Várakozás, advent II vasárnapjára, 2021. december 5.

Textus: Mt 3, 5- 10 „Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke, és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és a szadduceusok közül sokan jönnek, hogy megkeresztelje őket, így szólt hozzájuk: Ti viperafajzatok! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát a megtéréshez illő gyümölcsöt, és ne gondoljátok, hogy hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi Atyánk Ábrahám! Mert mondom néktek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze már a fák gyökerén van, ezért minden fa, amely nem terem gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.”

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim!

Az elmúlt vasárnap az útról beszéltem, mely minket elvezet adventen keresztül karácsonyhoz. Ezek az utak láthatóak, fizikaiak, de ugyanakkor láthatatlanok, lelkiek is. Tőlünk is függ, hogy milyen lesz ebben az adventben a mi, és családjaink útjai! Ez a mai adventi második vasárnap egy újabb lehetőség a megállásra, a töltekezésre. Mai beszédemnek azt a központi témát adtam, és erről szeretnék is beszélni, hogy miként készülünk, hogyan várjuk Jézus születését ebben az évben? Mit várunk az ünneptől? Hogyan készülünk az Úr érkezésére?

Amikor én diák voltam rengeteget kellett várni. Hetente kétszer hoztak a faluba kenyeret. Azt is lovas szekérrel. S fiatalok és idősebbek segítettünk a kenyér lerakásánál az üzlet előtt. Vártuk a kenyeret, a megélhetést, a betevő falatot. S azt is csak porcióra adták, mint minden mást abban az időben. Ki volt számítva, hogy egy embernek ennyire élelemre van szüksége, s bizonyára emlékeznek itt az idősebbek, hogy mekkora sorok kígyóztak egy- egy üzlet előtt, az alapvető élelmiszerek beszerzésében. Hiánycikk volt nemcsak a kávé, vagy a luxuscikkek, hanem az alapvető élelmiszerek is.

De hasonló volt a várakozás a közlekedési eszközöknél is. Akár városon, akár falun sok személy várta a tömegközlekedési járatokat, hogy egyik településről, a másikra, vagy a város egyik végéről a másikba juthasson el. Sokszor alig fértünk el, az autóbuszon, s fél lábon álltunk, azért, hogy érvényesülhessünk.

Amikor diák voltak Szovátán több alkalommal láttam az állomáson, hogy egyesek miként pazarolták el pénzüket az „itt a piros, hol a piros játékban”. Sokan alig kapták meg nehezen rádolgozott fizetésüket, s a játék szenvedélyében, egy pár perc alatt, a nagy nyeremény reményében megszabadultak minden pénzüktől, amire keményen megdolgoztak.

Már a teológiára jártam, amikor 1993- ban a kolozsvári Caritas, a betett összegnek nyolc szorosát ígérte alig három hónapon belül. S sokan eladták fejük fölül a hajlékot, mások járműveiket, ismét mások földjeiket, állataikat adták el a nagy haszon reményében. A vonaton Kolozsvár és Segesvár között alig lehetett utazni, hiszen a nagy haszon reményében rengetegen utaztak Kolozsvárra, hogy gazdaggá tegyék önmagukat és családjukat.

Mindezt azért mondtam el, mert a várakozásunk erősen befolyásolja az életünket és az elkövetkező ünnepünket. Ezért szeretnélek hívni mindannyiatokat, akik itt vagytok a templomban, vagy akik a világhálón követtek most, vagy később nézitek meg az istentiszteletet, hogy járjunk be egy utat, amely minket elvezet ezen az adventen keresztül az ünnephez, Jézus Krisztus születéséhez.

Várni valakire, valamire egy rettenetesen feszült izgalmi állapot. Mert az egész figyelmünket egy lényeges dolog köti le. Az akire, vagy amire vágyunk. Így vagyunk gyermekként az iskolában, egyetemen a vizsgákkal, a szerelmünknek írt levélvárásban, a gyerekeink, unokáink érkezéskor. Vagy éppen betegségünk idején egy- egy teszt és vizsgálat tudomásul vételekor. A várakozás felfokozza a cél elérésére tett minden igyekezetünket.

