságunk, boldogságunk legyen. Az ember azért ennél többre teremtetett. Van valami a teremtett világban, ami az embert kiemeli a fizikai létből, és egy magasabb, szellemi- lelki síkra emeli. És ez nem már, mint a mi hitünk.

Hitünkkel vagyunk többek az élő világ minden teremtményénél. A mai technika világában látjuk, hogy bizonyos szakterületen, az ember által létrehozott robotok, gépek akár többet is tudhatnak, vagy gyorsabban végezhetnek tevékenységeket, kitartóbban tudnak ellátni feladatokat, mint maga az ember, aki azokat létrehozta.

Ennek az évnek az ökumenikus imahetén arra a kérdésre kerestük a választ, amit Jézus és Márta párbeszéde végén olvashatunk a szentírásban, Hiszed- e ezt? Márta testvére Lázár halála kapcsán mondja el szinte szemrehányóan Jézusnak, ha itt lettél volna nem halt volna meg a testvérem. És Jézus erre mondja Mártának, Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed- e ezt? Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten fia, akinek el kell jönnie a világba.

Erre a hitre épül fel az egész keresztény világ. És ezt a hitet vizsgáljuk, elemezzük, keressük, erősítjük minden alkalommal magunkban.

A tegnap két eseményen vettem részt. A protestáns egyházak által szervezett megyei vallásolimpiászon a Bethlen Gábor iskolában, amit az V- XII osztályosok számára szerveztek. És jelen voltam Szentegyházán, a helyi unitárius nőszövetség által szervezett rendezvényen, ahol a nyugalom, a belső béke, a töltekezés szükségletéről esett szó.

Mert bár e világ folyamatosan azt sugallja nekünk, hogy egyre több kell a fizikai javakból, és még többet habzsoljunk az életből, szükségünk van a nagy rohanásban a megállásra, életcélunk meg és újrafogalmazására, Istenbe vetett hitünk megerősítésre. És ezt hol tennénk, ha nem a templomban, Isten házában, a mi lelki otthonunkban.

A felolvasott szentírási versek alapján ma a következő gondolatokról fogok beszélni: a vizsgálatról, ismeretről, szándékról, gondoskodásról, formálásról, a szívről és a megpróbáltatásról. Teszem mindezt a felolvasott szentírási versek alapján.

Babits Mihály: Alkonyi himnusz 

verse kívánkozik ide, ahol a költő ezeket írja

 

 

Ki minden fénynek Atyja vagy

és a napokra fényt derítsz,

s az ős-fény kezdetével e

világnak adtál kezdetet,

s nappá avattad, ami a

reggelt az estéhez köti –

sötét káosz csúszik reánk:

hallgasd meg zokogó imánk!

 

Ne kelljen bűn terheivel

hagyni ezt az életet el,

hiú gondolattal teli,

s vétek-bilinccsel küzdeni!

 

Lelkünk egeket ostoroz.

Jutalmul élet-kincset ossz!

Kerüljük ami kárt okoz!

Tisztuljon minden ami rossz!

 

I.“ Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem.” Nekünk a vizsgálatról általában negatív élményeink vannak. Nem is szeretünk vizsgálatokra járni. Azok mindig a hiányosságot, a gyengeséget, a pótolni valót tárják fel. Talán már kisgyermek korunktól fogva azok az élmények raktározódnak el bennünk, hogy milyen volt az első injekció, miképpen fájt, ha le kellett nyelni a gyógyszert, milyen rettegés vett a hatalmába, ha várni kellett akár több órán keresztül azért, hogy sorra kerüljünk. A vizsgálat nagyító alá veszi a testünket, s megállapítja ezáltal, hogy hol hogyan, miképpen lehet segíteni a  gyógyuláson. S bár nem szeretjük, ha lehet, elkerüljük, akár el is odázzuk, egyszer csak szembe kell, nézzünk a tényekkel, és orvoslást kell, keressünk testi- szellemi bajainkra.

Dávid a zsoltáríró azonban itt egy másik vizsgálatról beszél, Isten vizsgálja meg az embert, akit ismer. Itt nem kell szorongani, nem is kell zsúfolódni, nem is kell lefizetni senkit sem, hogy előbbre kerülj. Itt a teszteket nem kell megvásárolni. Ennek a műtétnek nincsenek költségei, nem is kell befeküdni a kórházba. Itt nem kell rettegni attól, hogy milyenek lesznek az eredmények. És mégis kevesen, vagy nem elegen vetik magukat alá ezeknek a vizsgálatoknak. Mert ezek a vizsgálatok folyamatosak. Lelkiismeretünk szaván keresztül Isten mindig jeleket küld, üzenetet ír fel nekünk lelkünk falára. Folytonosan szólít az újratervezésre, a gondolkozásra, életünk jobbítására. Itt nem kell receptre drága pénzért, sorokat kiállva kiváltani a hónnapi, vagy éppen napi gyógyszert, azonban be kell váltani az időnket, imádságainkat, fohászainkat Isten szeretetére és az Ő dicsőítésére.