 

Dsida Jenő: Add vissza Uram, verséből idézek

Jóságodban Uram sosem kételkedtem,

minden új útamra Benned bízva léptem.

Büntető kezedet szótalan fogadtam

s ha örömet adtál, érte hálás voltam,

 

Uram én a bűntől messzire futottam,

eddig még, úgy érzem, a Tied maradtam.

De ha bánatot adsz, ne bocsásd el kezem,

magamban az utam folytatni nem merem.

…………………………………………

Vedd vissza uram a bánatok serlegét,

Add vissza álmaim színes, meleg percét,

Ne taníts meg Uram a valótól félni,

nem tudok, nem bírok álmok nélkül élni!

 

 

I.Keresztelő János élettörténetével folytatom ma is Isten üzenetét. „„ Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke, és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.” Ebben a mondatban három lényeges elem van benne. A.Az első gondolat az, hogy Jeruzsálem, Júdea és az egész Jordán környéke kimegy Keresztelő Jánost meghallgatni. Nem tudom figyelik- e ennek a világnak az alakulását? De lépten, nyomon érzékelhető, látható, és világosan kivehető, hogy egy Istennek ellenszegülő, a keresztény elveket felrúgó, az egyházakat és vallásos gondolkodást teljesen mellőző gondolkodásmód van mai világunkban népszerűsítve. A család, a gyermekvállalás, a házasság, ami érték volt, az most már teljesen a feledés homályába merül. Legalábbis ezt a gondolkodásmódot akarják elültetni az emberek életében. Minden a cicomára épül, a külső látványosságra, a sziporkázó fényre, a csábító gazdagságra, miközben sötétség és szegénység van az emberi szívekben. A boldogságot akarják árusítani, miközben az emberek egyre boldogtalanbbak. És ebben a külső pompázó világban az ember egyedül marad, magára van utalva, s keresi az utat, hogy merre tartson. S rengeteg dolog megtéveszti, csábítja az Istentől és embertől eltávolodó úton való járásra. Istent hallgatni, reá figyelni és törvényei szerint élni nekünk is kötelességünk.

B. A második gondolatban az evangélista a bűn megvallását hangsúlyozza. Tapasztalom lépten, nyomon, hogy vallásosságunk meghatározó értékei veszítenek értékükből, amikor a paráznaság, a lopás, az iszákosság, az erkölcstelen életmód nincs kellően kezelve még közvetlen környezetünkben sem. Isten az embert természetesen jónak teremtette, de érdemes foglalkoznunk a tévedéseinkkel, s abból való kijutásunkkal. Különben abba a hibába kerülünk, hogy elfogadjuk bűneinket, s az erkölcstelenség súlyosan veszélyes lápos talajára kerülünk. Szüksége van a mai társadalmunknak is a megváltozásra. Igényeljük, akárcsak a testünk a tisztálkodást, úgy a lelkünk is a belső tisztulást. Nem élhetünk együtt gyötrelmeinkkel, tévedéseinkkel. Mert, ha időben nem szabadulunk meg bűneiktől, akkor egy idő után már nem tudunk ezzel együtt élni, s ezért nagyon sok életunt, idegrendszeri gondokkal küszködő, vagy éppen a halálát és elmúlását kereső emberrel találkozunk.

C. A bűnvallás után az elköteleződés következik. Ez Keresztelő János idejében a Jordán folyóban való kereszteléssel kezdődött. Ennek a bizonyságtételnek az útja ma is nyitott. Isten dicsőségének megélésére rengeteg út és lehetőség van nyitva. Segíthetünk a bajba jutottakon, gyűjthetünk a rászorulóknak, imádkozhatunk a betegekért, eljöhetünk Isten hajlékba hozzá könyörögni! Érdeklődhetünk szeretteink, embertársaink felől! Úgy élhetünk, hogy cselekedeteink méltóvá tegyen bennünket Jézus követésére. Ennek a templomnak is a javítása, elsősorban nem a falakban, s nem is magában az épületben van a jelentősége, hanem abban az igyekezetben, ahogyan mi szeretnénk benne és általa látni, tapasztalni és megélni az Isten világát és dicsőségét.