A vizsgálat után Isten tudja, hogy mi többre vagyunk képesek. Bíztat és bátorít, hogy jobbak, igazabbak, méltóbbak legyünk a küldetésünkhöz.

Az egyik településen történt ilyenkor télvíz idején, hogy az egyik ügyes, értelmes család gyermeke az alkohol rabja lett. Sok megpróbáltatás érte, és nem tudott, nem akart felülkerekedni, legyőzni éppen saját magát a szenvedélyét. Hosszú teleket töltött egy kifűtetlen, hideg lakásban. Mígnem egy fagyos téli éjszakán a lábai megfagytak. Amputálni kellett mind a két lábát. Amikor a lelkésze meglátogatta a kórházban, könnyes szemmel várta. De még ebben a fájdalmas helyzetben is élt benne a remény, hogy Isten vele lesz, megsegíti, felépül, s ha mankókkal is, vagy éppen műlábbal, de járni fog. S Isten odarendelte a testvért, a családot, aki utána gondozta, ápolta, szerette.

Milyen jó lenne, ha ezeket az isteni vizsgálatokat, melyek nekünk és értünk szólnak, mi nem engednénk el a fülünk mellett. Hanem figyelnénk, hajlanánk az isteni szóra, hogy ne történjen meg a tragédia, egyetlen ember életében sem.

II.” Tudod, ha leülök, vagy ha felállok,” Ez a kép szép és sokatmondó. Amikor fáradtak vagyunk, leülünk, s amikor alkotni, cselekedni akarunk, akkor felállunk. Isten bennünket a legjobban ismer. Ott van velünk a pihenésben, és ott van a feladatvégzésben. Ő úgy alkotta meg az életünket, hogy abban legyen pihenés és tenni akarás. Mi, emberek sokszor összekavarjuk az ünnepnapot a hétköznapokkal. Pedig nemcsak a testnek, de a léleknek is szüksége van a pihenésre.

Ugye mennyiszer érezzük azt, hogy le vagyunk merülve. Szükségünk van a töltekezésre. Mert nemcsak a testnek van szüksége a táplálékra, hanem a léleknek. S ott, annál a személynél, családnál, de akár közösségnél is, ahol a lélek is a középpontba kerül, ott nincs ellentét, gyűlölet, viszály, ellenségeskedés.

A fizikai, de a lelki betegségünk is egy jel Istentől, hogy szükségünk van a gyógyulásra. Lemerültek az élettartalékaink, fel kell őket töltenünk. Hitre van szükségünk, az Istennel való találkozásra, az Ő ismeretére, hogy nekünk diagnózist mondjon.

III.” messziről is észreveszed szándékomat.” Én még azt tanultam a teológián, hogy a lelkiismeretnek négy formája van: jó, rossz, szűk és tág lelkiismeret. S lelkiismeretünk alapján ítéljük, formáljuk az életünket. Vagyis sok minden függ attól, milyen szándékkal állunk a dolgok mellé. Azt akarjuk- e, hogy változás legyen, vagy éppen asszisztálunk, passzív hozzáállással várjuk, hogy a dolgok megváltozzanak. Ha nem is egyből, de hosszabb idő után, mi is el tudjuk dönteni még egy ismeretlen személyről is, milyen szándékkal lép fel, nyilvánul meg velünk szemben.

S hát hogyne ismerne bennünket mindenkinél jobban az Isten. Mert még mielőtt meggondolnánk, éreznénk, Isten már érti és tudja a szándékunkat. De ezt a szándékot Isten mindig korrigálja, jobbá, nemesebbé teszi.

IV.” gondod van minden utamra.” Isten nemcsak megteremtett erre az életre, de a gondunkat is viseli. Olyan, mint a szülő megtanít minket járni, s utána figyeli, nyomon követi, miképpen találjuk meg egyensúlyunkat az életben. S amikor elesünk, odajön hozzánk felemel, magához ölel, könnyet töröl, bátorít. Milyen szépen fogalmaz a zsoltáros, szemmel tartja a járásomat. Ma már sok mindennel figyelhetnek bennünket, kamerával, nyomkövetővel. Akár le is hallgathatnak, miként alkalmazták az elmúlt rendszerben, s talán ma is.