II.” Ki figyelmeztetett  titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?” mondja Keresztelő János a farizeusoknak és szadduceusoknak. Valahogy mindig is bennünk-emberekben él, hogy ha mi jók vagyunk, akkor a másik gonosz, ha mi sikeresek, akkor a másik sikertelen. Keresztelő János elítéli a zsidó társadalom vezető rétegét, mert kiszolgálják a hatalmat, és nem méltóképpen tisztelik Istent.

Ma is rengeteg kritikát lehet olvasni, vagy éppen hallani a vezetőkre. Vajon miképpen lehetne összehangolni úgy az elvárásokat, hogy az mindenkinek megfeleljen? Müller Péter, a várakozás kapcsán mondja a Gondviselés hangos könyvében: „ A csodát nem kívülről küldik, hanem belülről megidézzük. Ez a hangos könyv sorsunkról szól. Elképzellek, ahogy kérdezel és továbbszövöd a gondolataimat. A várakozás művészetéről beszélgetünk, jövőnk sejtelmeiről, a Gondviselésről, és főleg arról, hogy életünknek nem passzív résztvevői, hanem aktív teremtői vagyunk. A színházban, ahol több mint hatvan éve dolgozom, ezt a sorsteremtő mágiát tanultam. Igyekeztem erről a nagy kérdésről élvezetesen beszélni. Remélem, sikerült…”

Erre a csodára készülünk ma is az adventen keresztül. Rá hangolódunk. Magunkat készítjük fel, engedjük, hogy Isten formáljon. S késszé tegyen a csoda, Jézus Krisztus érkezésére.

III. „Teremjetek hát a megtéréshez illő gyümölcsöket” tanítja Keresztelő János.  S ugyanakkor előrevetíti, hogy a fejsze már a fák gyökerén van, s ami nem terem jó gyümölcsöt, azt a fát kivágják. Gyermekként, fiatalként, de néha még felnőttként is szükségünk van arra, hogy felismerjük szüleink, nagyszüleink áldozatát, ajándékát, mellyel gazdagabbá tették az életünket. Vallásos emberekként is jó ebben az adventben is keresnünk az utat, ösvényt mely közelebb visz bennünket Istenhez. S a megtérés gyümölcsei, bennünk és általunk úgy valósulnak meg, ha ezek valóban nemcsak a külső világunkat késztetik változásra, hanem szívünk, és lelkünk világát is Istenre hangolják.

Beszédemet ma is egy történettel zárom, melynek címe: A papírsárkány

 

Egy verőfényes és szeles márciusi napon egy kisfiú a nagypapája segítségével színpompás papírsárkányt eregetett a kék égre.

 

A szél egyre magasabbra vitte a sárkányt, mígnem már csak egy egészen kicsi pontocskának látszott. A zsinór letekeredett és követte a sárkányt a magasba, de a nagypapa jó erősen odakötötte a kisfiú csuklójához.

 

Odafenn a nagy kékségben a sárkány nyugodtan lebegett követve a légáramlatokat. Arra repült két fecsegő galamb, akik ráérősen csatlakoztak a sárkányhoz és megcsodálták színeit.

 

- Te aztán kicsípted magad, barátom – mondta az egyik.

 

- Rajta, gyere velünk, versenyezzünk – mondta a másik.

 

- Nem lehet – válaszolta a sárkány.

 

- Miért nem?

 

- Hozzá vagyok kötve a kis gazdámhoz, aki lenn van a földön.

 

A két galamb lenézett

 

- Én senkit sem látok – mondta az egyik.

 

- Látni, én sem látom – felelte a sárkány –, de biztos vagyok benne, hogy ott van: mert néha érzem, hogy megrántja a zsinórt.

 

 

 

Légy boldog, ha Isten néha megrántja a zsinórodat. Nem látod őt, de hozzá vagy kötve. És nem hagy elveszni. Sohasem.

 

Kedves gyülekezet! Keresztény testvéreim! E mai gazdag, tartalmas, fénytől sziporkázó világunkban is jöjjetek, lássuk meg, hogy Istenhez kötődik az életünk. Szárnyalunk, száguldunk, s ha távolra kerülünk, maga Isten hív, szólít, magához ölel. Ebben az adventi várakozásban, ma is így legyen. Ámen.