De Isten figyelme mindenre kiterjed. Olyat is meglát, észlel, amit más senki. Látja, érzékeli a lelkiállapotunkat. Mindig jeleket küldd nekünk, a környezetünknek, de talán nem vesszük észre, vagy éppen idején, hogy segítsünk magunkon, a környezetünkön. Isten az öngondoskodásra teremtett ebben a világban, és még a látható, érzékelhető egyensúlybomlás ellenére is, egyetemes törvényeivel rendet tart fent ebben az életben.

V.” Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.” A vese a Bibliában több helyen előfordul. Fontos emberi szerv, ami a káros, mérgező anyagokat kiszűri. Jó mélyen helyezkedik el az emberi testben a hasüreg mögött.  Isten alkotása és formálása által jött létre az életünk. Ma már ultrahanggal követik a magzati életet, de Isten szeme is vigyázza, fejleszti, óvja azt. A formálás és alkotás egy ősi princípium. S Isten cselekedete által hozzákötődik minden teremtett emberhez. Ez a kapcsolat bensőséges, meghitt. A legmélyebb élmények kötnek össze bennünket a Teremtőnkkel. Semmi nincs annál erősebb, szilárdabb, mint az Istennek való kapcsolatunk. Hiszen maga az élet egyszeri és megismételhetetlen. Ezért ez az alkotás, egyedi. Több nem volt és nem is lesz a teremtett világban. Mert bár hasonlítunk egymáshoz, mégis különbözőek vagyunk, s úgy vagyunk mások, hogy magunkon hordozzuk Isten képmását.

VI.” Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet!” A szentírás 3oo- szor tesz említést a szívre. Mert a szív, életfontosságú szerv, az értelem, érzelem és az akarat központja, a szív maga az egész ember.

Mekkora feltárulkozás az ember részéről, ahogyan a zsoltáros mondja, ismerd meg a szívemet. Mert mi sokszor bezárjuk a szívünket, szégyelljük, elnémítjuk az érzéseit.  Nem reagálunk, vagy ha igen túl későn a jelzéseire.

Papp Lajos szívsebész mondta nekem az egyik erdélyi előadássorozata alkalmával a homoródjánosfalvi lelkészi lakáson, hogy nagyon sok emberi szívet tartott a kezében, amikor a beteg emberek szívét műtötte. A szívet az emberi kebelben lehűtötték és az magától aztán megállt. De tudományosan nem lehet megmagyarázni, hogy mi volt az első impulzus, amikor a műtét utáni, a felmelegítés alkalmával megadta, elindította az első szívdobogást. És ez az impulzus, nem más, mint az isteni akarat, szándék, hogy a szív betöltse hívatását, dobogjon az emberi kebelben. Sokszor énekeljük, imádkozzuk, hogy új szívet adj nekem Istenem. S talán Isten is így a kezébe veszi, gyógyítja, felmelegíti a kihűlt, keménnyé vált emberi szíveket.

VII.” Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!” Nincs olyan ember, család vagy éppen közösség, akinek ne lenne része ebben a megpróbáltatásban. Találkozunk a betegségekkel, elveszítjük a családtagjainkat, elsiratjuk a gyermekeinket, rosszindulatúan meghurcolnak, besározzák akár a becsületünket. A keresztény ember élete a megpróbáltatásokon keresztül nemesedik. S bár sokszor zúgolódunk, jajveszékelünk, el szeretnénk menekülni a kihívások elől, csak egyet tehetünk. El kell fogadnunk az isteni döntést és a keresztet, amit ránk mért. Imádkoznunk, töltekeznünk kell, kitartóaknak kell lennünk, hogy mi erősek leszünk gondjaink felvállalásában.

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Hiszed- e ezt? Hangzik ennek az évnek ökumenikus hiterősítő témája ma is felénk. Hiszed- e, hogy Jézus példát mutatott? Hiszed- e, hogy tanításai közelebb visznek az Istenhez? Hiszed- e, hogy az életünk nem is ezen a földön kezdődik, és nem is itt fejeződik be? Hiszed- e, hogy szavainkkal és tetteinkkel az üdvösségünket munkáljuk? Ha igen, jöjj és vedd fel a kereszted! Jöjj, és alkoss velünk egy közösséget! Jöjj és tégy bizonyságot ma és mindenkor az Istenről! Jöjj, énekelj, dalolj, imádkozz és dolgozz Istennek tetszően! Ámen.